25.rész - Régi emlékek 1/2

Hola chicas! Hát itt az új rész! Közben itt a vége a szünetnek is, nem gondoljátok, hogy túl rövid? Szerintem igen:D Nem tudom mennyire lett jó ez a rész, de ha akarjátok, akkor ha ma jól végzek a tanulással, akkor megírhatom ennek a következő részét. Örülnétek? Addig is jó olvasást, Anna xx. 

*Vanessa szemszöge

Amikor kiléptem az ajtón Ash mellett megpillantottam Damen-t is, aki úgy nézett a fekete hajú srácra, mintha most helyben megfojtaná. De engem mégis inkább az kötött le, hogy miért érzem azt, mintha lepkék lennének a hasamban, ahogy megláttam Damen-t. De próbáltam figyelmen kívül hagyni őt és Ash-hez fordultam.
- Mehetünk Ash? - Damen-re rá sem néztem, mert lehet, hogy elvesztem volna azokban a gyönyörű, zöld szemeiben. Na, jó, elég!
- Persze, gyere. - kinyitotta nekem az ajtót én meg beszálltam. Majd ő is beszállt volna, de még annyit mondott, hogy:
- Én fogok nyerni. - ezt nem értem. Mit fog megnyerni és ki elől? Inkább nem akarom tudni. Ash is beszállt és elindultunk a moziba. Csendben utaztunk, amit én törtem meg.
- Miről beszéltetek Damen-nel?
- Nem fontos. - mosolyodott el. - De egyet jegyezz meg. Vigyázz Wright-tal. - És a moziig az utat nézte. Oké, ezt most nem értem. A múltkor Damen azt mondta, hogy Ash-sel vigyázzak. Most meg Ash mondja, hogy Damen-nel vigyázzak. Most kinek higgyek?
Ash leparkolt a mozinál majd bementünk. Megvettük a jegyeket és popcorn-t meg kólát. Beültünk a terembe, de még volt vagy öt perc, mire elkezdték. Addig egész jól elbeszélgettünk úgy mindenről. Kedves srác és vicces, nem értem miért utálják egymást annyira Damen-nel? A film nagyon jó volt. A beavatottat néztük meg. A film végén kimentünk és sétáltunk egy kicsit. Nagyon jó idő volt, ezért megálltunk egy fagyi standnál. Vettünk egy-egy tölcsérrel és leültünk egy padra. Élveztük a nap kellemes melegét és hülyéskedtünk, de anya üzent, hogy haza kéne mennem, mert megjött pár elkallódott doboz. Ash hazadobott, de mielőtt kiszállhattam volna, megfogta a kezem és a szemembe nézett.
- Nagyon jól éreztem magam. Máskor is megismételhetnénk.
- Szerintem is. Majd megbeszéljük, oké? - bólintott, majd felém kezdett hajolni. Jaj, ne! Ugye nem akar megcsókolni? Gyorsan inkább az arcára adtam egyet és ki is szálltam.
- Akkor szia. - köszöntem, mire csak intett egyet és el is hajtott. Vettem egy mély levegőt és elgondolkoztam. Remélem nem hiszi azt, hogy többet érzek iránta. Ezt majd meg kell vele beszélnem. Megfordultam és Damen-t láttam meg az ajtójukban. A szemei szikrákat szórtak, ami kicsit megrémített.
- Remélem jó érezted magad. - a hangjából csak úgy sütött a gúny.
- Csak nem féltékeny vagy? - erre csak megfeszült, amitől az izmok kidagadtak a karján. - Amúgy igen.
- Örülök. - vetette oda, majd bement és becsapta maga után az ajtót. Ha nem ismerném, azt mondanám, hogy féltékeny. De ez hülyeség. Nem is tetszem neki, akkor most miért ilyen? Mindegy, most inkább bementem és segítettem anyának a megmaradt dobozokkal. Kipakoltuk őket, pár hiányzó könyv volt, meg lepedő. Megtaláltam a családi albumot is. Már nem is emlékszem, mikor raktam bele képet, de szerintem anyáék gondoskodtak róla. Az elején kezdtem, ahol anyáék esküvői fotója volt. Igazából ezt még én adtan nekik még az egyik karácsonyra. Aztán jött pár kép anyáékról, meg a kereszt szüleimről. Jaj, olyan rég láttam már Anne nénit és Dave bácsit. Amióta itt vagyunk még csak telefonon beszéltünk. Meg kéne őket látogatni. Aztán jött egy halom kép rólam meg Chris-ről. Anyáék szerint tényleg olyanok voltunk mintha igazi testvérek lennénk. Mindent együtt csináltunk. Ettünk, aludtunk és együtt kerültünk bajba. Jaj, azok a szép évek! Csak mosolyogva gondoltam az emlékekre, amikor hirtelen megláttam az egyik képen egy másik fiút. Egyre több képen voltunk így hárman, majd jöttek a Londoni képek. Különös, ennek a fiúnak pont olyan zöld szeme van, mint...Ó, atya - gatya!

24.rész - Fogadom

 Hola chicas! Újabb résszel jelentkezem! Nagyon-nagyon köszönöm az előző részhez tartozó két komit és a +1 feliratkozót!:) Remélem ez a rész is elnyeri a tetszéseteket és nem fogtok megtépni:D Jó olvasást, Anna xx.

*Damen szemszöge

 

Reggel a konyhában gondolkodtam a tegnap történteken.

*Visszaemlékezés - Damen szemszögben*

Most hogy a gyerekek lefeküdtek aludni és Emily-ék sincsenek itthon, ezért gondoltam megnézhetnénk egy filmet. Direkt egy horrort raktam be, mert tudtam hogy Van utálja. De kicsit megszerettem volna ijeszteni és tudni akartam mi lesz, ha meglátja a filmet.
Elindítottam a filmet és amikor meglátta a szemében láttam, ahogy megcsillan a félelem. Az elejét még egészen jól bírta, de amint levágták az első srác fejét, úgy megijedt, hogy az ölemben kötött ki. Én csak nevettem rajta és átöleltem a derekát, miközben Ő a nyakamba rejtette az arcát. A légzése csikizte a nyakamat, amitől kicsit kirázott a hideg. Remélem ő nem vette észre. A film végéig így is maradt. El kell mondanom, nagyon tetszett, hogy itt van az ölemben és öleltem. Úgy éreztem, hogy csak én lehetek az, aki megvédheti mindentől.
- Oké, vége van. - mondtam és kikapcsoltam a TV-t, de továbbra sem engedtem el.
- Direkt csináltad, ugye? Tudod, hogy utálom az ilyen filmeket. - mondta, és elakart menni, de csak jobban magamhoz húztam. Nem akartam, hogy elmenjen.
- Lehet, de nem biztos. - néztem a szemébe. Azokba a gyönyörű, barna szemeibe. Jesszus, mit mondtam? Nem tehetek róla, ez a lány megbolondít. A tekintetem lejjebb vándorolt a szájára. Mintha az ajkai hívogattak volna, hogy ' Csókolj meg!'. Én meg nem tudtam nekik nemet mondani. Lassan közelítettem felé, ha esetleg nem akarja, akkor elfordulhat, de nem tette. Csak pár centi volt hátra, amikor hirtelen kicsapódott az ablak, mire odakaptuk a fejünket. Van gyorsan fel pattant, becsukta az ablakot és kiment a konyhába. A tenyerembe temettem az arcom és csak szidtam magam. Mégis mit művelek? Ő a legjobb haverom unokahúga. De nem tehetek róla, eddig egy csaj sem volt rám ilyen hatással. De most azonnal el kell felejtenem!
Aztán Emily is hazajött, úgyhogy mi meg mehettünk is haza. Persze mindkettőnknek adott $20-t, pedig nem ezért csináltuk. Hazafelé Van nem szólt hozzám és nem is nézett rám. Elmotyogott egy szia-t és be is ment. Gratula Damen, ezt jól megcsináltad.

 Így visszagondolva biztos hagyta volna, hogy megcsókoljam. Csak az a hülye ablak pár perccel később nyílt volna ki.
Elmélkedésemből anya szakított ki.
- Min gondolkodsz Damen? - kérdezte kedvesen. Megittam az utolsó korty kávémat és felálltam, hogy felmenjek a szobámba.
- Semmi érdekesen. - ezzel fel is mentem, anyámat magára hagyva. Fent levetettem magamat az ágyra és csak a plafont bámultam. Kíváncsiságból átlestem a szomszédba, hogy mit csinálhat Vanessa. Éppen öltözött és még pár cuccot rakott egy táskába. Basszus, pont ma megy azzal a görénnyel valahova. Na ne. Ezt nem hagyhatom. Neki velem kellene lennie. Nem azzal a senkiházival járkálni. Pont olyan, mint a nővére, Brithany, csak fiúban. Kétszínű és bármire képes, hogy elérje azt amit akar.
Kimentem, hogy lebeszéljem Van-t, hogy elmenjen vele, de pont ott állt a házuk előtt. Elindultam felé, amikor észrevett, csak mosolygott.
- Ide figyelj, nem szeretnélek többé Vanessa közelében meglátni, vagy elintézem, hogy a kis arcod még rondább legyen. - kezdtem a 'szép' bevezetést. Erre csak felnevetett.
- Na mi van? Félsz, hogy több esélyem van nála, mint neked? - vigyorgott még mindig. De szívesen letörölném azt a vigyort a ronda képéről. - Te már eljátszottad az esélyeidet, ha egyáltalán lett is volna. - A legszívesebben behúztam volna neki, de pont ekkor lépett ki Van az ajtón. Érdeklődve nézett rám és a bájkúnárra. 
- Mehetünk Ash? - kérdezte, míg engem próbált figyelmen kívül hagyni. Aucs, ez fájt.
- Persze, gyere. - kinyitotta neki az ajtót, majd aztán Ő is ment a saját oldalára, hogy beszálljon. Mielőtt megtette volna, rám nézett és ezt mondta:
- Én fogok nyerni. - és el is hajtott. A düh tombolt bennem. A legszívesebben szétvertem volna, ha Van nem lett volna itt. De egy valamit megfogadok! Megszerzem magamnak Vanessát és nem hagyom, hogy egy ilyen szerencsétlen elvegye tőlem. Újra azt akarom, hogy a karomban tarthassam és ÚGY nézzem rám, mint amikor majdnem megcsókoltam. Ezt megígérhetem!

23.rész - Babyszitterkedés

 Hola chicas!:D Na mit szóltok? Újabb rész! Hihetetlen nem? Nektek eddig hogy tetszenek? Komizzatok!:))
P.S. Thx a +1 feliratkozót, nagyon örülök!:D Anna xx.

*Vanessa szemszöge

 Tudjátok milyen az, amikor olyan gyorsan repül az idő pedig te nem is akarod? Na, én is pontosan ezt érzem. Azt akartam, hogy minél lassabban teljenek a napok, azok inkább egyre gyorsabbak voltak. Most meg már Emily-ék háza felé tartok, hogy vigyázzunk a kicsikre. Persze a kicsikre szívesen vigyáztam, de pont Damen-nel? Miért? Jól elvoltunk velük, igaz, de a keddi jelenete miatt azért még haragszom rá. Komolyan, miért érdekli, hogy mit csinálok és kivel? Semmi közöm hozzá és neki hozzám, akkor ne is kíváncsiskodjon. Különben is, Ash csak moziba hívott. Nem randi, senki ne értse félre, csak simán egy baráti találkozó. Különben is, Ash-re sosem tudnék ránézni ÚGY. Csak egy barát semmi több.
Megálltam Emily-ék ajtaja előtt és becsöngettem. Az ajtó kinyílt, de nem volt senki előttem, úgyhogy lenéztem, ahol Harry állt. Leguggoltam hozzá.
- Szia Harry. Anyukád itt van?
- Igen. - bólintott majd megfordult és elindult. - MAMIII, ITT VAN VANI!! - ordította, amit szerintem, még a két utcával odébb is hallottak. Levettem a cipőm és követtem Harry-t a konyhába. Ott találtam Emily-t,amint valamit...nem tudom mit csinált.
- Szia Emily. - köszöntem, mire megfordult.
- Jaj, szia Vanessa. Hol van Damen?
- Még nem ért ide.
- Nagyon köszönöm, hogy vigyáztok az ikrekre, sajnos most kész őrültek háza van az irodában. - magyarázkodott, mire én csak vállat vontam. - A melegszendvicsek a sütőben vannak, mindjárt kész vannak, a gyerekek most TV-nek, de majd fürödjenek le és 8-kor feküdjenek le aludni. - Én csak bólogattam, jelezve, hogy értem, majd Emily felkapott még egy nagy halom papírt és már el is ment. Nem sokkal később újra kopogtak. Kinyitottam és az elveszett bárány is felbukkant. Amint meglátott elmosolyodott, az én szívem meg gyorsabban kezdett verni. Mi a fene? Hagyd abba!
- Szia Van, Emily? - kérdezte, majd be is jött.
- Pont nemrég ment el.
- Aha, és a kicsik?
- A nappaliban - ő elment, megnézni őket, én meg vissza a konyhába megnézni a szendvicseket. A sütő szerint még volt 3 perc, ezért beállítottam a telefonom, hogy szóljon, ha esetleg elfelejteném.
- ÁÁÁÁ - hallottam Damen hangját a nappaliból, majd a gyerekek nevetését. Elmentem megnézni őket - bár kicsit nehezen ment, mert nem voltam itt, de a végén csak sikerült - és láttam, ahogy a Lilly és Harry Damen hátán ülnek, míg ő négykézláb mászott a földön. Megmosolyogtatott a látvány. Olyan más ilyenkor, amikor suliban vagyunk teljesen máshogy viselkedik, mintha csak egy maszkot húzna föl, de ha nincs itt más, szerintem akkor mutatja ki az igazi énjét. Lehet, hogy csak Chris és én ismerjük ezt az énjét. Na, jó, hagyjuk.
- Gyorsabban Damen! - kiáltotta Harry. Damen fájdalmasan felnyögött és csak - nem tudom hogyan - feldobta az ikreket a kanapéra és felállt. 
- Na jó, törpék. Ne csak engem ugráltassatok, ezért vagyunk ketten. Van is akar veletek játszani, ugye? - mosolyogva rám nézett.
- Persze, de csak Damen-t nyúzhatjátok. - jelentettem ki. Erre örömükben felálltak a kanapéról és valahogy Damen hátára ugrottak. Hirtelen érte ez a 'támadás' de megtartotta az egyensúlyát.
- ÉHESEK VAGYUNK! - üvöltötték egyszerre Damen fülébe. Szegény, levettem a hátáról Lilly-t, amiért hálásan nézett rám.
- Akkor menjünk enni. - kimentünk a konyhába és pont készek lettek a szendvicsek. Kiraktam őket hűlni, majd leraktam eléjük egy-egy tányért. Melléjük csatlakoztunk mi is.
- Akkor most mindig ti fogtok ránk vigyázni? - kérdezte Lilly, miután megette a szendvicsét.
- Ha szeretnétek, akkor amikor csak tudunk.
- Igen! - bólogattak egyszerre. - Menjünk játszani!! - és már el is tűntek. Ahogy hallottam, felfutottak az emeletre. Mosolyogva ráztam a fejem. Hogy van bennük ennyi energia? Pedig még csak fél 6 van.
- Hogy fogjuk, mi ezt bírni? - kérdeztem Damen-t, aki eddig csak csöndben figyelt, ahogy eltettem a tányérokat a mosogatóba.
- Valamikor csak elfáradnak. - Vont vállat. Akkor hosszú éjszakánk lesz.

***

 - Na jó, ideje fürdeni és aludni. - mondtam, amikor az óra háromnegyed 8-at mutatott. Fhú, el sem hiszem, hogy mennyire lefárasztottak a gyerekek. Annyi társast játszottunk, bújócskáztunk, sőt, még kint a kertben is fogócskázni kellett velük. Igazából csak kiszöktek, de a kert elég nagy volt, hogy nehezen fogjuk meg őket.

- De mi még nem vagyunk álmosak. - mondta Harry és ásított egyet. Lilly is majdnem elaludt már az ölemben.

- Hát persze, hogy nem. - mondta Damen, majd felkapta Harry-t én meg Lilly-t és felvittük őket az emeletre. Gyorsan lefürdettük őket, megmosták a fogukat majd pizsamában betettük őket az ágyaikba. Amint letették a fejüket, rögtön el is aludtak. Halkan becsuktuk az ajtóikat és lementünk a földszintre. Emily-ék még nem jöttek haza, de nem is akartuk őket itt hagyni, ezért beültünk a nappaliba.

- Mindjárt elalszok. - feküdtem el a kanapén.

- Pedig még csak 8 óra. - nevetett Damen és a DVD-ket kezdte nézni, majd kivett egyet és a lejátszóba rakta. Leült mellém és bekapcsolta. Valami horrort rakott be. Biztos direkt csinálta, mert tudja, hogy utálom az ilyen filmeket. Az elejét még bírtam, de amint levágták az egyik ember fejét, akkorát ugrottam, hogy Damen ölében kötöttem ki. Ő csak nevetve átölelte a derekamat, mintha tudta volna, hogy ez lesz, én meg a nyaka hajlatába temettem az arcom. Megcsapott az illata, amitől, furcsa mód, megnyugodtam. És a film végéig így is maradtam.

- Oké, vége van. - kikapcsolta a TV-t, de továbbra sem engedett el.

- Direkt csináltad, ugye? Tudod, hogy utálom az ilyen filmeket. - kiakartam szállni az öléből, de csak még szorosabban ölelt magához.

- Lehet, de nem biztos. - a szemembe nézett, amitől kirázott a hideg. Úgy nézett, hogy azt éreztem, teljesen belém látna. A szívem csak dobogott, amikor egyre közelebb és közelebb hajolt hozzám. Már csak pár centi választotta el az ajkainkat...

22.rész - Miért érdekel?

 Hola chicas!:D Amint látjátok visszajött az ihletem a nyaralásból. Ez egy elég hosszú rész lett, remélem tetszik:) Jó olvasást, Anna xx.

*Damen szemszöge

A hetek egyre jobban teltek. Már lassan sikerült megszoknom a sulit, de azért a nyár még így is jobb. A tanárok most már rendesen beindultak, már sorban írnak, feleltetnek, dolgozatokat íratnak és Tz-ket. Az edzések is csak keményednek. Az edző most a városira készít fel minket. Ha azt megnyerjük, akkor továbbjutunk az elődöntőbe. Összegezve, a suli és az edzések kikészítenek. Chris is azt mondja, hogy lassan megörül, ha ez így megy tovább. De őszintén, lehet ennél őrültebb?
Aztán ott van Vanessa. Úgy érzem, hogy amikor melléálltam akkor az ebédlőben, azóta egyre nyitottabb felém. Persze, azért még nem bízik bennem annyira, mint Chrisben, de úgy megbeszéltük a dolgokat.
De még mindig nem értek valamit. Méghozzá magamban. Amikor Vele vagyok, mindig máshogy érzem magam. Valamiért már feltudja dobni a napomat csak azzal, hogy meglátom. Ha meglátom a mosolyát, nekem is mosolyognom kell. És tudom hogy ez most őrülten nyálasan hangzik, de ha csak rá gondolok a szívem hevesebben kezd el dobogni. Nem tudom, hogy mi van velem, de ha belenézek a szemébe, olyan érzésem van, mintha már ismerném, de nem tudom honnan.
Az biztos, hogy abba kell ezt hagynom, mert a végén olyat teszek, amit nem kéne.
Ma éppen itt ülünk föcin és hallgatjuk, ahogy Jenny egy előadást tart a környezett szennyezésről, amit a tanár és Vanessa figyelmesen hallgat, de az osztály próbál nem elaludni rajta, és persze valakinek majd kieseik a szeme a figyelésben, de nem a képek kötik le.
- Haver, ne bámuld már ilyen feltűnően. - löktem meg a vállánál Chris-t. De még így sem vette le a szemét Jenny-ről.
- Mi? Én nem is...Én csak az...előadást nézem. - hiába, engem nem tud átverni. Eléggé nyílvánvaló, hogy tetszik neki Jenny, még én is észrevettem, ami nagy szó. Chris-nél ez már a gólyatábor óta tart, de eddig nem mert lépni. Ha csak szóba kellett állnia vele, már akkor nem tudott összerakni egy egyszerű mondatot. Legjobb barát módjára próbáltam kiverni a fejéből, de soha nem sikerült. Mondhatjuk, hogy eléggé 'hűséges' volt a nem létező barátnőjéhez.
- Igen? - mosolyogtam - Akkor miről is beszél?
- A környezetvédelemről. - vágta rá határozottan.
- És azon belül? - csend - Megmondtam. Hívd már el valahova, mert már nagyon szerencsétlen vagy. Már nekem is fáj ezt nézni.
- De...és ha...nemet mond? - az arcán megjelent az a bizonyos félelem. Na, jó, most kicsit úgy érzem magam, mint egy csaj és Chris a kétségbeesett barátnőm.
- Szedd össze magad, én nézz szembe vele! - ezt kicsit hangosabban mondtam a kelleténél, és így az egész osztály felém fordult.
- Valami gondja van Mr Wright? - nézett rám a tanárnő kérdőn. Gyerünk Damen, improvizálj valamit.
- Csak úgy érzem, hogy tennünk kéne ez ellen valamit. Hiszen ez a mi hibánk.
- Valóban helyes meglátás. - Magamban vállon veregettem magam és visszafordultam Chris-hez.
- Majd órák után beszélek vele. - és ezzel le is zárta a témát.
Óra után lementem a szekrényemhez kivenni a matek cuccom, azonban megláttam Vanessát és Ashton-t, ahogy beszélgettek. Ahogy láttam Vanessa kicsit kényelmetlenül érezte magát, de azt a szerencsétlent cseppet sem zavarta. Elöntött a düh, ahogy a falhoz szorította, és megindultam feléjük. Megragadtam a pólójánál és lerántottam Róla.
- Tűnj innen, amíg szépen mondom! - sziszegtem, és meglöktem.
- Akkor szombat este találkozunk Vanessa. - Rám vigyorgott és elment. Mi van? Miért találkoznak?
- Ez mi volt? - kérdezte feszülten Vanessa. Még ő van kiakadva?
- Ezt inkább én kérdezném tőled! - vetettem oda - Mit akart?
- Mit érdekel? - azzal el is rohant, mert becsöngettek. Hogy miért érdekel? Ez egy jó kérdés. Az biztos, hogy nem akarom, hogy elmenjen azzal a gyökérrel. Nem is ismeri! A másik, hogy miért is lettem dühös, ahogy megláttam Őket. Mert egyszerűen szétvet az ideg, ha arra gondolok, hogy Vanessa Ashton-nal megy randizni! Sőt ha bárki mással!Azt akarom, hogy velem menjen, velem beszélgessen, velem nevessen, engem csókoljon....tessék? Én nem akarhatom ezt! Na jó, mély levegő és húzzunk órára, mert az öreg Winslow kinyír. A terembe belépve megkönnyebbültem, hogy még nem volt bent a vén trotty. Leültem a helyemre Vanessa mellé, aki nem is nézett rám. Francba, már megint elcsesztem.
- Figyelj,sajnálom,tényleg nem az én dolgom.-motyogom halkan,de közben egytalán nem ezt gondolom. Nagyon is kíváncsi vagyok,mikor,hova,miért megy el azzal a szarházival.De nem szeretném,ha Van haragudna rám,jóban akarok vele lenni.Ferdén néz rám,talán el sem hiszi,hogy bocsánatot kértem. A francba,már annyiszor megbántottam,nem akarok ártani neki,sőt boldoggá  szeretném tenni.
-Oké.-mondja,majd a belépő tanárra figyel.Persze,rögtön ki is hívják felelni,mivel az öreg nagyon pikkel Vanira.

***

-Beszéltél Jenny-vel?-fordulok Chrishez az öltözőben, miközben az edzésre készülünk.
- Ja, matek előtt összeszedtem minden bátorságom EGYEDÜL - nézett rám, mire elhúztam a számat. - És elhívtam pizzázni. Ééééés igent mondott!! - Itt már elkezdett ugrálni és tapsolni, mint valami kis csaj, mire én csak kiröhögtem.
Edzésen csak a szokásos gyakorlás ment, de kőkeményen. Ha csak egyszer is elhibáztuk, az edző leordította a fejünket és kezdhettük elölről. Mikor vége lett az edzésnek csak arra vágytam, hogy hazamehessek és bedőljek az ágyamba. A suliból kiérve Vanessáéket láttuk meg, amint beszélgetnek, de amint megláttak minket abbahagyták és csak mosolyogtak.
- Hé, ti miért nem vagytok fáradtak? - kérdezte Chris, de nem tudta levenni a tekintetét Jenny-ről.
- Háát, valaki egész edzésen tele volt energiával, de még most is tele van - nézett Van Jenny-re.A lány rögtön elpirult,és más fele nézett.
-Hazavihetlek? - szólal meg szégyenlősen Chris, miközben reménykedve néz Jenny-re. Eddig meg sem kérdezte, most miért kezdi el?! Na, mindegy azért vicces ahogy próbálkozik.
- Persze. - mosolyog rá a lány, majd elindulnak.
- Te jössz? - intek a kocsim felé.
- Ha nem gond. - néz rám bocsánatkérő mosollyal. Miért kér bocsánatot?
- Sosem gond. - válaszolom őszintén. Mikor beszállunk a kocsiba, hirtelen megszólal:
- Sajnálom, hogy olyan durva voltam szünetben, de tényleg nem tartozik rád mit csinálok Ash-sel. -  mondja, de nem néz rám. A szavai rosszul esnek, mert nem akar beavatni a dolgaiba. Másrészt jól esik a bocsánatkérése.
- Oké. - mondom,majd eszembe jut valami. - Emily hívott, hogy vigyázhatnánk Harry-re és Lilly-re péntek este, mert nekik tovább kell dolgozniuk. Benne vagy?
- Miért kettőnkre, miért nem mész egyedül? - miért mond ilyeneket? Szavai megint csak fájnak, de nem mutatom ki.
- Mert látták, hogy milyen jól elvagyunk velük. - elgondolkozik, végül bólint.
- Rendben, pénteken találkozunk. - száll ki a kocsimból.

21.rész - Talán megbocsátok

 Hola chicas!:D Hát, most elégedett vagyok, mert ez a rész sokkal jobb lett, mint az előző, remélem ti is így vagytok vele:) Jó olvasást, Anna xx.

*Vanessa szemszöge

 

Tesi óra után az ebédlőbe mentünk. Hamarabb is végeztek a fiúknál, de túl éhesek voltak, hogy megvárják őket. Remélem valami jó kaja van. Az ebédlőben a szokásos zaj fogadott, meg a csoportosan ebédelő és beszélgető diákok. Jenny-vel a sorban álltunk és a sorunkra vártunk, amikor valaki csak úgy beállt elénk a sorba, amit nem hagyhattam szó nélkül.
- Ha nem látnád ott a sor vége. Úgyhogy menj is oda! - szóltam rá, mire a megfordult és szembe találtam magam Vele. Komolyan, miért büntet az Isten?
-  Nahát, csak nem a kis lopós ribanc van itt? - mosolygott Brithany. A hangjától a falra mászom.
- Brithany, szerintem fogd be a szád, mert senki nem bírja elviselni a hangodat. - vágott közbe Jenny. Rámosolyogtam, de ezt nekem kell elintéznem.
- Ha nem vetted volna észre nem hozzád beszéltem! - nézett Jenny-re, aztán vissza rám. - Na mi van, Chris nem dobott ki? - ezen a kérdésen nem tudtam eldönteni, hogy sírjak-e vagy nevessek. Komolyan, hogy gondolhatja, hogy járunk Chris-szel? Ja, persze, Damen.
- Egy: Ne hasonlíts össze magaddal. Kettő: Ki mondta egyáltalán, hogy járunk? És három: Mi közöd van az életemhez? Ennyire unalmas a tiéd, hogy az enyémmel foglalkozol? - közöltem vele unottan, mert semmi kedvem nem volt hozzá. Amikor a mondandóm végére értem néma csend lett az ebédlőben és mindenki Brithany-t nézte a válaszát várva. Őt először meglepte a kérdés, de összeszedte magát és felemelt állal válaszolt:
- Ne röhögtess, az én életem maga a paradicsom. Sok barátnő, sok buli és persze sok pasi - és rámosolygott minden fiúra, aki minket nézett. Erre én csak a szememet forgattam.
- Ne röhögtess, szerintem nem is tudod, hogy milyen is a barátság, mert neked nincs is olyanod. Ja és azok a pasik, akik megkapnak egy éjszakára és másnap le is lépnek? - nézek rá kérdőn, mire az egész ebédlő "húúúúú"-zik egyet és Chris-ék is megérkeznek, majd utat törnek a tömegen, hogy megnézzék, hogy mi ez a nagy izgalom.
Brithany álla a padlót éri a válaszomra és szerintem le is fagyott.
- Megmozdulnál? Szeretnék enni is. - Erre az egész ebédlő röhögni kezdett, de nem értem mi vicceset mondtam. Hirtelen valaki mellettem termett és átölelte a vállam és csak annyit mondott, hogy:
- Nem hallottad Brit? Már várnak rád a raktárban, sietned kéne. - Rögtön megismertem Damen hangját, és ha fogalmazhatok úgy, Miss Hisztisnek hallottam, hogy beindultak végre az agykerekei és megszólalt.
- Ezt még nagyon megbánod. - sziszegte, majd a 'barátnőjével', aki végig csak csöndben figyelte az eseményeket, elmentek az ebédlőből. Hirtelen az egész ebédlő tapsolni kezdett, Damen meg megölelt.
- Ügyes voltál, kislány. - Suttogta a fülembe, amitől nem értem, de kirázott a hideg.
- A te szöveged sem volt rossz. - súgtam vissza neki, majd elengedtem és Chris is jól megszorongatott.
- Nagyon büszke vagyok rád, Tökmag!
- Köszi, de nem kapok levegőt, Répafiú. - Ő is elengedett és majd Jenny ugrott a nyakamba.
- Nem hiába, hogy a legjobb barátnőm vagy csajszi!
- Köszi Jenny, de most már mehetünk, eléggé éhes vagyok. - Végre valahára ebédeltünk és még az ebéd is jó volt. Hamarosan a végett ért a szünet, ezért mentünk is a terembe, franciára. A folyosón, ahogy elmentünk mindenki csak gratulált nekünk.
- Oké, miért olyan nagy szám, hogy visszaszóltam a Hisztisnek? - kérdeztem a teremben Jenny-t.
- Nem csak visszaszóltál, de úgy leégetted, hogy még ő maga sem tudta mit reagáljon. - Ezen nem tudtam sokat gondolkozni, mert becsöngettek és kezdődött a francia óra.
Francia után mehettünk is edzésre, ahol Jones tanárnő még mindig a versenyre áll rá, úgyhogy ma sem kímélt minket. Igen, mi is szeretjük önt, csak ne csodálkozzanak, ha nem fogok tudni felkelni. Mindegy, ütést, nyitást és fogást gyakoroltuk, de nagyon keményen.
Edzés végére alig bírtam megmozdulni. Már azon is gondolkodtam, hogy itt alszok valahol. Lehet, hogy van valahol egy kényelmes asztal. De inkább összeszedtem magam és átöltöztem. A folyosón a kijárat felé összefutottunk Chris-székkel, akik ugyan olyan fáradtnak tűntek, mint mi.
- Titeket sem kíméltek? - kérdeztem.
- Szerintem holnapra le fognak esni a végtagjaim. - mondta Répafiú.
- Inkább menjünk haza, még tanulni is kell. - sóhajtottam fáradtan és Jenny is fájdalmasan felnyögött.
- Rendben. - mondta Damen. - Chris vidd haza Jenny-t, én hazaviszem Vanessát. - Olyan fáradt voltam, hogy nem volt erőm tiltakozni. De őszintén, nem is akartam. Ahogy ma kiállt mellettem, az megmutatta, hogy tényleg bánhatja a múltkorit. Talán megbocsáthatok neki és akár még barátok is lehetünk.

20.rész - Ennél rosszabb napom nem lehet, vagy mégis?

 Hola chicas!:D Hát itt a 20.rész. Nem hittem volna, hogy idáig el tudok érni 10 (!!) feliratkozóval. Úgyhogy nagyon köszönöm és a több, mint 3200 oldalmegjelenítést! Nagyon hálás vagyok:)
És még a résszel kapcsolatban: Nem tudom mi van velem, de ez sem lett olyan izgalmas, sajnálom. Lehet a suli miatt, de hamarosan tavaszi szünet, és akkor próbálok minél jobb részeket írni. Addig is jó olvasást és bocsánat, hogy ennyit beszéltem:D Anna xx.

*Vanessa szemszöge

 

Reggel a telefon idegesítő hangjára keltem hajnalok hajnalán, ismét. Gyorsan kinyomtam, hátha aludhatok még pár percet, de sajnos ez pár másodperc meg is hiúsult.
- Ébresztő Vanessa! - jött be anya és húzta szét a függönyt. A napsugarak pont az arcomra sütöttek, aminek érdekében a fejemre húztam a takaróm menedékként. Sajnos ez sem működött, mert anya egy rántással lehúzta rólam. - Nem mondom még egyszer. Vagy most felkelsz, vagy egy másik módszerhez kell hogy folyamodjak. Válasz.
- Fent vagyok, fent vagyok! - ugrottam ki az ágyból és rohantam le a lépcsőn. Bevallom mire leértem már nem is voltam annyira fáradt. Gyorsan megreggeliztem, aztán felmentem felöltözni. Miután azzal is végeztem pont akkor érkezett meg Chris is.
- Na Tökmag, mehetünk? - vigyorgott, míg én összeráncolt szemöldökkel néztem rá.
- Tökmag? Tájékoztatlak, hogy Vanessa a nevem.
- Tudom, de ez az új beceneved. - még mindig vigyorgott, ami kezdett idegesíteni.
- Jobban nem tudnál kitalálni, Répafiú? - ha ő így, akkor én is így.
- Répafiú? Hmmm, ez tetszik. Induljunk Tökmag, mert még elkésünk. - Fenébe, elfelejtettem, hogy őt nagyon nehéz kiakasztani. A suliban még elmentem a szekrényemhez, Chris meg órára. Kivettem az angol cuccom, amikor a szekrényajtóm magától becsukódott. Megfordultam, hogy elküldjem a fenébe, de egy ismerős barna szempárba ütköztem.
- Szia Vanessa - köszönt Ash. - Régen beszéltünk. Mi újság veled?
- Szia Ash. Háát, semmi különös. Ne haragudj, csak sok a dolgom. És veled?
- Már unom a sulit - rántotta meg a vállát.
- Hát szokj hozzá, mert még lesz egy darabig. - nevettem. - Figyelj, mennem kell órára, de beszélhetünk később is.
- Ja, persze. Szia - hirtelen megölelt, ami nagyon meglepett, kicsit bizonytalanul, de visszaöleltem. Mosolyogva elengedett és el is ment. Megfordultam, hogy elinduljak órára, de a lépcsőnél megláttam Damen-t. Elég meglepett és dühös pillantással figyelt. Mióta állhat itt?
- Ez mi volt? - hangjából csak úgy sütött a harag, de nem ijedtem meg. Csak elmentem mellette a terem felé, de ő jött utánam. - Nem kérdezem meg még egyszer. Mi volt ez?
- Mi közöd van hozzá? - feleltem, de megfogta a karomat és a falnak szorított. Még 5 perc volt a becsöngőig, szerencsére a többi diák meg nem foglakozott velünk.
- Csak annyi, kislány, hogy te még csak most jöttél a suliba és itt nem ismersz senkit.
- Ne hívj kislánynak - sziszegtem. - Különben is, mi közöd ahhoz, hogy én kivel barátkozom? - próbáltam eltolni magamtól, de nem ment. Egyrészt, túl erős volt, másrészt valamiért nagyon gyengének éreztem magam és a szívem is úgy vert, mintha mindjárt kiugrana a helyéről. Nem tudom miért van ez és nem is akarom tudni, de minél hamarabb ki akarok szabadulni. Csak nevetett próbálkozásaimon, de még mindig nem hagyott békén.
- Ne próbálkozz, nem engedlek. - olyan közel volt, hogy a lehelete cirógatta az arcomat. - De egyet jegyezz meg. Kerüld el Ash-t, nem olyan, mint amilyennek látszik. - És ezzel el is engedett. Nem értettem őt, de nem is akartam. Biztos hazudik. Gyorsan rohantam órára és pont időben jöttem, mert be is csöngettek.
Az órák unalmasan teltek. Az angolt végig szenvedtem, spanyolon a hallás utáni értést gyakoroltuk, majd ének, fizika - ami, megjegyzem, nem volt olyan rossz, Mr. Payne-nek hála - aztán földrajzon még feleltünk is.
Az egyik lány, azt hiszem, Amy felelt. 4-est kapott, majd tesi órán is felmérést csináltunk. Ennél rosszabb napom nem lehet, vagy mégis?

19.rész - Két jómadár egy napja

 Hola chicas!:D Íme a következő rész! A két kedvenc fiúnk fog szerepelni benne, remélem nem baj:3 Nem valami izgis, de a következő részeket próbálom majd annak írni;) Nem szaporítom tovább a szót, jó olvasást. Anna xx.

*Damen szemszöge

 

 Reggel a nap sugarai a szemembe sütöttek. Nem tudnám megmondani, hogy hol vagyok, mert a tegnap este nagyon homályos. Az rémlik, hogy Vanessa-val táncoltam és beszéltünk, de utána teljes képszakadás. Az oldalamra fordultam, hogy a nap ne süssön a szemembe, azonban szembe találtam magam...
- Chris! - kiáltottam rá legjobb barátomra, aki a nagy kiáltásra leesett az ágyról. - Te mit keresel itt?
- Nem is emlékszel? - nemlegesen megráztam a fejem míg Chris visszamászott az ágyra. - Tegnap nagyon kiütötted magad és amikor hazahoztunk megkértél, hogy maradjak, de Adam-mék inkább hazamentek, én meg maradtam.
- Aha -  halványan rémlik valami, de túlságosan fáj a fejem, hogy emlékezzek - De mit kerestél az ágyamban? Tudtommal van egy vendégszoba a házban.
- Ez közelebb volt. - A vállát megvonva aludt vissza, míg én nehézkesen átöltöztem valami kényelmesebbe. Lecsoszogtam a lépcsőn és a konyhában bevettem egy fejfájás csillapítót és valami reggeli után kutattam. Találtam tojást a hűtőben, ezért eldöntöttem, hogy rántottát csinálok. Felszeleteltem egy kis hagymát, amit a serpenyőbe dobtam és rá a tojást öntöttem.
Amíg én a reggelit csináltam, addig Chris is lejött, méghozzá az ÉN ruhámban.
- Mi készül, édes? - vigyorgott és bevette a gyógyszert, amit kikészítettem neki.
- Rántotta. Megfelel, drágám. - Nem tudom honnan jönnek neki ezek a poénjai, de néha én is beszállok a hülyeségbe.
- Meg. - röhögve leül az asztalhoz és leteszem elég a tányért a gőzölgő rántottával. - Szüleid? - kérdezte, miközben leültem vele szembe.
- El kellett utazniuk egy munka miatt, majd csak este jönnek haza. - válaszoltam.
- Akkor mázli, hogy átjöttem, kis gumimacim. - Erre a megszólításra a kaja megakadt a torkomon. Ittam egy pohár narancslevet, hogy meg ne fulladjak.
- Ember, neked nagyon kéne egy csaj. Azt fáraszd az ilyen megszólításaiddal.
- És neked? - amint ezt mondta rögtön, meg is bánhatta. - Bocs. Nem akartam. Egyszerűen csak kicsúszott.
- Semmi baj. - összeszedtem a tányérokat és a mosogatóba tettem. Chris nem szólt semmit, tudja, hogy ilyenkor nem lehet.
Még az első és utolsó barátnőmről van szó. Úgy 16 éves voltam, még egy buliban ismertem meg. A neve Sarah volt. Nagyon szerettem, igaz, hogy tényleg szerelem volt, de mindegy. 5 hónapig jártunk, nagyon boldogok voltunk. Vagyis én azt hittem, amikor suli után elmentem hozzájuk, hogy meglepjem, de helyette engem lepett meg. Egy sráccal eléggé elvoltak egymásban. És szépen el is mondta, hogy csak a volt pasiját akarta visszaszerezni vagy mi. Nekem ennyi elég is volt. Nem akartam, hogy többé kihasználjanak és átverjenek. Soha nem akartam szerelmes lenni, ezért a buliba is menekültem, ami a szüleimnek nem tetszett és ezért velük is eléggé megromlott a kapcsolatom, amire a munkájuk is rátett egy lapáttal. Ezt csak is Chris tudja, senki más.
- Kimegyünk deszkázni? - tereltem a témát, amit Chris-t is feldobott.
- Persze, hívjuk a többieket?
- Szerintem még alszanak 11-kor. - nevettem - Mi hogy keltünk ilyen hamar? - értetlenkedtem.
- Egyszerű. Te megijedtél, hogy veled alszom, én meg az eséstől. Ami, megjegyzem, még most is fáj. - simogatta meg az oldalát.
- Adjak rá puszit - vigyorogtam.
- Aha, ennyivel tartozol. - felhúzta a pólóját és várt.
- Arra várhatsz, örülj, hogy kaptál reggelit. - Felfutottam a szobámba átöltözni, de drága barátomnak is adtam pár ruhát.
A deszka parkba érve senkit nem találtunk. Legalább az egész hely a miénk. Egy óráig voltunk, de utána elmentünk kajálni egy közeli McDonald's-ba. Mondanom sem kell, hogy pár csaj megbámult minket, sőt, a merészek még a telefonszámukat is megadták.
- Túl jó képű vagyok, egy perc nyugtom sincs. - mondta Chris.
- Haver, én jobban nézek ki. Csak azért szólítanak le, mert ott vagy, és nem akarnak megbántani. - röhögtem.
- Ha te ettől érzed jól magad, hagylak tévhitben élni. - Visszafelé továbbra is csak szívattuk egymást, de amint hazaértünk összeszedte a cuccait és hazament, de úgy búcsúzott, hogy: 'Holnap találkozunk kis galambom!' Esküszöm, kell neki egy csaj.
Nem volt mit csinálnom, ezért a nap további részében a szobámban feküdtem és hol gépeztem, hol TV-t néztem. Azonban a gondolataim Vanessa felé terelődtek. A barna szemeire, a karcsú alakjára és a hosszú lábaira. Nem Damen, nem gondolhatsz rá sehogy! De valami mégis húz hozzá, de nem tudom, hogy mi. Mintha már ismerném, de nem tudom honnan.
Szóval nem szavakat akar hallani, hanem tetteket látni. Hát, akkor megkapja!