25.rész - Régi emlékek 1/2

Hola chicas! Hát itt az új rész! Közben itt a vége a szünetnek is, nem gondoljátok, hogy túl rövid? Szerintem igen:D Nem tudom mennyire lett jó ez a rész, de ha akarjátok, akkor ha ma jól végzek a tanulással, akkor megírhatom ennek a következő részét. Örülnétek? Addig is jó olvasást, Anna xx. 

*Vanessa szemszöge

Amikor kiléptem az ajtón Ash mellett megpillantottam Damen-t is, aki úgy nézett a fekete hajú srácra, mintha most helyben megfojtaná. De engem mégis inkább az kötött le, hogy miért érzem azt, mintha lepkék lennének a hasamban, ahogy megláttam Damen-t. De próbáltam figyelmen kívül hagyni őt és Ash-hez fordultam.
- Mehetünk Ash? - Damen-re rá sem néztem, mert lehet, hogy elvesztem volna azokban a gyönyörű, zöld szemeiben. Na, jó, elég!
- Persze, gyere. - kinyitotta nekem az ajtót én meg beszálltam. Majd ő is beszállt volna, de még annyit mondott, hogy:
- Én fogok nyerni. - ezt nem értem. Mit fog megnyerni és ki elől? Inkább nem akarom tudni. Ash is beszállt és elindultunk a moziba. Csendben utaztunk, amit én törtem meg.
- Miről beszéltetek Damen-nel?
- Nem fontos. - mosolyodott el. - De egyet jegyezz meg. Vigyázz Wright-tal. - És a moziig az utat nézte. Oké, ezt most nem értem. A múltkor Damen azt mondta, hogy Ash-sel vigyázzak. Most meg Ash mondja, hogy Damen-nel vigyázzak. Most kinek higgyek?
Ash leparkolt a mozinál majd bementünk. Megvettük a jegyeket és popcorn-t meg kólát. Beültünk a terembe, de még volt vagy öt perc, mire elkezdték. Addig egész jól elbeszélgettünk úgy mindenről. Kedves srác és vicces, nem értem miért utálják egymást annyira Damen-nel? A film nagyon jó volt. A beavatottat néztük meg. A film végén kimentünk és sétáltunk egy kicsit. Nagyon jó idő volt, ezért megálltunk egy fagyi standnál. Vettünk egy-egy tölcsérrel és leültünk egy padra. Élveztük a nap kellemes melegét és hülyéskedtünk, de anya üzent, hogy haza kéne mennem, mert megjött pár elkallódott doboz. Ash hazadobott, de mielőtt kiszállhattam volna, megfogta a kezem és a szemembe nézett.
- Nagyon jól éreztem magam. Máskor is megismételhetnénk.
- Szerintem is. Majd megbeszéljük, oké? - bólintott, majd felém kezdett hajolni. Jaj, ne! Ugye nem akar megcsókolni? Gyorsan inkább az arcára adtam egyet és ki is szálltam.
- Akkor szia. - köszöntem, mire csak intett egyet és el is hajtott. Vettem egy mély levegőt és elgondolkoztam. Remélem nem hiszi azt, hogy többet érzek iránta. Ezt majd meg kell vele beszélnem. Megfordultam és Damen-t láttam meg az ajtójukban. A szemei szikrákat szórtak, ami kicsit megrémített.
- Remélem jó érezted magad. - a hangjából csak úgy sütött a gúny.
- Csak nem féltékeny vagy? - erre csak megfeszült, amitől az izmok kidagadtak a karján. - Amúgy igen.
- Örülök. - vetette oda, majd bement és becsapta maga után az ajtót. Ha nem ismerném, azt mondanám, hogy féltékeny. De ez hülyeség. Nem is tetszem neki, akkor most miért ilyen? Mindegy, most inkább bementem és segítettem anyának a megmaradt dobozokkal. Kipakoltuk őket, pár hiányzó könyv volt, meg lepedő. Megtaláltam a családi albumot is. Már nem is emlékszem, mikor raktam bele képet, de szerintem anyáék gondoskodtak róla. Az elején kezdtem, ahol anyáék esküvői fotója volt. Igazából ezt még én adtan nekik még az egyik karácsonyra. Aztán jött pár kép anyáékról, meg a kereszt szüleimről. Jaj, olyan rég láttam már Anne nénit és Dave bácsit. Amióta itt vagyunk még csak telefonon beszéltünk. Meg kéne őket látogatni. Aztán jött egy halom kép rólam meg Chris-ről. Anyáék szerint tényleg olyanok voltunk mintha igazi testvérek lennénk. Mindent együtt csináltunk. Ettünk, aludtunk és együtt kerültünk bajba. Jaj, azok a szép évek! Csak mosolyogva gondoltam az emlékekre, amikor hirtelen megláttam az egyik képen egy másik fiút. Egyre több képen voltunk így hárman, majd jöttek a Londoni képek. Különös, ennek a fiúnak pont olyan zöld szeme van, mint...Ó, atya - gatya!