És még a résszel kapcsolatban: Nem tudom mi van velem, de ez sem lett olyan izgalmas, sajnálom. Lehet a suli miatt, de hamarosan tavaszi szünet, és akkor próbálok minél jobb részeket írni. Addig is jó olvasást és bocsánat, hogy ennyit beszéltem:D Anna xx.
*Vanessa szemszöge
- Ébresztő Vanessa! - jött be anya és húzta szét a függönyt. A napsugarak pont az arcomra sütöttek, aminek érdekében a fejemre húztam a takaróm menedékként. Sajnos ez sem működött, mert anya egy rántással lehúzta rólam. - Nem mondom még egyszer. Vagy most felkelsz, vagy egy másik módszerhez kell hogy folyamodjak. Válasz.
- Fent vagyok, fent vagyok! - ugrottam ki az ágyból és rohantam le a lépcsőn. Bevallom mire leértem már nem is voltam annyira fáradt. Gyorsan megreggeliztem, aztán felmentem felöltözni. Miután azzal is végeztem pont akkor érkezett meg Chris is.
- Na Tökmag, mehetünk? - vigyorgott, míg én összeráncolt szemöldökkel néztem rá.
- Tökmag? Tájékoztatlak, hogy Vanessa a nevem.
- Tudom, de ez az új beceneved. - még mindig vigyorgott, ami kezdett idegesíteni.
- Jobban nem tudnál kitalálni, Répafiú? - ha ő így, akkor én is így.
- Répafiú? Hmmm, ez tetszik. Induljunk Tökmag, mert még elkésünk. - Fenébe, elfelejtettem, hogy őt nagyon nehéz kiakasztani. A suliban még elmentem a szekrényemhez, Chris meg órára. Kivettem az angol cuccom, amikor a szekrényajtóm magától becsukódott. Megfordultam, hogy elküldjem a fenébe, de egy ismerős barna szempárba ütköztem.
- Szia Vanessa - köszönt Ash. - Régen beszéltünk. Mi újság veled?
- Szia Ash. Háát, semmi különös. Ne haragudj, csak sok a dolgom. És veled?
- Már unom a sulit - rántotta meg a vállát.
- Hát szokj hozzá, mert még lesz egy darabig. - nevettem. - Figyelj, mennem kell órára, de beszélhetünk később is.
- Ja, persze. Szia - hirtelen megölelt, ami nagyon meglepett, kicsit bizonytalanul, de visszaöleltem. Mosolyogva elengedett és el is ment. Megfordultam, hogy elinduljak órára, de a lépcsőnél megláttam Damen-t. Elég meglepett és dühös pillantással figyelt. Mióta állhat itt?
- Ez mi volt? - hangjából csak úgy sütött a harag, de nem ijedtem meg. Csak elmentem mellette a terem felé, de ő jött utánam. - Nem kérdezem meg még egyszer. Mi volt ez?
- Mi közöd van hozzá? - feleltem, de megfogta a karomat és a falnak szorított. Még 5 perc volt a becsöngőig, szerencsére a többi diák meg nem foglakozott velünk.
- Csak annyi, kislány, hogy te még csak most jöttél a suliba és itt nem ismersz senkit.
- Ne hívj kislánynak - sziszegtem. - Különben is, mi közöd ahhoz, hogy én kivel barátkozom? - próbáltam eltolni magamtól, de nem ment. Egyrészt, túl erős volt, másrészt valamiért nagyon gyengének éreztem magam és a szívem is úgy vert, mintha mindjárt kiugrana a helyéről. Nem tudom miért van ez és nem is akarom tudni, de minél hamarabb ki akarok szabadulni. Csak nevetett próbálkozásaimon, de még mindig nem hagyott békén.
- Ne próbálkozz, nem engedlek. - olyan közel volt, hogy a lehelete cirógatta az arcomat. - De egyet jegyezz meg. Kerüld el Ash-t, nem olyan, mint amilyennek látszik. - És ezzel el is engedett. Nem értettem őt, de nem is akartam. Biztos hazudik. Gyorsan rohantam órára és pont időben jöttem, mert be is csöngettek.
Az órák unalmasan teltek. Az angolt végig szenvedtem, spanyolon a hallás utáni értést gyakoroltuk, majd ének, fizika - ami, megjegyzem, nem volt olyan rossz, Mr. Payne-nek hála - aztán földrajzon még feleltünk is.
Az egyik lány, azt hiszem, Amy felelt. 4-est kapott, majd tesi órán is felmérést csináltunk. Ennél rosszabb napom nem lehet, vagy mégis?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése