30.rész - Ezt nem lehet

 Hola chicas!:D Itt is van a következő fejezet. Remélem tetszeni fog, és ha pár gondolatot is megosztanátok komment formájában:) Nem is húzom az időt, jó olvasást, Anna xx.
P.S. Szeretnétek holnap is egy részt?

*Damen szemszöge

Még sokáig nem tudtam elaludni, mert a karomban tartott angyalt csodáltam. Tudom, hihetetlenül nyálasan hangzik, de egyszerűen nem bírom elhinni, hogy megismerhettem és most itt fekszik mellettem, pontosabban rajtam. Hosszú, barna haja szinte beterítette a kezem és még pár tincs az arca mellett maradt. És az arca. Nincs rá szó. A legtökéletesebb, amit eddig láttam. Azok a csókolni való ajkak, amiket nemrég ízlelhettem meg, és amik olyan édesek voltak, hogy azt el sem lehet mondani. De a legjobban a szemei fogtak meg. Azok a gyönyörű barna szemek, amik mindig csillognak a boldogságtól. És ami a külsejét illeti, az is tökéletes. Komolyan, vékony, hosszú lábak, formás combok, fenék, mell...na jó, kicsit elkalandoztam.
De ahogy eszembe jut, a mai incidens, rögtön elönt a harag. Hogy volt képes az a gerinctelen állat megütni Őt? Komolyan, ha még egyszer meglátom, esküszöm, nem állok meg annyi 'pofonnál'! Bele se akarok gondolni, hogy mi lett volna, ha nem megyek utánuk. Vagyis inkább Van után, mert nem akartam, hogy más érjen hozzá rajtam kívül! Lassan végig simítottam az arcán és elégedetten mosolyodtam el, amikor kirázta a hideg. Még egy utolsó csókot adtam a homlokára és én is elaludtam.
Reggel a telefon csengésére keltem. Várjunk, ez nem is az enyém, hol is vagyok? Éreztem, hogy valami megmozdul rajtam. Kicsit kinyitottam a szemem és szembe találtam magam Vanessa álmos fejével. Bágyadtan felkelt és felvette a telefonját. 
- Szia...Aha...nem, pont most...oké, szia. - és le is tette, majd vissza is dőlt a párnára, hogy tovább aludhasson. Nem vett észre, ezért lassan közelebb bújtam hozzá, eltűrtem a haját és puszikkal kezdtem el ellátni a nyakát és így haladtam egészen a szája felé.
- Mmmm - így adott jelet, hogy, gondolom, tetszik neki amit csinálok. - Ki vagy? - kérdezte, de még nem nyitotta ki a szemét. 
- Találd ki - suttogtam és adtam egy puszit a szája szélére. Istenem, mit tett velem ez a lány? Még soha, senkit nem keltettem így. Még azokat a lányokat sem, akiket csak egy éjszakára szedtem fel.
- Damen? -  lassan kinyitotta a szemeit és rám nézett azokkal a szemekkel. Lassan elfordítottam a fejét, hogy meg tudjam nézni az arcát. Elmosolyodtam, amikor megláttam, hogy a nyom az arcáról eltűnt.
- Na milyen? - kérdezte kicsit félve.
- Nyugi, teljesen eltűnt, mintha ott sem lett volna. - és adtam egy puszit az arcára.
- Köszi, a kenőcsöt. - mosolygott rám és beletúrt a hajamba, én meg fölé tornyosultam. Te jó ég! Megőrjít!

A tekintetem a szeme és a szája között cikázott. Lassan lehajoltam és lágyan megcsókoltam. Amikor elváltunk lesütött szemmel elpirult. Megmosolyogtatott a látványa.
- Azt hiszem, indulni kéne a suliba. - mondta, majd kimászott alólam. Visszadőltem az ágyba és néztem, ahogy a szekrényében ruhát válogat. A látvány tökéletes volt, megjegyzem, az a kis sort nem nagyon takart valamit a hátsójáról.
- Remélem tetszik a kilátás. - mondta hirtelen és szembefordult velem. 
- Hát, igen, de jobban tetszene a ruha nélkül. - mosolyogtam, mire aranyosan elpirult.
- Szerintem te is menj öltözni.
- De nekem a szomszéd házban van.
- Akkor menj át, öltözz fel, mert késésben vagyunk. - kikeltem az ágyból, de nem volt kedvem lemenni és átsétálni. Átnéztem az ablakon és láttam, hogy nyitva hagytam az ablakot. Kinyitottam. Nem volt nagyon messze, de szerencsére ott volt egy fa. Jéé, ez mindig itt volt? Fogtam magam és átmásztam rajta a szobámba. Gyorsan lefürödtem és felöltöztem, csináltam egy szendvicset, majd a táskámmal mentem is ki, hátha Van is elkészült.
Amint kiértem, ő is pont akkor jött ki. Értetlenül nézett rám, és az ajtóra.
- Hogy mentél ki? - kérdezte.
- Átmásztam az ablakon. - rántottam vállat, majd kitolattam a bejáróról és megvártam, hogy Van is beszálljon. Az út elég csendesen telt. Amint megérkeztünk a suliba ő rögtön kiszállt és engem meg sem várva sietett be órára. Nem értem, most mi baja. Valami rosszat tettem?
Inkább én is elindultam órára. Ma dupla olasszal kezdünk. Ahogy beléptem a terembe megláttam a srácokat, ahogy beszélgetnek. Rögtön oda is mentem, de nem beszélhettem sokáig, mert becsöngettek és a tanár is bejött. Következő óra matek lett volna, de 'sajnos' a tanár, az öreg Winslow egész héten nem lesz, ezért beültünk az aulába. Vanessa elég furcsán viselkedett, de leginkább velem. Ha közelebb próbáltam ülni hozzá, rögtön elhúzódott és ha kérdeztem tőle valamit, akkor is csak egyszavas választ adott. Nem értem, azt hittem, hogy a tegnapi és a ma reggeli után már nem lesz olyan távolságtartó velem. Sőt, lehet, hogy kezdek érezni is iránta valamit, de nem tudom, hogy mit. Szerelmet biztos nem, még csak az kéne! Vagy lehet?
A nap végén már csak azt vettem észre, hogy az utolsó óráról is kicsöngettek és Chris-szel indultunk edzésre. 
Az edzés, hááát, nem ment valami fényesen. Folyton elgondolkodtam Vanessán és emiatt a játékra sem figyeltem rendesen. És ez az edzőnek is szemet szúrt, mert edzés végén még külön oda is hívott magához. Most jól ki fog osztani.
- Mégis mi volt ma veled, Wright?! - kiabálta az arcomra.
- Nem tudom. - rántottam meg a vállam hanyagul, de azt hiszem nem kellett volna.
- MI AZ HOGY NEM TUDOD??!! Ha nem szeded össze magad a hétvégi meccsig, garantálhatom, hogy végig a kispadon ülhetsz!! - és ezzel ott is hagyott. Mérgemben felrúgtam a kukát és inkább csak fogtam a cuccom és mentem is haza. Azonban amikor a folyosón mentem végig, beleütköztem valakibe.
- Nem tudsz jobban odafigyelni?! - vetettem oda kicsit bunkón, de ahogy ránéztem, egy meglepett szempárral találkoztam.
- Te nem figyeltél, oké? - szólt vissza Van és ment is volna el, de elkaptam a karját és a falhoz szorítottam, elzárva minden menekülési utat. - A mániád ez a falhoz szorítás?
- Csak kivételes személyeknek. - mosolyogtam rá, ami eléggé idegesítette. - Miért kerülsz egész nap? - meglepte a kérdésem, mert abbahagyta a ficánkolást és a szemembe nézett.
- Én nem kerüllek. - mondta halkan.
- Aha, persze. Akkor csak a hobbid, hogy távol maradsz tőlem és szinte hozzám se szólsz. - morogtam neki. - Mit csináltam?
- Damen, ez... - az ajkát harapta gondolkodás közben, ami kifejezetten felizgatott és meg akartam csókolni. - bonyolult.
- Már miért lenne bonyolult? - emeltem fel a hangom kicsit jobban, mint kellett volna.
- Mert még én sem értem, oké? - kiabált ő is. - Nem értem magamat és ez megrémiszt! - Mi? Ezt csak én nem értem? - Szerintem hagyjuk egymást békén és legyen minden olyan, mint amilyen volt. - suttogta. Mi, mégis miről beszél? Én nem tudnék távolabb lenni tőle! És most miért lettem ilyen? Mi van velem?
- Azt nem lehet! Én azt nem tudnám megcsinálni! - mondtam, és éreztem, hogy a szemembe könnyek gyűlnek. Mi a fene, én nem sírhatok!
- Tudom, de... - nem tudta befejezni mert megcsókoltam. Kissé erőszakosan, mint kellett volna, de amint visszacsókolt megkönnyebbülten. - ezt nem lehet. - mondta ki, amikor eltolt magától egy kicsit.
- De lehet. - mondtam és a homlokának döntöttem az enyémet. - Különben is, akkor miért csókoltál vissza? - nem válaszolt. Lassan felé hajoltam és újra megcsókoltam, ám ezúttal, sokkal lágyabban mint az előbb. Alig, hogy a szájához értem, éreztem, hogy valaki a pólómnál fogva hátra ránt és behúzott nekem egyet...

29.rész - Maradj velem

Hola chicas!:D Itt is van a következő rész! Nekem, őszintén, ez lett az egyik kedvencem és elég hosszú is lett, remélem tetszeni fog:) Jó olvasást, Anna xx.
P.S. Nagyon-nagyon köszönöm a 15 (!!) feliratkozót és a több, mint 5000 oldalmegjelenítést! El sem hiszitek, hogy örülök!!  

*Vanessa szemszöge

 

 "És már lendítette is a kezét, ám ezúttal ököllel..."
 Ám ekkor, hirtelen csak azt láttam, hogy Ash a földön csúszik, néhány padot is felborítva. Várjunk csak, van itt még valaki?
- Mit akartál csinálni? - ez a rekedtes hang nagyon ismerős volt. De ez lehetetlen! Ő hogy kerülne ide? Nem mentek már haza? Lassan odanéztem és megláttam, azokat az ismerős göndör fürtöket, amint éppen Ash-t ütötte.
- Chris, Jenny! Gyertek már! - kiáltotta ki és otthagyta azt a vadállatot és mellém sietett. - Jól vagy? - suttogta, mire csak megráztam a fejem és a könnyeim továbbra is folytak. Damen letörölte őket és felsegített a padlóról. Aztán csak azt vettem észre, hogy védelmezően átölel én meg eláztatom a pólóját a könnyeimmel. - Ssss, most már nem lesz semmi baj. - suttogta a fülembe, amitől kirázott a hideg. Persze csak jó értelemben.
- Na, itt vagyunk! - hallottam meg Chris hangját, de továbbra sem néztem föl. Egyszer csak egy kezet éreztem a vállamon. Óvatosan odapillantottam és Jenny-t pillantottam meg. Elengedtem Damen-t és legjobb barátnőmön sírtam tovább. Lassan eltolt magától, de amint meglátta az arcomat...
- Úristen Van! Mi történt az arcoddal? - elővettem a telefonomat és megnéztem. Szörnyű volt. A keze nyoma pirosan ott volt az arcomon. Chris ahogy meghallotta a kérdést, rögtön felállt Ash mellől - de a portás ott maradt. Amúgy hogy került ide? - És ő is megnézte. A tekintete azonnal elsötétült és gondolom ő is be akart már húzni Ash-nek, de helyette csak átölelt.
- Sajnálom. Ennek nem szabadott volna megtörténnie. - suttogta és nyugtatóan simogatta a hajamat.
- Nem a te hibád. - mondtam neki, de a hangom megremegett.
- De igen - eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni. - Nem lett volna szabad, hogy bajod essen! Nem tartottam be az ígéretem. - megmosolyogtatott ez a mondat. Még nagyon régen, amikor leestem a fáról és felhorzsolódott a térdem. Sírtam és ő nyugtatott meg és ígérte meg, hogy többé nem fogja hagyni, hogy bármi bajom essen. Nem hittem volna, hogy emlékszik rá, alig voltunk 6 évesek.
- Itt szerintem én vagyok a hibás, mert nem hallgattam a figyelmeztetésre. - Chris szólásra nyitotta a száját, de félbeszakította a portás.
- Gyerekek, azt hiszem én lekísérem az iskolanővérhez a fiatalembert. Ti meg menjetek haza. - Ahogy ránéztem Ash-re, elakadt a lélegzetem. A szája, a szemöldöke is felrepedt és az orrából is ömlött a vér. Az arcán és a szeme alatt is már kezdtek láthatóvá válni a monoklik. Lehet, hogy megütött, de azért nem akartam, hogy Damen így agyonverje. A portás segítette ki a teremből, de még megállt és visszanézett ránk.
- Ezzel még nincs vége. - és azzal el is mentek. Lassan mi is kimentünk, hogy hazamehessünk.
- Megkérhetlek titeket, hogy ezt ne mondjuk el senkinek? - fordultam feléjük.
- Persze. - szerintem nem teljesen értették.
- Úgy értem, hogy senkinek. Vagyis a szülőket is beleértve.
- Van, ezt nem titkolhatod el előlük! Meg a nyom is az arcodon... - mutatott rá Chris.
- Kérlek, csak most az egyszer! Most még nem akarom nekik elmondani, mert nem tudnám, hogy elmondani! Kérlek! - már éreztem, ahogy könnyek gyűlnek a szemembe, hacsak rágondolok, hogy mit tett volna, ha Damen nem ér oda időben. Chris a száját harapta, de végül bólintott.
- Rendben, de idővel el kell nekik mondanod! - bólintottam, jelezve, hogy megértettem. A szokásosan mentünk haza, vagyis Chris Jenny-t, engem meg Damen.
Az út csak pár perc volt, de nekem óráknak tűnt. Nem vágytam semmi másra, mint hogy lefürödjek és lefeküdjek aludni. Amint éreztem, hogy megáll a kocsi, úgy pattantam ki, mint akit puskából lőttek volna ki. Azonban Damen elkapta a karomat, amikor mentem volna ki a kapujukon.
- Hé, minden oké? - nézett a szemembe.
- Igen, persze. - még magam sem hittem el, de gondolom Ő sem hitt nekem.
- Szüleid? - most miért lett ilyen aggódó? Különben is, tudok vigyázni magamra! Nem vagyok 5 éves.
- Asszem' ma sokáig dolgoznak. - feleltem. - Elengednél? Szeretnék már menni. - habozott egy kicsit, majd végül elengedett, én meg átmentem a házunkba.
Amint beértem, becsuktam az ajtót és annak mentén lecsúsztam a földre és újra sírtam. Nem értettem miért, de jól esett. Nem tudtam mennyi ideje ülhettem ott, talán pár percig, de egyszer csak csöngettek. Ki lehet az? Én nem várok senkit és anyáéknak van kulcsuk. És mi van, ha Ash jött vissza? Nem, az kizárt, ugye? Halkan odamentem az ajtóhoz és kinéztem azon a kis lyukon. Egyből megkönnyebbültem, amikor megláttam azokat a göndör fürtöket és a szívem is heves vágtába kezdett.
Lassan kinyitottam az ajtót és szembe néztem vele. Egy laza kosárnadrágot és egy izompóló volt rajta. A haja vizesen lógott a szemébe, de próbálta eltűrni őket több-kevesebb sikerrel.
- Mit csinálsz itt? - kérdeztem halkan és próbáltam nem a szemébe nézni.
- Hát, hoztam egy kenőcsöt az arcodra. - emelt fel egy kis dobozt, amit a kezében tartott. - Aggódtam érted. - az utolsó mondatot csak suttogta, de még így is meghallottam. Jól esik, hogy aggódik értem. - Bejöhetek? - kérdezte, én meg felocsúdtam a bambulásomból és félreálltam.
- Éhes vagy? - indultam a konyhába, hogy keressek valami vacsorát.
- Kösz nem, már ettem. - hallottam a választ, valószínűleg a nappaliból. Találtam egy kis makarónit a hűtőben, ezért felmelegítettem, de nem nagyon volt étvágyam, ezért visszaraktam a maradékot a hűtőbe. Kimentem, hogy mit csinálhat Damen, de csak a kanapén nyomkotta a telefonját.
- Felmegyek fürödni, jössz? - meglepve pillantott rám,, mire nekem is leesett, hogy elég rosszul fogalmaztam. - Úgy értem, én lefürdök és te meg megvársz kint. - éreztem, hogy az arcom egyre vörösebb lesz. Mi a fene? Én soha nem szoktam zavarban lenni.
- De szívesen segítek, ha kell. - mondta szemtelen mosollyal az arcán. Csak megforgattam a szemem és elindultam fel a lépcsőn, ha jön, ha nem. A szobámban felkaptam a pizsamámat és be is siettem a fürdőbe. Gyorsan lezuhanyoztam és átöltöztem. Mire visszamentem a szobámba, addigra ott találtam Damen-t, ahogy az ágyamon ül és úgy nézi a posztereimet. Amint észrevett egy halvány mosolyt küldött felém. Lassan befeküdtem az ágyamba és egy kis tükör segítségével megnéztem hogy milyen az arcom. Elhúztam a szám, amikor megláttam, hogy nem halványult, hanem még pirosabb lett és sokkal jobban látszik. Az égető érzésről ne is beszéljünk.
- Ne aggódj, ez segít. - mutatott a krémre és lefeküdt mellém. - És még megkapja a magáét. - sziszegte dühösen.
- Ne! -  összeráncolt szemöldökkel meredt rám. - Figyelj, én is szeretném, ha megkapná a magáét, de ne úgy hogy te vagy Chris bajba kerülnétek, mert agyon vertek valakit.
- Aranyos, hogy így aggódsz. - ledöbbentem, amikor elhangzott ez a mondat a szájából. Komolyan azt mondta, hogy aranyos vagyok? És miért érzem boldognak magam, hogy ezt elmondta? - Akkor bekened vagy kenjem én?
- Megtennéd, már nincs erőm megmozdulni. - elmosolyodott, majd egy kicsi krémet kinyomott a kezére és az arcomra kente. Lassan és finoman kezdte elkenni. Amikor úgy érezte, hogy kész, levette a kezét. Éreztem, ahogy a krém elkezdte hűteni az arcomat és ez nagyon jól esett.
- Reggelre jobb lesz, ígérem. - felállni készült az ágyamról, de én megragadtam a csuklójánál fogva, mire zavartan rám nézett.
- Nem...nem lehetne, hogy...itt maradnál? - kérdeztem tőle akadozva. - Nem akarok egyedül maradni. - részben igazat is mondtam. Nem akartam egyedül maradni egy ilyen nap után. Másrészt, nagyon is jól esett Damen közelsége és gyengédsége, ahogy törődött velem.
- Biztos? - villantott egy őrülten szexi félmosolyt. Úristen, ezt én mondtam? Kezdek meghibbanni. Aprót bólintottam, majd visszafeküdt mellém. Ekkor vettem észre, hogy a keze kicsit fel van dagadva és véraláfutásos!
- Te jó ég! Ez a verekedés miatt volt? - nem akartam elhinni, hogy ezt miattam csinálta.
- Aha, de nem gáz. - rántotta meg a vállát hanyagul, de ahogy csak egy kicsit megnyomtam, fájdalmas grimaszt vágott.
- Sajnálom. - suttogtam és inkább a krémért nyúltam, hátha az majd segít.
- Nem kell sajnálnod. Megérdemelte, amiért kezet emelt egy ilyen gyönyö...kedves lányra. - Halványan elmosolyodtam, ahogy kijavította magát. Lágyan kezdtem bekrémezni a kezét, hogy minél kevesebb fájdalmat okozzak neki, de néha-néha így is felszisszent. 
- Kész. - megtöröltem a kezem, hogy ne legyen más is olyan, más téma, hogy az ágyneműbe töröltem.
- Köszi. - mikor felé fordultam, csak akkor vettem észre, hogy milyen közel van hozzám. Egymás szemébe néztünk, de néha a tekintete elkalandozott a számra. Lassan felém kezdett hajolni és én nem csak ott ültem és vártam. Én is felé hajoltam. Megcsókolt! A hasamban pillangók keltek és a szívem is csak dübörgött. Pár másodperc után elhúzódott.
- Sajnálom, én csak... - nem hagytam befejezni, mert megcsókoltam. Először meglepődött, de visszacsókolt és ledöntött az ágyra, én meg felcsúsztattam a kezem az arcára, majd onnan tovább és beletúrtam göndör hajába.
- Azt hiszem, ideje aludni. - suttogta, amikor elváltunk levegőhiány miatt. Én csak bólintottam. Magához húzott, én meg ráhajtottam a fejem a mellkasára, ő meg megpuszilta a homlokom.
- Jó éjt. - mondta.
- Jó éjt. - mondtam én is és amint becsuktam a szemem rögtön álomba merültem.

28.rész - Nem az, akinek mutatja magát.

Hola chicas!:D Hát itt is a következő rész. Remélem tetszeni fog:3
Komizni ér!:D Jó olvasást, Anna xx.

*Vanessa szemszöge

 "Ledöbbentem amikor szembe találtam magam Vele!"
Ezt nem hiszem el! Pont rá nem számítottam. Mintha még egy kicsit csalódtam is volna, hogy Ő van itt és nem Más? Már egy ideje itt állok és döbbenten nézem, ő meg csak mosolyogva néz rám.
- Nem rám számítottál, igaz? - nem bírtam megszólalni, csupán egy aprót bólintottam. Nem, nem és nem! Ez biztos csak álom! - Tudod, reméltem, hogy sikerül meglepetést okoznom. Tetszett a virág? - sétált lassan felém, én meg egyre jobban hátráltam, míg végül a falba nem ütköztem.
- Mit akarsz Ash? - ő csak elmosolyodott.
- Téged. - mondta ki egyszerűen. - Tudod, én nagyon jól éreztem veled magam szombaton. Úgy éreztem te vagy az a lány, akit szívesen tudnék magam mellett. Szóval...lennél a barátnőm? - nézett rám. Nekem még soha senki nem mondott ilyet. Nagyon jól estek a szavai, de nem játszhatok az érzéseivel.
- Ash, figyelj. Erről már úgy is beszélni akartam veled. Kedvellek, de csak mint egy barátot. És soha nem is leszel több annál, érted? - Legalább őszinte voltam vele, de szerintem ő nem erre számított, mert az arca egyre jobban elsötétült, ami kicsit megijesztett.
- Damen miatt, mi? - sziszegte.
- Mi? Dehogy! - Hogy jön ide Damen? Ő is csak egy barátom, semmi több. Nem is értem miért pikkelnek így egymásra.
- Aha, persze. Tudod, mást etess ezzel a dumával! Van fogalmad róla, hogy hány barátnőm szakított velem csak Damen miatt? Képzeld el, hogy rohadtul sok! - kiabálta az arcomba, amitől eléggé megijedtem. De ha ez nem volt elég, nekem préselte magát és a falhoz nyomott, ami nagyon fájt. - Belefáradtam, hogy mindig szakítottak velem, aztán azt kellett néznem, hogy falják egymást. De aztán amikor lefektette őket, az a rohadék csak úgy kidobta őket! Ők meg jöttek hozzám sírva, amiért kidobta őket. Elhiszed? Még hozzám jöttek vissza és azt kérdezgették, hogy miért nem voltak olyan jók Neki! - mondta sokkal halkabban, de a hangja még így is tele volt gyűlölettel.
- De nekem egyáltalán nem tetszik Damen. - mondtam.
- Elhiszem, ha bebizonyítod. Csókolj meg! - a kijelentésére teljesen ledöbbentem.
- Mi? És ezzel, hogy bizonyítanám be? - nem értettem az összefüggést, de nem csak ez volt a baj. Nem akartam megcsókolni! 
- Csak! Csókolj meg! - ordított  rám, amitől kicsit összerezzentem, de nem hátráltam meg.
- NEM!!! - ordítottam, mire...mire adott egy pofont. A földre estem az ütés erejétől. A pofon helye fájt és éreztem, ahogy a könnyek lecsorognak az arcomon. Megütött! Engem! Damen-nek igaza volt, nem olyan, mint akinek kiadja magát. Bárcsak itt lennének! Chris és Damen és megállítanák ezt az állatot. Leguggolt mellém, de továbbra sem néztem rá.
- Még mindig nem vagy hajlandó megtenni?
- N...nem - dadogtam félve.
- Hát, akkor, nincs más választásom. - És már lendítette is a kezét, ám ezúttal ököllel...

27.rész - Titkos hódoló

Hola chicas! Na, hogy tetszik az új kinézet? És meg is hoztam a következő részt, ami csak egy kis bevezető a következőhöz, de nem árulok el semmi;) Jó olvasást, Anna xx.

*Vanessa szemszöge

 

Reggel, amint Chris elhozott a suliba, első dolgom az volt, hogy megkeressem Jenny-t és kifaggassam, hogy mi volt a randijukon, mert drága uncsi tesóm nem hajlandó bármit is mondani. Angol volt az első, így rögtön a terem felé rohantam, hátha már bent lesz. Sajnos még nem volt bent, ezért leültem a helyemre és a telefonom hallgattam zenét. Nem sokkal később valaki ledobta mellém a könyveit és leült mellém. Kivettem a fülesemet és megláttam magam mellett Jenny-t.
- Na mesélj, mi volt? Chris nem hajlandó semmit sem mondani.
- Jó volt. - annyit válaszolt, de lesütött szemmel elpirult.
- Aha, persze. Akkor most miért is vagy ilyen piros? - nevettem fel, mire elég 'csúnyán' nézett rám.
- Miért akarod ennyire tudni?
- Mert a tesóm és a legjobb barátnőm járnak!
- Még nem jöttünk össze, oké?
- MÉG?
- Na jó, elmondom, ha nem fogsz beleszólni. - bólintottam, majd kíváncsian hallgattam. - Na, szóval. Eljött értem és a kocsijával elmentünk a legjobb pizzériába a városban. Nagyon jól elvoltunk. Beszélgettünk és nevettünk, bár néha volt pár fárasztó vicce. - Na igen, az nem Chris lenne. - Aztán elmentünk sétálni a partra. Meg fagyiztunk meg minden. Aztán amikor hazavitt...
- Mit csinált, amikor hazavitt? - furdalt a kíváncsiság.
- Hát, izé, meg...megcsókolt. - először nagyon meglepődtem, de aztán egy nagy sikítás után a nyakába borultam. Pont ekkor jöttek be a fiúk is és kissé értetlenül néztek minket.
- Lányos ölelés? Jövőőők! - kiáltotta Chris lányos hangon és ő is átölelt minket én meg csak nevettem rajta.
- Te hős szerelmes, nem is mondtad, hogy ilyen romantikus vagy! - vádoltam meg viccesen.
- Ne már, elmondtad? - nézett Jenny-re, aki csak egy aprót bólintott. Chris átölelte és adott egy puszit a fejére. Olyan aranyosak! - Nem baj, amúgy is, csak olyannal vagyok ilyen, aki megérdemli.
- És én nem érdemlem meg? - szomorúságot tetettem és úgy néztem rá.
- Te az unokahúgom vagy. - ráncolta a szemöldökét.
- De akkor csak egy csokit hadd kapjak. - a zsebébe nyúlt és elővett egy kissé összenyomott Snickerst és odadobta elém. A számat elhúzva vettem föl. - Hát valóban nagyon kedves gesztus. Nekem csak ennyi jut. - erre a kijelentésemre mindenki felnevetett, de nem sokáig, mert becsengettek és a tanár is belépett. Hát, akkor tanuljunk.
- Úristen, már azt hittem, sosem lesz vége. - nyögtem fel angol után, miközben Jenny-vel a szekrények felé igyekeztünk. - Most komolyan, ki fogja tőlem kérni, hogy elemezzek le egy mondatot?
- Talán érettségin? - tette fel Jenny a kérdést, mire én csak fújtattam egyet. A szekrényekhez érve megláttam, hogy az enyémben egy szál fehér rózsa van, rajta egy cetlivel. Levettem róla és elolvastam.
,,Az edzésed után gyere a 226-os terembe. Vár rád egy kis meglepetés xx."
- Te jó ég! Vajon ki küldhette? - kérdezte Jenny, és kivette a rózsát a szekrényből.
- Nem tudom. - megbabonázva néztem a rózsát. Vajon ki rakhatta ide?
- Úgy tűnik van egy titkos hódolód Van. - lökött meg egy kicsit. - De most mennünk kéne órára. - gyors kivettük a könyveket és mentünk is.
Egész nap alig tudtam rendesen figyelni az órákon, csak a találkozáson járt az eszem a 'Titkos hódolómmal'. A többiek is észrevehették, hogy nagyon elgondolkozom, ezért amikor az ebédlőben voltunk már nem bírták ki, hogy ne kérdezzenek rá.
- Van, mi bajod van egész nap? Angol óta furcsa vagy. - fakadt ki Chris és mindenki helyeslően bólogatott.
- Semmi, csak...mindegy. - Jenny köhögéssel próbálta elrejteni a nevetését, több-kevesebb sikerrel. Csúnyán néztem rá.
- Tuti, hogy van valami! Naaa, mond már! - esküszöm egyszer még kinyírom ezt a nagyra nőtt gyereket a hisztijeivel.
- Mondjátok már! Itt fog felrobbanni a kíváncsiságtól! - már Damen-nek is elege van a hisztiből. Nem vagy egyedül.
- Semmi, csak kaptam egy kis ajándékot. Ennyi. - Chris kikerekedett szemekkel nézett rám. Még Damen is. 
- Még is milyen ajándékot? - kérdezték egyszerre.
- Hát, öm... - nem igaz, miért nem tudok összerakni egy rendes mondatot? - A szekrényemben találtam egy fehér rózsát. - nagy nehezen kiböktem.
- Mi? - Kérdezték a fiúk, egyszerre.
- De hát, mégis ki adta? - kérdezte Chris. Megrántottam a vállam és folytattam az evést. - Mondom ki adta? - ismételte.
- Nem tudom. Nem volt rajta név. De nem zárhatnánk le a témát? - nem tetszett, ahogy mindenki engem néz, főleg Damen. Az Ő tekintete szinte égetett.
Az ebéd után felszabadultan ültem be franciára. De még ez sem tudott lekötni. Egy helyben ülni és a tanárt figyelni, nem volt nehéz elkalandozni. Óra végén mentünk is Jenny-vel edzésre. Na, az végre már kicsit ki tudott kapcsolni.
Edzés végén gyorsan átöltöztem, rendbe szedtem magam és indultam is.
- Megvárjalak? - kiáltott utánam Jenny.
- Szerintem igen. Gyors leszek! - válaszoltam és már mentem is. A folyosón sétáltam végig és megálltam a 226-os teremnél. Vettem egy nagy levegőt és benyitottam. Ledöbbentem amikor szembe találtam magam Vele!

26.rész - Régi emlékek 2/2

Hát akkor, itt is van a 2. része. Sajnos, mivel holnap már suli, ezért csak újra hétvégén tudok részeket hozni. Ugye megértitek?:) Jó olvasást, Anna xx.

*Vanessa szemszöge

- Beszélnünk kell! - rontottam be Chris szobájába, aki elég meglepetten nézett rám. Gondolom nem számított rám, meg nem is hívtam, hogy jövök. - Te emlékszel erre? - mutattam meg neki az egyik képet, amit elhoztam.
- Nahát, milyen aranyos voltam! Szerinted is? - mosolygott fel rám.
- Most hagyjuk az egódat. - forgattam meg a szemem. - Felismerem kettőnket, de ki a másik?
- Ja, hát ő Damen. - rántotta meg a vállát és elindította a játékot, amin eddig játszott. Hogy mi van? Én ismertem Damen-t és nem csak ezt a személyiségét? Na, valaki segítsen már!
- Ez nem is lehet ő, hisz, mi csak most ismerkedtünk meg! - Chris homlokát ráncolta és újra leállította a játékot.
- Te tényleg nem emlékszel rá. - jelentette ki. Miért kéne rá emlékeznem? Mondom, nem ismertem.
-  Mert talán nem is ismertem?
- Nem, igazából furcsálltam is, hogy ismertétek fel egymást, de Damen-nél nem nagyon lepődtem meg. Eléggé feledékeny és háát, az a sok buli...
- De én akkor sem értem. Honnan ismerem? - kérdeztem egy kicsit ingerülten.
- Tudod, oviba azért még is külön mentünk. Szóval én ott ismertem meg Damen-t. Aztán elég sokat voltunk együtt. Mármint anyáék, Nicole néniék, meg az ő szülei. De aztán ti Londonba költöztetek és 10 évesen még nagyon nem használtunk ilyen közösségi oldalakat. És nem tudom, úgy tűnik neked az új környezet is segített a felejtésben. - fejezte be a mondandóját. Háát oké, szóval és ismertem egy kedvesebb Damen-t, de el is felejtettem. Bár lehet, hogy az a pár labda, ami eltalált meg néhány baleset elhalványítja az emlékeket.
- Aha. -ennyit tudtam kinyögni összesen.
- Ja. - mondta Chris. - Bár Damen eléggé megváltozott, de azon kívül nagyon jó fej és kedves. - és ezzel le is zárta. Na jó, próbáljuk meg ezt az egészet elfelejteni és folytatódjon minden úgy, ahogy eddig.
- Ne és Répafiú, milyen volt a randi? - mosolyogtam és melléhuppantam az ágyba. Mosolyogva nézett rám, de nem mondott semmit.
- Sajnálom, de nem vagyok lány, hogy egy ilyet kitárgyaljak veled. - sértettségemben csak neki vágtam egy párnát, amiből egy párnacsata lett. Amikor Chris elkapott és csikizett, a sikításomra Anne is bejött.
- Gyerekek, itt meg mi folyik? - kérdezte mosolyogva és lelökte rólam Chris-t.
- Anne néni, Répafiú nem mond el semmit sem a randijáról - mutogattam Chris-re, mint egy 5 éves. Chris csak nevetett és kinyújtotta rám a nyelvét, amit viszonoztam neki.
- Chris rossz hatással van rád, ezzel a 'néni'-zéssel. - ingatta a fejét mosolyogva. - Miért csak Carlos-nak mondtad el?
- Ki az a Carlos? - vágtam közbe. Anne néni meg előhúzott az paplan alól egy kis plüss répát.

- Jaj, de aranyos!! - kiáltottam fel, és láttam ahogy Chris elvörösödik.
- Az nem az enyém. - próbálta magát kimenteni, de ebből ugyan nem fogja.
- Aha, akkor ez egy másik répa őrülté? - elkezdtem dobálni, hogy mi lesz akkor.
- Hé, ne dobáld Carlos-t! Ő egy nagyon régi barátom. Már 1 éves korom óta megvan.
- És én miért nem tudok róla?
- Ezt vitatnám - szólt közbe Anne néni. - Inkább csak 2 éve van meg. - Erre csak elnevettem magam, de úgy, hogy már a könnyem is folyt.
- Kösz anya, sokat segítesz. - morogta Répafiú Carlossal a kezében.
- Azt hiszem, én inkább megyek, majd Jenny-t fogom kikérdezni. - mosolyogtam és el is mentem.
Otthon a szobámban egy kis felejtésre betettem a kedvenc számaimat és csak ,buliztam' a szobában. Már egy ideje az ágyon ugráltam, de már nagyon melegem volt, így kinyitottam az ablakot. Sajnos Damen vigyorgós képével találtam szembe magam. Kérlek Istenem, mond, hogy nem látta!
- Mióta nézel? - erre, ha lehet, még nagyobb lett a vigyor a képén. A francba.
- Pont elég ideje, hogy mindent lássak. - közölte. - Three Days Grace? - vonta fel a szemöldökét.
- Igen, bajod van ezzel?
- Nem, csak...melyik a kedvenc számod? - szerintem nem ezt akarta mondani, de ráhagytam.
- A Lost In You.
- Az sem rossz. De nekem jobban tetszik a Riot. Lényegében mindegyik számukat imádom. - Furcsa, hogy Damen is szereti azokat a bandákat, amelyeket én. Nagyon jól elbeszélgettünk, de közben anya szólt, hogy mennyek le enni. Elbúcsúztunk, de mielőtt becsuktam volna az ablakot, még odaszólt nekem.
- Van, egyet jegyezz meg. Én mindig megszerzem magamnak, azt amit akarok. - nézett a szemembe, ami miatt lepkék keltek a gyomromban.
- Öm, az jó. Akkor szia Damen. - és ezzel be is csuktuk az ablakokat. Ezt mégis miért mondta? Nem értem ezt a srácot. De azok a göndör fürtök és azok a zöld szemek...Elég Vanessa! Ne feledd, ő csak egy jó barátod, semmi több.
És holnap hétfő. Remek, egy újabb fárasztó hét elé nézek!

Aki szeretné meghallgatni itt a link. Nekem tényleg ez az egyik kedvenc számom, érdemes meghallgatni:))

25.rész - Régi emlékek 1/2

Hola chicas! Hát itt az új rész! Közben itt a vége a szünetnek is, nem gondoljátok, hogy túl rövid? Szerintem igen:D Nem tudom mennyire lett jó ez a rész, de ha akarjátok, akkor ha ma jól végzek a tanulással, akkor megírhatom ennek a következő részét. Örülnétek? Addig is jó olvasást, Anna xx. 

*Vanessa szemszöge

Amikor kiléptem az ajtón Ash mellett megpillantottam Damen-t is, aki úgy nézett a fekete hajú srácra, mintha most helyben megfojtaná. De engem mégis inkább az kötött le, hogy miért érzem azt, mintha lepkék lennének a hasamban, ahogy megláttam Damen-t. De próbáltam figyelmen kívül hagyni őt és Ash-hez fordultam.
- Mehetünk Ash? - Damen-re rá sem néztem, mert lehet, hogy elvesztem volna azokban a gyönyörű, zöld szemeiben. Na, jó, elég!
- Persze, gyere. - kinyitotta nekem az ajtót én meg beszálltam. Majd ő is beszállt volna, de még annyit mondott, hogy:
- Én fogok nyerni. - ezt nem értem. Mit fog megnyerni és ki elől? Inkább nem akarom tudni. Ash is beszállt és elindultunk a moziba. Csendben utaztunk, amit én törtem meg.
- Miről beszéltetek Damen-nel?
- Nem fontos. - mosolyodott el. - De egyet jegyezz meg. Vigyázz Wright-tal. - És a moziig az utat nézte. Oké, ezt most nem értem. A múltkor Damen azt mondta, hogy Ash-sel vigyázzak. Most meg Ash mondja, hogy Damen-nel vigyázzak. Most kinek higgyek?
Ash leparkolt a mozinál majd bementünk. Megvettük a jegyeket és popcorn-t meg kólát. Beültünk a terembe, de még volt vagy öt perc, mire elkezdték. Addig egész jól elbeszélgettünk úgy mindenről. Kedves srác és vicces, nem értem miért utálják egymást annyira Damen-nel? A film nagyon jó volt. A beavatottat néztük meg. A film végén kimentünk és sétáltunk egy kicsit. Nagyon jó idő volt, ezért megálltunk egy fagyi standnál. Vettünk egy-egy tölcsérrel és leültünk egy padra. Élveztük a nap kellemes melegét és hülyéskedtünk, de anya üzent, hogy haza kéne mennem, mert megjött pár elkallódott doboz. Ash hazadobott, de mielőtt kiszállhattam volna, megfogta a kezem és a szemembe nézett.
- Nagyon jól éreztem magam. Máskor is megismételhetnénk.
- Szerintem is. Majd megbeszéljük, oké? - bólintott, majd felém kezdett hajolni. Jaj, ne! Ugye nem akar megcsókolni? Gyorsan inkább az arcára adtam egyet és ki is szálltam.
- Akkor szia. - köszöntem, mire csak intett egyet és el is hajtott. Vettem egy mély levegőt és elgondolkoztam. Remélem nem hiszi azt, hogy többet érzek iránta. Ezt majd meg kell vele beszélnem. Megfordultam és Damen-t láttam meg az ajtójukban. A szemei szikrákat szórtak, ami kicsit megrémített.
- Remélem jó érezted magad. - a hangjából csak úgy sütött a gúny.
- Csak nem féltékeny vagy? - erre csak megfeszült, amitől az izmok kidagadtak a karján. - Amúgy igen.
- Örülök. - vetette oda, majd bement és becsapta maga után az ajtót. Ha nem ismerném, azt mondanám, hogy féltékeny. De ez hülyeség. Nem is tetszem neki, akkor most miért ilyen? Mindegy, most inkább bementem és segítettem anyának a megmaradt dobozokkal. Kipakoltuk őket, pár hiányzó könyv volt, meg lepedő. Megtaláltam a családi albumot is. Már nem is emlékszem, mikor raktam bele képet, de szerintem anyáék gondoskodtak róla. Az elején kezdtem, ahol anyáék esküvői fotója volt. Igazából ezt még én adtan nekik még az egyik karácsonyra. Aztán jött pár kép anyáékról, meg a kereszt szüleimről. Jaj, olyan rég láttam már Anne nénit és Dave bácsit. Amióta itt vagyunk még csak telefonon beszéltünk. Meg kéne őket látogatni. Aztán jött egy halom kép rólam meg Chris-ről. Anyáék szerint tényleg olyanok voltunk mintha igazi testvérek lennénk. Mindent együtt csináltunk. Ettünk, aludtunk és együtt kerültünk bajba. Jaj, azok a szép évek! Csak mosolyogva gondoltam az emlékekre, amikor hirtelen megláttam az egyik képen egy másik fiút. Egyre több képen voltunk így hárman, majd jöttek a Londoni képek. Különös, ennek a fiúnak pont olyan zöld szeme van, mint...Ó, atya - gatya!

24.rész - Fogadom

 Hola chicas! Újabb résszel jelentkezem! Nagyon-nagyon köszönöm az előző részhez tartozó két komit és a +1 feliratkozót!:) Remélem ez a rész is elnyeri a tetszéseteket és nem fogtok megtépni:D Jó olvasást, Anna xx.

*Damen szemszöge

 

Reggel a konyhában gondolkodtam a tegnap történteken.

*Visszaemlékezés - Damen szemszögben*

Most hogy a gyerekek lefeküdtek aludni és Emily-ék sincsenek itthon, ezért gondoltam megnézhetnénk egy filmet. Direkt egy horrort raktam be, mert tudtam hogy Van utálja. De kicsit megszerettem volna ijeszteni és tudni akartam mi lesz, ha meglátja a filmet.
Elindítottam a filmet és amikor meglátta a szemében láttam, ahogy megcsillan a félelem. Az elejét még egészen jól bírta, de amint levágták az első srác fejét, úgy megijedt, hogy az ölemben kötött ki. Én csak nevettem rajta és átöleltem a derekát, miközben Ő a nyakamba rejtette az arcát. A légzése csikizte a nyakamat, amitől kicsit kirázott a hideg. Remélem ő nem vette észre. A film végéig így is maradt. El kell mondanom, nagyon tetszett, hogy itt van az ölemben és öleltem. Úgy éreztem, hogy csak én lehetek az, aki megvédheti mindentől.
- Oké, vége van. - mondtam és kikapcsoltam a TV-t, de továbbra sem engedtem el.
- Direkt csináltad, ugye? Tudod, hogy utálom az ilyen filmeket. - mondta, és elakart menni, de csak jobban magamhoz húztam. Nem akartam, hogy elmenjen.
- Lehet, de nem biztos. - néztem a szemébe. Azokba a gyönyörű, barna szemeibe. Jesszus, mit mondtam? Nem tehetek róla, ez a lány megbolondít. A tekintetem lejjebb vándorolt a szájára. Mintha az ajkai hívogattak volna, hogy ' Csókolj meg!'. Én meg nem tudtam nekik nemet mondani. Lassan közelítettem felé, ha esetleg nem akarja, akkor elfordulhat, de nem tette. Csak pár centi volt hátra, amikor hirtelen kicsapódott az ablak, mire odakaptuk a fejünket. Van gyorsan fel pattant, becsukta az ablakot és kiment a konyhába. A tenyerembe temettem az arcom és csak szidtam magam. Mégis mit művelek? Ő a legjobb haverom unokahúga. De nem tehetek róla, eddig egy csaj sem volt rám ilyen hatással. De most azonnal el kell felejtenem!
Aztán Emily is hazajött, úgyhogy mi meg mehettünk is haza. Persze mindkettőnknek adott $20-t, pedig nem ezért csináltuk. Hazafelé Van nem szólt hozzám és nem is nézett rám. Elmotyogott egy szia-t és be is ment. Gratula Damen, ezt jól megcsináltad.

 Így visszagondolva biztos hagyta volna, hogy megcsókoljam. Csak az a hülye ablak pár perccel később nyílt volna ki.
Elmélkedésemből anya szakított ki.
- Min gondolkodsz Damen? - kérdezte kedvesen. Megittam az utolsó korty kávémat és felálltam, hogy felmenjek a szobámba.
- Semmi érdekesen. - ezzel fel is mentem, anyámat magára hagyva. Fent levetettem magamat az ágyra és csak a plafont bámultam. Kíváncsiságból átlestem a szomszédba, hogy mit csinálhat Vanessa. Éppen öltözött és még pár cuccot rakott egy táskába. Basszus, pont ma megy azzal a görénnyel valahova. Na ne. Ezt nem hagyhatom. Neki velem kellene lennie. Nem azzal a senkiházival járkálni. Pont olyan, mint a nővére, Brithany, csak fiúban. Kétszínű és bármire képes, hogy elérje azt amit akar.
Kimentem, hogy lebeszéljem Van-t, hogy elmenjen vele, de pont ott állt a házuk előtt. Elindultam felé, amikor észrevett, csak mosolygott.
- Ide figyelj, nem szeretnélek többé Vanessa közelében meglátni, vagy elintézem, hogy a kis arcod még rondább legyen. - kezdtem a 'szép' bevezetést. Erre csak felnevetett.
- Na mi van? Félsz, hogy több esélyem van nála, mint neked? - vigyorgott még mindig. De szívesen letörölném azt a vigyort a ronda képéről. - Te már eljátszottad az esélyeidet, ha egyáltalán lett is volna. - A legszívesebben behúztam volna neki, de pont ekkor lépett ki Van az ajtón. Érdeklődve nézett rám és a bájkúnárra. 
- Mehetünk Ash? - kérdezte, míg engem próbált figyelmen kívül hagyni. Aucs, ez fájt.
- Persze, gyere. - kinyitotta neki az ajtót, majd aztán Ő is ment a saját oldalára, hogy beszálljon. Mielőtt megtette volna, rám nézett és ezt mondta:
- Én fogok nyerni. - és el is hajtott. A düh tombolt bennem. A legszívesebben szétvertem volna, ha Van nem lett volna itt. De egy valamit megfogadok! Megszerzem magamnak Vanessát és nem hagyom, hogy egy ilyen szerencsétlen elvegye tőlem. Újra azt akarom, hogy a karomban tarthassam és ÚGY nézzem rám, mint amikor majdnem megcsókoltam. Ezt megígérhetem!

23.rész - Babyszitterkedés

 Hola chicas!:D Na mit szóltok? Újabb rész! Hihetetlen nem? Nektek eddig hogy tetszenek? Komizzatok!:))
P.S. Thx a +1 feliratkozót, nagyon örülök!:D Anna xx.

*Vanessa szemszöge

 Tudjátok milyen az, amikor olyan gyorsan repül az idő pedig te nem is akarod? Na, én is pontosan ezt érzem. Azt akartam, hogy minél lassabban teljenek a napok, azok inkább egyre gyorsabbak voltak. Most meg már Emily-ék háza felé tartok, hogy vigyázzunk a kicsikre. Persze a kicsikre szívesen vigyáztam, de pont Damen-nel? Miért? Jól elvoltunk velük, igaz, de a keddi jelenete miatt azért még haragszom rá. Komolyan, miért érdekli, hogy mit csinálok és kivel? Semmi közöm hozzá és neki hozzám, akkor ne is kíváncsiskodjon. Különben is, Ash csak moziba hívott. Nem randi, senki ne értse félre, csak simán egy baráti találkozó. Különben is, Ash-re sosem tudnék ránézni ÚGY. Csak egy barát semmi több.
Megálltam Emily-ék ajtaja előtt és becsöngettem. Az ajtó kinyílt, de nem volt senki előttem, úgyhogy lenéztem, ahol Harry állt. Leguggoltam hozzá.
- Szia Harry. Anyukád itt van?
- Igen. - bólintott majd megfordult és elindult. - MAMIII, ITT VAN VANI!! - ordította, amit szerintem, még a két utcával odébb is hallottak. Levettem a cipőm és követtem Harry-t a konyhába. Ott találtam Emily-t,amint valamit...nem tudom mit csinált.
- Szia Emily. - köszöntem, mire megfordult.
- Jaj, szia Vanessa. Hol van Damen?
- Még nem ért ide.
- Nagyon köszönöm, hogy vigyáztok az ikrekre, sajnos most kész őrültek háza van az irodában. - magyarázkodott, mire én csak vállat vontam. - A melegszendvicsek a sütőben vannak, mindjárt kész vannak, a gyerekek most TV-nek, de majd fürödjenek le és 8-kor feküdjenek le aludni. - Én csak bólogattam, jelezve, hogy értem, majd Emily felkapott még egy nagy halom papírt és már el is ment. Nem sokkal később újra kopogtak. Kinyitottam és az elveszett bárány is felbukkant. Amint meglátott elmosolyodott, az én szívem meg gyorsabban kezdett verni. Mi a fene? Hagyd abba!
- Szia Van, Emily? - kérdezte, majd be is jött.
- Pont nemrég ment el.
- Aha, és a kicsik?
- A nappaliban - ő elment, megnézni őket, én meg vissza a konyhába megnézni a szendvicseket. A sütő szerint még volt 3 perc, ezért beállítottam a telefonom, hogy szóljon, ha esetleg elfelejteném.
- ÁÁÁÁ - hallottam Damen hangját a nappaliból, majd a gyerekek nevetését. Elmentem megnézni őket - bár kicsit nehezen ment, mert nem voltam itt, de a végén csak sikerült - és láttam, ahogy a Lilly és Harry Damen hátán ülnek, míg ő négykézláb mászott a földön. Megmosolyogtatott a látvány. Olyan más ilyenkor, amikor suliban vagyunk teljesen máshogy viselkedik, mintha csak egy maszkot húzna föl, de ha nincs itt más, szerintem akkor mutatja ki az igazi énjét. Lehet, hogy csak Chris és én ismerjük ezt az énjét. Na, jó, hagyjuk.
- Gyorsabban Damen! - kiáltotta Harry. Damen fájdalmasan felnyögött és csak - nem tudom hogyan - feldobta az ikreket a kanapéra és felállt. 
- Na jó, törpék. Ne csak engem ugráltassatok, ezért vagyunk ketten. Van is akar veletek játszani, ugye? - mosolyogva rám nézett.
- Persze, de csak Damen-t nyúzhatjátok. - jelentettem ki. Erre örömükben felálltak a kanapéról és valahogy Damen hátára ugrottak. Hirtelen érte ez a 'támadás' de megtartotta az egyensúlyát.
- ÉHESEK VAGYUNK! - üvöltötték egyszerre Damen fülébe. Szegény, levettem a hátáról Lilly-t, amiért hálásan nézett rám.
- Akkor menjünk enni. - kimentünk a konyhába és pont készek lettek a szendvicsek. Kiraktam őket hűlni, majd leraktam eléjük egy-egy tányért. Melléjük csatlakoztunk mi is.
- Akkor most mindig ti fogtok ránk vigyázni? - kérdezte Lilly, miután megette a szendvicsét.
- Ha szeretnétek, akkor amikor csak tudunk.
- Igen! - bólogattak egyszerre. - Menjünk játszani!! - és már el is tűntek. Ahogy hallottam, felfutottak az emeletre. Mosolyogva ráztam a fejem. Hogy van bennük ennyi energia? Pedig még csak fél 6 van.
- Hogy fogjuk, mi ezt bírni? - kérdeztem Damen-t, aki eddig csak csöndben figyelt, ahogy eltettem a tányérokat a mosogatóba.
- Valamikor csak elfáradnak. - Vont vállat. Akkor hosszú éjszakánk lesz.

***

 - Na jó, ideje fürdeni és aludni. - mondtam, amikor az óra háromnegyed 8-at mutatott. Fhú, el sem hiszem, hogy mennyire lefárasztottak a gyerekek. Annyi társast játszottunk, bújócskáztunk, sőt, még kint a kertben is fogócskázni kellett velük. Igazából csak kiszöktek, de a kert elég nagy volt, hogy nehezen fogjuk meg őket.

- De mi még nem vagyunk álmosak. - mondta Harry és ásított egyet. Lilly is majdnem elaludt már az ölemben.

- Hát persze, hogy nem. - mondta Damen, majd felkapta Harry-t én meg Lilly-t és felvittük őket az emeletre. Gyorsan lefürdettük őket, megmosták a fogukat majd pizsamában betettük őket az ágyaikba. Amint letették a fejüket, rögtön el is aludtak. Halkan becsuktuk az ajtóikat és lementünk a földszintre. Emily-ék még nem jöttek haza, de nem is akartuk őket itt hagyni, ezért beültünk a nappaliba.

- Mindjárt elalszok. - feküdtem el a kanapén.

- Pedig még csak 8 óra. - nevetett Damen és a DVD-ket kezdte nézni, majd kivett egyet és a lejátszóba rakta. Leült mellém és bekapcsolta. Valami horrort rakott be. Biztos direkt csinálta, mert tudja, hogy utálom az ilyen filmeket. Az elejét még bírtam, de amint levágták az egyik ember fejét, akkorát ugrottam, hogy Damen ölében kötöttem ki. Ő csak nevetve átölelte a derekamat, mintha tudta volna, hogy ez lesz, én meg a nyaka hajlatába temettem az arcom. Megcsapott az illata, amitől, furcsa mód, megnyugodtam. És a film végéig így is maradtam.

- Oké, vége van. - kikapcsolta a TV-t, de továbbra sem engedett el.

- Direkt csináltad, ugye? Tudod, hogy utálom az ilyen filmeket. - kiakartam szállni az öléből, de csak még szorosabban ölelt magához.

- Lehet, de nem biztos. - a szemembe nézett, amitől kirázott a hideg. Úgy nézett, hogy azt éreztem, teljesen belém látna. A szívem csak dobogott, amikor egyre közelebb és közelebb hajolt hozzám. Már csak pár centi választotta el az ajkainkat...

22.rész - Miért érdekel?

 Hola chicas!:D Amint látjátok visszajött az ihletem a nyaralásból. Ez egy elég hosszú rész lett, remélem tetszik:) Jó olvasást, Anna xx.

*Damen szemszöge

A hetek egyre jobban teltek. Már lassan sikerült megszoknom a sulit, de azért a nyár még így is jobb. A tanárok most már rendesen beindultak, már sorban írnak, feleltetnek, dolgozatokat íratnak és Tz-ket. Az edzések is csak keményednek. Az edző most a városira készít fel minket. Ha azt megnyerjük, akkor továbbjutunk az elődöntőbe. Összegezve, a suli és az edzések kikészítenek. Chris is azt mondja, hogy lassan megörül, ha ez így megy tovább. De őszintén, lehet ennél őrültebb?
Aztán ott van Vanessa. Úgy érzem, hogy amikor melléálltam akkor az ebédlőben, azóta egyre nyitottabb felém. Persze, azért még nem bízik bennem annyira, mint Chrisben, de úgy megbeszéltük a dolgokat.
De még mindig nem értek valamit. Méghozzá magamban. Amikor Vele vagyok, mindig máshogy érzem magam. Valamiért már feltudja dobni a napomat csak azzal, hogy meglátom. Ha meglátom a mosolyát, nekem is mosolyognom kell. És tudom hogy ez most őrülten nyálasan hangzik, de ha csak rá gondolok a szívem hevesebben kezd el dobogni. Nem tudom, hogy mi van velem, de ha belenézek a szemébe, olyan érzésem van, mintha már ismerném, de nem tudom honnan.
Az biztos, hogy abba kell ezt hagynom, mert a végén olyat teszek, amit nem kéne.
Ma éppen itt ülünk föcin és hallgatjuk, ahogy Jenny egy előadást tart a környezett szennyezésről, amit a tanár és Vanessa figyelmesen hallgat, de az osztály próbál nem elaludni rajta, és persze valakinek majd kieseik a szeme a figyelésben, de nem a képek kötik le.
- Haver, ne bámuld már ilyen feltűnően. - löktem meg a vállánál Chris-t. De még így sem vette le a szemét Jenny-ről.
- Mi? Én nem is...Én csak az...előadást nézem. - hiába, engem nem tud átverni. Eléggé nyílvánvaló, hogy tetszik neki Jenny, még én is észrevettem, ami nagy szó. Chris-nél ez már a gólyatábor óta tart, de eddig nem mert lépni. Ha csak szóba kellett állnia vele, már akkor nem tudott összerakni egy egyszerű mondatot. Legjobb barát módjára próbáltam kiverni a fejéből, de soha nem sikerült. Mondhatjuk, hogy eléggé 'hűséges' volt a nem létező barátnőjéhez.
- Igen? - mosolyogtam - Akkor miről is beszél?
- A környezetvédelemről. - vágta rá határozottan.
- És azon belül? - csend - Megmondtam. Hívd már el valahova, mert már nagyon szerencsétlen vagy. Már nekem is fáj ezt nézni.
- De...és ha...nemet mond? - az arcán megjelent az a bizonyos félelem. Na, jó, most kicsit úgy érzem magam, mint egy csaj és Chris a kétségbeesett barátnőm.
- Szedd össze magad, én nézz szembe vele! - ezt kicsit hangosabban mondtam a kelleténél, és így az egész osztály felém fordult.
- Valami gondja van Mr Wright? - nézett rám a tanárnő kérdőn. Gyerünk Damen, improvizálj valamit.
- Csak úgy érzem, hogy tennünk kéne ez ellen valamit. Hiszen ez a mi hibánk.
- Valóban helyes meglátás. - Magamban vállon veregettem magam és visszafordultam Chris-hez.
- Majd órák után beszélek vele. - és ezzel le is zárta a témát.
Óra után lementem a szekrényemhez kivenni a matek cuccom, azonban megláttam Vanessát és Ashton-t, ahogy beszélgettek. Ahogy láttam Vanessa kicsit kényelmetlenül érezte magát, de azt a szerencsétlent cseppet sem zavarta. Elöntött a düh, ahogy a falhoz szorította, és megindultam feléjük. Megragadtam a pólójánál és lerántottam Róla.
- Tűnj innen, amíg szépen mondom! - sziszegtem, és meglöktem.
- Akkor szombat este találkozunk Vanessa. - Rám vigyorgott és elment. Mi van? Miért találkoznak?
- Ez mi volt? - kérdezte feszülten Vanessa. Még ő van kiakadva?
- Ezt inkább én kérdezném tőled! - vetettem oda - Mit akart?
- Mit érdekel? - azzal el is rohant, mert becsöngettek. Hogy miért érdekel? Ez egy jó kérdés. Az biztos, hogy nem akarom, hogy elmenjen azzal a gyökérrel. Nem is ismeri! A másik, hogy miért is lettem dühös, ahogy megláttam Őket. Mert egyszerűen szétvet az ideg, ha arra gondolok, hogy Vanessa Ashton-nal megy randizni! Sőt ha bárki mással!Azt akarom, hogy velem menjen, velem beszélgessen, velem nevessen, engem csókoljon....tessék? Én nem akarhatom ezt! Na jó, mély levegő és húzzunk órára, mert az öreg Winslow kinyír. A terembe belépve megkönnyebbültem, hogy még nem volt bent a vén trotty. Leültem a helyemre Vanessa mellé, aki nem is nézett rám. Francba, már megint elcsesztem.
- Figyelj,sajnálom,tényleg nem az én dolgom.-motyogom halkan,de közben egytalán nem ezt gondolom. Nagyon is kíváncsi vagyok,mikor,hova,miért megy el azzal a szarházival.De nem szeretném,ha Van haragudna rám,jóban akarok vele lenni.Ferdén néz rám,talán el sem hiszi,hogy bocsánatot kértem. A francba,már annyiszor megbántottam,nem akarok ártani neki,sőt boldoggá  szeretném tenni.
-Oké.-mondja,majd a belépő tanárra figyel.Persze,rögtön ki is hívják felelni,mivel az öreg nagyon pikkel Vanira.

***

-Beszéltél Jenny-vel?-fordulok Chrishez az öltözőben, miközben az edzésre készülünk.
- Ja, matek előtt összeszedtem minden bátorságom EGYEDÜL - nézett rám, mire elhúztam a számat. - És elhívtam pizzázni. Ééééés igent mondott!! - Itt már elkezdett ugrálni és tapsolni, mint valami kis csaj, mire én csak kiröhögtem.
Edzésen csak a szokásos gyakorlás ment, de kőkeményen. Ha csak egyszer is elhibáztuk, az edző leordította a fejünket és kezdhettük elölről. Mikor vége lett az edzésnek csak arra vágytam, hogy hazamehessek és bedőljek az ágyamba. A suliból kiérve Vanessáéket láttuk meg, amint beszélgetnek, de amint megláttak minket abbahagyták és csak mosolyogtak.
- Hé, ti miért nem vagytok fáradtak? - kérdezte Chris, de nem tudta levenni a tekintetét Jenny-ről.
- Háát, valaki egész edzésen tele volt energiával, de még most is tele van - nézett Van Jenny-re.A lány rögtön elpirult,és más fele nézett.
-Hazavihetlek? - szólal meg szégyenlősen Chris, miközben reménykedve néz Jenny-re. Eddig meg sem kérdezte, most miért kezdi el?! Na, mindegy azért vicces ahogy próbálkozik.
- Persze. - mosolyog rá a lány, majd elindulnak.
- Te jössz? - intek a kocsim felé.
- Ha nem gond. - néz rám bocsánatkérő mosollyal. Miért kér bocsánatot?
- Sosem gond. - válaszolom őszintén. Mikor beszállunk a kocsiba, hirtelen megszólal:
- Sajnálom, hogy olyan durva voltam szünetben, de tényleg nem tartozik rád mit csinálok Ash-sel. -  mondja, de nem néz rám. A szavai rosszul esnek, mert nem akar beavatni a dolgaiba. Másrészt jól esik a bocsánatkérése.
- Oké. - mondom,majd eszembe jut valami. - Emily hívott, hogy vigyázhatnánk Harry-re és Lilly-re péntek este, mert nekik tovább kell dolgozniuk. Benne vagy?
- Miért kettőnkre, miért nem mész egyedül? - miért mond ilyeneket? Szavai megint csak fájnak, de nem mutatom ki.
- Mert látták, hogy milyen jól elvagyunk velük. - elgondolkozik, végül bólint.
- Rendben, pénteken találkozunk. - száll ki a kocsimból.

21.rész - Talán megbocsátok

 Hola chicas!:D Hát, most elégedett vagyok, mert ez a rész sokkal jobb lett, mint az előző, remélem ti is így vagytok vele:) Jó olvasást, Anna xx.

*Vanessa szemszöge

 

Tesi óra után az ebédlőbe mentünk. Hamarabb is végeztek a fiúknál, de túl éhesek voltak, hogy megvárják őket. Remélem valami jó kaja van. Az ebédlőben a szokásos zaj fogadott, meg a csoportosan ebédelő és beszélgető diákok. Jenny-vel a sorban álltunk és a sorunkra vártunk, amikor valaki csak úgy beállt elénk a sorba, amit nem hagyhattam szó nélkül.
- Ha nem látnád ott a sor vége. Úgyhogy menj is oda! - szóltam rá, mire a megfordult és szembe találtam magam Vele. Komolyan, miért büntet az Isten?
-  Nahát, csak nem a kis lopós ribanc van itt? - mosolygott Brithany. A hangjától a falra mászom.
- Brithany, szerintem fogd be a szád, mert senki nem bírja elviselni a hangodat. - vágott közbe Jenny. Rámosolyogtam, de ezt nekem kell elintéznem.
- Ha nem vetted volna észre nem hozzád beszéltem! - nézett Jenny-re, aztán vissza rám. - Na mi van, Chris nem dobott ki? - ezen a kérdésen nem tudtam eldönteni, hogy sírjak-e vagy nevessek. Komolyan, hogy gondolhatja, hogy járunk Chris-szel? Ja, persze, Damen.
- Egy: Ne hasonlíts össze magaddal. Kettő: Ki mondta egyáltalán, hogy járunk? És három: Mi közöd van az életemhez? Ennyire unalmas a tiéd, hogy az enyémmel foglalkozol? - közöltem vele unottan, mert semmi kedvem nem volt hozzá. Amikor a mondandóm végére értem néma csend lett az ebédlőben és mindenki Brithany-t nézte a válaszát várva. Őt először meglepte a kérdés, de összeszedte magát és felemelt állal válaszolt:
- Ne röhögtess, az én életem maga a paradicsom. Sok barátnő, sok buli és persze sok pasi - és rámosolygott minden fiúra, aki minket nézett. Erre én csak a szememet forgattam.
- Ne röhögtess, szerintem nem is tudod, hogy milyen is a barátság, mert neked nincs is olyanod. Ja és azok a pasik, akik megkapnak egy éjszakára és másnap le is lépnek? - nézek rá kérdőn, mire az egész ebédlő "húúúúú"-zik egyet és Chris-ék is megérkeznek, majd utat törnek a tömegen, hogy megnézzék, hogy mi ez a nagy izgalom.
Brithany álla a padlót éri a válaszomra és szerintem le is fagyott.
- Megmozdulnál? Szeretnék enni is. - Erre az egész ebédlő röhögni kezdett, de nem értem mi vicceset mondtam. Hirtelen valaki mellettem termett és átölelte a vállam és csak annyit mondott, hogy:
- Nem hallottad Brit? Már várnak rád a raktárban, sietned kéne. - Rögtön megismertem Damen hangját, és ha fogalmazhatok úgy, Miss Hisztisnek hallottam, hogy beindultak végre az agykerekei és megszólalt.
- Ezt még nagyon megbánod. - sziszegte, majd a 'barátnőjével', aki végig csak csöndben figyelte az eseményeket, elmentek az ebédlőből. Hirtelen az egész ebédlő tapsolni kezdett, Damen meg megölelt.
- Ügyes voltál, kislány. - Suttogta a fülembe, amitől nem értem, de kirázott a hideg.
- A te szöveged sem volt rossz. - súgtam vissza neki, majd elengedtem és Chris is jól megszorongatott.
- Nagyon büszke vagyok rád, Tökmag!
- Köszi, de nem kapok levegőt, Répafiú. - Ő is elengedett és majd Jenny ugrott a nyakamba.
- Nem hiába, hogy a legjobb barátnőm vagy csajszi!
- Köszi Jenny, de most már mehetünk, eléggé éhes vagyok. - Végre valahára ebédeltünk és még az ebéd is jó volt. Hamarosan a végett ért a szünet, ezért mentünk is a terembe, franciára. A folyosón, ahogy elmentünk mindenki csak gratulált nekünk.
- Oké, miért olyan nagy szám, hogy visszaszóltam a Hisztisnek? - kérdeztem a teremben Jenny-t.
- Nem csak visszaszóltál, de úgy leégetted, hogy még ő maga sem tudta mit reagáljon. - Ezen nem tudtam sokat gondolkozni, mert becsöngettek és kezdődött a francia óra.
Francia után mehettünk is edzésre, ahol Jones tanárnő még mindig a versenyre áll rá, úgyhogy ma sem kímélt minket. Igen, mi is szeretjük önt, csak ne csodálkozzanak, ha nem fogok tudni felkelni. Mindegy, ütést, nyitást és fogást gyakoroltuk, de nagyon keményen.
Edzés végére alig bírtam megmozdulni. Már azon is gondolkodtam, hogy itt alszok valahol. Lehet, hogy van valahol egy kényelmes asztal. De inkább összeszedtem magam és átöltöztem. A folyosón a kijárat felé összefutottunk Chris-székkel, akik ugyan olyan fáradtnak tűntek, mint mi.
- Titeket sem kíméltek? - kérdeztem.
- Szerintem holnapra le fognak esni a végtagjaim. - mondta Répafiú.
- Inkább menjünk haza, még tanulni is kell. - sóhajtottam fáradtan és Jenny is fájdalmasan felnyögött.
- Rendben. - mondta Damen. - Chris vidd haza Jenny-t, én hazaviszem Vanessát. - Olyan fáradt voltam, hogy nem volt erőm tiltakozni. De őszintén, nem is akartam. Ahogy ma kiállt mellettem, az megmutatta, hogy tényleg bánhatja a múltkorit. Talán megbocsáthatok neki és akár még barátok is lehetünk.