37.rész - Rám számíthat

 Hola chicas!:D Tegnap sikerült megírnom a részt, ezért tudtam hamarabb hozni. Remélem jó lett és nektek is tetszeni fog;) Komizni ér!
És nagyon köszönöm a +2 feliratkozót!! Alig tudom elhinni! Elérjük a 25-öt?:D
Jó olvasást, Anna xx.

*Vanessa szemszöge

 Reggel az ébresztő idegtépő hangjára keltem. Gyorsan megkerestem a kezemmel, majd ki is nyomtam kemény 5 percig. Ez is valami és ezt ki is használom! Megfordultam és még pihentem volna tovább, azonban éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy, majd hogy valaki apró puszikat hagy az arcom helyén. Kicsit kinyitottam a szemem, de csak annyira, hogy ne lássa, hogy felkeltem, de még így sem ismertem föl, mert nem láttam az arcát.
- Tudom, hogy ébren vagy. - morogta a fülembe, reggeli rekedtes hangján, amit ezer közül is felismernék.
- Dehogy vagyok. - morogtam. Persze hülyeség volt megszólalnom, mert így főleg lelepleztem magam. Ő csak nevetett rajtam. Kinyitottam a szemem és szembe kerültem Vele. A felkarján támaszkodott és a szememet nézte. Nem bírtam tovább, ezért a kezem felvezettem a tarkójára és úgy húztam magamhoz egy hosszú csókra. Belemosolygott, de hevesen is viszonozta. Ezt a tevékenységünket lábdobogás és anya kiabálása szakította meg. Istenem, ne hogy bejöjjön! Rögtön lelöktem magamról Damen-t és a biztonság kedvéért letakartam a takaróval. Erre csak morgott egyet, de odasúgtam neki, hogy meg ne mozduljon. Felvettem egy "Mindjárt meghalok, olyan álmos vagyok" - arcot és kiléptem a szobámból. Anyát meg is láttam és éppen egy pohárral tartott a...na vajon hova?
- Hát te? Pont most akartalak felkelteni. - az arcára teljesen kiült a meglepettség. Persze, nagyon nem kelek fel magamtól, de most, ha nem akarok lebukni, akkor anyának nem szabad bemennie. 
- Pedig nem kell, már fenn vagyok! Látod? - ugráltam egy kicsit a hatás kedvéért. Oké, tudom, hogy hülyén néztem ki, ezt anyám arcáról is le tudtam olvasni.
- Oké, akkor öltözz fel és gyere le reggelizni. - elindult a lépcső felé, én megkönnyebbültem, de anya visszanézett még. - Egyébként, jobb ha Damen visszamászik, mielőtt apád is meglátja. - és ezzel el is ment. Na várjunk csak?! Anya tudja? De mégis honnan? Hát jóóó, csak ne mondja el apának, hogy Damen itt volt...Tényleg, Damen!
Visszamentem a szobámba, ahol az üres ágy fogadott. Értetlenül néztem be mindenhova, ahova elbújhatott, de nem volt sehol.
- Engem keresel, édes? - hallottam meg a hangját az ablakból. Odamentem és megláttam a saját ablakában.
- Nem, de örülök, hogy ott vagy a helyeden, ezért siethetnél is.
- A helyemen? Mi van, kutya lettem? - kérdezte felháborodva.
- Még szép, Bodri. - rákacsintottam, majd fogtam a ruhám és mentem is tusolni. Gyorsan meglett, majd a cuccommal mentem is le reggelizni. Reggeli közben, anya sejtelmesen rám mosolygott. Ismerem ezt a nézést. Azt jelenti, hogy még hallani akarja a részleteket. Ne máár!
- Mentem, sziasztok! - válasz nélkül mentem is, ahol Damen már a kocsijának dőlve várt rám.
- Szia. - lábujjhegyre álltam és adtam egy csókot a szájára. Furcsa, de nem viszonozta. - Valami baj van? - kérdeztem, de még mindig érzelemmentes arccal nézett rám.
- Semmi. - morogta, de azért felfedeztem egy apró mosolyt a szája sarkában.
- Na, csak van valami. Történt valami?
- Nem vagyok kutya. - vetette oda, mire először meglepődtem, aztán csak felnevettem. Komolyan, ez miatt van 'kiakadva'? Ez kész.
- Kinevetsz? - kérdezte felháborodva, de én csak jobban nevettem. Istenem. Felnéztem rá és már ő is mosolygott.
- Most komolyan, ezen vagy 'dühös'? - formáltam idézőjeleket.
- Igen, mert engem nem kutyázhat le senki! - mondta határozottam, majd a derekamat átkarolva közelebb húzott magához. - Ezért ki kell, hogy engesztelj. - morogta a fülembe, majd a nyakamat kezdte csókokkal ellátni. Lehunytam a szemem és úgy élveztem ajkai érintését a bőrömön.
- És mégis mire gondoltál, mert akármit nem teszek meg.
- Először megelégszem egy csókkal. - mondta, majd már éreztem is ajkait az enyémeken. Pár perc után el is húzódott. - Menni kéne, ha nem akarsz elkésni. - Igaza volt, 15 percünk volt, hogy a suliban legyünk.
Beültünk a kocsiba, Damen meg elég gyorsan ment. Most azért nem haragudtam, mert nem akarok elkésni franciáról.
Igaz, pár perccel becsöngő előtt, de beértem.
- Hol voltál eddig? - súgta nekem Jenny.
- Lekötötték a figyelmem. - súgtam vissza, majd a tanárra figyeltem.
A nap elég gyorsan eltelt. Már a matek sem nagy gond, mert Mr Winslow már nem dühös rám. Nem is értem, hogy miért volt az, de mindegy.
- Na és, hogy vagytok Damen-nel? - kérdezte Jenny, az öltözőben, edzésre készülődve.
- Meg vagyunk. Igazából, nekem még egy kicsit fura is, hogy együtt vagyunk.
- Tudod, ahogy észrevettem, Damen nagyon megváltozott. Igaz, személyesen nem nagyon ismertem, de tudom, hogy a legtöbbször lógott és nem érdekelte semmi a bulin meg a lányokon kívül. - figyelmesen hallgattam Jenny-t. Ezt úgy nem is tudtam róla. - ...de látszik, hogy mennyire megváltozott miattad. - csíptem el az utolsó mondatát.
- Aha, és ti Chris-szel, hogy vagytok?
- Nagyon jó, annyira aranyos, de néha nagyon gyerekes tud lenni... - a többit már teljesen vörös arccal mondta végig. Fura, az elején még nem láttam volna, hogy annyira zavarba tudott volna jönni, ha Répafiú is ott van.
Az edzés ugyanúgy telt, mint az eddigiek. Fárasztóan. Olyan fáradt vagyok!! Mint a zombik, úgy mentünk Jenny-vel a parkolóba, ahol a fiúk, már ott vártak minket.
- Már megint kinyúltatok? - kérdezte nevetve Répafiú. 
- Kuss, és akkor nem verlek meg. - mondtam neki, majd odamentem Göndörkéhez és szinte elaludtam az ölelésében.
- Lehet inkább hazaviszem. - szólalt meg Ő is. - Sziasztok. - be is szálltunk a kocsiba és mentünk is haza. Egy gyors csók után mentem is fürödni. Anyáék még nem voltak itthon, ezért csináltam egy melegszendvicset és mentem is fel a szobámba. Amint beléptem, egy 'idegen'-t véltem felfedezni az ágyamon.
- Ezzel rendszert csinálsz? - kérdeztem Tőle, majd mellé ültem és folytattam a vacsorámat.
- Szerintem igen, szeretek Veled aludni. - nézett a szemembe azokkal a gyönyörű zöld szemeivel, a szívem meg rögtön heves vágtába kezdett.
- Én is szeretek veled aludni, de nem kéne megbeszélned a dolgokat a szüleiddel? - tettem le a tányért az asztalomra és én is melléfeküdtem. Csak sóhajtott egyet, de nem szólt semmit. - Figyelj, én segíthetnék, de csak ha szer... - nem tudtam befejezni, mert megcsókolt. Szerintem így akarta kimondani, hogy szeretné, ha vele lennék.
- Köszönöm. - suttogta. Rámosolyogtam, megfogtam az egyik kezét és megszorítottam, tudatván, hogy rám mindig számíthat. - De azt hiszem, neked már aludnod kéne. - tette hozzá vigyorogva.
- Tudom, megyek is. - és magamra is húztam a takarót. Ő csak nevetett, hogy szinte 'elbújtam' előle, de ő is bemászott mellém és engem átkarolva aludtunk el.