21.rész - Talán megbocsátok

 Hola chicas!:D Hát, most elégedett vagyok, mert ez a rész sokkal jobb lett, mint az előző, remélem ti is így vagytok vele:) Jó olvasást, Anna xx.

*Vanessa szemszöge

 

Tesi óra után az ebédlőbe mentünk. Hamarabb is végeztek a fiúknál, de túl éhesek voltak, hogy megvárják őket. Remélem valami jó kaja van. Az ebédlőben a szokásos zaj fogadott, meg a csoportosan ebédelő és beszélgető diákok. Jenny-vel a sorban álltunk és a sorunkra vártunk, amikor valaki csak úgy beállt elénk a sorba, amit nem hagyhattam szó nélkül.
- Ha nem látnád ott a sor vége. Úgyhogy menj is oda! - szóltam rá, mire a megfordult és szembe találtam magam Vele. Komolyan, miért büntet az Isten?
-  Nahát, csak nem a kis lopós ribanc van itt? - mosolygott Brithany. A hangjától a falra mászom.
- Brithany, szerintem fogd be a szád, mert senki nem bírja elviselni a hangodat. - vágott közbe Jenny. Rámosolyogtam, de ezt nekem kell elintéznem.
- Ha nem vetted volna észre nem hozzád beszéltem! - nézett Jenny-re, aztán vissza rám. - Na mi van, Chris nem dobott ki? - ezen a kérdésen nem tudtam eldönteni, hogy sírjak-e vagy nevessek. Komolyan, hogy gondolhatja, hogy járunk Chris-szel? Ja, persze, Damen.
- Egy: Ne hasonlíts össze magaddal. Kettő: Ki mondta egyáltalán, hogy járunk? És három: Mi közöd van az életemhez? Ennyire unalmas a tiéd, hogy az enyémmel foglalkozol? - közöltem vele unottan, mert semmi kedvem nem volt hozzá. Amikor a mondandóm végére értem néma csend lett az ebédlőben és mindenki Brithany-t nézte a válaszát várva. Őt először meglepte a kérdés, de összeszedte magát és felemelt állal válaszolt:
- Ne röhögtess, az én életem maga a paradicsom. Sok barátnő, sok buli és persze sok pasi - és rámosolygott minden fiúra, aki minket nézett. Erre én csak a szememet forgattam.
- Ne röhögtess, szerintem nem is tudod, hogy milyen is a barátság, mert neked nincs is olyanod. Ja és azok a pasik, akik megkapnak egy éjszakára és másnap le is lépnek? - nézek rá kérdőn, mire az egész ebédlő "húúúúú"-zik egyet és Chris-ék is megérkeznek, majd utat törnek a tömegen, hogy megnézzék, hogy mi ez a nagy izgalom.
Brithany álla a padlót éri a válaszomra és szerintem le is fagyott.
- Megmozdulnál? Szeretnék enni is. - Erre az egész ebédlő röhögni kezdett, de nem értem mi vicceset mondtam. Hirtelen valaki mellettem termett és átölelte a vállam és csak annyit mondott, hogy:
- Nem hallottad Brit? Már várnak rád a raktárban, sietned kéne. - Rögtön megismertem Damen hangját, és ha fogalmazhatok úgy, Miss Hisztisnek hallottam, hogy beindultak végre az agykerekei és megszólalt.
- Ezt még nagyon megbánod. - sziszegte, majd a 'barátnőjével', aki végig csak csöndben figyelte az eseményeket, elmentek az ebédlőből. Hirtelen az egész ebédlő tapsolni kezdett, Damen meg megölelt.
- Ügyes voltál, kislány. - Suttogta a fülembe, amitől nem értem, de kirázott a hideg.
- A te szöveged sem volt rossz. - súgtam vissza neki, majd elengedtem és Chris is jól megszorongatott.
- Nagyon büszke vagyok rád, Tökmag!
- Köszi, de nem kapok levegőt, Répafiú. - Ő is elengedett és majd Jenny ugrott a nyakamba.
- Nem hiába, hogy a legjobb barátnőm vagy csajszi!
- Köszi Jenny, de most már mehetünk, eléggé éhes vagyok. - Végre valahára ebédeltünk és még az ebéd is jó volt. Hamarosan a végett ért a szünet, ezért mentünk is a terembe, franciára. A folyosón, ahogy elmentünk mindenki csak gratulált nekünk.
- Oké, miért olyan nagy szám, hogy visszaszóltam a Hisztisnek? - kérdeztem a teremben Jenny-t.
- Nem csak visszaszóltál, de úgy leégetted, hogy még ő maga sem tudta mit reagáljon. - Ezen nem tudtam sokat gondolkozni, mert becsöngettek és kezdődött a francia óra.
Francia után mehettünk is edzésre, ahol Jones tanárnő még mindig a versenyre áll rá, úgyhogy ma sem kímélt minket. Igen, mi is szeretjük önt, csak ne csodálkozzanak, ha nem fogok tudni felkelni. Mindegy, ütést, nyitást és fogást gyakoroltuk, de nagyon keményen.
Edzés végére alig bírtam megmozdulni. Már azon is gondolkodtam, hogy itt alszok valahol. Lehet, hogy van valahol egy kényelmes asztal. De inkább összeszedtem magam és átöltöztem. A folyosón a kijárat felé összefutottunk Chris-székkel, akik ugyan olyan fáradtnak tűntek, mint mi.
- Titeket sem kíméltek? - kérdeztem.
- Szerintem holnapra le fognak esni a végtagjaim. - mondta Répafiú.
- Inkább menjünk haza, még tanulni is kell. - sóhajtottam fáradtan és Jenny is fájdalmasan felnyögött.
- Rendben. - mondta Damen. - Chris vidd haza Jenny-t, én hazaviszem Vanessát. - Olyan fáradt voltam, hogy nem volt erőm tiltakozni. De őszintén, nem is akartam. Ahogy ma kiállt mellettem, az megmutatta, hogy tényleg bánhatja a múltkorit. Talán megbocsáthatok neki és akár még barátok is lehetünk.