2.évad. 1.rész - Évnyitó

Hola chicas! Megszállt az ihlet és még mielőtt elutazok, gondoltam megleplek titeket ezzel a résszel:)
Szeretném még azt mondani, hogy most jóval később lesz rész, mert szombaton elutazok és 1 hét múlva jövök haza!
Addig is remélem, hogy ez a rész elnyeri a tetszéseteket;)
Jó olvasást és várom a véleményeteket! Anna xx.

*Vanessa szemszöge

 Neeeeeeeee!!! Miért?? Miért kell ennek is eljönnie?? Miért, miért, miéééért??!! - ez jó drámai hatásnak? Mert szerintem elmegy. Mindegy. Gondolom kitaláltátok, hogy miért vagyok így 'kiakadva'. Ha nem, akkor elárulom, hogy ma kezdődik az iskola! Értitek? Nemrég volt az évzáró, de neeem, a nyárnak el kellett telnie.
Persze, ez volt életem legeslegjobb nyara! Júniusban egy hétre visszautaztam Barcelonába Cortez-ékhez. Olyan jó volt újra az előző 'otthonomban' lenni. Aztán Cortez és Lyana is eljöttek hozzánk egy hétre. Nagyon jól elvoltunk, így hatan. Tegyük hozzá, hogy Damen-nek nem igen tetszett, hogy van egy fiú legjobb barátom, akivel sokat öleljük egymást. Nem győztem neki magyarázni, hogy nincs oka féltékenykedni. A szóra nem hallgatott, csak a 'tettekre'. 
Aztán sokat voltunk strandolni, moziba, bulizni. Bár a strandon sem volt más a helyzet, csak itt a fiúknak két személyiségük is volt. Az egyik kis rosszcsontfiús énük, mert dobáltak a vízbe és fröccsköltek. A másik meg a szokásos féltékeny macsók, mert szerintük, minden srác a parton minket néztek. Én csak annyit mondtam, hogy hadd nézzenek, mert nekik csak ennyi jut.
Majd jött az augusztus. Nem akartam egész nyáron henyélni, ezért 2 hétre egy kis kávézóban dolgoztam, mint pincérnő. Nem volt valami izgalmas, de szereztem egy kis plusz zsebpénzt, úgyhogy megérte. A maradék héten már csak élveztem a nyarat Damen-nel. Vigyáztunk az ikrekre, 'romantikáztunk' és még egy csomó programot kitaláltunk. 
Most viszont a hülye ünneplőmben, Damen kocsijában megyünk a hülye iskolába.
- Ne duzzogj már így! - nevetett a mellettem vezető Damen.
- De duzzogok, mert már vége van a nyárnak. - tettem keresztbe a kezem a mellkasom előtt. A kijelentésemre csak felnevet.
- Várj, mit is mondanak ilyenkor egy gyereknek? - csinál úgy, mintha elgondolkozna. - Ne aggódj, észre sem veszed és máris nyár lesz. - teszi a kezét a combomra és megszorítja.
- Ha-ha, nem vagyok kisgyerek. - mondom és ellököm a kezét.
- Áááá, neeem. - rázza meg a fejét, majd kipattan a kocsiból és kikerülve a kocsit az én ajtómat is kinyitja. Miután kiszállok, becsukja az ajtót és a kocsinak nyom teljes testével.
- Vannak, amik nem változnak, mi? - nézek rá kérdőn, mire a mosolya csak még szélesebb lesz.
- Még szép. - ad egy csókot a szám szélére, én meg lekonyult szájjal és kiskutya szemekkel néztem fel rá. - Csak akkor kapsz, ha megígéred, hogy most előveszed a boldog Vanessát és egész nap ő leszel. - mondta már egészen közel hajolva. A szánk már súrolta egymást.
- Megígérem, de csak ha meg... - és ekkor már az ajkaimra is tapadt.
- Hé srácok, itt még kicsik is vannak. - szólalt meg mellettünk a drága unokatestvérem.
- Akkor csukd be a szemed. - szólt vissza Göndörke, mi meg Jenny-vel elnevettük magunkat.
- Ez fájt Répácskám. - tettette a durcás kisgyereket.
- Látszik, hogy rokonok vagytok. - nyögött fel Damen, majd megfogtam a kezét és együtt mentünk be a suliba. Majdnem olyan volt, mint tavaly. Sok diák az ünneplőben, csoportosan beszélgettek és a 9.-esek nagy szemekkel néztek körbe az új helyen. Csak az volt az egyetlen különbség, hogy a tahó szomszédsrác most a barátom volt és eszem ágában sem volt elengedni és ő is biztosan így volt vele.
- Na végre, hogy itt vagytok! - köszöntött minket Aaron a teremben.
- Igyekeztünk. - mondta Damen. - Tudjuk, hogy csak miattunk tűntök jó fejnek.
- Hé, ezt kikérjük magunknak! - szólalt föl Adam is.
- Én ebbe nem akarok belekeveredni. - mondtam, majd leültünk Jenny-vel a padunkba és végig beszélgettünk, amíg be nem lépett Mr Payne.
- Gyerekek, nyugalom, kérlek, üljetek le. - na, ez a legjobb. A lányok rögtön teljesítik a kérését, míg a fiúk puffogva, de teljesítik. Az 'ünnepség' után röviden elmondta az év programjait és a legrosszabb: továbbtanulás és érettségi. Mondjuk ez csak úgy néha-néha ijesztett meg, mert eléggé elbambultam az osztályfőnök látványától és csak a  telefonom rázott vissza a jelenbe. Damen-től jött.
'Ne bámuld már ennyire! Különben sem az eseted:D D.'
'Honnan tudod, hogy mi az esetem?:P V.' - írtam vissza a választ.
'Mert ismerlek és neked már van egy sexi félisten pasid;) D.' - amint elolvastam, majdnem felnevettem. De csak nagy nehezen, kicsit prüsszkölve, de sikerült visszatartanom.
'Látom az egod a helyén van:P'
'Az mindig édes;)' - erre már nem is válaszoltam. A nap további része unalmasan telt és már fel üdülés volt, amikor mehettünk is haza.
Damen-nel hamar hazaértünk én otthon megebédeltem, majd a szobámban elraktam az órarend szerint a tankönyveket. Átnéztem Damen szobájába és még nem volt bent. Gondoltam, meglepem egy kicsit, így, nem tudom hogyan, de átmásztam a szobájába és az ágyon ülve vártam. Pár perc múlva be is lépett és meglepetten nézett rám.
- Hát te? - kérdezte.
- Meg akartalak lepni, ami sikerült is. - mosolyogtam rá, majd felálltam és odasétáltam hozzá. - Szóval félisten vagy?
- Úgy bizony. Miért? - fürkészett érdeklődve.
- Szüleid?
- Elutaztak. Tieid?
- Szintúgy. - vontam vállat, majd lábujjhegyre állva, a kezemet a nyakára kulcsoltam és megcsókoltam. Látszólag meglepte, de azonnal visszacsókolt és a derekamnál fogva húzott közelebb magához. - És bebizonyítod? - a szemei felcsillogtak és huncut vigyorra húzta ajkait. Újra megcsókolt, majd felkapott az ölébe. Elcipelt az ágyához, lefektetett és fölém mászva újra megcsókolt.

60.rész - Év vége

Hola chicas! Hát, ez is eljött, az utolsó rész, de csak az 1. évadnak!:') Nem is hittem volna, hogy idáig eljutok, de nektek hála sikerült! Köszönöm! *taps* :D
Csak szeretném azt is mondani, hogy egy kicsit szüneteltetem ezt a blogot! Nem sokáig, csak átgondolom, hogy mi hogy lesz, szereplő csere (főszereplők maradnak!) meg ilyenek. Nem tudom, mikor hozom a következő részt, de majd nagyon igyekszem!
De addig is itt az új blogom, amit már elkezdtem és várok minden kedves feliratkozót!:) Na, nem is beszélek sokat, jó olvasást.
P.S. Már átléptük a 16.000 oldalmegjelenítést!:D
Anna xx.
 

*Vanessa szemszöge

*3 hónappal később*

Hát ez a nap is eljött. Most éppen itt ülünk az évzárón és az igazgató unalmas beszédét hallgatjuk. Vagyis azt kellett volna hallgatnunk, de mi, Damen-nel egy fülest megosztva zenét hallgattunk. Jenny és Chris is ezt választotta, a többiek meg szokás szerint, elfoglalták magukat.
Amikor az mp3-ból felhangzott a kedvenc számom hangjait, rögtön Damen-re néztem hatalmas mosollyal, amit ő csak szexi félmosollyal viszonzott és adott egy csókot. 
Hihetetlen, hogy már vagy fél éve együtt vagyunk. Igaz, voltak kisebb-nagyobb hullámvölgyek, de azokat is túléltük. Sokan a suliból -  főleg a lányok - nem értik, hogy Damen, a nagy nőcsábász hogy tud egy lány mellett ennyi időt kibírni. Engem úgy nem igazán érdekel a véleményük, mert boldogok vagyunk és nekem csak ez számít. 
Meg ott volt az a hónap, amikor az ágyhoz voltam kötve. Damen suliban volt, de a tanítás és edzései után rögtön hozzám jött, Chris-szel és Jenny-vel együtt, de még éjszakára is maradt. De akkor is unalmas volt, hiába hívogattak szünetekben.
Aztán amikor az orvos is azt mondta, hogy mehetek suliba, kicsit még örültem is. Bár elég nehezen, de sikerült visszarázódnom a suli 'életébe'. Ééés a legjobb, hogy új tanárt kaptunk matekból. És ki az? Nos az ellenállhatatlan és egyetlen osztályfőnökünk, Mr Payne. Jövőre már úgysem lesz fizikánk, de a lányok örömére még matekon is lehet stírölni, bár a fiúknak csak egy fájdalmas nyögés jött ki a szájukon.
Bááár, azt nem mondhatják rá, hogy szörnyű osztályfőnök, mert az eddigi legjobb 'osztálykirándulást' szervezte meg, amin eddig valaha is voltam. Ugyanis 1 hétre (igen, egy egész hétre!!) elmentünk New York-ba!! Igaz, ezt már az első napon elmondta, de ez akkor is hihetetlen. Méghozzá az utolsó héten, amikor már úgysem kellett tanulni és inkább New York utcáit és szórakozóhelyeit jártuk. Elmentünk egy csomó múzeumba is (volt ami tetszett), meg a Central Park-ba is elmentünk. Sőt, még Coney Islanden is voltunk, ami fantasztikus volt. Hullámvasút, strand...a lehető legjobb dolog!
De a legjobb az volt, hogy pont ott ünnepelte Chris és Damen a 18. szülinapját! Szóval, ezért elmentünk egy jó szórakozóhelyre, de senki sem ivott és megünnepeltük a szülinapjukat. És volt egy pillanat is.

'A táncparketten táncoltunk Damen-nel. Szorosan simult egymáshoz a testünk és csak átadtuk magunknak a zenének.
- Jó a szülinapod? - hajoltam a füléhez.
- Jobb nem is lehetne. - mondta vissza és a keze kicsit lejebb vándorolt a derekamról. De gyorsan megfogtam és vissza is helyeztem.
- Majd otthon. - mondtam neki, mire egy pimasz mosoly terült szét az arcán. - Sajnálom, hogy nem vettem ajándékot, de amint hazaérünk... - nem mondhattam végig, mert félbeszakított.
- Hé, már az elég ajándék, hogy itt vagy! Te vagy az ajándékom és soha nem foglak többé elengedni! - ölelt szorosabban magához, az én szívem meg majd kiugrott a helyéről.
- Szeretlek - néztem a szemébe. - Göndörke. - tettem hozzá vigyorogva, mire felnevetett.
- Én is téged, Nessa. - és megcsókolt.' 

Ez volt a kirándulás legjobb pillanata. A többi a szokásos hülyülések és szívatások voltak, de akkor is ez volt a legjobb kirándulás.
- Ezennel a 2013/14-es tanévet lezárom! Jó nyarat mindenkinek! - és ez volt az a pillanat, amikor az osztály egy emberként pattant fel azt kiáltva, hogy 'VAKÁCIÓ!!'. 
- Jól van, srácok. Nyugodjatok meg, még kiosztom a bizonyítványokat. - szólalt fel Mr Payne. - Aaron, te is vedd vissza a pólód! - rázta a fejét. Ránéztem osztálytársamra, aki az asztalon állt és vette vissza a pólóját. Mr Payne gyorsan kiosztotta a biziket egy kis beszédet is mondott, majd jó nyarat kívánt nekünk és utunkra engedett.
- El sem hiszem, végre itt a nyár! - sóhajtottam föl, amikor kiértünk a parkolóba. Kicsit várunk, hogy kiürüljön, mert minden diák minél hamarabb el akar tűnni.
- Pedig hidd csak el húgi! - vigyorgott rám Chris és átkarolta Jenny derekát. Engem meg Damen húzott közelebb magához a derekamnál fogva.
- Akkor 1 óra múlva találkozunk a bejáratnál. - mondtam majd mi is hazamentünk átöltözni. Igen, arra gondoltunk, hogy elmegyünk egyet bulizni, afféle 'Nyárköszöntő'. Otthon gyorsan elkészültem, de anyáékkal még kicsit megünnepeltük a jó bizimet. Ja, igen. Amikor anyáék is elmesélték, hogy miért is pikkelt rájuk a 'matek tanárom'. Az elején nem is akartam elhinni, aztán kiakadtam, de úgy egy hét után sikerült megemésztenem. Hiszen, még a születésem előtt ezt csinálták, akkor nincs jogom kiakadni. Az ő életük, az ő munkájuk. Ennyi.
- Mehetünk? - lépett be Damen az ajtón, mire bólintottam.
- Majd jövök! - kiáltottam anyáéknak és mentünk is. Jenny-ék már ott vártak, aztán együtt be is mentünk.
Először a pulthoz mentünk, majd egy szabad boxszot kerestünk és ott megittuk az italainkat. Aztán Jenny-vel fogtuk magunkat és a tánctérre mentünk táncolni. Kis idő után két kart éreztem a derekamra simulni. Szembefordított magával én meg a nyakát átkulcsolva néztem be gyönyörű zöld szemeibe.
- Jó volt az első év? - kérdezte, miközben továbbra is táncoltunk.
- A rossz és fájdalmas részeket eltekintve nagyon is jó volt. - túrtam be göndör tincsei közé.
- Sajnálom. - mondta lesütött szemmel, de én csak apró csókot adtam neki.
- Az már elmúlt. Most csak a jelenre koncentráljunk. - mondtam.
Most kezdődik a nyár és ami akkor történt, az már csak egy rossz emlék, amit az agyam legeldugottabb részébe száműzök és felejtem el. Én csak egy jó és felejthetetlen nyarat akarok a barátaimmal, a családommal és a barátommal.

59.rész - Kórházban

Hola chicas! Sajnálom a késést, de már nem tudok mit írni. DE! Azt kérdezném tőletek, hogy szeretnétek-e tovább olvasni ezt a törit, afféle 2. évadban. Na? Komikat várom és a válaszotokat is!!

*Vanessa szemszöge

 Lassan nyitottam ki a szemeim. Büdös volt és a függönyök is el voltak húzva. Egy gép csipogott mellettem, ami nagyon is idegesített. Ekkor jöttem rá, hogy egy kórházban vagyok.
Próbáltam feljebb ülni, de amint megmozdultam rögtön éles fájdalom nyílalt a fejembe és az oldalamba. Ekkor mozgolódást éreztem a kezemnél, majd egy kezet, ami rákulcsolódik az ujjaimra és halk szuszogást hallottam. Óvatosan odafordítottam a fejem és rögtön mosoly húzódott az arcomra, amint megpillantottam azokat az ismerős göndör fürtöket. Finoman, hogy nehogy felébresszem, kihúztam a kezem az övé közül és a hajába túrtam. Annyira hiányzott, pedig alig két napig nem láttam, de az is 1 évnek tűnt. Ekkor rögtön kipattantak a szemei és rám nézett azokkal a smaragd zöld szemeivel.
- Szia. - suttogtam egy halvány mosollyal az arcomon.
- Szia. - ült fel a székben, ahol aludt. - Hogy vagy?
- Fáradtan. - vallottam be, aztán hirtelen felültem, ami nem volt jó ötlet.
- Hé! - ugrott föl Damen. - Csak semmi hirtelen mozdulat, az orvos szerint pihenned kell! - fektetett vissza az ágyra. 
- Anyáék? - kérdeztem.
- Hazaugrottak, de nemsokára itt lesznek. Megyek, szólok az orvosnak, hogy felébredtél. - állt fel és mielőtt bármit is szólhattam volna, kirohant. De hamar visszajött egy orvossal.
- Jó napot. Dr. Peterson vagyok. Hogy érzi magát? - kérdezte kedvesen.
- Fáradtan, de fáj a fejem és az oldalam. - mondtam a panaszaimat. Közben Damen leült mellém és megfogta a kezem.
- Nos, az eredményei szerint enyhe agyrázkódása van és az egyik bordája is megrepedt. 4 hétig az ágyban kell maradnia. - csak egy nagyot sóhajtottam, de Göndörke megszorította a kezem bátorításnak.
- És mikor mehetek haza?
- Még elvégzünk pár vizsgálatot, de ha minden jó lesz, akkor már holnap. - megköszöntem, majd az orvos kiment és csak ketten maradtunk.
- Mi történt azután a lövés után? - tettem fel a kérdést, ami már régóta nyomasztott.
- Hát...igazából furcsa volt, mert egy csomó ember jött be a szüleink cégétől. Nem is tudom, hogy kerültek ide. - vakarta a tarkóját. - De a lényeg, hogy az öreg meghalt, a két Denton meg lehet börtönbe kerül. - lehet, hogy sajnálnom kéne őket, de ezek után örülök, hogy békésen élhetek tovább. Attól eltekintve, hogy a szüleim ügynökök.
- És Chris? Ők hol vannak? - Damen már válaszolt volna, amikor meghallottuk a hangját.
- Itt!!
- Hol? - kérdeztem, aztán egyszer csak a szemközti falon lévő szellőző leesett és drága unokatesóm esett ki rajta. - Látom, nem lett volna szabad elmenned arra a 'küldetésre'. - mondtam, de közben nagyon örültem, hogy még mindig ilyen őrült.
- Látom, újra a régi vagy. - nevetett Göndörke és segített felállni a földön fekvő Répafiúnak.
- Mondtam, hogy ez rossz ötlet. - lépett be a szobába Jenny. Rögtön odajött hozzám és egy szoros - nem annyira - ölelésbe zárt.
- Annyira örülök, hogy előkerültél. - suttogta a nyakamba.
- Te meg hiányoztál. - suttogtam vissza.
- Csoportos ölelés! - kiáltott fel édes unokabátyám és Damen-nel együtt egy újabb ölelésbe zártak.
Később anyáék, Damen és Jenny szülei és Anne néniék is bejöttek, de korán el is mentek, mert az orvos szerint pihennem kell, de a vizsgálatok alapján holnap haza is mehetek.
- Elmész? - kérdeztem Damen-től.
- Nem, dehogy. - adott egy csókot és mellém ülve megfogta a kezem. - Most már soha nem engedlek el. - ezt hallottam utoljára, majd mély álomba zuhantam.

***

Másnap fáradtan, de mégis örömmel mentem haza. Igaz, még mindig fájt az oldalam, amikor jártam, de a fejfájás már alábbhagyott. Anyáék és Damen is végig segített. Jenny és Chris suliba ment. Jenny fogja nekem hozni a házit, de nem tudom, hogy hogy fogok egy hónapnyi dolgozatot bepótolni. Persze, az igazgató megérti, hogy miért nem megyek be, de az igazgatóhelyettes? A 'banya' ezt nem tűri! - fogalmazta meg Chris Miss Fisherman-nél tett látogatásának rövidebb változatát.

Nos, most a legkevésbé ezért akarok aggódni! Most csak a pihenésre vágyok a saját ágyamban, a saját házamban, bármilyen fenyegetések nélkül.

58.rész - Szellőző

Hola chicas! Hát, ehhez a részhez nem tudok mit fűzni. Nem érzem, hogy annyira jó lett, de remélem nem haragszotok. Várom a véleményeteket;) Jó olvasást!
P.S. Átléptük a 15000 oldalmegjelenítést! Annyira köszönöm!:)
Ölel: Anna xx.
 

*Damen szemszöge

 Az út egy óra volt, de jóval a ház előtt parkoltunk le, hogy ne keltsünk feltűnést. Komolyan, inkább lennék a hülye suliban, mint ebben a rémálomban, ahol Vanessát tartják fogva.
- Oké, mindenki tudja a tervet? - suttogta apa, miközben bedrótozott, így tudtuk tartani a kapcsolatot.
- Aha. - bólintottam.
- Már csak egy bejáratot kell keresnünk. - sóhajtott anya.
- Stipi-stop szellőző. - tettük fel a kezünket egyszerre Chris-szel.
- Nem, ott én megyek! - nézett rám felháborodva.
- Nem, mert én! - veszekedtem én is. Most komolyan ezen veszekszünk, miközben Van-t kell kiszabadítanunk. 
- Srácok, fejezzétek be! - csattant fel Nicole, Van anyja. - Mindketten ott fogtok menni és téma lezárva! - mindketten megszeppenve néztünk a 'dühös' anyukára. Mondjuk, tényleg éles helyzet van, nem most kell a gyereket játszani!
Még gyors átbeszéltük , hogy merre meg mit kell csinálni. Kerestünk egy szellőzőt és azon bemásztunk. Kissé kicsi volt a hely, de legalább mozogni tudtunk. Sok kis helység fölött mentünk el, de mi csak egyet kerestünk, de egy beszélgetésnél megtorpantunk.
- Mi van a lánnyal? - hallottam meg Mr Winslow hangját.
- Makacs. - hallottam meg a seggfej irritáló hangját.
- És mi volt a fiúval? - fordult, gondolom, Brithany felé.
- Az is makacs volt, de szinte könyörgött, hogy mondjam el, hogy van a kis barátnője. - nevetett fel azon a vinnyogó hangján. Chris gyorsan a számra tapasztotta a kezét, mert éppen szóltam volna.
- Mindegy, nekünk csak a szülőket kell elkapnunk. Ashton, te menj vissza a lányhoz. Brithany, te meg menj és nézd meg hogy haladnak a berakodással. - hallottuk a lépteket, de még megszólalt a 'főnök'. - És Ash, ne finomkodj. - és ekkor én fogtam be legjobb haverom száját, de ő is elég erősen fogta az enyémet. Mondjuk, ha nem nézzük a körülményeket, elég viccesen nézhettünk ki a szellőzőben, egymás száját befogva.
- Fiúk menjetek tovább! Megtaláltuk Vanessához az utat! - hallottam meg Anne hangját a fülesekből. Ők az autóból 'irányítanak' minket. Halkan kúsztunk tovább, mentünk jobbra-balra, kis híján még csúszdáztunk is. De az irányítás végett, megérkeztünk a keresett szobához, ahol érdekes hangok és látvány volt.
- Na, cica, ideje lenne megadnod magad. - láttam, ahogy az ágyon fekszenek, de Van próbál távolabb kerülni. És az nagyon-nagyon nem tetszett, hogy az a szarházi Őt simogatja. - Különben is, telik az idő és még sehol senki.
- Tudom, hogy még időben megtalálnak. - suttogta Nessa. - És vedd le rólam a kezed, mert eltöröm! - lelökte magáról a kezét, de Ő a csuklóját fogta meg. - Ash ez fáj. - nyöszörögte. Mindkettőnkben csak forrt a düh, de még türtőztettük magunkat. - Engedj már el! - ordította, és akkor, a szemünk láttára megpofozta Vanessát.
- Te csak ne emeld fel a hangod velem szemben! - visszalökte az ágyra, de még hozzáhajolt. - Úgyis az enyém leszel. - ezzel kiment és hallottuk a zár kattanását. Ekkor jött el a mi időnk! Kinyitottuk a szellőzőt és lemásztunk rajta. Egyből Vanessához rohantunk. Az arca fénylett a könnyektől, a haja szanaszét állt, és a kezén meg az arcán piros ujjnyomok voltak. Elfogott a düh, és a legszívesebben szétvertem volna azt a szarházit, amiért kezet emelt Van-ra.
Lassan végig simítottam az arcán, mire összerezzent és kinyitotta a szemeit, amik a félelemtől csillogtak.
- Nessa, mi vagyunk azok. - suttogtam, míg Chris a zárral babrált. Van még pislogott párat és csak akkor szólalt meg.
- D-Damen? Eljöttetek? - suttogta, mint aki még mindig nem hitte el, amit lát.
- Jaj, Tökmag! - ölelte szorosan magához Chris. - Nagyon aggódtunk miattad! De most jobb, ha spurizunk innen, mielőtt... - nem tudta befejezni, mert egy pisztoly kattanását hallottuk.
- Mielőtt? Kérlek fejezd be a mondatod. - néztünk az ajtóba, ahol egy nem kívánt személy tartózkodott, de a legszívesebben öltem volna meg.

*Vanessa szemszöge

Először nem is akartam elhinni, hogy valóban itt vannak. Őszintén, kicsit kételkedtem benne, hogy rám találnak. Nem is tudom, hogy találtak rám, de most inkább csak ki akarok innen jutni, hazamenni és elfelejteni ezt az egészet.
Azonban valami, vagyis inkább valaki megakadályozta ezt a tervemet, amikor megláttam, ahogy az ajtóban pisztolyt fog ránk.
- Te hülye szarházi... - indult meg felé Damen, de még megfogtam a karjánál.
- Gyertek, a főnök és a szülei már várnak. - mutatott ki az ajtón. Mivel nála volt a fegyver, ezért mentünk, ahova terelt minket. A szobába érve megláttam anyáékat, Damen szüleit, akik feltartott kézzel álltak, miközben fegyvert fogtak rájuk. A legszívesebben odafutottam volna hozzájuk, de nem tehettem.
- Áááá, teljes a család! - szólalt föl Winslow.
- Engedje el a gyerekeket! Te minket akarsz, nem őket! - mondta apa. Könny szökött a szemembe, ha arra gondoltam, hogy elveszítem a családomat.
- Tévedsz Turner! - mordult fel. - Tudod, hogy mindig az a legjobb, ha ti szenvedtek. Először jobban megkínozzuk ezt a tüneményt. - simított végig az arcomon ez a féreg. Undorító, hogy hozzám ér.
- Hozzá ne merjen nyúlni! - vetette oda dühösen Damen, mire a Féreg hozzá fordult.
- Áh, hát persze! A hős herceg, aki bármit megtesz a szerelméért. - nevetett fel gúnyosan. - Adok egy tanácsot, ne bízz meg ezekben, mert csak kihasználnak és elárulnak. - köpte, majd vissza  sétált az asztalához, de...
- Ő nem ilyen! - jelentette ki Damen, amire a 'tanár úr' megtorpant.
- Ne kételkedj a szavamban! A tanárod vagyok!
- Ugye ez csak egy vicc? - nevettek fel Chris-szel. - Maga csak egy megtört és magányos öreg, aki ilyen hülyeségekkel akarja felkelteni magára a figyelmet. Gondolom, hogy a testvére mindenben jobb volt, még ha a bűnözésben is. - folytatta Damen. Engem is megmosolyogtatott ez a kioktatása. Ilyet még nem is hallottam tőle.
- Ez nem is... - a feje már vörös volt, de most Chris vágott a szavába.
- Ugyan tanár bácsi! Nézzen már körül. Egy családot tart fogva, hogy megbosszulja a testvére halálát, de igazából mi lesz, ha meg is öl minket? Az nem támasztja fel. Sőt, a munka nagy részét, csak ezzel a két hülye gyerekkel csináltatja. Maga csak ül és szerintem a Mi lett volna ha...-kérdéseken gondolkodik.
- Tudjátok mit, titeket öllek meg elsőként. - vette elő a fegyverét. - És veled kezdem, fürtös. Búcsúzz el a szüleidtől és a kis barátnődtől és a szüleidtől. - kibiztosította a fegyvert és célzott.
- Neee! - kiáltottam, majd Damen elé ugorva már csak egy lövést hallottam, majd a földre esve elsötétült minden.

57.rész - Hívás

Hola chicas! Új résszel jelentkezem! Talán örülni fogtok;) Ha tetszik, hagyjatok pár komit:) Jó olvasást! Anna xx.
 

*Damen szemszöge

 Teljesen ideg voltam, mert nem tudjuk, hogy hol van Vanessa. Anyáék szerint elég lenne akár egy telefonhívás és meg is találnánk, de biztos, hogy elvették a telefonját és még egyszer biztos nem hívna fel!
Percenként néztem a telómra, hátha Ash lehet olyan segghülye, hogy mégis felhívna. Pont ekkor szólalt meg és a képernyőn az Ő neve villogott!
- Ő hív! - kiáltottam fel boldogan, mire apa valami kütyüvel rá is csatlakozott, én meg felvettem.
- Mit akarsz? - vettem fel idegesen. Már az felidegesített, ha arra gondoltam, hogy csak egy ujjal is hozzányúlt. De meglepő módon nem ő szólt bele, hanem egy lágyabb hang, amit rögtön felismertem.
- Damen... - suttogta Vanessa.
- Van! Annyira örülök, hogy hallhatom a hangod! - eresztettem egy apró mosolyt. - Jól vagy? Vagy nem is, hol vagy?
- Mondjuk, hogy jól vagyok. De a helyet nem tudom, valami erdőben. Kérlek siess, vagy ne, mert az öreg Winslow-nak tervei vannak. - suttogta.
- A matek tanárnak? Neki mégis mi köze...? - nem tudtam befejezni, mert a vonal másik végéről kiabálást hallottam.
- EZT MÉGIS HOGY KÉPZELED?! TELEFONÁLUNK, MI?! HÁT MOST NAGYON MEGJÁROD! - hallottam meg annak a seggfejnek a hangját, aztán már pár csattanást és egy koppanást. Ugye ez nem az amire gondolok?
- Kérlek... sajnálom - hallottam meg Vanessa gyenge hangját.
- Te szarházi, halott vagy! - kiáltottam a telefonban. Forrt bennem a düh, amiért nem lehettem ott és védhettem meg én.
- 24 órád van, hogy megtaláld. - szólt bele a telefonba a rohadék. - De ha nem, akkor megtartom és jól eljátszadozunk. Igaz édes?
- Dögölj meg. - hallottam meg a hangját. Kicsit megmosolyogtatott a visszaszólása.
- Telik az idő, Wright. - szólt még Ash. - Most pedig... - a többit már nem hallottam, mert kinyomott. Erősen az asztalhoz vágtam a telefont és apára néztem.
- Mond, hogy sikerült megtalálni. - morogtam.
- Nem, valamiért nem fogta. - húzta el a száját. A konyhába mentem, hogy igyak egy pohár vizet és talán sikerül lenyugodnom is.
- Nyugi haver, meg fogjuk találni. - jött utánam Chris. Tegnap óta még csak egy mosolyt sem láttam az arcán. Teljesen komoly volt. Jenny-vel próbáltunk akár csak egy halvány mosolyt az arcára erőltetni, de semmi. Már kezdek aggódni érte.
- De hogy a fenébe találnánk meg akár csak 1 nap alatt?! És ha nem találjuk meg, akkor ... - nem tudtam kimondani. Nem akartam, hogy az a rohadék hozzáérjen. Pláne ne ÚGY.
- Ne gondolj ilyenekre! Meg fogjuk találni! - csattant fel legjobb haverom is.
- De... - és ekkor bevillant, hogy hogy is találhatnánk meg. Visszamentem a nappaliba és felkaptam a telefonomat. Kikerestem azt a nevet, amit soha a büdös életben nem hívnék fel, de most muszáj megtettem. Több se kellett neki, szinte rögtön felvette.
- Már vártam, hogy hívj édes. - szólt bele.
- Tudnánk találkozni? - kérdeztem, figyelmen kívül hagyva a megszólítást.
- 1 óra múlva a parkban. - mondta, majd letette. Remélem, hogy Tőle már könnyebben ki tudom szedni, hogy hol van Vanessa.

***

Már a parkban állok és várom, hogy Ő is megérkezzen. A hátam mögül cipők kopogását hallottam. Megfordultam és megláttam Őt, amint egy elégedett mosollyal felém tart.
- Tudtam, hogy hívni fogsz. - kezdte azon a mézes-mázos hangon és átkulcsolta a kezeimet a nyakamon, de én rögtön le is hámoztam magamról.
- Hol van Vanessa? - tértem rögtön a lényegre.
- Most mit érdekel az a kis cafka? - nézett rám dühösen, csípőre tett kézzel. - Most hogy végre kikerült a képből újra együtt lehetünk! - a végét olyan magas hangon mondta, hogy eskü, beszakadt a dobhártyám. 
- Brithany, hányszor kell még elmondanom, hogy végre felfogja a kis agyad? Mi - soha - nem - leszünk - együtt. - tagoltam neki, mint egy kisgyereknek, bár az hamarabb megérti, mint ez a csaj.
- Tudom, hogy csak is azért vagy vele, hogy engem féltékennyé tegyél, de elég, ha csak megmondod, hogy kezdjük újra. - a legszívesebben a saját fejemet vertem volna a falba. Tuti, hogy csecsemőként fejre ejtették. 
- Figyelj Brith - léptem közelebb hozzá, kezemet a derekára tettem. És láthatólag le is fagyott. Lassan a füléhez hajoltam és belesuttogtam. - Még akkor sem kellenél, ha az életem múlna rajta. - sértett arckifejezéssel lökött el magától és elsétált. Győztes mosollyal néztem utána, de hirtelen megfordult.
- Lehet, hogy nem a te életed, de a kis barátnőd élete a tét. - az én arcomról lefagyott a mosoly ő meg elsétált. Hazamentem, ahol mindenki indulásra volt készen.
- Működik? - kérdeztem.
- Igen, úgy tűnik a városon kívül van. - mondta apa a képernyőre pillantva. Mondtam, hogy egy kis nyomkövetőt csempésztem Brith táskájába. A 'szerelmét' ki kell használni.
- Akkor induljunk! - jelentettem ki, majd beszálltunk a terepjáróba - apáék cége adta - és indultunk is. Ne aggódj Vanessa, megyünk! 

56.rész - Főnök

Hola chicas! Itt is van a következő rész! Csak annyit szeretnék mondani, hogy kicsit nehezen jönnek össze a részek, mert ilyet még nem is írtam, de a lényeg hogy igyekszem.
Ehhez is várom a komikat;) Na, jó olvasást, Anna xx.
 

*Vanessa szemszöge

 Nem! Ez egyszerűen nem lehet igaz! Ez csak valami hülye vicc! Ő nem lehet a főnök!
- Meglepődtél? - szólal meg, de én továbbra is csak meglepődve nézek rá. - Tudod, az, hogy a fogjunk vagy, még beszélhetsz. - nevetett, míg engem Ash elég erősen leültetett egy, az asztallal szemközti székre.
- Mit akartok tőlem? - kérdeztem, miközben Mr Winslow felállt és lassú, kimért léptekkel felém jött.
- Mit is? Mit is? - tetetett gondolkozást. - Ja, igen. Hogy a szüleid ne üssék bele az orrukat, ami csak a mi dolgunk! - nézett rám, bosszúsan. Mi van? Ezt nem értem!
- Bocsánat, de nem értem, hogy a szüleimnek még is mi köze... - még végig se mondtam, már a szavamba vágott. Tisztára, mint a matek órákon!
- Ja, hogy téged be sem avattak! - nevetett fel. - Hát akkor hagyj én legyek az első, aki beavat. - ült fel az asztalra velem szembe, Brithany mellé. - Na, szóval. A szüleid ügynökök...
- Tanár úr, kérem, ne nevettessen. - nevettem fel erőltetetten, de bár ne tettem volna. Mert abban a pillanatban lekevert egy pofont. A szemembe könnyek nyűltek, de nem hagytam, hogy kicsorduljanak.
- Szerinted, az ilyennel csak viccelnék?! - ordított, majd az ablakhoz sétált, a két 'csatlósa' meg próbálták megnyugtatni. Aztán elkezdett mesélni, valami régi ügyről, amikor a szüleim börtönbe jutatták, meg bala-bla-bla. Sokkal jobban lekötött, amikor megláttam a telefonom az asztalon. Meggyőződtem róla, hogy nem figyelnek és akkor el is csentem. Remélem, nem veszik észre, hogy eltűnt.
- ...és a testvéremet is lelőtték! - nem gáz, ha nem figyeltem?
- Sajnálom, ami történt, tanár úr, de nem tudom, hogy én miért kellek ehhez?
- Mert el fognak jönni érted és akkor lesz ne mulass! - vett elő egy pisztolyt. - Ash, vidd vissza a szobába!
Felrángatott a székből és visszarángatott a bűzös szobába.
- Tudod, akár élvezhetnénk is, hogy így össze leszünk zárva. - kezdte mézes-mázos hangon, és a karomat kezdte simogatni. Csak undorodva ellöktem magamtól.
- Inkább a halál! - vetettem oda.
- Nagyon közel állsz hozzá! - durván belökött a szobába és bezárt.
Elővettem a telefonom és tárcsáztam. Remélem, nem fogják meghallani. Nem kellett túl sokat várnom, pár kicsöngés után fel is vette.
- Mit akarsz? - szólt bele, kicsit idegesen.
- Damen... - suttogtam.

55.rész - Bezárva

Hola chicas! Meghoztam a következő részt, ami remélem tetszeni fog:) Ha tetszik, hagyjatok pár komit magatok után!;) Nem is beszélek, jó olvasást, Anna xx.
P.S. Átléptük a 14000 oldalmegjelenítést!:D
 
*Vanessa szemszöge

Lassan nyitottam ki a szemeimet, de még így sem láttam semmit. Először azt hittem, hogy megvakultam, de rájöttem, hogy egy sötét szobában feküdtem. Egyáltalán, hogy kerültem ide? És hol vagyok? Az utolsó amire emlékszem, hogy a parkban indulnék vissza Damen-höz, aztán semmi. Képszakadás, de ha erősen próbálok emlékezni, hogy mi történt csak belesajdul a fejem.
Lassan felültem az ágyon amin feküdtem - megjegyzem, a lepedőkre ráférne egy mosás - és próbáltam körbenézni a szobában. Egy kis fény szűrődött ki a fal alól, de aztán rájöttem, hogy az biztos csak egy ajtó lehet. Egy ajtó! Felpattantam az ágyról, az ajtóhoz siettem, majd lenyomtam a kilincset, hogy kijuthassak. De nem nyílt ki. Be van zárva! A francba. Azt sem tudom, hol vagyok vagy egyáltalán kinél vagyok. Inkább visszaültem az ágyra.
Már egy kis ideje csak ültem és néztem a feketeséget, amikor hallottam, hogy kattant a zár. Oda fordítottam a fejem és néztem, ahogy nyílik az ajtó és belép rajta valaki. Csak a körvonalait láttam, de ahogy egyre közelebb jött hozzám, Ash vigyorgó képét láttam meg.
- Jól aludtál édes?
- Hogy kerültem ide? - kérdeztem az ő kérdését figyelmen kívül hagyva. - Hol vagyok?
- Egy elég eldugott helyen. Legyen elég ennyi. - válaszolta, majd felhúzta a redőnyt, így a nap felkelő sugarai bevilágították a kis szobát. Ja, és rácsok is voltak az ablakon, csodás!
- De miért? - közben körbenéztem a szobában. Volt egy nagy szekrény és egy kis éjjeliszekrény az ágyam mellett. A az ágynak a lepedőire tényleg rá fért egy mosás. Nem csak, hogy büdös volt, de piszkos. Tele volt foltokkal, amik nem tudom hogy kerültek oda, de nem is akarom tudni.
- Mert tervünk van veled. - ült le az ágyra. Túl közel hozzám. Én meg amennyire csak tudtam arrébb csúsztam, de úgy jött egyre közelebb. Amikor megunta ezt a csúszkálódást, a lábamnál fogva magához húzott. - Nem értem, miért ennyire távol maradni tőlem, de jegyezd meg, itt senki sem találhat meg. Szóval ne is reménykedj, hogy a te kis lovagodat viszont láthatod! - a nyakamhoz hajolt és a nyelvével egy hosszú csíkot hagyott rajta. Kirázott a hideg, de nem jó értelemben, hanem inkább az undortól.
A 'munkája' után felállt és kiment. Az undorító lepedővel letöröltem a nyálát a nyakamról, majd az ablakhoz mentem. Egy kisebb erdőben voltunk, de én pont egy tisztásra láttam. Hogy fogok én innen kiszabadulni? És anyáéknak vajon mennyire aggódhatnak? Na és Damen? Keres egyáltalán vagy aggódik ő is?
A telefonom! Hát persze, hisz az nálam van! A pulcsim zsebében nem volt, se a szobában. Biztos, hogy Ash vette el! Minden kijutási lehetőségnek annyi.
Lassan már dél volt. Mármint én úgy saccoltam, mert a nap teljesen fent volt. Nem próbálkoztam semmivel, az ajtó és ablak is zárva volt, nem mehettem sehova.
- Itt az ebéd! - nyitott be Ash egy tálcával a kezében. A kaja hallatán nagyot kordult a hasam. Izgatottan vártam, hogy végre ehessek, de csalódnom kellett. Két szelet kihűlt pizzaszelet és egy pohár narancslé. Mivel nem tudtam mikor kaphatok még, így nagy nehezen meg is ettem. - Ha befejezted, megyünk a főnökhöz. Beszéde van veled! - mit akarhatnak még tőlem? Nem elég az, hogy elraboltak és bezártak? Próbáltam minél lassabban enni, de Ash rám szólt, így pár perc alatt el is tüntettem. - Na gyere! - megragadta a karom és húzni kezdett maga után. Egy hosszú folyosón mentünk végig, majd egy nagy ajtónál megállt. Kopogott és engem maga előtt belökött az ajtón.
Nem lepődtem meg, amikor megláttam Brithany-t az asztalon ülve. De amikor az az úgynevezett 'főnök' megfordult a székében, én csak teljesen ledöbbentem. Nem, ez nem lehet igaz! Ezt csak is álmodom, ez csak is egy rémálom lehet! De mivel nagyon is éreztem Ash erős szorítását karomon, rá kellett jönnöm, hogy ez nagyon is a valóság. Szóval Ő is ott ül a székben és ördögien vigyorog rám!