47.rész - Ez az én hibám

Hola chicas! Na, a mai részben mindenre fény derül! De nem árulok el semmit, olvassátok el ti!:D 
Ölel: Anna xx. 
 

*Vanessa szemszöge

Majdnem 2 hét telt el az óta a nap óta. Damen-nel azóta nem is beszéltem. Többször is hívott és üzenetet is küldött, de én nem válaszoltam egyikre sem. Ez ment úgy 3 napig, aztán egyszer csak megszűntek. Lehet, hogy megértette, hogy egyedül akarok lenni.
De ez, hogy 'külön' vagyunk, Jenny-éknek sem jó, mert én nem akarok Damen közelében lenni, így Jenny velem, míg Chris Vele van. Sokszor próbáltak rábeszélni, hogy beszéljük meg, de én túl makacs voltam ahhoz. 
Először azt hittem, hogy nem fogom tudni elkerülni Őt a suliban, de a verekedése miatt 2 hét felfüggesztést kapott. Otthon is csak ritkán láttam, akkor is ment el, de ha a szemébe néztem, akkor is csak szomorúságot láttam, de mintha egy kis remény is csillogott volna a mélyén.
Most péntek van és edzésről tartunk Jenny-ékhez, mert egy csajos estét terveztünk. Már mindketten lefürödtünk és most Jenny ágyán nézzük a TV-t, de engem nem köt le, mert a gondolataim csakis Damen körül forogtak.
- Na jó, ebből elég! - csattant fel Jenny és kapcsolta ki a sorozatot. - Teljesen depis vagy, amióta szakítottatok Damen-nel...
- Nem szakítottunk! - vágtam a szavába. Az, hogy szünet van, az nem azt jelenti, hogy szakítottunk. Ugye? Mert nálam nem.
- Tök mindegy, azóta nevetést nem hallottam tőled, vagy legalább egy őszinte mosolyt. - Igaza van, teljesen befordultam, amióta nem beszéltem Damen-nel.
- De Jenny... - nem hagyta, hogy bármit is mondjak, mert folytatta.
- Semmi De Jenny meg kéne beszélnetek ezt, mert ez egyikőtöknek sem jó. Te szinte ki sem mozdulsz a szobádból és folyton csak ilyen depis számokat hallgatsz. Szinte egy élőhalottként viselkedsz! De Damen... - itt teljesen elhalkult és úgy nézett rám, mint aki olyat mondott, amit nem lett volna szabad.
- Mi? Mi van Damen-nel? - csend. - A fenébe Jenny, mond már el! - emeltem fel a hangom, pedig nem akartam. De egyszerűen idegesített, hogy nem mondja el mi van Damen-nel.
- Chris szerint...nagyon...visszacsúszott. - mondta lassan.
- Ezt nem értem. Mi az, hogy visszacsúszott? Elmagyarázod érthetően? Kérlek. - suttogtam.
- Tudod, Damen már régen is sokat bulizott és, hát, ivott. Akkor még nem volt olyan nagyon rossz. De Chris azt mondja, hogy most teljesen szét van esve. Még többet bulizik és iszik. Nincs olyan nap, hogy ne legyen részeg. És ez azóta van, hogy nem beszéltek. - nem akartam elhinni. Azt reméltem, hogy Jenny csak viccel, de egyáltalán nem úgy nézett ki. És ha belegondolok, akkor ez csak is az én hibám! Miattam van ilyen helyzetben.
- Úristen Jenny, ez csak is az én hibám! - temettem a kezembe az arcom és éreztem, hogy a szemem könnyekkel telik meg.
- Jaj, Vanessa nem. Teljesen természetes, hogy így reagáltál rá...
- De ha meghallgatom és rendesen megbeszéljük a dolgokat, akkor most nem lenne ilyen helyzetben! - sírtam el magam. - Most mit csináljak? - kérdeztem.
- Ha igazán szereted, akkor megbeszéled vele ezt a dolgot. De ha nem...nem tudom.
- Én szeretem. - mondtam halkan. Hiányzik az a kisfiús mosolya és azok a szemei, amik mindig csillognak. Az erős karjai, amikkel ha átölel, teljesen biztonságban érzem magam. - Hol van most? - Jenny elmosolyodott.
- Chris most üzente, hogy hozzá vitték. Teljesen ki van, lehet, hogy most alszik. - gyorsan felvettem valami ruhát és indultunk is Chris-szék háza felé. Gyalog mentünk mert nem volt túl messze, alig 2 utcával arrébb.
Amint megérkeztünk az ajtóhoz, akkor hirtelen lefagytam. Mi lesz, ha nem akar látni? Vagy ha elküld? Nem, még ha el is küld, akkor is segítek neki!
Becsöngettem, majd pár perc múlva nyílt is az ajtó, ahol Chris állt.
- Végre! - mosolygott halványan. Bementem, levettem a cipőm és az emeletre indultam. - A vendégszobában van! - kiáltotta utánam, a fel nem tett kérdésemre válaszolva. Lassan sétáltam az ajtóig, de megtorpantam. Féltem, hogy mit fogok odabent látni.  Hogy milyen állapotban van.
Mély levegőt vettem, kezemet a kilincsre raktam és lassan benyitottam a szobába.