Tudom, hogy nem valami izgalmasak a részek, de csak annyit mondanék, hogy még pár rész lesz, aztán (remélem:D) jön egy kis izgalom;) Köszönöm a kommenteket, nagyon jól esnek:)) Na nem is húzom az időt, jó olvasást, Anna xx.
*Damen szemszöge
Ő elment fürdeni, én meg visszamásztam a szobámba, hogy én is elkészüljek. Amint meg is lett, rohantam is ki a házból. Egyáltalán nem akarok találkozni a szüleimmel.Anyám már többször is próbált velem beszélni, de én csak szótlanul elmentem mellette. Most talán érzik, hogy én mit éltem át, annyi éven át. 14 éves koromtól már megszoktam, de 10 és 13 éves koromban nem értettem, hogy miért nem foglalkoznak velem.
A suliba vezető úton volt egy kis vitánk Van-nal a zenével. Szerinte a Skillet ezerszer jobb a Ramones-nál.
- Na most biztos, hogy rosszul hallottam, de mintha azt mondtad volna, hogy a Ramones szar. - mondtam neki, amikor már a kapun léptünk be.
- Nem én mondtam. - mondta mosolyogva.
- Nem szó szerint, de erre gondoltál. - és ezzel ott is hagytam. Persze kicsit mérges vagyok rá, de meg akarom tudni, hogy mit csinálna, hogy kibékítsen. És nem, nem fordulok meg vagy állok meg, ahogy kiabál.
A szekrényeknél kivettem a föci cuccom és mentem is a terembe. Mentem volna be az ajtón, amikor egy üveg repült el a fejem felett, mert időben lehajoltam.
- Miért nem kaptad el? - hallottam meg a GYEREK hangját. - Most ki kell mennem érte!
- Talán mert váratlanul ért? - tártam szét a kezem. Chris duzzogva kiment az üvegért, míg én helyet foglaltam a helyemen. Jó barátom is visszajött mellém és becsöngőig z üvegét dédelgette(???). És neki van barátnője?
Nessa és Jenny becsöngőre, a tanárral együtt érkezett. Az órán láttam, hogy mindig engem figyelt, de én csak úgy tettem, mintha a tanárra figyeltem, ami nem jött be, mert majdnem elaludtam, ezért inkább csak a füzetembe firkálgattam.
A következő óra töri volt. A helyemen ültem és zenét hallgattam, de Valaki szembe hajolt velem.
- Még meddig akarod játszani, hogy haragszol rám? - kérdezte, de nehezen tudtam figyelni rá, mert a tekintetem néha-néha elkalandozott a pólójára, ami...hát, jó belátást nyerhettem. - Hogy kérhetnék bocsánatot? - majd puszit adott a szám sarkára. Türtőztetnem kellett magam, nehogy lekapjam, de úgy, mint még soha senkit.
- Ha elismered, hogy a Ramones jobb! - nehezen, de sikerült összeszednem magam és kiűzni a perverz gondolatokat a fejemből. Van csak felnevetett és el is ment a helyére.
***
A nap nagy részében Nessa az őrületbe kergetett. Mindig úgy hajolt, hogy csak engem kínozzon. Örültem, hogy amikor mehettünk edzésre és addig kikapcsoltam az agyam és csak a játékra figyeltem. De amint végeztünk, rögtön találkoztunk is a bejáratnál. Jenny-vel nevettek valamin, de mire odaértünk, már abbahagyták.
- Min nevettetek? - kérdezte Chris.
- Semmin. - felelték egyszerre, de még mindig mosolyogtak. Chris csak megvonta a vállát, majd megfogta Jenny karját, magához húzta és lesmárolta. Van gyors el is takarta a szemét.
- Szobára srácok! - mondta nevetve.
- Akkor sem mondom el. - felelte Jenny, miután elváltak.
- Fenébe. - morogta legjobb haverom. - Akkor menjünk is. Sziasztok! - intett, majd mentek is. Aztán azt vettem észre, hogy Nessa a kezeit a nyakam köré kulcsolja.
- Még haragszol rám? - kérdezte és szomorúan nézett rám. Nem szólaltam meg. - Szóval igen. - bólintott. Kicsit lábujjhegyre állt és megcsókolt. Nem csókoltam vissza, de már nem bírtam tovább, amikor a hajamba túrt, és nagy hévvel viszonoztam azt. Belemosolygott, amit kihasználva, nyelvemmel is áttörtem a szájába és kezem is lejjebb kalandozott a fenekére.
- Sajnálom, de oda nem érhet. Kérem tartsa a kíváncsi kezeit máshol. - mondta gonoszan vigyorogva.
- Gonosz vagy, remélem tudod! - gyerekesen ott is hagytam. Megint. Nevetve jött utánam, majd be is szálltunk a kocsiba és hazamentünk.
- Nagy baj lenne, ha pár perc múlva átjövök? - kérdezte felém fordulva, amikor leállítottam a motort. Először meglepett a kérdése, de örültem is.
- Dehogy! - kacsintottam, amibe persze rögtön belepirult.
- Oké, akkor pár perc és jövök. - kipattant a kocsiból és ment át a házukba. Lassan én is bementem, hogy letussoljak. Amikor beléptem a fürdőbe, pont akkor csengettek is. Fhú, ez tényleg csak pár perc volt. Hallottam, hogy anyám nyitotta ki az ajtót, én meg, mint még soha, villámsebességgel tusoltam le és öltöztem föl. Mire leértem, hallottam, ahogy beszélgetnek.
- ...megbeszélnék. - ennyit tudtam csak elérni, aztán csak néma csönd lett. Megálltam a falnál, hátha többet is elcsípek, de...
- Damen, szerintem gyere be, ha hallani akarod a dolgokat. - mondta anyám. Lehet, hogy megváltoztam, de a kis kori dolgaimat, úgy látszik, anyám nem felejtette el. Bementem a szobába és rögtön le is ültem Vanessa mellé. Néma csend volt. Csak az óra kattogását hallgattuk. Ezt a csöndet az anyám törte meg.
- Damen, kicsim, mi a bajod velünk? - komolyan, ezt meri kérdezni?
- Talán ezt tudnotok kéne! - vetettem oda kicsit ingerülten. Van megkereste a kezem, megfogta és megszorította. Egy halvány mosolyt küldtem felé.
- Nem beszélhetsz így anyáddal! - emelte fel a hangját apám.
- Akkor hogy beszéljek?! Annyi éve még csak nem is beszéltetek velem! Minden akkor kezdődött, hogy Van-ék elmentek, titeket pedig előléptettek! - kiabáltam. - Rábíztatok egy dadára, majd mintha nem is léteztem volna! Szerintetek milyen volt? De már úgy is mindegy, hisz pár év és nem leszek a nyakatokon! - majd fogtam magam és felmentem az emeletre, majd be is a szobámba. Tudom, hogy normálisan kellett volna ezt a fejükhöz vágni, de szerintem a 7 év dühe most már kikívánkozott.
Halk lépteket hallottam, majd hogy valaki megállt az ajtóm előtt.
- Damen, beengedsz? - hangja nagyon halk volt. Basszus, most biztos, hogy mindent elcsesztem! Akkora egy idióta vagyok! - Rendben, akkor én most megyek. - amilyen gyorsan csak tudtam kiugrottam az ágyból és szinte feltéptem az ajtót. Nessa már a lépcsőnél volt, amikor meglátott. Odamentem hozzá és lassan átöleltem. Éreztem, hogy egy kicsit remeg. Egy nagy köcsög idióta vagy, Damen!
Visszavezettem a szobámba és leültettem az ágyra. Nem nézett fel rám. Leguggoltam elé és kerestem a tekintetét. Az állánál lassan felemeltem, mire végre rám nézett. A szemei könnyesek voltak. A francba.
- S-sajnálom - mondta alig hallhatóan.
- Nem te vagy a hibás. - mondtam. - Én nem tudtam visszafogni magam. Sajnálom, hogy megijesztettelek. Sajnálom! - felálltam és elfeküdtem az ágyamon.
- Damen, szerintem tudom, hogy mit érzel. - szembefordultam vele, mert ő is mellettem feküdt már.
- Mi?... - nem kérdeztem többet, mert folytatta.
- Tudod, mi is apa munkája miatt költöztünk annyit. Amikor Londonba költöztünk, szinte nem is láttam őket. Azt már előtte megszoktam, de akkor nem volt ott Chris, hogy ne érezzem magam egyedül. Aztán jött Barcelona, a nyelvet is csak alapfokon beszéltem, nem, hogy egy spanyol suliban kezdjek. De amikor már nem nagyon bírtam tovább, már én is 'letámadtam' őket. Nagy vitánk volt, de aztán valahogy nyugodtan is megtudtuk beszélni. Akkor már próbáltak többet lenni velem. - Nem tudtam, hogy mit mondjak.
- Lehet igazad van. - mondtam. - Nagyon megijesztettelek?
- Nem annyira, de kicsit megijedtem. Még sosem hallottalak így beszélni. - átöleltem, hogy megnyugodjon. Soha nem akartam, hogy féljen tőlem.
Később lementünk a szüleimhez. Bocsánatot kértem tőlük és valahogy sikerült megbeszélnünk ezt az egészet. Van is végig ott volt velem, amiért hálás vagyok. Úgy látszik, hogy kezd végre minden rendbe jönni az életemben.
- Sajnálom, de oda nem érhet. Kérem tartsa a kíváncsi kezeit máshol. - mondta gonoszan vigyorogva.
- Gonosz vagy, remélem tudod! - gyerekesen ott is hagytam. Megint. Nevetve jött utánam, majd be is szálltunk a kocsiba és hazamentünk.
- Nagy baj lenne, ha pár perc múlva átjövök? - kérdezte felém fordulva, amikor leállítottam a motort. Először meglepett a kérdése, de örültem is.
- Dehogy! - kacsintottam, amibe persze rögtön belepirult.
- Oké, akkor pár perc és jövök. - kipattant a kocsiból és ment át a házukba. Lassan én is bementem, hogy letussoljak. Amikor beléptem a fürdőbe, pont akkor csengettek is. Fhú, ez tényleg csak pár perc volt. Hallottam, hogy anyám nyitotta ki az ajtót, én meg, mint még soha, villámsebességgel tusoltam le és öltöztem föl. Mire leértem, hallottam, ahogy beszélgetnek.
- ...megbeszélnék. - ennyit tudtam csak elérni, aztán csak néma csönd lett. Megálltam a falnál, hátha többet is elcsípek, de...
- Damen, szerintem gyere be, ha hallani akarod a dolgokat. - mondta anyám. Lehet, hogy megváltoztam, de a kis kori dolgaimat, úgy látszik, anyám nem felejtette el. Bementem a szobába és rögtön le is ültem Vanessa mellé. Néma csend volt. Csak az óra kattogását hallgattuk. Ezt a csöndet az anyám törte meg.
- Damen, kicsim, mi a bajod velünk? - komolyan, ezt meri kérdezni?
- Talán ezt tudnotok kéne! - vetettem oda kicsit ingerülten. Van megkereste a kezem, megfogta és megszorította. Egy halvány mosolyt küldtem felé.
- Nem beszélhetsz így anyáddal! - emelte fel a hangját apám.
- Akkor hogy beszéljek?! Annyi éve még csak nem is beszéltetek velem! Minden akkor kezdődött, hogy Van-ék elmentek, titeket pedig előléptettek! - kiabáltam. - Rábíztatok egy dadára, majd mintha nem is léteztem volna! Szerintetek milyen volt? De már úgy is mindegy, hisz pár év és nem leszek a nyakatokon! - majd fogtam magam és felmentem az emeletre, majd be is a szobámba. Tudom, hogy normálisan kellett volna ezt a fejükhöz vágni, de szerintem a 7 év dühe most már kikívánkozott.
Halk lépteket hallottam, majd hogy valaki megállt az ajtóm előtt.
- Damen, beengedsz? - hangja nagyon halk volt. Basszus, most biztos, hogy mindent elcsesztem! Akkora egy idióta vagyok! - Rendben, akkor én most megyek. - amilyen gyorsan csak tudtam kiugrottam az ágyból és szinte feltéptem az ajtót. Nessa már a lépcsőnél volt, amikor meglátott. Odamentem hozzá és lassan átöleltem. Éreztem, hogy egy kicsit remeg. Egy nagy köcsög idióta vagy, Damen!
Visszavezettem a szobámba és leültettem az ágyra. Nem nézett fel rám. Leguggoltam elé és kerestem a tekintetét. Az állánál lassan felemeltem, mire végre rám nézett. A szemei könnyesek voltak. A francba.
- S-sajnálom - mondta alig hallhatóan.
- Nem te vagy a hibás. - mondtam. - Én nem tudtam visszafogni magam. Sajnálom, hogy megijesztettelek. Sajnálom! - felálltam és elfeküdtem az ágyamon.
- Damen, szerintem tudom, hogy mit érzel. - szembefordultam vele, mert ő is mellettem feküdt már.
- Mi?... - nem kérdeztem többet, mert folytatta.
- Tudod, mi is apa munkája miatt költöztünk annyit. Amikor Londonba költöztünk, szinte nem is láttam őket. Azt már előtte megszoktam, de akkor nem volt ott Chris, hogy ne érezzem magam egyedül. Aztán jött Barcelona, a nyelvet is csak alapfokon beszéltem, nem, hogy egy spanyol suliban kezdjek. De amikor már nem nagyon bírtam tovább, már én is 'letámadtam' őket. Nagy vitánk volt, de aztán valahogy nyugodtan is megtudtuk beszélni. Akkor már próbáltak többet lenni velem. - Nem tudtam, hogy mit mondjak.
- Lehet igazad van. - mondtam. - Nagyon megijesztettelek?
- Nem annyira, de kicsit megijedtem. Még sosem hallottalak így beszélni. - átöleltem, hogy megnyugodjon. Soha nem akartam, hogy féljen tőlem.
Később lementünk a szüleimhez. Bocsánatot kértem tőlük és valahogy sikerült megbeszélnünk ezt az egészet. Van is végig ott volt velem, amiért hálás vagyok. Úgy látszik, hogy kezd végre minden rendbe jönni az életemben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése