Hola chicas!:D Új részt hoztam nektek, remélem elnyeri majd a tetszéseteket és kicsit megbékéltek Damennel (igen Fanni, ez neked szól xD). Na, mindegy, mást nem nagyon tudok hozzáfűzni, jó olvasást!
Anna xx.
P.S. Várom a véleményeket!:D
*Vanessa szemszöge
És igen, eljött ez a nap is. Izgatottan igazgatom még a hajam, sminkem a tükörben, mert Chris bármikor itt lehet. Igen, végül tényleg csak vele megyek. Nem, egyáltalán nem fura, áááá, kicsit se. Mindegy, mondjuk tényleg mindig együtt megyünk egy csomó helyre. Még általánosba is, de ez már gimi, csak egy iciri-picirit fura.
Mikor már késznek is nyilvánítom magam, valami oknál fogva átlesek a szomszédba. Nem tudom, mégis mire akartam számítani, a göndör már reggel lelépett -elég nehéz volt nem észrevenni, mert olyan nagy zajjal csapta be az ajtót, hogy simán felkeltem- és azóta nem is jött haza.
A tegnapi üzenete...hogy is mondjam, eléggé taccsra vágott -mint ahogy sok minden az utóbbi időben, de ez mellékes-. Nem is értem, hogy miért kérdezte, hisz ő már régen túllépett rajtam és én is már kezdtem túllépni rajta, erre megkérdezi ezt! Mondja már meg valaki, hogy miért csinálja ezt? Vagy miért ilyen fájdalmas a szerelem?
- Kicsim gyere, már csak rád várunk. - nyitott be anya.
- Megyek. - bólintottam, majd egy apró sóhajjal elfordítottam a tekintetem az ablaktól, felkaptam a táskámat és anyát követve én is lefelé vettem az irányt. A nappaliban megláttam a két srácot, ahogy beszélgettek. Mindketten szmokingot vettek.
- Jól néztek ki srácok. - mondtam nekik, ahogy leértem. Hangomra azonnal abbahagyták a beszélgetést és felém kapták a tekintetüket.
- Azért te sem panaszkodhatsz. - kacsintott felém Josh, mire kapott egy ütést a karjába a mellette álló Christől.
- Ezt hallottam. - lépett be Jenny a konyhából. - Akkor mehetünk? - kérdezte és végig nézett rajtunk.
- Szerintem igen. - bólintottam. Jenny Joshba karolt és úgy indultak kifelé az ajtón.
- Hölgyem? Indulhatunk? - nyújtotta felém a karját Répafiú, mire én nevetve ugyan, de belé karoltam. Csak stílusosan, nem igaz? Az rossz, ha Chris helyébe Dament képzelem? Áh, el kéne felejtenem!
A kocsiban nem beszélgettünk. Chris is és én is a gondolatainkba merülve néztünk előre. Persze ő még vezetett is, de elég csendben volt ő is.
Az én eszem, meg folyamatosan Damen körül forgott. Vajon ő is jön a bálra? És ha igen, akkor egy lánnyal? Ááááá, nem, nem gondolhatok rá, hisz mi már soha...
- Megérkeztünk! - jelenti be Chris ünnepélyesen. Legalább ő jól érzi magát. Mosolyt erőltetve az arcomra szálltam ki a kocsiból majd Chris mellett sétálva indultunk be a suliba. A bált a tesiteremben tartották, ahonnan már így is nagyban és tisztán kihallatszott a zene. A buli elkezdődött.
Belépve teljesen elkábultam. Mit ne mondjak, nagyon jó munkát végeztek a díszítéssel. Szerencsére a terem elég nagy volt -na jó, óriási volt, ha a függönyök nem voltak felhúzva- ezért már eleve itt voltak megterítve az asztalok. Hmm, a 'fincsi' báli kaja. Mindegy, az egész teremben főleg a kék szín dominált, a tél miatt, de ezt egy kis arannyal párosították. Sőt, a legjobb szerintem a felépített színpad volt, ahol most is az iskolai zenekar játszottak.
- Na gyere, szomorúság hercegnője, ideje kikapcsolódnod egy kicsit. - húzott uncsitesóm a parkettre. Igaz, semmi kedvem nem volt, de nem akartam megbántani. De igaza is volt, mert mostanában ennyi életkedvem sem volt, hogy bárhova is elmentem volna. Most akkor ki kéne használnom ezt az időt és nem is gondolni Damenre, se semmire amire ő emlékeztetne.
Teljesen elengedtem magam és táncolni kezdtem. Idő közben Jenny és Josh is hozzánk csapódott. Kb a 3. szám után, amikor elindultam inni valamit, mert már teljesen kiszáradtam, amikor a sarokban megláttam egy sötét alakot. Komolyan mondom, halálra rémültem, mert engem nézett, de amikor az egyik fénycsóva arra világított, a jól ismert göndör fürtöket láttam meg. Teljesen lefagytam, amikor felém kezdett közeledni. Miközben az asztalunknál ittam egy pohár vizet, egyre közelebb ért hozzám, én pedig nem tudtam másra figyelni, csak is rá.
Ugyanúgy öltönyt viselt, csak nyakkendő nélkül és a felső 3 gombot is lazán hagyta. A haja szokásosan szerteszét állt, mint aki nem ismeri a fésülködést. A szemei smaragd zölden csillogtak, ahogy végigjáratta a tekintetét rajtam.
- Jó a buli? - súgta a fülembe, ahogy megállt közvetlen előttem. Meleg lehelete csiklandozta a nyakamat, amitől kirázott a hideg, persze jó értelemben.
- Aha. - válaszoltam szűkszavúan.
- Szexi ez a ruha. - folytatta. - A legszívesebben letépném rólad.
- Elég! - csattantam föl és felé fordultam. - Mond, miért csinálod még mindig ezt? - gyűltek könnyek a szemembe, de nem engedtem utat nekik.
- Bocs, most mennem kell. - simított végig a karomon, majd hátat fordítva elsétált a tömegbe. Érintése nyomán a bőröm teljesen felhevült és még többet követelt. Hülye érzések.
- Hé, minden oké? - jelent meg előttem Chris és aggódóan vizslatott. Nem szóltam semmit, csak megráztam a fejem és szorosan átöleltem. Legalább ő soha nem hagyna el semmiért sem.
- Nem nagyon. - szipogtam. - Lehetne, hogy hazavinnél?
- De...csak még egy szám, légyszi. - nézett rám könyörgően. A francba!
- Jó, addig én inkább kint megvárlak. - indultam volna kifelé, ha nem fogja meg a csuklómat és húzott vissza a tömegbe. Nem tehettem mást, mint hogy megvárjam, amíg vége nem lesz a számnak, ami még igazából el sem kezdődött!
Hirtelen minden fény kialudt és csak egy reflektor világította meg a színpadot. Meglepődtem, amikor a Göndörke jelent meg és vette ki a mikrofont a helyéről. Tekintetével végignézett a tömegen, majd megállapodott rajtam. Oh ne! Ugye nem...?
- Ezt csak neked Nessa. - kacsintott. - De ehhez ne nagyon szokj hozzá. - tette hozzá, mire mindenki felnevetett körülöttem. Még nekem is átsuhant egy mosoly az arcomon. De csak suhant!
Aztán egyszer csak elkezdődött egy dal. Nem is akármilyen dal. Ezt nemrég találtam meg a YouTube-on, de azonnal beleszerettem. Nem volt olyan, hogy ne ezt hallgattam volna. Úgy tűnik Damennek pedig nagyon jó füle van. Basszus, már nem is tudom, hogy mit csináljak. A múltkor is pont így jöttünk össze, de most...
- Tú estás, tú estás en el tope de mi lista (Te vagy a listám elején-szerk.) - énekelte Damen végig a szemembe nézve. Még mindig megkövülten álltam és fogalmam sem volt, hogy mit is csináljak.
A Göndörke leugrott a színpadról és felém közeledett. Pontosan megállt közvetlen előttem és amikor a zene is elhallgatott, csak annyit kérdezett, hogy:
- Mit mondasz Nessa? - kérdezte és mosolygott. Mindenki azt hihetné, hogy teljesen nyugodt volt, de a szeme mindent elárult. Ideges volt és félt.
Egyszerűen nem jutottam szóhoz. Komolyan, a térdem még remegett is és egy kicsit zavart is, hogy mindenki minket nézett. Segítségkérően Chrisre néztem, aki csak egy hatalmas vigyorral az arcán óvatosan bólintott. Hah, az áruló tudott erről az egészről!
Nagy sóhajjal visszanéztem Damenre, akinek a vigyora már inkább vicsorrá alakult. Gondolom aggódott, mert már mióta itt állok előtte szótlanul. Végül a remegő kezemmel megfogtam a göndör szintén remegő kezét és elmosolyodva azt válaszoltam:
- Hülye lennék nemet mondani...
Hola chicas! Most egy kicsit hamarabb tudtam részt hozni, remélem tetszik és a rész is elnyeri a tetszéseteket;)
Mostantól megpróbálok több részt hozni a héten, de nem ígérek semmit, ezért csak azt mondom, hogy néha-néha nézettek ide is szerdánként is:D
Komikat várok!:D És akkor jó olvasást!
Anna xx.
*Vanessa szemszöge
Amikor azt hittem, hogy engem már nem is lehet meglepni, hát akkor nagyot tévedtem! Mégis mit hittem volna? Amióta visszaköltöztünk Los Angelesbe azóta az életem teljesen megváltozott. Oké, akkor inkább kezdem.
Mire észbe kaptam volna, már december volt, egy nappal a bál előtt. A hetek ugyanolyanok voltak, mint az eddigiek. Az életkedvem is mindig egyre jobban elment, ahányszor megláttam Dament és a kis ribancát. Komolyan mondom, a göndörön valami mágnes volt, mert az a csaj egyszer sem volt képes elengedni őt!
Mindegy, próbáltam nem rájuk figyelni és készültünk a bálra. A fiúknak igazából elég egyszerű, mert felvesznek egy öltönyt, belövik a hajukat -már aki- és készen is vannak. De mi lányok...! Huh, mennyi időt eltöltöttünk anyával, Jennyvel és az anyukájával, hogy megtaláljuk a tökéletes ruhát, cipőt, ékszert...már nekem volt elegem, pedig én megyek a bálba.
Na szóval, ma, csütörtökön csak egy átlagos nap volt. Ugyanolyan fáradtan mentem a suliba, ahogy minden nap. Végig szenvedtem az órákat és csak azon járt az eszem, hogy végre hazamehessek. Már éppen az utolsó órára indultam, amikor a folyosót szinte lezárták. Mégpedig minden diák egy kört alkotva figyeltek valamit. Mondjuk nem láttam tőlük, de akkor van ekkora tömeg ha bunyó van.
Oké, a kíváncsiságom győzött, így egy kicsit befurakodtam, hogy legalább lássak is valamit. Bár tudom, hogy nem bunyó tört ki, mert már a folyosó végéről hallottam azt az idegtépően magas hangot, ami még ki is törné az ablakokat, amikor hisztizik. Kitaláltátok, ki csinálja a drámát?
- Ezt mégis hogy képzeled???!!! - sipította a szőke, miközben a műhaját tépte. Na, most mi történt?
- Egyszerűen. - rántott vállat Damen. - Tudod, van itt bent az agyam. - mutatott a fejére. - És nem képzelem, hanem meg is teszem.
- Már pedig én nem engedem! - vicces volt nézni, ahogy mindjárt kitépi az összes haját és fel fog robbanni. Kérem Istenem, robbanjon fel!
- Még mázli, hogy nem kell ehhez az engedélyed. - vágott vissza a göndör nyugodtan. Erre mindenki 'húúú'zni kezdett. Jasemine láthatólag nem tudta kezelni, hogy vesztésre áll. Amikor oldalra nézett -khm, pont rám- azt hiszem, ott szakadt el nála az a bizonyos cérna.
- Amiatt a kis kurva miatt, mi? - fakadt ki, mire Damen izmai megfeszültek. - Miatta dobsz a bál előtti napon, igaz?! - ment a göndörhöz. - De jobb ha tudod, hogy ő biztosan nem adja meg mindazt, amit én tudok!
- Fogalmam sincs, hogy mégis kiről beszélsz. - válaszolt Damen, de a hangjából így is kihallatszott egy kis idegesség. - Igaz, volt pár jó éjszakánk, de meguntalak. Ennyi. - rántott vállat. - Tudom, hogy te ezt már úgyis megszoktad, de van itt még pár srác, akiknek még nem voltál meg, szóval... - azonban befejezni nem tudta, mert a szőke kis ribanc levágott neki egy pofont. Azonnal a szám elé kaptam a kezem és kényszerítenem kellett magamat, hogy ne rohanjak oda. Nem, mi már nem leszünk együtt, ezt Damen már el is döntötte.
- Ezt még nagyon meg fogod bánni Damen Wright és a kis ribanc is. - sziszegte a kiscsaj, majd sarkon fordulva, utat törve magának a tömegben, eltipegett a magassarkújában.
A végszót mégis a csengő adta meg, ami pont abban a pillanatban szólalt meg, hogy mindenkinek órára kell mennie. A diákok tehát el is mentek, míg csak én maradtam ott még mindig teljesen letaglózva és Damen, aki zsebre dugott kézzel vizslatott engem.
- Nem mész órára? - kérdezett rá, ezzel megtörve a csendet és engem visszazökkentve a valóságba.
- De, igen. - válaszoltam. - Te nem jössz? - fordultam vissza.
- Hmmm, hallgassam az osztályfőt, ahogy az egyenletekről dumál, míg ti lányok álmodozva figyelitek őt vagy egy jó kávé ez után a dilis csaj után. - mérlegelt és én már tudtam is, hogy mi lesz a válasza. - Azt hiszem van itt egy jó kávézó.
- Nem lesz ebből bajod? - kérdeztem vissza, magam sem értem, hogy miért.
- Sose félts engem. - kacsintott felém, majd elsétált, én pedig siettem órára.
*Damen szemszöge
Hogy milyen érzés volt végre kidobni a csajt? Csodálatos. És hogy miért vártam rá ennyit? Nagyon magam sem tudom. Talán mert jó volt, hogy kielégítse a szükségleteimet, meg szerintem ez így viccesebb volt, hogy pont a bál előtt maradt pár nélkül.
Egy közeli kis kávézóba tértem be, amíg vége nem lesz az órának. Most a matekhoz tényleg nem volt kedvem és főleg, hogy az osztályfőnökünk tartja az órát, akiért minden lány odavan...
Mikor már az óra is mutatta, hogy az órának is lassan vége van én is hazamentem. A táskámat a szobámba érve csak ledobtam az asztalomhoz én pedig befeküdtem az ágyamba. Nem is kellett sokat várnom, a szomszédból jött egy nagy csattanás. Vanessa is hazaérkezett. Láttam, ahogy gyorsan összeszed pár ruhát és megint kifut a szobából. Majd ugyanolyan gyorsasággal már vissza is jött. Hmmm, nagyon bírom, amikor a kis rövidnadrágjában és toppjában van otthon...
Fantáziámból a telefonom rezgése zökkentett ki. Meglepetésemre a szemben lévő szépség írt, aki éppen az asztalánál ülve írta, gondolom, a leckéjét.
'Nem szeretem, ha tanulás közben néznek' - írta.
'Pedig direkt csinálom ;)'
'Gondoltam :P' - jött a gyors válasz. Még egy ideig gondolkoztam a következő kérdésemen, de végül begépeltem és elküldtem: 'Gondolkoztál az újrakezdésen?' - sokáig nem is válaszolt, de már csak a függöny elhúzását láttam és már pittyegett is a telefonom.
'Ezt te már régen eldöntötted.' - írt. Tudom is, hogy most mire gondol, de hiába magyaráznám el neki, hogy nem gondoltam komolyan, olyan makacs, nem hinne nekem. Muszáj lesz más eszközhöz folyamodnom...
Hola chicas!:D Hát akkor itt is van az új rész, amit annyira vártatok!:D Oké, most nagyon nem tudom, hogy mit mondjak, köszönöm az előző részhez jött kommanteket és remélem ehhez is jön néhány;)
Jó olvasást!
Anna xx.
*Vanessa szemszöge
Csak néztem magamat a tükörben és próbáltam egy kis lelket önteni magamba, hogy nekikezdhessek ennek a hétnek is. Pedig a legszívesebben az ágyban maradtam volna, ahogy azt egész hétvégén is tettem. Sírós filmeket néztem és csak tömtem magamba a csokit. Most sokkal jobb volt egyedül szenvedni, mint azt hallgatni, hogy 'Majd idővel jobb lesz, hidd el.' Ja, persze, ez egy orbitálisan nagy hazugság, csak hogy tudjátok.
Damen a kis 'baby' szócskával teljesen összetörte -összemorzsolta, hamuvá porlasztotta? Nem tudom rá a jó kifejezést- a már így is összecelluxozott szívemet. És a legrosszabb, hogy még csak tökön sem rúgtam, amit annyira, de annyira megérdemelt volna!
Szinte szellemnek láttam magam, sőt még annak is éreztem magam. Semmi életkedvem nincs és a tanulásról ne is beszéljünk, mert ha ma írunk is valamit, az tuti karó lesz...jó, kivéve a spanyolt, de az fácil (könnyű-szerk.) Jó, mindegy.
Duda szót hallok meg lentről és már innen tudom, hogy Chris is megérkezett.
- Hát sok sikert! - mondtam magamnak, majd felkapva a táskámat lefelé vettem az irányt. Felvettem a cipőmet, elraktam a kajámat és felkaptam az esőkabátomat. Igen, az idő is jobban leamortizálja a kedvemet, ami már így is a mínuszokat súrolja. Gyors elszaladtam a kocsihoz és azonnal be is pattantam.
- Jó reggelt! - üdvözölt Chris, hatalmas vigyorral.
- Legalább valakinek az. - morogtam. - Most komolyan, hogy lehet ilyen jó kedved hétfő kora reggel?!
- Nem tudom. - rántott vállat és elindította a kocsit. - Egyszerűen ilyen vagyok. Sok az energiám és az életkedvem.
- Biztos a sok répától. - vágtam rá. - Hisz aki Répafiú...
- Igen Tökmag? - pillantott rám egy pillanatra. - Ha akarsz, mehetsz gyalog is.
- Jó nekem itt. - mosolyogtam rá halványan. Wow, én tényleg mosolyogtam?!
A további utat csendben tettük meg. Chris vezetett, én pedig az ablakon bámultam kifelé és gondolkoztam. Na vajon kiről? És most újabb 5 napig nézhetem, ahogy azok ketten nyalják-falják egymást! Bah, az biztos, hogy az élet most utál engem.
- Hé Tökmag, megérkeztünk. - térít vissza unokatesóm hangja a valóságba. Gyorsan kiszálltunk és felszaladtunk a suliba.
Semmi nem volt újdonság, csak a szokásos 'utálom a hétfőt' kifejezések az arcokon, élmények a hétvégékről, nagy leckemásolás...ááá, csak egy átlagos hétfői reggel.
- Hé, ezt nézd. - húztam Christ az egyik közeli falhoz, amire egy plakát volt kiragasztva. Ami nem is egy akármilyen plakát volt! Hanem a végzősöknek rendezett téli bál plakátja volt!
- Tényleg, mi is végzősök vagyunk. - mondta Chris, kevésbé olyan lelkesen, mint én.
- Oké, látom veled erről nem lehet beszélni. - forgattam meg a szemem. - Szóval most jobb, ha megkeresem Jennyt. - indultam el a folyosón. Gyorsan megálltam a szekrényemnél is, hogy kivegyem a francia könyveimet és a terembe vettem az irányt, mert legjobb barátnőm már biztosan ott van. És igen, ott ült a padban és a reggeli tejeskávéját iszogatta kicsit kómásan.
- Láttad? - ültem le mellé, mire kicsit kábán ugyan, de rám mosolygott.
- Szerinted? - kérdezte és egyszerre kezdtünk el beszélni. Elég vicces volt, ezért mindketten röhögni kezdtünk.
- De te kivel jössz? - kérdezett rá, nekem meg a jókedvem olyan gyorsan ment el, amilyen gyorsan is jött. Igaz, eddig teljesen abban a hitben voltam, hogy majd Damennel megyek el, de rá kell jönnöm, hogy szakítottunk és már soha semmi nem lesz olyan, mint régen.
- Hááááát...nem is tudom. - húztam el a számat, de tovább nem is gondolkozhattam, mert becsöngettek és a tanár megérkeztével elkezdődött az óra.
- De már mondtam, hogy én fogom elhívni! - csapott az asztalra Aaron dühösen. Én az ebédemet kavargatva ültem és figyeltem a fiúk veszekedését. Persze Chris jót röhögött rajtuk, ahogy lányokon veszekednek. Igen, már ezek is a bálra készülnek.
- Bocs, de már igent mondott, szóóóvaaal... - vigyorgott Adam, de látszólag cseppet sem bánta, hogy kiszúrt az egyik haverjával.
- Ahhh, akkor még is kit hívjak el? - feküdt el az asztalon, majd gyorsan felülve rám vigyorgott. - Mondd csak Vanessa...
- Nem. - válaszolt helyettem Chris. Mind a ketten döbbenten néztünk rá.
- Ne már haver! Légysziiiii!!! - most Aaron tényleg 18 éves?
- Azt mondtam nem. - vette elő a telefonját és ezzel lezártnak tekintette a témát.
- De akkor én most kivel menjek? - hajoltam oda unokatesómhoz.
- Velem jössz. - mosolygott rám.
- De nem lenne fura? - ráncoltam a homlokom. - Mármint, rokonok vagyunk és...
- És? Annyit vagyunk együtt, hogy sokan azt hiszik, mi egy pár vagyunk és ezért mentek tönkre a kapcsolataink. - magyarázta és ha meggondolom, igaza van. - Ó, és nyugi van tervem. - kacsintott rám.
- Akarom tudni?
- Nem hiszem. - mondta, pár perc gondolkodás után.
Innen már ki is fújt a beszélgetésünk. Ő visszatért a telefonjához, én pedig az ebédemhez. Amikor azonban felnéztem, Dament pillantottam meg jó pár asztallal arrébb. Egyedül volt és csak az ebédjét kavargatta.
Csak akkor vettem észre, hogy már egy ideje őt néztem, amikor éreztem, hogy a telefonom rezegni kezdett.
'Még mindig nem tudod levenni rólam a szemed?' - írta Damen. Basszus, észrevette!
'Nem is téged néztelek.' - írtam vissza.
'Persze, biztosan a nyomi stréber keltette fel az érdeklődésed, itt mögöttem ;)'
'És ha igen? :P'
'Ez fájt. Biztosan velem csak azért jártál, hogy őt tedd féltékennyé!' - ezen nem tudtam nem elmosolyodni.
- Min mosolyogsz Vanessa? - kérdezte Adam, mire megráztam a fejem válaszadás képen. Amikor Damen felé pillantottam, akkor láttam meg, hogy ő is engem néz. És mosolygott...rám...és még mindig imádtam.
Hirtelen azonban az a szőke ribanc termett Damen ölébe és karolta át a nyakát. Hát az én örömömnek is annyi lett, már másodszorra egy nap. A csaj csak beszélt és beszélt, míg a göndör csak érzelemmentesen nézett rá, majd végül bólintott.
És a következő percek voltak az egyik leghosszabbak és a lehető legrosszabbak: ugyanis a kis ribanc felkelt és szinte visongva elkántálta, hogy:
- Hallotta mindenki? Damen VELEM jön a végzősök téli báljára!!! - kiáltotta. Igaz, ez nagyon senkit nem érdekelt, de én pontosan tudtam, hogy ez az üzenet főleg nekem szólt. A torkomba egy hatalmas gombóc keletkezett és a szememet is könnyek kezdték csípni, de erős maradtam. Hiába fájt a mellkasom, hiába taposták szét a szívem maradékát is. Annyira utálom! Annyira utálom, hogy még mindig szeretem Damen Wrightot!
Hola chicas!:D Íme új és hosszabb részt hoztam nektek, ugyanis végre itt a VAKÁCIÓ!! Mindenki várta már, ugye? Mert én nagyon:D Ti terveztek valamit a nyárra?
Köszönöm az előző részhez jött kommenteket és remélem itt sem lesz hiány;D
Jó olvasást!
Anna xx.
*Damen szemszöge
Idegesen szorítottam a kormányt, miközben a sebesség határt is átlépve siettem Chrisszékhez. Még mindig csak az elhangzottakon gondolkodtam...amitől végre kezdett már összeállni a kép. Valami mindig is furcsa volt aznap, de ez után már teljesen biztos vagyok benne hogy mi is történt.
Egy levegő után, kiszálltam a kocsiból és beléptem a házba. Szinte már a 2. otthonomnak számít.
- Chris? - kiáltottam el magam, mert a szülei szokás szerint nem voltak itt.
- Emelet! - hangzott a válasz. Szinte futva tettem meg a lépcsőn az utat és rontottam be legjobb haverom szobájába. Ő az ágyán ült és mindenféle lap volt körülötte.
- Te tanulsz? - lepődtem meg, mire furcsa arccal nézett fel rám.
- Hülye vagy? - kérdezett vissza. - Most fontosabb dolgom van a tételeknél. - magyarázta, majd egy lapot nyújtott felém. - Olvasd.
Kivettem a kezéből és olvasni kezdtem azt. Valami új fajta drogról írt meg annak mellékhatásairól.
- Aha és ennek mi köze van akármihez? - kérdeztem értetlenül.
- Tudod, amíg te a buli után Vanessát akartad visszahódítani én addig tettem egy kis nyomozást a helyszínen. - magyarázta...komolyan, mint egy vérbeli nyomozó. Azt hiszem, el tudnám őt képzelni ezen a 'pályán'. - A sört, amit ittál elküldtem a laborba és...
- Pillanat, te már ott dolgozol? - lepődtem meg, holott tudom, hogy nem ez a legfontosabb.
- Nem, csak afféle gyakornok...de végig mondhatnám végre?
- Persze, bocs. - tettem fel a kezem. - Folytasd, én pedig hallgatlak.
- Szóval... - vett fel egy másik papírt. - Mint ahogy a cikkben is olvastad, egy új fajta drog került a piacra. Aki beveszi, úgy kiüti magát, mintha csak seggrészegre itta volna magát. - nézett fel a lapokból. Huh, kösz, mintha ezt nem olvastam volna! - Éééés másnapra az egyen ugyanúgy nem fog emlékezni semmire.
- Aha, és mi itt a lényeg? - vágtam közbe türelmetlenül.
- Háááát... - mutatta fel a mutató ujját és direkt hatásszünetet tartott. - A te sörmaradékod eredményeiből pediiiig...ennek a drognak az összetevőit nyerték ki! - jelentette be ünnepélyesen, mint aki egy zseni.
Én pedig lefagytam. Mégis ki az, aki engem bedrogozott??!!! Sőt, rettegjen az, aki ezt megtette, mert annak szépen ki fogom tekerni a nyakát!
- Látom dolgoznak az agykerekeid. De tudod is, hogy ki volt az?
- Pont ez az, hogy nem nagyon. - gondolkoztam.
- Te magad szerezted vagy már nyitva kaptad? - húzta föl a szemöldökét.
- Asszem' kaptam, de már nagyon szomjas voltam. - basszus, ki is adta?!
- Hmmm, nem ismersz valakit, aki könnyen hozzá tud az ilyenekhez jutni?
- Csak neeeem...????!!!! - világosodtam meg. Basszus, hogy nem jöttem rá hamarabb??!!
- Csak nem megvilágosodtál, haver? - szedte össze a papírokat, majd mindent visszadobott az asztalra, ami szintén szétszóródott.
- Most mennem kell! - indultam kifelé az ajtón, de még egy pillanatra hátrafordultam. - Azt hiszem, nem kell sokat gondolkodnod a jövődön.
- Gondolod? - röhögött fel, majd visszapattanva az ágyára benyomta az Xboxot.
Meg sem álltam a már ismert házig -na jó, inkább egy kisebb palota- és reménykedtem, hogy az ál-barátnőm már itthon van.
Leparkoltam a feljárón és a bejárati ajtóhoz siettem és szinte ráfeküdtem a csengőre. Basszus, csak van valaki itthon!
Úgy tűnik Isten meghallotta az imáimat, mert lábdobogást hallottam és pillanatokkal később pedig ki is nyílt az ajtó.
Azonban az ajtóban nem Jolanda, a házvezető nő állt, hanem egy férfi. Öltönyben. Hmmm, hadd tippeljek, hogy vajon ki lehet...
- Te vagy a híres Damen? - húzta össze a szemét.
- Igen. - feleltem határozottan, meg nem szakítva a szemkontaktust.
- Bill Beaker. - nyújtotta a kezét és egy apró mosolyt villantott. - Nagyon örvendek.
- Én is. - bólintottam. - A lánya...?
- Még nem ért haza. Elméletileg hamarosan itt lesz. - felelte. - Gyere beljebb, idebent is megvárhatod. - állt félre, nekem helyet hagyva a belépésre. Jól ismertem a járást, levettem a cipőmet és a kisebb nappali felé vettem az irányt. Leültem a díványra, de nem kellett sokat várnom, mert társaságom lett.
- Inni valamit?
- Köszönöm, most nem. - őszintén, nem tudom, hogy pontosan hogy kéne viselkednem egy drogbáró előtt.
- Biztos? Van egy jó whiskym.
- Vezetek. - adtam meg az egyszerű és rövid választ.
- Helyes. - bólintott, majd hátradőlve a székében elkomolyodott. - Sokat hallottam már rólad, Damen.
- Igazán? - néztem én is Rá.
- Igen, a lányom, ahányszor csak itthon voltam, csak rólad áradozott. - az arca még mindig hihetetlenül komoly volt. - Nem igazán bírtam azokat a srácokat, akiket eddig hazahozott, de téged elnézve nem lehetsz rossz srác.
- Ezt jó hallani, mert valahogy soha nem voltam a szülők kedvence. - eresztettem meg egy halvány mosolyt. Ha kedvel, könnyebben beavat mindenbe és minél hamarabb le tudjuk tartóztatni...és akkor Vanessát is vissza tudnám szerezni.
Vanessa. Basszus, még mindig átkozom magam, amiért AZZAL a becenévvel illettem. De nem akartam veszekedni és gyorsan le kellett ráznom...igen, tudom, hogy egy marha vagyok, de ezt az ügyet már nagyon le akarom zárni.
De az a gáz, hogy még mindig ott lebeg az elmémben Nessa csalódott és szomorú tekintete az után a bizonyos szó után. Ennek ellenére tudom, hogy még mindig szeret és vissza is fogom szerezni, mert megéri...érte megéri!
Azonban visszatérve az apukára...
- Mondja Mr. Beaker, maga mit gondol a drogokról? - szakítottam félbe, mire nagyon is elnémult.
- A drogokról? - húzta fel a szemöldökét.
- Ez egy afféle házi. Meg kell kérdezni minél több felnőttet és erről beadandót írni. - találtam ki gyorsan. Ennyi is belefér.
- Hát ez esetben... - gondolkodott el. - Abszolút gyűlölöm őket. A munkámban is arra törekszünk, hogy minél hamarabb megszabadítsuk a világot az olyan emberektől, akik ezt árulják vagy akár előállítják.
- Pontosan mi az ön munkája? Jasmine nem nagyon beszél a családjáról.
- A DAE-nál dolgozom. Drog Ellenes Hivatal. - magyarázta, de többet már nem mondott, mert az ajtón belépett a 'drága kicsi lánya'.
- Édes, sajnálom a tegnap estét, nagyon szeretlek! - ugrott az ölembe és nem foglalkozva az apjával, lesmárolt. De engem mégis csak egy dolog foglalkoztatott: ha az apja nem drogbáró vagy mi, akkor én mégis mi a francot keresek itt?!
