2.évad 29.rész - Jövő

Hola chicas! Hát, most már tényleg kifogytam a szavakból, hisz ez immár az utolsó rész...most csak jó olvasást kívánok és remélem elnyeri a tetszéseteket:D 
Visszaszámlálás: 1
Anna xx.


*Vanessa szemszöge

5 évvel később...

Fáradtan esek be az ajtón. Már semmi másra nem is vágyom, csak hogy az ágyban tudhassam magam. Az elmúlt hetek baromira kikészítettek. Sok záróvizsga egymás hegyén-hátán. Szervezkedni, felkészülni...áh! És én még azt hittem, hogy az érettségi durva! Hát igen, nem számoltam az egyetemmel, ami nem csak a bulikról szól!

De szerencsére sikeresen levizsgáztam és már csak a diplomaosztómat kell megvárni és akkor hivatalosan is felnőtt dolgozó embernek számítok! Te jó ég, ki hitte volna, hogy ez is meg fog történni! Jó, persze, tudtam, hogy ez is meglesz, de nem hittem volna, hogy ilyen jó lesz az életem.

A fürdőből kilépve, immár pizsamában, ami csak egy lenge sortból és egy toppból állt, belefutottam legjobb barátnőmbe, Lyanaba.

Ó, említettem már, hogy az érettségi után Barcelonába költöztünk és itt végeztem el az egyetemet? Ha nem hiszitek, akkor mondom, hogy de igen, ez történt! Cortezzel és Lyanával költöztünk össze egy nagyobb kis albérletbe.
De a többieket sem kellett félteni. Mindenki sikeresen leérettségizett! Jennyvel sajnos -vagy nem- már nem-igen tudtuk tartani a kapcsolatot. Az elején persze főleg e-maileztünk, de a különböző időzóna meg a suli mellett ez is egyre kevesebbszer fordult elő. Persze, néha-néha beszélgetünk, de találkozni nem nagyon találkozunk. Ez van. Lehet, hogy az elején bántam, de ez az élet. A barátok jönnek és mennek, ezt a szüleimmel való költözködés közben tanultam meg.
Chris pedig ügynöknek jelentkezett a szüleink cégéhez, mert azt valahogy mindenki sejtette, hogy ő nem bírna ki a padban ülni továbbra is. Ő tökéletes ügynök lesz és ezt a szülei azért mindig is tudták.

- Na hogy mentek? - kérdezte érdeklődve - Le fogsz diplomázni?

- El sem hiszed, de igen. Diplomázott ember vagyok. - feleltem hősiesen. - De az agyam már csak az ágyat akarja!

- Menj csak. - kacsintott, majd felvette a táskáját és kisétált az ajtón. Na jó, mit csinált? Csak akkor szokott kacsintani, ha meg akar szívatni.

Kicsit félve léptem be a hálószobába, de mivel minden ugyanúgy nézett ki, ahogy hagytam reggel, becsukva magam után az ajtót az ágyat vettem célba.

Szomorúan vettem észre, hogy barátom még ma is biztosan sokáig dolgozik. Neki nem éppen a tanulás volt a fő célja, amint ide megérkeztünk, ezért ő inkább dolgozni állt egy közeli étteremben, mint pincér. Mit mondjak, mindenki imádja ott, főleg a nők!

- Ne duzzogj már! Ez a munkám és legalább több borravalót kapok. - ezt mondta még az elején, amikor egy veszekedésen voltunk túl. Igen, nekem nem éppen tetszett, hogy mindenki flörtölt vele, amikor egyszer az óráim után benéztem hozzá.

Már éppen készültem volna aludni, amikor egy kis cetlit láttam meg az erkélyre vezető üvegajtón. Igazából, az albérletünkben a legjobban a saját kis erkélyünket szerettem a legjobban. Nagyon jó kilátása volt a partra és imádtam innen nézni a naplementét egy bögre teával egy hosszú nap után.

Nyűglődve szálltam ki az ágyból és mentem megnézni a kis üzenetet. Csak egy utasítás volt rajta.

'Gyere a partra, ha hazaértél. xx' Szuper, vajon mit talált ki megint?

Mindegy, hogy lássa mekkora áldozatot hozok érte, átvettem egy lenge kis ruhát és már mentem is le a partra.
A parton inkább levettem a szandálomat és mezit láb folytattam tovább az utam, hogy megtaláljam az én lüke barátomat, akinek mindig a legjobbkor jut eszébe valami, amivel nem hagy aludni. Igen, nem ez az első alkalom, hogy ezt csinálja!
- Na ki vagyok? - takarta le a szemeimet két kéz, így elzárva előlem a kilátást.
- Hmmm... - tettem gondolkozást. - Talán...Juan?
- Juan?
- Ja, bocs Pablo. Áll még a holnap este? - gonosz vagyok, hogy pár csoporttársammal akasztom ki? Meglehet, de kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a reakciója...
- Mi van?! - elvette a kezeit a szememről és maga felé fordítva láthattam villámokat szóró szemeit. - Kik ezek a srácok? A csoporttársaid? És mi lesz holnap este?! - tette fel kérdéseit, mire az ajkaimat az övére tapasztva hallgattattam el. Nem kellett sokáig várnom, tenyereit a derekamra simítva húzott még közelebb magához, én pedig a nyakát átölelve túrtam hosszú, göndör fürtjei közé. Homlokunkat egymásnak döntve vártuk, hogy normál légzésünk visszaálljon.
- Szóval...mi lesz holnap este? - kérdezte.
- Ne légy féltékeny. - húzódtam el tőle és indultam el. Pár lépéssel utol is ért.
- Már miért ne lennék egy ilyen barátnővel? - értetlenkedett, majd megragadva a csuklómat megállásra kényszerített. - Szóval? - nézett a szemembe.
- Nem kell aggódnod. - nyugtattam meg. - Csak hülyültem, oké? - mosolyogtam rá. Láthatóan megkönnyebbült.
- Azért még rajtuk tartom a szemem. - felelte elszántan, mire a fejemet ráztam.
- És most hova megyünk? - kérdeztem, amikor már egy ideje csöndben sétáltunk a parton kéz a kézben.
- Hát ide! - mondta, amikor megálltunk egy kiterített pokróc mellett. Ő azonnal lehuppant rá és megpaskolva a mellette lévő helyet, én is követtem a példáját.
Amíg a tengert néztem Damen 'elővarázsolt' egy üveg bort és 2 poharat is hozzá. Megtöltötte mindkettőt és az egyiket felém tartotta.
- Ünneplünk valamit? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- A diplomádat. - küldött felém egy mosolyt, amitől még ennyi idő után is képes a szívem heves vágtába kezdeni. Koccintottunk és lassan meg is ittuk a pohár tartalmát, de a Göndör ügyelt az utánpótlásra. Tekintetem egyszer csak levándorolt a hegekre, amik élete végéig rajta fognak maradni és amitől mindig emlékezni fogunk az 5 évvel ezelőtti történtekre.
Brrr. Még mindig kiráz a hideg ha visszaemlékszem arra a napra. Tudom, hogy már 5 év eltelt azóta a nap óta, de az ember elég nehezen tudja az ilyet elfelejteni. Majdnem elvesztettem Dament...annyi vért vesztett, hogy azt hittük, hogy nem fogja túlélni...
- Amúgy jövőhéten szüleid eljönnek a diplomaosztódra és az enyémek is jönnek velük. - Damen hangja volt, ami visszarántott a valóságba. - Minden rendben? - kérdezte aggódva, majd letörölt pár könnycseppet az arcomról. Mikor kezdtem el sírni?
- Igen, csak... - simítottam végig a karján, a hegek mentén.
- Már elmúlt. - suttogta, majd közelebb húzott magához. Fejemet a mellkasán pihentettem, míg ő nyugtatóan simogatta a hajamat. - Már nincs semmi baj. Oké?
- Tudom, csak...majdnem...tudod. - motyogtam a mellkasába.
- Tudom. - sóhajtott. - De itt vagyok és most már minden csak jobb lesz. - bizonygatta. - Említettem már, hogy holnap Chris megérkezik?
- Mi? - húzódtam el. - Hogy-hogy? Mikor jön? Hol fog aludni? És...?
- Hé, nyugi van. - állított le, de még így is vigyorgott. Tudja, hogy kell felvidítani. - És hozza az új barátnőjét. - tette hozzá mellékesen.
- Micsoda? - döbbentem le. - Mióta van neki barátnője? Hol ismerte meg? Egyáltalán hogy hívják? - bombáztam a kérdéseimmel.
- Sarahnak hívják. Az akadémián ismerte meg és olyan 4 hónapja. - válaszolt rájuk.
- És...?
- Majd megismered, ha találkoztok. - nyugtatott le azonnal. - Hát ez elfogyott. - nézett az üvegbe, amit időközben el is fogyasztottunk. - De látom, neked ennyi is elég volt.
- Ezt honnan veszed? - ráncoltam a szemöldököm.
- Csillog a szemed. Ez akkor van, ha már becsiccsentettél. - kacsintott rám.
- Nem is. - nyújtottam rá a nyelvem.
- Persze hogy nem. - forgatta a szemét, majd felállt és nekem is segített. Összehajtotta a pokrócot, az üres boros üveget kidobta egy kukába és a két poharat is megfogva hazafelé vettük az irányt. Még csak alig volt 6 óra, ezért a lemenő nap gyönyörű színekbe varázsolta az eget.
- Ne gondolj rossz dolgokra a múltból - suttogta. - Csak a jókra.
- De az nem olyan egyszerű. - ráztam a fejem.
- Akkor egyáltalán ne gondolj a múltra! Felejtsd el! Csak a jövőre koncentrálj!
- A jövőre... - ismételtem. - Rendben. - bújtam hozzá, majd egy édes csókot kaptam tőle. - Szeretlek Göndörke.
- Szeretlek Nessa. - mondta ő is. Igaza van, nem hagyhatom, hogy a múlt felemésszen. Vége van, soha nem fog újra megtörténni. Jasmine börtönben van, életfogytiglan, ahova a saját apja küldte. Ez van, nekem meg itt van ez a srác, vagyis már férfi -a 23 már férfinek számít, nem?- és mással nem is tudom elképzelni a jövőmet. Tudom, hogy ez elég nyálasan hangzik, de ez az igazság.
Új életem van és most már nem akarok semmi akcióba keveredni és én lenni a bajban lévő lány, akit meg kell menteni! NEM! Én már csak egy normális életet akarok, távol az ilyenektől és azt hiszem, emellett a srác mellett sikerülni is fog...

The End