38.rész - Minden rendbe jön

Hola chicas!:D Meghoztam a következő részt, ami elég hosszúra sikeredett:3 Remélem tetszeni fog. 
Tudom, hogy nem valami izgalmasak a részek, de csak annyit mondanék, hogy még pár rész lesz, aztán (remélem:D) jön egy kis izgalom;) Köszönöm a kommenteket, nagyon jól esnek:)) Na nem is húzom az időt, jó olvasást, Anna xx.

*Damen szemszöge

 

 Másnap reggel is pont úgy keltem ahogy tegnap. Nessa (csak azért is így szólítom!) rajtam aludt, amíg az a hülye ébresztő megint el nem kezdet csörögni. Hihetetlen, de még ekkor is nagyon gyönyörű tud lenni... Fejezd be Damen, mert kezdesz egy nyálas buzi lenni.
Ő elment fürdeni, én meg visszamásztam a szobámba, hogy én is elkészüljek. Amint meg is lett, rohantam is ki a házból. Egyáltalán nem akarok találkozni a szüleimmel.Anyám már többször is próbált velem beszélni, de én csak szótlanul elmentem mellette. Most talán érzik, hogy én mit éltem át, annyi éven át. 14 éves koromtól már megszoktam, de 10 és 13 éves koromban nem értettem, hogy miért nem foglalkoznak velem.
A suliba vezető úton volt egy kis vitánk Van-nal a zenével. Szerinte a Skillet ezerszer jobb a Ramones-nál. 
- Na most biztos, hogy rosszul hallottam, de mintha azt mondtad volna, hogy a Ramones szar. - mondtam neki, amikor már a kapun léptünk be.
- Nem én mondtam. - mondta mosolyogva.
- Nem szó szerint, de erre gondoltál. - és ezzel ott is hagytam. Persze kicsit mérges vagyok rá, de meg akarom tudni, hogy mit csinálna, hogy kibékítsen. És nem, nem fordulok meg vagy állok meg, ahogy kiabál. 
A szekrényeknél kivettem a föci cuccom és mentem is a terembe. Mentem volna be az ajtón, amikor egy üveg repült el a fejem felett, mert időben lehajoltam.
- Miért nem kaptad el? - hallottam meg a GYEREK hangját. - Most ki kell mennem érte!
- Talán mert váratlanul ért? - tártam szét a kezem. Chris duzzogva kiment az üvegért, míg én helyet foglaltam a helyemen. Jó barátom is visszajött mellém és becsöngőig z üvegét dédelgette(???). És neki van barátnője?
Nessa és Jenny becsöngőre, a tanárral együtt érkezett. Az órán láttam, hogy mindig engem figyelt, de én csak úgy tettem, mintha a tanárra figyeltem, ami nem jött be, mert majdnem elaludtam, ezért inkább csak a füzetembe firkálgattam.
A következő óra töri volt. A helyemen ültem és zenét hallgattam, de Valaki szembe hajolt velem.
- Még meddig akarod játszani, hogy haragszol rám? - kérdezte, de nehezen tudtam figyelni rá, mert a tekintetem néha-néha elkalandozott a pólójára, ami...hát, jó belátást nyerhettem. - Hogy kérhetnék bocsánatot? - majd puszit adott a szám sarkára. Türtőztetnem kellett magam, nehogy lekapjam, de úgy, mint még soha senkit.
- Ha elismered, hogy a Ramones jobb! - nehezen, de sikerült összeszednem magam és kiűzni a perverz gondolatokat a fejemből. Van csak felnevetett és el is ment a helyére.

***

A nap nagy részében Nessa az őrületbe kergetett. Mindig úgy hajolt, hogy csak engem kínozzon. Örültem, hogy amikor mehettünk edzésre és addig kikapcsoltam az agyam és csak a játékra figyeltem. De amint végeztünk, rögtön találkoztunk is a bejáratnál. Jenny-vel nevettek valamin, de mire odaértünk, már abbahagyták.

- Min nevettetek? - kérdezte Chris.

- Semmin. - felelték egyszerre, de még mindig mosolyogtak. Chris csak megvonta a vállát, majd megfogta Jenny karját, magához húzta és lesmárolta. Van gyors el is takarta a szemét.

- Szobára srácok! - mondta nevetve.

- Akkor sem mondom el. - felelte Jenny, miután elváltak.

- Fenébe. - morogta legjobb haverom. - Akkor menjünk is. Sziasztok! - intett, majd mentek is. Aztán azt vettem észre, hogy Nessa a kezeit a nyakam köré kulcsolja.

- Még haragszol rám? - kérdezte és szomorúan nézett rám. Nem szólaltam meg. - Szóval igen. - bólintott. Kicsit lábujjhegyre állt és megcsókolt. Nem csókoltam vissza, de már nem bírtam tovább, amikor a hajamba túrt, és nagy hévvel viszonoztam azt. Belemosolygott, amit kihasználva, nyelvemmel is áttörtem a szájába és kezem is lejjebb kalandozott a fenekére.
- Sajnálom, de oda nem érhet. Kérem tartsa a kíváncsi kezeit máshol. - mondta gonoszan vigyorogva.
- Gonosz vagy, remélem tudod! - gyerekesen ott is hagytam. Megint. Nevetve jött utánam, majd be is szálltunk a kocsiba és hazamentünk.
- Nagy baj lenne, ha pár perc múlva átjövök? - kérdezte felém fordulva, amikor leállítottam a motort. Először meglepett a kérdése, de örültem is.
- Dehogy! - kacsintottam, amibe persze rögtön belepirult.
- Oké, akkor pár perc és jövök. - kipattant a kocsiból és ment át a házukba. Lassan én is bementem, hogy letussoljak. Amikor beléptem a fürdőbe, pont akkor csengettek is. Fhú, ez tényleg csak pár perc volt. Hallottam, hogy anyám nyitotta ki az ajtót, én meg, mint még soha, villámsebességgel tusoltam le és öltöztem föl. Mire leértem, hallottam, ahogy beszélgetnek.
- ...megbeszélnék. - ennyit tudtam csak elérni, aztán csak néma csönd lett. Megálltam a falnál, hátha többet is elcsípek, de...
- Damen, szerintem gyere be, ha hallani akarod a dolgokat. - mondta anyám. Lehet, hogy megváltoztam, de a kis kori dolgaimat, úgy látszik, anyám nem felejtette el. Bementem a szobába és rögtön le is ültem Vanessa mellé. Néma csend volt. Csak az óra kattogását hallgattuk. Ezt a csöndet az anyám törte meg.
- Damen, kicsim, mi a bajod velünk? - komolyan, ezt meri kérdezni?
- Talán ezt tudnotok kéne! - vetettem oda kicsit ingerülten. Van megkereste a kezem, megfogta és megszorította. Egy halvány mosolyt küldtem felé.
- Nem beszélhetsz így anyáddal! - emelte fel a hangját apám.
- Akkor hogy beszéljek?! Annyi éve még csak nem is beszéltetek velem! Minden akkor kezdődött, hogy Van-ék elmentek, titeket pedig előléptettek! - kiabáltam. - Rábíztatok egy dadára, majd mintha nem is léteztem volna! Szerintetek milyen volt? De már úgy is mindegy, hisz pár év és nem leszek a nyakatokon! - majd fogtam magam és felmentem az emeletre, majd be is a szobámba. Tudom, hogy normálisan kellett volna ezt a fejükhöz vágni, de szerintem a 7 év dühe most már kikívánkozott.
Halk lépteket hallottam, majd hogy valaki megállt az ajtóm előtt.
- Damen, beengedsz? - hangja nagyon halk volt. Basszus, most biztos, hogy mindent elcsesztem! Akkora egy idióta vagyok! - Rendben, akkor én most megyek. - amilyen gyorsan csak tudtam kiugrottam az ágyból és szinte feltéptem az ajtót. Nessa már a lépcsőnél volt, amikor meglátott. Odamentem hozzá és lassan átöleltem. Éreztem, hogy egy kicsit remeg. Egy nagy köcsög idióta vagy, Damen!
Visszavezettem a szobámba és leültettem az ágyra. Nem nézett fel rám. Leguggoltam elé és kerestem a tekintetét. Az állánál lassan felemeltem, mire végre rám nézett. A szemei könnyesek voltak. A francba.
- S-sajnálom - mondta alig hallhatóan.
- Nem te vagy a hibás. - mondtam. - Én nem tudtam visszafogni magam. Sajnálom, hogy megijesztettelek. Sajnálom! - felálltam és elfeküdtem az ágyamon.
- Damen, szerintem tudom, hogy mit érzel. - szembefordultam vele, mert ő is mellettem feküdt már.
- Mi?... - nem kérdeztem többet, mert folytatta.
- Tudod, mi is apa munkája miatt költöztünk annyit. Amikor Londonba költöztünk, szinte nem is láttam őket. Azt már előtte megszoktam, de akkor nem volt ott Chris, hogy ne érezzem magam egyedül. Aztán jött Barcelona, a nyelvet is csak alapfokon beszéltem, nem, hogy egy spanyol suliban kezdjek. De amikor már nem nagyon bírtam tovább, már én is 'letámadtam' őket. Nagy vitánk volt, de aztán valahogy nyugodtan is megtudtuk beszélni. Akkor már próbáltak többet lenni velem. - Nem tudtam, hogy mit mondjak.
- Lehet igazad van. - mondtam. - Nagyon megijesztettelek?
- Nem annyira, de kicsit megijedtem. Még sosem hallottalak így beszélni. - átöleltem, hogy megnyugodjon. Soha nem akartam, hogy féljen tőlem.
Később lementünk a szüleimhez. Bocsánatot kértem tőlük és valahogy sikerült megbeszélnünk ezt az egészet. Van is végig ott volt velem, amiért hálás vagyok. Úgy látszik, hogy kezd végre minden rendbe jönni az életemben.

37.rész - Rám számíthat

 Hola chicas!:D Tegnap sikerült megírnom a részt, ezért tudtam hamarabb hozni. Remélem jó lett és nektek is tetszeni fog;) Komizni ér!
És nagyon köszönöm a +2 feliratkozót!! Alig tudom elhinni! Elérjük a 25-öt?:D
Jó olvasást, Anna xx.

*Vanessa szemszöge

 Reggel az ébresztő idegtépő hangjára keltem. Gyorsan megkerestem a kezemmel, majd ki is nyomtam kemény 5 percig. Ez is valami és ezt ki is használom! Megfordultam és még pihentem volna tovább, azonban éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy, majd hogy valaki apró puszikat hagy az arcom helyén. Kicsit kinyitottam a szemem, de csak annyira, hogy ne lássa, hogy felkeltem, de még így sem ismertem föl, mert nem láttam az arcát.
- Tudom, hogy ébren vagy. - morogta a fülembe, reggeli rekedtes hangján, amit ezer közül is felismernék.
- Dehogy vagyok. - morogtam. Persze hülyeség volt megszólalnom, mert így főleg lelepleztem magam. Ő csak nevetett rajtam. Kinyitottam a szemem és szembe kerültem Vele. A felkarján támaszkodott és a szememet nézte. Nem bírtam tovább, ezért a kezem felvezettem a tarkójára és úgy húztam magamhoz egy hosszú csókra. Belemosolygott, de hevesen is viszonozta. Ezt a tevékenységünket lábdobogás és anya kiabálása szakította meg. Istenem, ne hogy bejöjjön! Rögtön lelöktem magamról Damen-t és a biztonság kedvéért letakartam a takaróval. Erre csak morgott egyet, de odasúgtam neki, hogy meg ne mozduljon. Felvettem egy "Mindjárt meghalok, olyan álmos vagyok" - arcot és kiléptem a szobámból. Anyát meg is láttam és éppen egy pohárral tartott a...na vajon hova?
- Hát te? Pont most akartalak felkelteni. - az arcára teljesen kiült a meglepettség. Persze, nagyon nem kelek fel magamtól, de most, ha nem akarok lebukni, akkor anyának nem szabad bemennie. 
- Pedig nem kell, már fenn vagyok! Látod? - ugráltam egy kicsit a hatás kedvéért. Oké, tudom, hogy hülyén néztem ki, ezt anyám arcáról is le tudtam olvasni.
- Oké, akkor öltözz fel és gyere le reggelizni. - elindult a lépcső felé, én megkönnyebbültem, de anya visszanézett még. - Egyébként, jobb ha Damen visszamászik, mielőtt apád is meglátja. - és ezzel el is ment. Na várjunk csak?! Anya tudja? De mégis honnan? Hát jóóó, csak ne mondja el apának, hogy Damen itt volt...Tényleg, Damen!
Visszamentem a szobámba, ahol az üres ágy fogadott. Értetlenül néztem be mindenhova, ahova elbújhatott, de nem volt sehol.
- Engem keresel, édes? - hallottam meg a hangját az ablakból. Odamentem és megláttam a saját ablakában.
- Nem, de örülök, hogy ott vagy a helyeden, ezért siethetnél is.
- A helyemen? Mi van, kutya lettem? - kérdezte felháborodva.
- Még szép, Bodri. - rákacsintottam, majd fogtam a ruhám és mentem is tusolni. Gyorsan meglett, majd a cuccommal mentem is le reggelizni. Reggeli közben, anya sejtelmesen rám mosolygott. Ismerem ezt a nézést. Azt jelenti, hogy még hallani akarja a részleteket. Ne máár!
- Mentem, sziasztok! - válasz nélkül mentem is, ahol Damen már a kocsijának dőlve várt rám.
- Szia. - lábujjhegyre álltam és adtam egy csókot a szájára. Furcsa, de nem viszonozta. - Valami baj van? - kérdeztem, de még mindig érzelemmentes arccal nézett rám.
- Semmi. - morogta, de azért felfedeztem egy apró mosolyt a szája sarkában.
- Na, csak van valami. Történt valami?
- Nem vagyok kutya. - vetette oda, mire először meglepődtem, aztán csak felnevettem. Komolyan, ez miatt van 'kiakadva'? Ez kész.
- Kinevetsz? - kérdezte felháborodva, de én csak jobban nevettem. Istenem. Felnéztem rá és már ő is mosolygott.
- Most komolyan, ezen vagy 'dühös'? - formáltam idézőjeleket.
- Igen, mert engem nem kutyázhat le senki! - mondta határozottam, majd a derekamat átkarolva közelebb húzott magához. - Ezért ki kell, hogy engesztelj. - morogta a fülembe, majd a nyakamat kezdte csókokkal ellátni. Lehunytam a szemem és úgy élveztem ajkai érintését a bőrömön.
- És mégis mire gondoltál, mert akármit nem teszek meg.
- Először megelégszem egy csókkal. - mondta, majd már éreztem is ajkait az enyémeken. Pár perc után el is húzódott. - Menni kéne, ha nem akarsz elkésni. - Igaza volt, 15 percünk volt, hogy a suliban legyünk.
Beültünk a kocsiba, Damen meg elég gyorsan ment. Most azért nem haragudtam, mert nem akarok elkésni franciáról.
Igaz, pár perccel becsöngő előtt, de beértem.
- Hol voltál eddig? - súgta nekem Jenny.
- Lekötötték a figyelmem. - súgtam vissza, majd a tanárra figyeltem.
A nap elég gyorsan eltelt. Már a matek sem nagy gond, mert Mr Winslow már nem dühös rám. Nem is értem, hogy miért volt az, de mindegy.
- Na és, hogy vagytok Damen-nel? - kérdezte Jenny, az öltözőben, edzésre készülődve.
- Meg vagyunk. Igazából, nekem még egy kicsit fura is, hogy együtt vagyunk.
- Tudod, ahogy észrevettem, Damen nagyon megváltozott. Igaz, személyesen nem nagyon ismertem, de tudom, hogy a legtöbbször lógott és nem érdekelte semmi a bulin meg a lányokon kívül. - figyelmesen hallgattam Jenny-t. Ezt úgy nem is tudtam róla. - ...de látszik, hogy mennyire megváltozott miattad. - csíptem el az utolsó mondatát.
- Aha, és ti Chris-szel, hogy vagytok?
- Nagyon jó, annyira aranyos, de néha nagyon gyerekes tud lenni... - a többit már teljesen vörös arccal mondta végig. Fura, az elején még nem láttam volna, hogy annyira zavarba tudott volna jönni, ha Répafiú is ott van.
Az edzés ugyanúgy telt, mint az eddigiek. Fárasztóan. Olyan fáradt vagyok!! Mint a zombik, úgy mentünk Jenny-vel a parkolóba, ahol a fiúk, már ott vártak minket.
- Már megint kinyúltatok? - kérdezte nevetve Répafiú. 
- Kuss, és akkor nem verlek meg. - mondtam neki, majd odamentem Göndörkéhez és szinte elaludtam az ölelésében.
- Lehet inkább hazaviszem. - szólalt meg Ő is. - Sziasztok. - be is szálltunk a kocsiba és mentünk is haza. Egy gyors csók után mentem is fürödni. Anyáék még nem voltak itthon, ezért csináltam egy melegszendvicset és mentem is fel a szobámba. Amint beléptem, egy 'idegen'-t véltem felfedezni az ágyamon.
- Ezzel rendszert csinálsz? - kérdeztem Tőle, majd mellé ültem és folytattam a vacsorámat.
- Szerintem igen, szeretek Veled aludni. - nézett a szemembe azokkal a gyönyörű zöld szemeivel, a szívem meg rögtön heves vágtába kezdett.
- Én is szeretek veled aludni, de nem kéne megbeszélned a dolgokat a szüleiddel? - tettem le a tányért az asztalomra és én is melléfeküdtem. Csak sóhajtott egyet, de nem szólt semmit. - Figyelj, én segíthetnék, de csak ha szer... - nem tudtam befejezni, mert megcsókolt. Szerintem így akarta kimondani, hogy szeretné, ha vele lennék.
- Köszönöm. - suttogta. Rámosolyogtam, megfogtam az egyik kezét és megszorítottam, tudatván, hogy rám mindig számíthat. - De azt hiszem, neked már aludnod kéne. - tette hozzá vigyorogva.
- Tudom, megyek is. - és magamra is húztam a takarót. Ő csak nevetett, hogy szinte 'elbújtam' előle, de ő is bemászott mellém és engem átkarolva aludtunk el.

36.rész - Together

Hola chicas!:D Itt is van a következő rész, ami szintén elég hosszú lett!:) Sajnálom, hogy nem tudom olyan gyakran hozni a részeket, de ez a suli nagyon elveszi az ihletet:P Ti is már nagyon várjátok a nyarat? Na nem beszélek sokat, jó olvasást, Anna xx.
P.S. Nagyon köszönöm a +2 feliratkozót és a 8000 oldalmegjelenítést! Annyira örülök!:)) Vajon elérjük a 20-at? Komizni ér!:D 

*Damen szemszöge

Most először nem szenvedésből indultam suliba.  A szombati buli óta nem nagyon lehet levakarni a mosolyt az arcomról.
Amikor elénekeltem a dalt még én magam is meglepődtem. Egy lánynak sem csináltam még ilyet, még a volt barátnőmnek sem. Őszintén, kicsit izgultam, hogy mi van ha nem tetszik neki a dal? Értitek? ÉN, a nagy csajozós, attól félt, hogy kikosarazzák. De amint meghallottam a kezdő ütemet és az Ő döbbent arcát, már csak neki énekeltem. Mindent és mindenkit kizártam magunk körül és csak ő volt meg én. Hihetetlen, hogy megváltoztatott ez a lány, hogy ilyeneket mondok.
Na de vissza a jelenbe. Ahogy lementem senki nem volt sehol - miért is lennének? - majd felkaptam valami reggelinek valót és mentem is ki a házból. Amint kiléptem, pont akkor lépett ki Ő is. Imádtam benne, hogy nem vitte túlzásba a kinézetét, mégis állatira nézett ki rajta. Amint ő is meglátott, elmosolyodott.
- Jó reggelt - mondta, amikor már a kocsimban ültünk.
- Ez még nem elég. - mondtam, ő meg összeráncolt szemöldökkel nézett rám. - Csókot nem is kapok? - mosolyogva megrázta a fejét, de felém hajolt és teljesítette a kérésem. Elég jól elhúztam, de levegőhiány miatt el kellett válnunk.
- Most boldog vagy? - mondta mosolyogva. Imádom, amikor mosolyog. Főleg ha pont RÁM mosolyog.
- Sokkal. - rákacsintottam, amitől kicsit elpirult. Ezért is megőrülök, hogy ezt csak ÉN váltom ki belőle.
Elindítottam a motort és mentünk is a suliba. Leparkoltam, majd megfogtam a kezét és mentünk is a terembe. A drága hétfői reggel angollal kezdtünk. Hát akkor kezdődjön a nap!
- Úgy éreztem, hogy már sosem lesz vége a napnak. - mondtam Chris-nek immár az öltözőben, tesire készülve.
- Úgy szint', de figyelj. Remélem nem fogod megbántani. - mondta komolyan. Először nem értettem kire céloz, de aztán rájöttem, hogy Van-ról. Most jönnek, a 'testvéri' ösztönök.
- Nem kell izgulni, nem áll szándékomban. - mondtam, majd mentünk tesire. Annyira nem volt kemény, mint szokott lenni, de a tekintetem többször is elkalandozott Vanessára, abban a szűk kis nadrágban.
- Haver, csorog a nyálad. - lök oldalba Chris nevetve, miközben nekünk fekvőt kellett csinálnunk.
- Nem is! - tiltakoztam, de azért megbizonyosodtam róla. És igen, ott volt a bizonyíték. Óra végéig nem hagyott ezzel békén és már ott voltam vele, hogy leverem.
A szekrényemből pakoltam ki és mentem volna a többiek után a menzára, de valaki megszólított. Amikor megláttam, egy nem kívánatos személlyel találtam szembe magam.
- Azt hallottam, hogy te meg az a kis lotyó együtt vagytok. Igaz ez? - mondta.
- Ne keverd Őt össze magaddal Brithany! - mit hisz magáról, hogy így beszél róla! - És ha igen, miért érdekel?
- Ugyan már, ez viccnek is rossz! - nevetett azon az idegesítő hangján. Komolyan, megfájdult a fejem tőle. - Ismerlek édes, tudom, hogy neked nem az ilyenek jönnek be. - a haját dobáltam, miközben ezt mondta. Idegrángása van?
- Nem ismersz engem és akadj le rólunk! Senki nem kíváncsi rád. - már indultam is el, de megragadta a karom.
- Ez az utolsó lehetőség vagy nagyon meg fogod bánni! Főleg az a kis fruska!
- Hagyj minket békén és kövesd a tesódat és tűnj el te is. - és ezzel ott is hagytam. Gyors elvettem az ebédemet és már mentem is az asztalunkhoz, ahol a többiek már nagyban röhögtek.
- Na helló. - leültem Van mellé és adtam neki egy puszit az arcára.
- Istenem, olyan aranyosak vagytok együtt! Mindjárt megzabállak titeket! - mondta lökött haverom. Csak megforgattam a szemem és próbáltam megenni azt a valamit, amit ebédnek szántak.
- Hol voltál eddig? - kérdezte Aaron.
- Feltartottak, de nem érdekes. - rántottam meg a vállam és inkább rájuk figyeltem, de Vanessa jobban lekötött. A kezem lekalandozott a csupasz lábára, amit nem-igen takart a shortja. Amint megérezte a kezem, rögtön rám kapta a tekintetét.
- Mit csinálsz? - suttogta a fülembe, amikor már simagattam is.
- Miért, ezt nem csinálhatom a barátnőmmel? - kérdeztem.
- A barátnőd? Az lennék?
- Azt hittem, hogy ez magától értetődik.
- Tudod, ezt, általában a fiúk megkérdezik. - sóhajtottam, majd a füléhez hajoltam. 
- Vanessa Turner, megtisztelsz azzal, hogy a barátnőm leszel? - majd egy puszit adtam a füle mögé, amitől kirázta a hideg.
- Héé, mit pusmogtok ott galambocskák? - kérdezte Chris, de egyből kapott is Jenny-től, hogy ne üsse bele mindenbe az orrát.
- Persze, Göndörke. - mondta én meg azonnal lecsaptam az ajkaira. A becenevet elég később megvitatni.
- Ne már, szobára srácok! - röhögött fel Adam és meg egy kis kenyérrel is megdobált minket. 
- Hé, szobára soha nem mehetnek! - szólt közbe Chris. Ezek a védelmező ösztönök!
- Na jó, hagyjuk ezt és beszéljünk másról! - szólt közbe a két lány egyszerre, majd el is nevették magukat.
A szünetnek lassan vége volt, így mentünk is olaszra, majd onnan edzésre. Az edző most nem volt olyan kemény, de a következő Országos Kupára kezdtünk el készülni. Ez az!
Fáradtan indultunk el a kijárat felé és ott beleütköztünk a lányokba. Ők is elég fáradtak voltak.
- Na gyere. - mondtam, amikor Van már szinte elaludt Chris karjaiban. Intettem Jenny-nek és Chris-nek, majd elvittem Van-t a kocsiig. Beültünk és már mentem is.
- Megjöttünk. - suttogtam, majd puszikkal hintettem be az arcát.
- Hmmm, nem akarok. - nyögte, mire én csak nevettem rajta.
- Akkor feljössz? - áttértem a nyakára.
- Nem, még a matekot is kéne tanulnom. A többit inkább hagyom. - felelte, majd ki is szállt a kocsiból. Gyorsan én is kiszálltam és megragadtam a karját, majd magamhoz húztam.
- Ennyivel még nem rázhatsz le. - elmosolyodott, majd a a tarkómnál magához húzott és megcsókolt. Én a derekánál fogtam és nem akartam elengedni.
- Mennem kell. Jó éjt. - mondta miután elváltunk. Adott még egy utolsó puszit a számra és sietett is be a házba. Megfogtam a cuccom és én is bementem. Anyáék a nappaliban tévéztek, de rögtön rám néztek, amint bejöttem. 
- Sziasztok. - mondtam, de a vigyort nem tudtam eltüntetni.
- Mi ez a nagy mosoly Damen? - kérdezte anya, majd velem együtt a konyhába sétált. Találtam pár megmaradt melegszendvicset, beraktam a mikróba és vártam.
- Semmi, csak jó kedvem van. - rántottam meg a vállam.
- Nincs véletlenül köze Vanessához?
- Lehet, de nem fontos. - nem szeretnék beszélni erről. Nem azért mert szégyellném Van-t, csak eddig nem érdekelte őket az, hogy mi van velem, amióta előléptették őket.
- Kicsim, szeretném ha tudnád, hogy nekünk az a legfontosabb, ha te boldog vagy. - erre azért már felhúztam magam.
- Igen? Akkor még is miért nem törődtetek velem, az elmúlt 5-6 évben? Persze, fontosabb volt a munka, meg már én is 'kamasz' voltam, vagy mi, de akkor is!! - kivettem a mikróból a kajámat és felrohantam az emeletre. Tudom, elég furcsa volt, de már max hétvégenként látom őket, de akkor is csak dolgoznak, csak itthon. Na jó, mint valami hisztis kis csaj lennék. Egyedül vagyok, csak a barátaim maradtak és Vanessa. Ez az!
Nyitva volt az ablaka. Ha a múltkor sikerült, akkor most is sikerülhet. Bezártam azért az ajtót, hogy ne jöjjenek be, majd másztam is ki az ablakon. Ügyesen átmásztam a fán, majd be Van szobájába. Meglepődve nézett rám az asztalától.
- Hát te? Hogy-hogy átjöttél? - kérdezte meglepődve.
- Összekaptam anyámmal és nem akartam ott maradni. Nem is örülsz nekem? - néztem rá szomorúan.
- De csak megleptél. - elrakta a könyvet a táskájába és odajött hozzám. - El akarod mesélni?
- Most nem, talán reggel. - magamhoz öleltem, az arcomat meg a nyakába temettem. Éreztem a tusfürdőjét. - Aludhatok itt?
- Hát, nem tudom. Beszélnem kéne anyáékkal, de apát nehéz lenne meggyőznöm, mert... - nem hagytam befejezni, mert megcsókoltam. - Na jó. De ez nem fair!
- Tudok hatni a nőkre. - kacsintottam rá, majd be is másztam az ágyba. - Jössz? - megemeltem a takarót és Ő is befeküdt mellém.
- Jó éjt Göndörke. - suttogta.
- Jó éjt Nessa. - ha ő is, akkor én is. Felkuncogott, majd el is aludt. Még egy utolsó puszit adtam a homlokára és én is elaludtam.

35.rész - Meglepetés 2/2

Hola chicas!:D Nagyon sajnálom, hogy csak most tudtam részt hozni, de a suli nagyon is elveszi az ihletet:P De remélem ez a rész kárpótolni fog;) Nagyon-nagyon köszönöm a +1 feliratkozót! Így most már 17 (!!) van! Nem is beszélek többet, jó olvasást, Anna xx.
P.S. Komizni még mindig szabad;) :DD 

*Vanessa szemszöge

Hogy kerültek ők ide?? El sem hiszem, hogy tényleg itt vannak! De hisz, nekik Barcelonában kéne lenniük. Akkor mégis, hogy lehetnek itt?
Amilyen gyorsan csak tudtam, kibújtam Damen karjai közöl és szaladtam spanyol legjobb barátnőmhöz. Amint meglátott ő is, hogy felé közeledem, rögtön széttárta a karját én meg a nyakába ugrottam.
- Te jó ég!! Hogy kerültök ide? - kiabáltam és utána már Cortez nyakában csüngtem.
- Látom, örülsz nekünk. - mondta Lyana és a szája a füléig ért.
- Mi az hogy? Ez annyira hihetetlen! A szüleitek elengedtek? És meddig maradtok? És hogy hogy eljöttetek? - záporoztak belőlem a kérdések, amik eszembe jutottak. 
- Na jó, először is nyugodj le! - nevetett Ly. - Másodszor, majd mindent elmesélünk, de... - nem tudta befejezni, mert megjelent a nagyra nőtt gyerek. 
- Látom megtaláltátok egymást! -  mondta mosolyogva.
- Igen, de még is, hogy intézted el, hogy eljöhessenek? - kérdeztem, mert ez nagyon izgatott.
- Először menjünk csendesebb helyre. - mondta Jenny és kimentünk az erkélyre. Észrevettem, hogy ez idő alatt Damen szinte felszívódott. Vajon hol lehet?
- Na szóval, - kezdte Chris, amint kiértünk az erkélyre. -  Elég szomorúnak láttalak. Tudom, mindig azt mondtad, hogy jól érzed magad, de tudtam, hogy van egy kis hiányérzeted Barcelona iránt. Ezért Face-en írtam Lyana-nak, és megbeszéltük, hogy pár napra eljönnek. Igaz, elég nehezen engedték el őket, de végül megoldottuk, amint látod. - fejezte be a monológját. Döbbenten néztem rá, majd a nyakába ugrottam, amit ő nevetve viszonzott.
- Annyira imádlak Répafiú.
- Én is téged Tökmag. Na - eltolt magától - Kezdődjön a buli!!! - nevetve néztem, ahogy visszarohan a házba Jenny-t is magával húzva.
- Na? Akkor mire várunk? - kérdeztem tőlük, majd mi is visszamentünk a házba. Beálltunk a tömegbe és táncoltunk. Annyira jól éreztem magam. Itt voltak a legfontosabb emberek az életemben, azonban egy valaki mégis hiányzott. Damen. Amióta utoljára táncoltunk, azóta nem is láttam.
Hirtelen abbamaradt a zene és a fények is lekapcsolódtak.
- Mi történt? - kérdeztem, de amúgy senkit sem láttam. Aztán egyszer csak megszólalt egy ismerőd dallam. Ezt ezer közül is felismerném. Fények világítottak meg egy kis színpadot elől - mondom, hatalmas a nappali - és megláttam 3 srácot. Nem ismertem őket, de kettő gitárral a kezében, egy meg a doboknál volt. Aztán a mikrofonnál feltűnt Ő. 

 - Ez egy nagyon különleges lánynak küldeném és egyben boldog szülinapot kívánnék neki. - mindenki rám nézett és egy kis ösvényt alakítottak ki köztem és Damen között. - Ez neked szól Nessa. - és ekkor énekelni kezdett. Az arcomra mosoly húzódott, a szívem hevesen vert és a gyomromban is elkezdtek a pillangók csapkodni. Ez hihetetlen! Az a fiú, aki tetszik, azt a számot énekli nekem, ami a legeslegkedvencebb mind közül. Végig a szemembe nézett és csak mosolygott. A vége felé kivette a mikrofont a helyéről és lassan felém sétált. Én meg csak álltam ott, ahol eddig. Egyszerűen nem tudtam megmozdulni. Pontosan elődtem megállt és úgy énekelte a zene utolsó sorát.
- A way to get lost in you - és ezzel lassan a zene is elhalkult. A kezével letörölte a könnyeimet az arcomról. Nahát, én sírtam. 
- Ez...ezt miért? - csak ennyit bírtam kinyögni, ami csak még jobban mosolygott. 
- Mert elvesztem benned. - suttogta egészen közel hajolva. - Megcsókolhatlak? - elmosolyodtam a kérdésen.
- Ne kérdezz, tedd meg! - mondtam neki, majd, most már vigyorogva teljesítette a kérdésem.
Átkaroltam a nyakát és mindent kizártam magunk körül. Most csak Ő és Én voltunk. 

34.rész - Meglepetés 1/2

 Hola chicas!:D Meg is hoztam a következő részt, ami remélem tetszeni fog:)
Azt is szeretném mondani, hogy lehet, csak hétvégén tudok hozni részt. Most délutáni tanítás meg pénteken rendes, ezért pénteken nem tudnám hozni:/ És ez a tanulás elveszi az ihletet, de amint tudom, hozom, ígérem! Akkor jó olvasást, Anna xx.

*Vanessa szemszöge

Már egy hete nem is beszéltem Damen-nel. Amióta utoljára beszéltünk, azóta mindig csak kerül engem. És ez elég rosszul esik. De ami még rosszabb, hogy Chris is elég furán viselkedik. Ahányszor összefutottunk, mindig lerázott valamilyen indokkal. Ha meg Jenny-t kérdeztem ő is elég titokzatosan beszélt. Furcsa. És a legjobb, hogy az öreg Winslow is visszajött, hogy tovább kínozzon matekon. Ennél rosszabb, már nem is lehetett a hetem.
Ma szombat van. De ma különleges nap van. Október 3. Kitaláltátok? Ma vagyok 17 éves! Remélem azért a mai nap jobb lesz, mint a hét. 
Lassan nyitottam ki a szemem, mert a nap, mint mindig, most is a szemembe süt. Megnéztem az időt, ami 9:30-at mutatott. Kikeltem az ágyból és lementem reggelizni. Már a lépcső aljánál éreztem a palacsinta illatát.
- Jó reggelt! - köszöntem vidáman anyáéknak.
- Boldog szülinapot, kicsim! - mondta anya és elém tette a palit, miközben egy puszit adott a fejemre. Odanyúltam a Nutelláért és meg is kentem az első palacsintát. 
- És mit tervezel erre a napra? - kérdezte apa, de közben nem nézett fel az újságról.
- Nem tudom. - mondtam, amikor már a 2-at ettem. - Én nem nagyon tervezek nagy felhajtást. - amikor megettem, felmentem átöltözni. Lezuhanyoztam, de amint visszamentem, a telóm jelzett, hogy üzenetem jött. Megnéztem és Jenny-től jött.
'Hamarosan ott vagyok, hogy elkészüljünk!'  - Na jó, ezek mit terveznek? Hova kéne készülődni és minek?
Fel is öltöztem egy kényelmes ruhába és vártam. Addig beraktam egy kis zenét, hogy addig is kikapcsoljak.
Nagyjából 5-ig  zenét hallgathattam, de egyszer csak azt vettem észre, hogy Jenny ront be a szobámba.
- Naaaa!! - kiáltok fel, amikor kikapcsolta a zenét. Ezt utálom a legjobban, ha valaki csak úgy kikapcsolja a cuccaimat, amit épp használok.
- Semmi 'naaa'! Most hajat és sminket kell csinálnunk és ruhát választani! - parancsolta.
- De minek?? - nyavalyogtam.
- Majd meglátod. - mosolygott, mire megforgattam a szemem. Az elmúlt héten ez volt a mániája, ahányszor kérdeztem, hogy még is mit terveznek. Mert biztos, hogy terveznek valamit!
- Na jó, akkor kezdjük is veled! - ültet be a székembe. Már szólni akartam rá, de megelőzött. - Nyugi, tudom, hogy egyszerűen akarod!
- Túl jól ismersz. - mosolyogtam, majd hagytam, hogy megcsinálja, amit akart. Végül is, én vagyok a szülinapos.
Jenny a hajamat hullámosan hagyta, majd a sminkem is elég visszafogott volt.
- Oké, most keresek neked egy ruhát. El ne mozdulj! - kezdett el a szekrényemben kutakodni, majd elővett egyet. - Ez pont jó lenne! Gyerünk, vedd fel! - ellentmondást nem tűrő arccal nézett felém, ezért sóhajtva bementem a fürdőbe a ruhával együtt. Felvettem és megnéztem magam a tükörben. Mit mondhatnék, Jenny jó munkát végzett.

A hajam, a sminkem és a ruha is tökéletesen állt. Vigyorogva mentem ki a fürdőből és amikor bementem a szobámba, már Jenny is teljesen készen volt. Huh, ezt hogy csinálta?

A sminkje erősebb volt és a ruhája is vagányabb, de neki ez jobban áll, mint nekem. Amint meglátott, a mosolya még szélesebb lett.
- Mondtam, hogy jó lesz! - mondta, én meg csak a nyelvemet nyújtottam.
- Jó van! De a te ruhád is jó!
- Szerinted Chris-nek tetszeni fog? - visszafordult és tovább nézte magát a tükörben. Az arcán látszott, hogy ideges.
- Szerintem el sem fog mozdulni mellőled. - nevettem. - Na, akkor hova megyünk?
- Először Chris-hez, mert szeretne neked mutatni valamit. - Oké, most már komolyan, mit terveztek ezek?
6-kor el is indultunk Chris-hez, persze gyalog, mert úgy sem lakik messze tőlünk. Amint befordultunk a sarkon, már ott várt minket az autójának dőlve.
- Végre már! - és már be is pattant. Nevetve mi is beszálltunk és már mentünk is.
Már úgy 45 perce kocsikáztunk és ahányszor kérdeztem, hogy hova megyünk vagy mikor érünk oda, mindig csak azt a választ kaptam, hogy titok és mindjárt. Na kösz! Majdnem egy óra kocsikázás után megálltunk Malibun egy háznál!

- Mit keresünk mi Malibun? Sőt, mit keresünk mi ebben a házban? - kérdeztem őket.
- Ne kérdezősködj már annyit! Csak gyere! - fogta meg a kezem és húzott maga után egészen a bejárati ajtóig.
- Oké, mi bemegyünk, mert pár dolgot ki kell hoznunk. Majd kiabálunk, ha kellene a segítséged. - mondta Chris.
- Oké, de nem lenne egyszerűbb, ha veletek megyek? - nem értettem, addig minek álljak kint?
- Nem! - vágta rá. - Na, most mi bemegyünk, addig te maradj itt! - mondta a kelleténél hangosabban.
- Jó, oké, megértettem, de nem kéne ordibálni! - kiáltottam én is neki, miközben a fülemet fogtam.
- Akkor jó. Maradj itt! - bementek a házba. Oké, és addig mit csináljak? Pár perce kint állhattam, amikor...
- Vanessa gyere már be! Segítened kell! - kiáltotta ki Répafiú. Lassan benyitottam, de sötét volt.
- Nem kellene felkapcsolni a lámpát? Mert olyan sötét van, mint... - nem tudtam befejezni, mert amint kitapogattam a kapcsolót és felkapcsoltam...
- MEGLEPETÉS!!! - kiáltotta egy csomó ember, akiket szinte nem is ismerek. De rögtön kiszúrtam Damen-t, Aaron-t, Adam-et. Jenny és Chris pont a tömeg előtt álltak és ugyanúgy vigyorogtak.
- Boldog Szülinapot Tökmag! - jött hozzám Répafiú és megölelt.
- Köszi, de nem kéne szétnyomni. - mondtam neki, amikor már alig kaptam levegőt. Sorban mindenki megölelt. 
- De ezt miért kapom? - kérdeztem, miután elhúzódtam Damen-től.
- Tudod, nálunk szinte hagyomány, hogy a 17. szülinapon meglepetés bulit rendezünk. - magyarázta Aaron.
- Aha. - mondtam, majd Chris elhúzott, hogy bemutasson pár embernek. Szinte végig éreztem Damen tekintetét magamon, amitől kirázott a hideg.
- Tudod, nagyon tetszik ez a ruha. - súgta a fülembe Damen, amikor a konyhában valami innivalót kerestem. Hogy került ide ilyen gyorsan?
- Köszi. - csak ennyit bírtam kimondani, mert elvesztem a szemében, amikor szembe fordultam vele.
A buli kezdett beindulni. A zene csak dübörgött és mindenki a hatalmas nappaliban táncolt.
- Akarsz táncolni? - kérdezte,de a válaszom meg nem várva húzott a tánctérre, ahol átölelte a derekamat én meg a nyakát  és így táncoltunk. Átadtam magam a zenének és élveztem.
Kis idő után Damen megállt és a szemembe nézett. Lassan közelíteni kezdett én meg alig vártam a csókját, de ekkor a válla fölött megláttam két ismerős arcot. Te jó ég! Hogy ők kerülnek ide??

33.rész - Felismerés

Hola chicas!:D Itt is van a következő fejezet, ami,szerintem, EXTRA HOSSZÚ lett. Már nem akartam kettőbe szedni, remélem tetszeni fog;) Jó olvasást, Anna xx.

*Vanessa szemszöge

Éppen Jenny-vel a suliba tartottunk, hogy megnézzük Chris-ék meccsét. A miénk már múlthéten volt, és természetesen nyertünk, igaz kis híján eltört az ujjam, de ez most lényegtelen.
A hét pokoli volt. Az egyik ok, hogy kedd óta, nem is beszéltem Damen-nel. Ez még úgy viselhető, de az, hogy miattam nem is beszélnek Chris-szel, elég szar érzés. Ahányszor Chris beszélni akart róla, mindig kitaláltam valamit, csak hogy ne kelljen válaszolnom. Mert még én magam is össze voltam zavarodva.
Aztán a tegnapi nap. Amikor az egyik szünetben a szekrényemből pakoltam, egyszer csak becsapódott az ajtó. Amikor megfordultam, hogy kioktassam az illetőt, azzal találtam szembe magam, akit a hátam közepére sem kívánok. Brithany volt az.

- Na idefigyelj, kis liba. Nem elég, hogy elloptad a pasimat, de még a tesómat is ki kellett rúgatnod? - sziszegte nekem az idegesítő hangján. És a legjobb, hogy majdnem megfulladtam a parfümjétől, amiben fürdött.
- Egy: Nem loptam el a pasidat, akárki is az. Kettő: Kit rúgattam ki? - erre csak felnevetett.
- Jaj, ne játszd már, hogy nem szédítetted el Damen-t. De úgysem lesz veled sokáig, mert mindig visszajön hozzám. És a tesóm, Ashton-ról beszélek. Még is, hogy merted kirúgatni? - Mi van? A tesója. Elnézve, számíthattam volna rá, hogy azok. - De ne aggódj, ezt nem úszod meg szárazon.

 Aztán hazamentem, hogy végre vége legyen ennek a napnak. Nem sokkal később Jennny rontott be a szobámba, amikor én éppen egy nem túl izgalmas filmet néztem a TV-ben.

- Na mi van? - ültem fel és ő is lehuppant az ágyamra.
- Beszélnünk kell. - nézett komoly arccal. Ajaj, ez nem jelenthet jót. - Mit gondolsz Damen-ről? - a neve hallatán a pillangók felébredtek a hasamban és a szívem is eszeveszettül kezdett el kalapálni. Miért történik mindig ez?
- Miért? Mit kéne gondolnom róla? - kérdeztem és a kezemmel kezdtem el játszani, csak hogy ne kelljen a szemébe néznem.
- Tetszik?
- Jesszus, milyen kérdéseid vannak ma? - csattantam föl és felálltam. - Miért is kérdezed?
- Tudod, elég furcsán viselkedtél a héten. - mondta nyugodtan. - És valahogy rád van írva. Egyébként, szia Damen. - integetett ki az ablakon, én meg villámsebességgel fordultam oda. Csalódottságot éreztem, amikor láttam, hogy nincs ott senki.
- Látod?
- Ez még nem jelent semmit. - morogtam és lehunytam a szemem, de rögtön egy smaragdzöld tekintet jelent meg előttem. Gyorsan ki is nyitottam. - Oké, kezdek meghibbanni.
- Szerintem meg csak szerelmes vagy.
- Az biztos nem! Damen csak egy... - itt kicsit megakadtam. - Na, ő csak... - fenébe, miért nem tudom kimondani?
- Látod, még magadnak sem tudod kimondani, hogy nem csak egy barátod.
- De ha mégis csak éreznék iránta valamit, amit kétlek, ő akkor sem érezne irántam semmit. - mondtam csalódottan.
- Ne hülyéskedj! Nem láttad, hogy néz rád? Szinte csillog a szeme, ha rád néz.
- Biztos. - rántottam meg a vállam és ezzel le is zártam a témát.

Már egyre többen voltak a lelátókon. Chris azt mondta, ha ezt a meccset megnyerik, akkor mehetnek a bajnokságra, de azt csak a suli vége felé rendezik meg.
A két csapat már fel is állt. Damen még felnézett és pont rám nézett. És...és rám kacsintott. Annyira meglepett, de egyben örültem is, hogy azt el sem tudom mondani.

***

A meccs vége felé jártunk és már alig 10 másodperc volt hátra. Az eredmény 98-100 volt, az ellenfélnek. Az egész nézőtér félt, hogy mi fog történni, mert ha ezt nem nyerik meg, akkor a sok küzdelem hiába való volt.
Chris-nél volt a labda és valahogy be kell dobnia. Hirtelen elindult és áttört, de a labdát átdobta Damen-nek. 4 mádodperc! Damen rádobja a palánkra. 3...2...és bentvan egy hárompontos! És a meccsnek vége! Egyszerre battant fel a közönség és mindenki rohant le a pályára. Amikor én is odanéztem, láttam, hogy Damen eléggé elfoglalt volt egy lánnyal. Méghozzá pont Brithany-vel eléggé el voltak foglalva egymás szájában.
Azt hiszem, hogy ott abban a percben eltört bennem valami. A mellkasomban erős fájdalmat éreztem és a szemeimet is könnyek kezdték el marni.
Chris elég mérgesen nézett a legjobb haverjára.
- Van - szólalt meg mellettem Jenny, de én csak megráztam a fejem és kifelé indultam a csarnokból. A kijáratnál, még visszanéztem és ekkor találkozott össze a tekintetünk Damen-nel. Gyorsan megfordultam és siettem ki a suliból. Ahogy a folyosón szaladtam, hallottam, hogy más is fut.
- Nessa! - erre megtorpantam és visszanéztem. Damen szaladt felém, de én nem voltam rá kíváncsi, így minél gyorsaban beszaladtam a legközelebbi mosdóba és valahogy megpróbáltam eltorlaszolni. A cspahoz sétáltam és megmostam az arcom. Felnéztem a tükörbe és egy nem túl boldog lányal találtam szembe magam.
Nessa, Nessa. Nagyon ismerős nekem ez a név. Behunytam a szemem és mély levegőt vettem, hogy összeszedjem magam. És ekkor, mint derült égből villámcsapás, eszembe jutott. Hát persze, Chris és Damen! Ők szólítottak így, amikor kicsik voltunk, de tudták, hogy utálom ezt a nevet, mégis csak így szólítottak. De aztán elköltöztünk, új hely és új barátokat szereztem, meg 10 évesen egyikünknek sem volt Skype-ja vagy ilyesmi. De anyáék, ők miért nem mondták el? Vagy ők sem emlékeztek vagy mi?
Hirtelen kivágódott az ajtó és...Ő sétált be rajta.
- Ha nem vetted volna észre, ez a női mosdó. - mondtam neki, de látszólag. őt nem zavarta, mert csak megrántotta a vállát.
- És? Más úgysincs itt. Miért futottál el? - nézett a szemembe.
- Miért érdekel? - kérdeztem barátságtalanul. - Különben is, miért nem mész vissza a barátnődhöz,nagyon jól elvoltatok egymással. - Damen csak elmosolyodott.
- Csak nem féltékeny vagy? - erre csak ledöbbentem.
- Mi? Én arra a kis ribancra, aki megfenyeget? Jó vicc. - nevettem fel kicsit.
- Hogy mit csinált? - sziszegte az arcomba.
- Semmit, felejtsd el. De tudod mit? Inkább hagyjuk egymást békén. Most már végleg.
- Ezt te sem gondolhatod komolyan! - rázta a fejét, majd rám nézett. Istenem, miért kell így néznie?
- De, komolyan gondolom. - mondtam, de a földet néztem.
- Akkor most mond a szemembe. - megfogta az állam és felemelte, hogy a szemébe nézhessek. Elvesztem azokban a smargdzöld szemekben.
- Én...Én... - nem bírtam kimondani, ami csak mosolyt csalt az arcára. Lassan felém hajolt, de még nem csókolt meg.
- Látod, nem akarod, hogy távolt maradjak tőled, mert szeretsz. - suttogta. Igaz lenne? Valóban szerelmes vagyok belé? de most mindennél jobban azt akartam, hogy csókoljon meg.
- Biztos akarod? - mintha csak a gondolataimban olvasott volna.
- Kérlek. - mondtam. A mosolya még szélesebb lett, de megtette, amit kértem.

*Damen szemszöge

A Chris-szel való beszélgetés után kicsit összezavarodtam. Azt hittem, hogy be fog húzni még, azok után, hogy lesmároltam az unokatestvérét, mert megérdemeltem volna.
Amikor közölte, hogy szerelmes vagyok, nem akartam elhinni! Én, szerelmes? Ugyan, két külön dolog. 
Bár bevallom, szerintem utoljára 8 évesen voltam igazán boldog. Kisgyerekként minden könnyebb volt. A szüleim nem dolgoztam annyit és tényleg törődtek is velem. Meg volt egy lány, emlékszem. Így hárman nagyon jól elvoltunk. De aztán, egyszer csak elment. Eltűnt és többé nem is láttam.
De amikor tegnap Chris kimondta azt, hogy Nessa, valami derengeni kezdett. Egész úton ezen járt az agyam. Hazaértem, anyáék persze nem voltak itthon, és csak a szobámban gondolkodtam. Már annyira elegem volt, hogy nem jutott semmi az eszembe, felálltam és már csak annyit vettem észre, hogy a szekrényben keresgélek. Nem tudom mit kerestem, de valami azt súgta, hogy van ott valami. Már a szekrény aljánál voltam, amikor megláttam egy dobozt. Kivettem és elég réginek látszott, inkább csak pár évesnek. Többször át volt tekerve cellux-szal és zsinórral. Szereztem egy ollót és elkezdtem felvágni. Amint ezzel végeztem belenéztem. Háát, elég sok régi játék és kép volt benne. Ahogy a régi képeket nézegettem előjöttek a régi emlékek is. Nyaralásokról, még az oviról is. Basszus, de rég volt.
Hirtelen az egyik képen megláttam magunkat. Vagyis engem, Chris-t és...és Nessa! Várjunk csak...
Megfordítottam a lapot, amin ez állt:
'Vanessa vagyok! Szia Damen.' - És hirtelen minden lepörgött. A strandolások, a sátorban alvás a kertekben, biciklizések, a nevetések, a mosolya
- Te szerencsétlen, hogy nem ismerted föl?! - kérdeztem saját magamtól, de a válasz egyszerű volt. Amikor elmentek kicsit magam alatt is voltam és a szüleimet pont akkor léptették elő. Akkoriban mindig egy dada vigyázott rám, de ezt még elviseltem. Aztán amikor lett egy barátnőm és persze át is vert, elkezdtem bulizni és inni, meg a csajokat is kihasználni. Basszus, hogy nem vettem észre? És úgy tűnik, hogy megtörtént az, amit nem akartam. Újra szerelmes lettem, méghozzá a legjobb haverom uncsitesójába.

***

A meccset megnyertük és úgy tűnik Chris sem haragszik. Amikor bedobtam az utolsó kosarat és a meccsnek is vége lett, akkor már csak azt vettem észre, hogy valaki a nyakamba ugrik és a száját az enyémre tapasztja. De amikor a nyelvét csak úgy átdugta, akkor nagyon gyanús volt.

- Ember, ez mi? - hallottam meg Chris hangát, mire kinyitottam a szemem és Brith-tet találtam magam előtt. Azonban megláttam az ajtóban Vanessát! A szeméből könnyek csorogtak és sajnálatot tükröztek. Hirtelen megfordult és szinte futva elindult. Basszus, én mindent elszúrok?

Eltoltam Brithany-t, hogy Van után mennyek, azonban elkapta a karom.

- Édes, hova mész? Nem akarod ezt folytatni? - kérdezte kacéran, mire én csak durván kirántottam a kezem.

- Hagyj most már békén! Soha nem akarlak látni! - mondtam és elindultam.

- Ezt még nagyon megbánod! - kiáltotta utánam. A Denton-oknak ez a mániájuk vagy mi?

Van-t a folyosón értem majdnem utol, de beszaladt a mosdóba mielőtt utolérhettem volna. Amikor próbáltam kinyitni, nem ment. Gondolom az ajtót tartotta. Abbahagytam a próbálkozást és csak füleltem. Megeresztette a vizet. Oké, most! Lassan benyitottam és beléptem, amin eléggé meglepődött.
- Ha nem vetted volna észre, ez a női mosdó. - mondta, de ez engem nem érdekelt. 
- És? Más úgysincs itt. - mondtam vállat vonva - Miért futottál el? - kérdeztem.
- Miért érdekel? - kérdezte barátságtalanul. - Különben is, miért nem mész vissza a barátnődhöz,nagyon jól elvoltatok egymással. - erre csak elmosolyodtam. Kétség kívül azt hiszem, hogy...
- Csak nem féltékeny vagy? - nagyon ledöbbent a kérdésemre.
- Mi? Én arra a kis ribancra, aki megfenyeget? Jó vicc. - nevetett fel egy kicsit.
- Hogy mit csinált? - sziszegtem. Még is hogy merte?
- Semmit, felejtsd el. De tudod mit? Inkább hagyjuk egymást békén. Most már végleg. - mondta, én meg teljesen ledöbbentem. Most megint ezt mondja?
- Ezt te sem gondolhatod komolyan! - ráztam a fejét, majd rá néztem. Azok a barna szemek megbabonáznak.
- De, komolyan gondolom. - mondta, de egyáltalán nem úgy, mint aki komolyan is gondolja.
- Akkor most mond a szemembe. - megfogtam az állát és felemeltem, hogy a szemembe nézhessen.
- Én...Én... - nem bírta kimondani, ami csak mosolygásra késztetett. Lassan felé hajoltam, de még nem csókoltam meg.
- Látod, nem akarod, hogy távolt maradjak tőled, mert szeretsz. - suttogtam és vártam, hogy mit fog szólni. Nem mondta, hogy igen, de azt sem, hogy nem. Még jobban felé hajoltam és láttam, hogy ő is azt akarja.
- Biztos akarod? - hallani akartam, hogy kimondja.
- Kérlek. - mondta, nekem meg több sem kellett, rögtön az ajkaira tapadtam. A csók hosszú volt és kellemes. Egyáltalán nem olyan, mint amiket kaptam. Ez inkább tökéletes volt. Azonban eltolt magától, így megszakítva a csókot.
- Ezt át kell gondolnom. - mondta és nagyokat lélegzett. Egy ilyen csók után.
- Mit kell ezen gondolkodni? Szeretsz, Chris és Jenny is tudja. Mi itt a probléma?
- Te szeretsz? - Igen! Akartam mondani, de a szavak valamiért nem akartak kijönni a torkomon. Van szomorúan bólintott, majd kikerülve engem kiment, de az ajtóból még visszaszólt. - Szólj, ha tudod, mit érzel! - és ezzel el is ment. Ledöbbenve álltam és néztem az ajtót, ahonnan kiment. Miért nem voltam elég bátor hozzá, hogy kimondjam? Mert félsz, hogy megint csalódsz, te hülye! Szidtam le magamat. Na jó, inkább bizonyítanom kell, ha el akarom érni a célom!