Jó olvasást, Anna xx.
*Damen szemszöge
Reggel iszonyatos fejfájásra ébredtem, de még a nap is pont a szemembe sütött. Már egy rendes reggelt sem érdemlek, ha már a barátnőmet is elijesztettem magamtól?! De azért a részeg elmém még akkor is csak kínozni akart tegnap, hogy itt volt. Ráadásul azt is mondta, hogy nem hagy el! Persze, én akartam ezt hallani Tőle, de tudom, hogy már elcsesztem, soha még csak a közelembe sem fog jönni, a saját hibámból és Ash meg Brithany miatt.
Annyira hiányzik, hogy azt nem lehet leírni. Tudom, hogy nyálasan hangzik, de nélküle teljesen üres az életem. Az első 3 napban folyamatosan írtam neki és hívtam, de soha nem válaszolt. Tudtam, hogy végleg elüldöztem magamtól, így abba menekültem, amibe mindig is. A piába és a buliba. Ebben a 2 hétben, mást sem csináltam csak buliztam, leittam magam, majd Chris hazahozott, hánytam, majd aludtam. Egy csődtömeg voltam, mert az egyetlen jó dolgot is elüldöztem az életemből!
Persze, részegen is próbálkoztam a csajozással, de egyik sem volt jó. Egyik sem volt Ő. És habár totál részeg voltam, merem állítani, hogy egyikkel sem volt több flörtölésnél. De volt, aki próbálkozott, de én eltaszítottam. Az agyam tudta, hogy ezt nem tehetem.
Csak azt kívánom, hogy bár újra itt legyen velem, hogy a karomban tartsam, érezhessem azt a csodálatos illatát. Puha bőrét, haját és édes csókjait.
Egyszer csak mozgolódást éreztem magam mellett és egy puha kezet végigsimítani az arcomon. Kirázott a hideg érintése nyomán, amit észrevehetett, mert halkan felkuncogott. Várjunk, ismerős ez a hang! És ez az illat! Csak nem...?
Lassan kinyitottam a szemem, de vissza is csuktam, mert a fény bántotta a szemem. Újabb próbálkozást indítottam és sikerült is kinyitnom, csak még elég homályosan láttam. Pislogtam párat, mire kitisztult a kép.
Nem akartam hinni a szememnek, amikor megláttam Vanessa arcát.
- Jó reggelt. Jól aludtál? - még mindig nem tudtam megszólalni. Komolyan, azt hittem, hogy csak a képzeletem játszik velem. - Mi az, elvitte a cica a nyelved? - kérdezte mosolyogva.
- Tényleg itt vagy és...hozzám beszélsz? - most sem akartam elhinni. A mosolya elhalványodott és felült az ágyon. Én is követtem a példáját, amennyire a hasogató fejfájásom engedte.
- Tessék. - nyújtott felém egy gyógyszert és egy üveg vizet, amikor én is melléültem. Elvettem tőle és bevettem.
- Kösz. De még mindig nem értem, hogy hogy kerülsz ide? - a takaróra szegezte a tekintetét, de én csak is őt néztem.
- Tudod, tegnap Jenny-nél aludtam volna. Kicsit leszidott, amiért így viselkedem, olyan depisen. Aztán, rád is terelődött a szó és elmesélte, hogy mit csináltál az elmúlt 2 hétben. - ekkor felnézett rám és ekkor megláttam a szemében a könnyeket, amik lassan végigcsorogtak gyönyörű arcán. - Ez miattam történt Damen! Miattam viselkedtél úgy...!
- Nem Vanessa! Ez nem a te hibád! Ezt csak miattam köszönhetem. Te semmit nem tettél. - próbáltam megnyugtatni, de ehhez is túl makacs volt.
- Hát ez az! Nem hallgattalak meg pedig te kérted. Olyan hülye vagyok és...
- Na, most fejezd be! Az, hogy én így vezettem le a bánatom, nem azt jelenti, hogy hülye is vagy! - csend honolt a szobában. Egyikünk sem szólalt meg.
- Mi történt? - törte meg a csendet.
- Mikor? - mert elég sok mindent történt az elmúlt hetekben.
- Hát aznap, amikor megláttalak titeket. - a végére teljesen elhalkult a hangja, de még hallottam.
- Biztos tudni akarod? - határozatlanul, de bólintott, én meg mesélni kezdtem.
- Ebédelni mentem, ahogy mondtad, de kaptam egy üzenetet, hogy mutatni akarsz valamit a teremben. Hát elindultam oda, de, ugye, nem téged találtalak ott. Brithany mindennel próbált elcsábítani, de én hallani sem akartam róla. Elakartam menni, de a karomnál magához rántott és megcsókolt, pont akkor jöttél be. A többit tudod. - az arcát figyeltem, de semmit nem tudtam leolvasni róla. - Nem hiszel nekem igaz? - hajtottam le a fejem. Felakartam kelni és elhagyni a szobát, de a csuklómnál fogva visszarántott. Az arcunk nagyon közel volt egymáshoz.
- Ez biztosan így történt? - kérdezte halkan és a szánk szinte súrolta egymást. Alig bírtam magammal, hogy ne támadjam le.
- Igen.
- Kisujj eskü? - nyújtotta a kisujját, amit el is fogattam.
- Kisujj eskü. - nem bírtam magammal és megcsókoltam. Két hetet is be kellett pótolnunk, amit láthatóan nem is bánt. Elfektettem az ágyon és fölé tornyosulva csókoltam tovább, egyre hevesebben.
- Damen... - nyögte a nevem, amikor áttértem a nyakára és egy kicsit megszívtam. A kezem akaratlanul is bekúszott a pólója alá és egyre feljebb haladt. - Damen, ne! - rántotta ki a kezem és lelökött magáról. Az ágy szélére ült, kezét a tenyerébe rejtette. Odacsúsztam mellé.
- Nessa, sajnálom, egyszerűen...nem tudom, elragadott a hév. - rám emelte tekintetét. Az arca olyan piros volt, mint egy paradicsom, ami megmosolyogtatott.
- Ne, mosolyogj. Ez miattad van! - lökött meg a mellkasomnál, ami miatt visszaestem az ágyra, de húztam is magammal. - De...csak adj egy kis időt, jó?
- Jó. - még egy utolsó csókot loptam tőle, majd lementünk reggelit keresni.
- Na, kibékültetek? - kérdezte vigyorogva Chris, aki éppen palacsintát(??) sütött.
- Igen. - válaszoltam, majd leültem egy székre Vanessát pedig az ölembe húztam.
- Végre már csajszi. - ölelte meg Jenny a barátnőmet, majd megkérte, hogy vegyen ki tányérokat, de én nem engedtem ki az ölemből.
- Jaj, édes. Ne válaszd már szét őket egymástól, hisz olyan sokáig voltak külön. - vigyorgott legjobb haverom. Tehát megreggeliztünk, majd úgy döntöttünk, hogy lemegyünk a partra.
Út közben, ahogy Van kezét fogtam, elgondolkoztam és rájöttem, hogy neki több kell egy egyszerű kisujj-eskünél. És már ki is találtam, hogy mivel erősíthetem meg a bizalmát irántam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése