2.évad 28.rész - Sötétség

Hola chicas! Akkor itt is lenne az utolsó rész, a következő már csak az 'epilógus'. Na mindegy, visszaszámlálás: 2
Jó olvasást!
Anna xx.


*Damen szemszöge

- Engedj el, utána megyek! - kapálózott a kezemben Chris.
- Normális vagy? Kinyírnak! - kiabálok vele. Biztos vagyok, hogy mindenhol hallani a hangunkat, de akkor is! A legjobb haverom a vesztébe rohan!
- Nem, ha én nyírom ki őket előbb! - kiabál még mindig és nagyon elszántnak hangzik. Bármennyire is elszánt és adrenalinnal teli, akkor sem hagyhatom, hogy kinyírassa magát!
- Damen, rázd helyre az eszét és el ne engedd! - hallottam meg Dave bácsi hangját. Könnyű azt mondani!
- Chris meg fogjuk menteni Vanessát, de ahhoz az kell, hogy te is életben maradj! - kiabáltam rá, mire abbahagyta a rángatózást. Hah, siker!
- Basszus, húzz fel, de gyorsan! - kiabált és mire akár segíthettem is volna, felhúzta magát, átugrott a másik oldalra és amilyen gyorsan csak tudott, elkúszott. Mi a...?
- A szellőzőben van! - hallottam egy hangot, én pedig minél halkabban csúsztam hátrébb és hátrébb, míg végül el nem tudtam bújni a kanyarban. Óvatosan kilestem és láttam, hogy egy hapsi felmászik és Christ veszi célba.
- Vigyázz haver, a nyomodban van egy. - súgtam nagyon halkan a walkie-talkieba.
- Vettem, nem fog megtalálni! - válaszolt és azt hiszem, hogy kikapcsolta.
Innentől most egyedül kell boldogulnom, szóval visszafelé haladva kerestem egy újabb kijáratot. Nem is kellett sokat mennem, gyorsan megtaláltam azt, amit kerestem. Profi módjára csavaroztam ki és minél halkabban vettem ki a helyéről. Nem úgy, mint az az idióta. Ha nem csap akkora zajt, Vanessával már rég kifele tartanánk és már biztosan az autóban lennénk, úton hazafelé!
Mikor végre földet értem, a pisztollyal a kezemben indultam megkeresni a szobát, ahová Nessát vitték és véget vessek ennek a szarságnak!
- Hova-hova? - kérdezte valaki a hátam mögött és valamit a fejemnek nyomtak. Na vajon mit? - Csak nem a kis barátnődért jöttél? - kérdezte és még egy kis nevetést is hallatott.
- Oké, nem akarok balhét... - emeltem fel a kezem.
- Nagy kár, mert én igen. - mondta, majd már csak egy lövést hallottam...de nem az én fejembe.
Döbbenten fordultam meg, mire a hapsi összeesett és egy hatalmas vértócsa terjedt szét körülötte. Felnéztem a lövés irányába, ahol apát pillantottam meg.
- Azt hiszem, el kell innen tűnni. - felelte, amikor a lábdobogást hallottunk. Azonban én nem tudtam mozdulni, mert...basszus, az apám most lőtt le valakit! - Damen, gyere már! - kiabált rám, de már késő volt. Körülvettek minket...

- Ó, édes. Hát ennyire hiányoztam? - kérdezte a sipákoló hang.
- Mint egy gennyes pattanás. - feleltem az arcába.
- Haha, még mindig annyira vicces vagy! - nevetett, de nagyon látszott rajta, hogy kényszerből csinálja. Gondolom, nem akart hisztit csapni a pincsikutyái előtt.
Körülnéztem a szobában. Végignéztem a pasasokon, majd megláttam Vanessát. Összekucorodva feküdt a földön, miközben a szemeiből könnyek folytak le az arcán a földre és engem nézett.
Ösztönösen indultam meg felé, de a két izomagy, akik a kezeimet fogták, nem engedtek.
- Mit tettetek vele? - sziszegtem a szőkeség felé, mire ő ártatlanul elmosolyodott.
- Én igazából semmit, de mivel Dave sajnálatos módon meghalt, nem tud beszámolni a részletekkel. - rázta a fejét szomorúan. Teljesen ideges voltam és ha ezek nem fogtak volna, biztos, hogy neki mentem volna. És teszek rá, hogy lány! - Jaj édes, nem is tudom, hogy mit eszel ezen a kis csitrin. Én annyi mindent tudnék neked nyújtani. - simított végig a mellkasomon, de én elfordultam. Már amennyire ez lehetséges. - Tudod, alkut ajánlok. Elengedem őt és a többieket -csettintett egyet, mire az ajtón újabb izomagyak jöttek be és tartották Christ, anyáékat és Vanessa szüleit is- ha te újra az enyém leszel. Vagy... -vett elő egy fegyvert és először Vanra szegezte azt- kinyírom őt és sorban mindenkit.
- Nekem van egy kérdésem. - szólalt meg Chris. Tiszta kosz volt az arca és ruhája, ahogy szerintem az enyém is. Hát, ez van, ha egy koszos szellőzőben járkálsz vagy éppenséggel kúszol-mászol. - Pontosan miért is csinálod ezt? És ha már itt tartunk hogy lettél te a...főnök?
- Ahhoz semmi közöd! - vágta hozzá sértetten a szőkeség.
- Biztos figyelem-és szeretethiány. - csúszott ki a számon. Azt hiszem, hogy ekkor volt, hogy Jasminnél betelt a pohár. Hupsz.
- Olyan önfejű vagy néha. - szólalt meg Vanessa gyenge hangon. Ránéztem és egy halvány mosoly volt az arcán.
- Ti nem tudjátok, hogy milyen nagy feladat, folyton tökéletesnek lenni... - nem is figyeltem az eddig hisztirohamot kapott 'főnökre', aki szerintem megbolondult. -...bármit tettem, az apám soha nem dicsért meg vagy mutatta ki, hogy büszke rám...!
- Aha! Apakomplexus! - állapította meg a diagnózist Dr. Chris Turner. Jobban jártunk volna, ha befogja/befogjuk.
- Most már csönd legyen! - hadonászott Jasmine, mire a kezében lévő pisztoly elsült...rám. Úgy 3-szor. A felkaromat találta el, amit a mellény pont nem védett. Hihetetlen gyorsasággal ömlött a karomból a vér és azt hiszem, nem nagyon akart elállni.
- Damen! - hallottam meg szinte mindenki hangját körülöttem. És ekkor volt, hogy rontottak be egy csomóan, mire minden kemény fickó egyszerre próbált 'elmenekülni'. Aha, nagymenők.
Az én vérveszteségem miatt egyre jobban gyengültem és már nem bírtam tartani magam. A földet ismertem meg közelebbről.
- Ne aggódj haver, rendbe fogsz jönni. - hallottam meg Chris hangját, majd nem sokkal később már az arcát is láthattam. Ideges volt. - Elviszünk egy kórházba!
- Haver, nagyon jó ügynök lesz belőled. - emeltem fel az ép kezemet, ahogy pacsit adhasson.
- Damen... - Vanessa volt mellettem, de egyre jobban szédültem. - Rendben leszel. Tarts ki! - simogatta a hajamat.
- Szeretlek Nessa. - mondtam ki, de már túl gyengének éreztem magam és a szemhéjaim is egyre nehezebbek voltak, hogy nyitva tartsam őket, ezért lehunyva őket hagytam, hogy magával szippantson a sötétség...