29.rész - Maradj velem

Hola chicas!:D Itt is van a következő rész! Nekem, őszintén, ez lett az egyik kedvencem és elég hosszú is lett, remélem tetszeni fog:) Jó olvasást, Anna xx.
P.S. Nagyon-nagyon köszönöm a 15 (!!) feliratkozót és a több, mint 5000 oldalmegjelenítést! El sem hiszitek, hogy örülök!!  

*Vanessa szemszöge

 

 "És már lendítette is a kezét, ám ezúttal ököllel..."
 Ám ekkor, hirtelen csak azt láttam, hogy Ash a földön csúszik, néhány padot is felborítva. Várjunk csak, van itt még valaki?
- Mit akartál csinálni? - ez a rekedtes hang nagyon ismerős volt. De ez lehetetlen! Ő hogy kerülne ide? Nem mentek már haza? Lassan odanéztem és megláttam, azokat az ismerős göndör fürtöket, amint éppen Ash-t ütötte.
- Chris, Jenny! Gyertek már! - kiáltotta ki és otthagyta azt a vadállatot és mellém sietett. - Jól vagy? - suttogta, mire csak megráztam a fejem és a könnyeim továbbra is folytak. Damen letörölte őket és felsegített a padlóról. Aztán csak azt vettem észre, hogy védelmezően átölel én meg eláztatom a pólóját a könnyeimmel. - Ssss, most már nem lesz semmi baj. - suttogta a fülembe, amitől kirázott a hideg. Persze csak jó értelemben.
- Na, itt vagyunk! - hallottam meg Chris hangját, de továbbra sem néztem föl. Egyszer csak egy kezet éreztem a vállamon. Óvatosan odapillantottam és Jenny-t pillantottam meg. Elengedtem Damen-t és legjobb barátnőmön sírtam tovább. Lassan eltolt magától, de amint meglátta az arcomat...
- Úristen Van! Mi történt az arcoddal? - elővettem a telefonomat és megnéztem. Szörnyű volt. A keze nyoma pirosan ott volt az arcomon. Chris ahogy meghallotta a kérdést, rögtön felállt Ash mellől - de a portás ott maradt. Amúgy hogy került ide? - És ő is megnézte. A tekintete azonnal elsötétült és gondolom ő is be akart már húzni Ash-nek, de helyette csak átölelt.
- Sajnálom. Ennek nem szabadott volna megtörténnie. - suttogta és nyugtatóan simogatta a hajamat.
- Nem a te hibád. - mondtam neki, de a hangom megremegett.
- De igen - eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni. - Nem lett volna szabad, hogy bajod essen! Nem tartottam be az ígéretem. - megmosolyogtatott ez a mondat. Még nagyon régen, amikor leestem a fáról és felhorzsolódott a térdem. Sírtam és ő nyugtatott meg és ígérte meg, hogy többé nem fogja hagyni, hogy bármi bajom essen. Nem hittem volna, hogy emlékszik rá, alig voltunk 6 évesek.
- Itt szerintem én vagyok a hibás, mert nem hallgattam a figyelmeztetésre. - Chris szólásra nyitotta a száját, de félbeszakította a portás.
- Gyerekek, azt hiszem én lekísérem az iskolanővérhez a fiatalembert. Ti meg menjetek haza. - Ahogy ránéztem Ash-re, elakadt a lélegzetem. A szája, a szemöldöke is felrepedt és az orrából is ömlött a vér. Az arcán és a szeme alatt is már kezdtek láthatóvá válni a monoklik. Lehet, hogy megütött, de azért nem akartam, hogy Damen így agyonverje. A portás segítette ki a teremből, de még megállt és visszanézett ránk.
- Ezzel még nincs vége. - és azzal el is mentek. Lassan mi is kimentünk, hogy hazamehessünk.
- Megkérhetlek titeket, hogy ezt ne mondjuk el senkinek? - fordultam feléjük.
- Persze. - szerintem nem teljesen értették.
- Úgy értem, hogy senkinek. Vagyis a szülőket is beleértve.
- Van, ezt nem titkolhatod el előlük! Meg a nyom is az arcodon... - mutatott rá Chris.
- Kérlek, csak most az egyszer! Most még nem akarom nekik elmondani, mert nem tudnám, hogy elmondani! Kérlek! - már éreztem, ahogy könnyek gyűlnek a szemembe, hacsak rágondolok, hogy mit tett volna, ha Damen nem ér oda időben. Chris a száját harapta, de végül bólintott.
- Rendben, de idővel el kell nekik mondanod! - bólintottam, jelezve, hogy megértettem. A szokásosan mentünk haza, vagyis Chris Jenny-t, engem meg Damen.
Az út csak pár perc volt, de nekem óráknak tűnt. Nem vágytam semmi másra, mint hogy lefürödjek és lefeküdjek aludni. Amint éreztem, hogy megáll a kocsi, úgy pattantam ki, mint akit puskából lőttek volna ki. Azonban Damen elkapta a karomat, amikor mentem volna ki a kapujukon.
- Hé, minden oké? - nézett a szemembe.
- Igen, persze. - még magam sem hittem el, de gondolom Ő sem hitt nekem.
- Szüleid? - most miért lett ilyen aggódó? Különben is, tudok vigyázni magamra! Nem vagyok 5 éves.
- Asszem' ma sokáig dolgoznak. - feleltem. - Elengednél? Szeretnék már menni. - habozott egy kicsit, majd végül elengedett, én meg átmentem a házunkba.
Amint beértem, becsuktam az ajtót és annak mentén lecsúsztam a földre és újra sírtam. Nem értettem miért, de jól esett. Nem tudtam mennyi ideje ülhettem ott, talán pár percig, de egyszer csak csöngettek. Ki lehet az? Én nem várok senkit és anyáéknak van kulcsuk. És mi van, ha Ash jött vissza? Nem, az kizárt, ugye? Halkan odamentem az ajtóhoz és kinéztem azon a kis lyukon. Egyből megkönnyebbültem, amikor megláttam azokat a göndör fürtöket és a szívem is heves vágtába kezdett.
Lassan kinyitottam az ajtót és szembe néztem vele. Egy laza kosárnadrágot és egy izompóló volt rajta. A haja vizesen lógott a szemébe, de próbálta eltűrni őket több-kevesebb sikerrel.
- Mit csinálsz itt? - kérdeztem halkan és próbáltam nem a szemébe nézni.
- Hát, hoztam egy kenőcsöt az arcodra. - emelt fel egy kis dobozt, amit a kezében tartott. - Aggódtam érted. - az utolsó mondatot csak suttogta, de még így is meghallottam. Jól esik, hogy aggódik értem. - Bejöhetek? - kérdezte, én meg felocsúdtam a bambulásomból és félreálltam.
- Éhes vagy? - indultam a konyhába, hogy keressek valami vacsorát.
- Kösz nem, már ettem. - hallottam a választ, valószínűleg a nappaliból. Találtam egy kis makarónit a hűtőben, ezért felmelegítettem, de nem nagyon volt étvágyam, ezért visszaraktam a maradékot a hűtőbe. Kimentem, hogy mit csinálhat Damen, de csak a kanapén nyomkotta a telefonját.
- Felmegyek fürödni, jössz? - meglepve pillantott rám,, mire nekem is leesett, hogy elég rosszul fogalmaztam. - Úgy értem, én lefürdök és te meg megvársz kint. - éreztem, hogy az arcom egyre vörösebb lesz. Mi a fene? Én soha nem szoktam zavarban lenni.
- De szívesen segítek, ha kell. - mondta szemtelen mosollyal az arcán. Csak megforgattam a szemem és elindultam fel a lépcsőn, ha jön, ha nem. A szobámban felkaptam a pizsamámat és be is siettem a fürdőbe. Gyorsan lezuhanyoztam és átöltöztem. Mire visszamentem a szobámba, addigra ott találtam Damen-t, ahogy az ágyamon ül és úgy nézi a posztereimet. Amint észrevett egy halvány mosolyt küldött felém. Lassan befeküdtem az ágyamba és egy kis tükör segítségével megnéztem hogy milyen az arcom. Elhúztam a szám, amikor megláttam, hogy nem halványult, hanem még pirosabb lett és sokkal jobban látszik. Az égető érzésről ne is beszéljünk.
- Ne aggódj, ez segít. - mutatott a krémre és lefeküdt mellém. - És még megkapja a magáét. - sziszegte dühösen.
- Ne! -  összeráncolt szemöldökkel meredt rám. - Figyelj, én is szeretném, ha megkapná a magáét, de ne úgy hogy te vagy Chris bajba kerülnétek, mert agyon vertek valakit.
- Aranyos, hogy így aggódsz. - ledöbbentem, amikor elhangzott ez a mondat a szájából. Komolyan azt mondta, hogy aranyos vagyok? És miért érzem boldognak magam, hogy ezt elmondta? - Akkor bekened vagy kenjem én?
- Megtennéd, már nincs erőm megmozdulni. - elmosolyodott, majd egy kicsi krémet kinyomott a kezére és az arcomra kente. Lassan és finoman kezdte elkenni. Amikor úgy érezte, hogy kész, levette a kezét. Éreztem, ahogy a krém elkezdte hűteni az arcomat és ez nagyon jól esett.
- Reggelre jobb lesz, ígérem. - felállni készült az ágyamról, de én megragadtam a csuklójánál fogva, mire zavartan rám nézett.
- Nem...nem lehetne, hogy...itt maradnál? - kérdeztem tőle akadozva. - Nem akarok egyedül maradni. - részben igazat is mondtam. Nem akartam egyedül maradni egy ilyen nap után. Másrészt, nagyon is jól esett Damen közelsége és gyengédsége, ahogy törődött velem.
- Biztos? - villantott egy őrülten szexi félmosolyt. Úristen, ezt én mondtam? Kezdek meghibbanni. Aprót bólintottam, majd visszafeküdt mellém. Ekkor vettem észre, hogy a keze kicsit fel van dagadva és véraláfutásos!
- Te jó ég! Ez a verekedés miatt volt? - nem akartam elhinni, hogy ezt miattam csinálta.
- Aha, de nem gáz. - rántotta meg a vállát hanyagul, de ahogy csak egy kicsit megnyomtam, fájdalmas grimaszt vágott.
- Sajnálom. - suttogtam és inkább a krémért nyúltam, hátha az majd segít.
- Nem kell sajnálnod. Megérdemelte, amiért kezet emelt egy ilyen gyönyö...kedves lányra. - Halványan elmosolyodtam, ahogy kijavította magát. Lágyan kezdtem bekrémezni a kezét, hogy minél kevesebb fájdalmat okozzak neki, de néha-néha így is felszisszent. 
- Kész. - megtöröltem a kezem, hogy ne legyen más is olyan, más téma, hogy az ágyneműbe töröltem.
- Köszi. - mikor felé fordultam, csak akkor vettem észre, hogy milyen közel van hozzám. Egymás szemébe néztünk, de néha a tekintete elkalandozott a számra. Lassan felém kezdett hajolni és én nem csak ott ültem és vártam. Én is felé hajoltam. Megcsókolt! A hasamban pillangók keltek és a szívem is csak dübörgött. Pár másodperc után elhúzódott.
- Sajnálom, én csak... - nem hagytam befejezni, mert megcsókoltam. Először meglepődött, de visszacsókolt és ledöntött az ágyra, én meg felcsúsztattam a kezem az arcára, majd onnan tovább és beletúrtam göndör hajába.
- Azt hiszem, ideje aludni. - suttogta, amikor elváltunk levegőhiány miatt. Én csak bólintottam. Magához húzott, én meg ráhajtottam a fejem a mellkasára, ő meg megpuszilta a homlokom.
- Jó éjt. - mondta.
- Jó éjt. - mondtam én is és amint becsuktam a szemem rögtön álomba merültem.