2.évad 27.rész - A főnök maga akar kinyírni

Hola chicas! Ehhez csak annyi hozzáfűzni valóm van, hogy lassan a történet végéhez érünk. Ezen kívül már csak 2 rész van(az utolsó az ilyen epilógus-féle). Szóval visszaszámlálás elindult: 3 :D
Jó olvasást!
Anna xx.

*Vanessa szemszöge

Megalázottnak érzem magam. Undorító, amit ez a...nem nevezhetem férfinak, mert aki ilyet tesz egy nővel, azt csak féregnek lehet nevezni! Ez a Dave...nem tévedtem olyan sokat, amikor azt hittem, hogy meg fog...er....nem, ezt nem lehet kimondani!
Már nem is tudom, hogy mióta fekszem itt és csak folyik a könnyem a szememből, amitől a furcsa szagú és koszos lepedőt eláztatom. Bárcsak ez egy rossz, vagyis egy szörnyű alám lenne, amiből hamarosan úgyis felkelek és Damen biztonságot nyújtó karjai között találom magam.
De nem, ez nem egy álom, ez nagyon is a valóság. Hol vannak már anyáék? Na és Chris és...Damen? Istenem, bárcsak jönne valaki, aki megmentsen...
- Jól vagy, kislány? - lépett be az a Dave, aki remélem, hogy majd a pokolban fog elégni kínok kínjával.
- Szerinted? Köcsög. - motyogtam.
- Hóóó, de harapósak vagyunk ma. - vigyorgott, majd mellettem termett. - Tudod, megismételhetnénk az előbbit. - duruzsolta a fülembe, miközben mocskos kezei a hátamon kalandoztak egyre lejjebb...
Utolsó erőmet összevetve ragadtam meg a nyakát és szorítottam meg. Láthatóan meglepődött, míg én az arcába mondtam, hogy:
- Inkább a halál. - majd ellöktem őt, hogy minél messzebb legyen tőlem.
- Rendben kislány. - vett elő egy pisztolyt és kibiztosítva azt felém tartotta. - Gondoltam szórakozhatnánk, mielőtt elteszlek láb alól, de... - rántott vállat. - meghoztad a döntést.
A szívem olyan gyorsan vert, ahogy eddig még soha, ahogy farkas szemet néztem a fegyverrel. Hát valóban ennyi lesz a vége?
- Utolsó kívánság? - vigyorgott rám gonoszan.
- Dögölj meg! - vágtam neki, majd már csak a pisztoly lövést hallottam. Csukott szemmel vártam, de még mindig teljesen élőnek éreztem magam. Most lelőttek és ez már a mennyország vagy mi? Lassan nyitottam ki a szemem és még mindig ugyanott feküdtem, ahol eddig. Azonban Dave a földön feküdt, nyitott szemmel és a feje körül már egy hatalmas vértócsa volt. De ez hogy?
- Jól vagy? - hallottam meg egy hangot az ajtóban. Egy másik férfi állt ott. Csupa feketét viselt és a jobb karja szinte tele volt tetoválva. A bal karja pedig felemelve volt és egy pisztolyt tartott. Abba az irányba, ahol az a Dave volt.
- Te meg-megölted? - dadogtam döbbenten.
- Ja. - rántotta meg a vállát hanyagul, mintha csak egy kis semmiséget kérdeztem volna. De basszus, megölt valakit! - Tudsz járni? - kérdezte.
- Azt hiszem. - ültem fel, majd lassan lábra is álltam. Amint kiegyenesedtem, azonnal a hasamhoz is kaptam. Ne kérdezzétek, hogy miért, nem akarom felemlegetni.
- Mi a baj? - termett mellettem és aggódóan(??) figyelt.
- A hasam. - nyögtem ki. - De semmi baj. - erőltettem gy mosolyt az arcomra, majd amint tettem volna egy lépést, a térdeim feladták és összecsuklottam. Volna, ha ez a pasi nem kap el.
- A francba. - morgolódott az orra alatt. Most komolyan, miért akar segíteni? Ha egyáltalán azt akar. Érdeklődésemet hangosan ki is fejtettem neki. - A szüleiddel dolgozom. Már hónapok óta itt játszom ebben a csapatban, de a főnökhöz még mindig nem kerültem.
- Hamar összebarátkoznál vele, ha elviszed vásárolni. - adtam neki tanácsot, de értetlen fejét látva magyarázkodtam. - Tudod, ez az úgynevezett főnök egy volt évfolyamtársam és a legidegesítőbb csaj a világon.
- Csaj?! - esett le az álla.
- Hjaj. - sóhajtottam fáradtan, majd lépteket hallottunk. A férfi, akinek a nevét sem tudom, megállt. - Most mi lesz?
- Maradj itt, amíg el nem mennek. - tett be egy szekrénybe, ami pont mellettünk volt. Minél jobban a szekrény mélyére próbáltam kuporodni, remélve hogy olyan varázsszekrény, ami Narniába képes elvinni, távol ettől a helytől! De mivel az is csak egy mese, biztosan nem fog megtörténni a valóságban. Félve hallgattam a rövid kis párbeszédet és csak reménykedtem, hogy megmentőm nem fog lebuktatni.
- A csaj kinyírta Dave-et és megszökött. - közölte az egyik. - Láttad erre?
- Nem. A főnök tudja már? - hallottam a megmentőm hangját és nagyon megkönnyebbültem, hogy tényleg az én oldalamon áll.
- Még nem, most fogjuk értesíteni! - mondta egy harmadik hang. - Jack te velem jössz! Nem juthatott messzire! - és már csak a távolodó lépteket hallottam. Mindenki elment? Még a megmentőm is, aki segíthetett kijutni innen?
Kissé nyikorogva ugyan, de kinyitottam a szekrényajtót és kilestem rajta. A folyosó üres volt. Nem maradok itt tovább, még meg is találhatnak! Kimásztam a szekrényből, de amint a lábam földet ért, megszólalt a riasztó. Baszki! A fájdalommal a hasamban nem is törődve kezdtem rohanni a folyosón és csak reménykedhetek, hogy találok valami kijáratot mindenféle hapsi felbukkanása nélkül. Éppen az egyik folyosón rohantam, amikor egy ismerős hangot hallottam meg.
- Tökmag! - hallottam meg, mire megtorpantam. Csak egy ember van, aki így hívott! Körülnéztem a folyosón, de még mindig üresnek bizonyult, azonban egyszer csak az egyik szellőző hirtelen kicsapódott, ezzel hatalmas zajt csapva. És ki hajolt le rajta vigyorogva? Megjegyzem, tiszta Pókemberes jelenet volt.
- Látom, ebből még mindig nem nőttél ki. - ráztam a fejem, de még így is egy levakarhatatlan vigyor volt az arcomon. Az az idióta képe akkora megkönnyebbülést jelentett a számomra.
- Forever young! - jelentette ki, én meg homlokon csaptam magam. - Na most velünk jössz vagy maradsz?
- Döntsd el gyorsan, mert egyre nehezen tartom ezt a gyereket! - kiabált egy másik hang, amitől a szívem heves vágtába kezdett.
- Na gyere nagylány. - nyújtotta a kezét Chris, én meg már nyújtottam is, amikor megint fájni kezdett a hasam. - Mi a baj?
- Megtaláltam! - hallottam meg egy hangot magam mögött.
- Gyorsan Vanessa! - kiabáltak a fiúk, mire felugorva megfogtam unokatesóm kezét.
- Gyerünk haver! - mondta Chris és kezdett felhúzni, de...
- Megvagy! - ragadták meg a lábaimat és akkorát rántottak rajtam, hogy elengedve Chris kezét az egyik hapsi kezében találtam magam. - A főnök maga akar kinyírni téged. - mondta gonosz vigyorral és a szemei fagyosan csillogtak rám.
- Chris, Damen! Segítsetek! - kiabáltam, mire befogta a számat. Teljesen kifáradtam, már erőm sem volt tiltakozni. Már csak annyit tehetek, hogy mindent a sorsra bízok.