31.rész - Kusza érzések

Hola chicas!:D Majális alkalmából hamarabb hoztam a részt! Remélem örültök és tetszeni fog a rész:) Jó olvasást, Anna xx.

*Vanessa szemszöge

 

 Hogy miért vagyok távolságtartó? Pár dolog miatt is. Az első, hogy felkavarnak az érzéseim. A pillangók a hasamban, a vágyakozás a csókjai után, a bőröm bizsergése, amit az érintései váltanak ki. Ez nem történhet meg! Nem eshetek belé! Ő Chris legjobb barátja. És már el is mondtam a második okot. Chris kinyírná, ha megtudná, hogy Damen-nel vagyok. Minden fiút utált, aki csak a közelembe jött, főleg ha ő nem ismerte. Tényleg olyan, mint egy védelmező bátyó, akit mindig akartam, de nem tudnám elviselni, hogy Damen-nek valami baja esne. És a harmadik ok, az mind Ash hibája. Az, hogy képes volt bántani, az elég volt ahhoz, hogy pár sérülést okozzon. Lelki sérülést. Félek, hogy Damen is megtenné. Nem ismerem eléggé ahhoz, hogy teljesen megbízzak benne. 
Ma is, inkább elkerültem, hogy ne keljen vele beszéljek vagy bármi. De a sors még így is ellenem dolgozott, mert edzés után, míg a folyosón a mosdó felé igyekeztem kibe futottam bele? Na kibe? Hát persze, hogy Damen-be. Nem volt valami boldog. Chris is elmondta, hogy edzésen sem volt formában és az edző is jól kioktatta. Elég bunkó volt, ezért elakartam menni rögtön elkapott és a falhoz szorított. Ez a mániája, amit ki is fejtettem neki.
- Miért kerülsz egész nap? - tette fel a legváratlanabb kérdést. Felhagytam a kiszabadulás próbálkozással és a szemébe néztem. Istenem, miért kell így néznie?
- Én nem kerüllek. - mondtam neki halkan és elkaptam róla a tekintetem. Még a végén magamhoz húznám és addig csókolnám, amíg lehet.
- Aha, persze. Akkor csak a hobbid, hogy távol maradsz tőlem és szinte hozzám se szólsz. - morogta. - Mit csináltam? - Te jó ég! Érdekli, hogy miért kerülöm?
- Damen, ez... - a számat haraptam, hogy kitaláljam miért is kerülöm. - bonyolult. - Szuper, ennél jobbat nem tudok?
- Már miért lenne bonyolult? - emelte fel a hangját, ami egy kicsit megrémisztett, de most se hagytam magam.
- Mert még én sem értem, oké? - kiabáltam én is vele. - Nem értem magamat és ez megrémiszt! - azt hiszem, ezt nem kellett volna ezt mondanom, de szerencsére nem értette. -
Szerintem hagyjuk egymást békén és legyen minden olyan, mint amilyen volt. - szinte suttogtam a szavakat, de ő is meghallotta. Az agyam szerint ez a legjobb döntés, de a szívem egészen mást mond.
- Azt nem lehet! Én azt nem tudnám megcsinálni! - mondta, és én felnéztem a szemébe és láttam, ahogy megcsillan bennük a könny. Ő most tényleg miattam sírna?
- Tudom, de... - nem hagyta, hogy befejezzem, mert hirtelen megcsókolt. Eléggé erőszakos volt, de nem bántam. Sőt, tetszett, hogy nem akar elengedni, és nagyon is boldog voltam. Amikor visszacsókoltam, éreztem, hogy ő is megkönnyebbül. - ezt nem lehet. - toltam el hirtelen magamtól. Ha tényleg olyan, mint ahogy Ash mondta, akkor ezt nem hagyhatom. Inkább tartom magam távol tőle, mint hogy egy újabb trófea legyek neki.
- De lehet. - mondta, és neki döntötte a homlokát az enyémnek. - Különben is, akkor miért csókoltál vissza? - Mert nem tudok neked ellenállni. Gondoltam magamban, de nem mondtam ki hangosan, csak csendbe maradtam. Lassan újra felém hajolt és újra megcsókolt, ám sokkal, de sokkal lágyabban, mint az előbb. És ez nagyon jól esett. Talán, mégis bízhatok benne? Alig, hogy összeért a szánk, hirtelen elhúzódott. 
Kinyitottam a szemem, hogy mégis hova tűnt, megláttam, ahogy a földön fekszik és a szemét fogja. Mi történt?
- Ezt mégis, hogy képzeled?! - hallottam meg Chris hangját. - Ő az unokahúgom!! Mégis milyen barát vagy te???!!! - már majdnem behúzott neki, de én gyorsan megfogtam, ne hogy bármi őrültséget csináljon.
- Chris, ne! Ezt nem teheted. - mondtam neki halkan, amikor rám nézett. A szemei csak úgy szikrákat szórtak. Látjátok? Pont ezt nem akartam!
- Már miért ne tehetném??!! - kiabált az arcomba, ami nagyon is megijesztett. - Ne haragudj. - mondta sokkal lágyabban, amikor látta, hogy mennyire megijedtem. - Gyere, hazaviszlek. - Damen-re nem is pillantva átölelte a vállam és elment. Még gyorsan hátra néztem és Damen csalódott és szomorú tekintetével találtam szembe magam. Még talán egy könnycseppet is láttam, ahogy végigcsúszik az arcán, vagy csak én képzelődöm? De aztán elkaptam róla a tekintetem és hagytam, hogy Chris vezessen. Jenny-nek el kellett mennie, mert a szülei eljöttek érte, úgyhogy ő nem tartott velünk.
Chris gyorsan hazadobott, én meg nem akartam mást, csak felmenni és egy kicsit egyedül lenni.
- Erről még beszélnünk kell! - kiáltott utánam Chris az autóból és el is hajtott. Anyáéknak nem is köszönve felfutottam a szobámba és be is zártam. Ki is raktam a 'Ne zavarj!' táblám, hogy még véletlenül se jöjjenek be.
Bedőltem az ágyamba és csak próbáltam kikapcsolódni, de nem nagyon sikerült. Még zenét is kapcsoltam, de az sem kötött le. Kicsit kinyitottam az ablakomat, mert már nagyon fülledt volt a levegő. Leültem a párkányra, de a gondolataim néha-néha elkalandoztak Damen--re. Vajon jól van?
Egyszer csak ajtócsapódást hallottam, de nem innen, hanem a szomszéd házból. Oldalra fordultam és Damen-t láttam meg a szobájában és a telefonjával kezében.
- A francba! - morogta és az asztalra dobta a telefont és a hajába túrt. - Basszus, hogy lehettem ekkora marha??? - beszélt magához, de szerintem nem látta, hogy nyitva van az ablaka, és hogy én is hallom. Damen kiment a szobából, de pár perc múlva vissza is jött, és a szeméhez, gondolom, jeget tartott. És levetődött az ágyra.
Nem tudom miért, de mindennél jobban oda akartam menni hozzá, és hozzábújni. Segíteni neki, de az agyam azt mondja, hogy nem mehetek, mert biztos, hogy csak átverne.
Nem tudom, össze vagyok zavarodva. Azt hiszem, hogy egy nagy alvás segítene helyretenni a gondolataimat. Elmentem tusolni és pizsamában be is dőltem az ágyba.