57.rész - Hívás

Hola chicas! Új résszel jelentkezem! Talán örülni fogtok;) Ha tetszik, hagyjatok pár komit:) Jó olvasást! Anna xx.
 

*Damen szemszöge

 Teljesen ideg voltam, mert nem tudjuk, hogy hol van Vanessa. Anyáék szerint elég lenne akár egy telefonhívás és meg is találnánk, de biztos, hogy elvették a telefonját és még egyszer biztos nem hívna fel!
Percenként néztem a telómra, hátha Ash lehet olyan segghülye, hogy mégis felhívna. Pont ekkor szólalt meg és a képernyőn az Ő neve villogott!
- Ő hív! - kiáltottam fel boldogan, mire apa valami kütyüvel rá is csatlakozott, én meg felvettem.
- Mit akarsz? - vettem fel idegesen. Már az felidegesített, ha arra gondoltam, hogy csak egy ujjal is hozzányúlt. De meglepő módon nem ő szólt bele, hanem egy lágyabb hang, amit rögtön felismertem.
- Damen... - suttogta Vanessa.
- Van! Annyira örülök, hogy hallhatom a hangod! - eresztettem egy apró mosolyt. - Jól vagy? Vagy nem is, hol vagy?
- Mondjuk, hogy jól vagyok. De a helyet nem tudom, valami erdőben. Kérlek siess, vagy ne, mert az öreg Winslow-nak tervei vannak. - suttogta.
- A matek tanárnak? Neki mégis mi köze...? - nem tudtam befejezni, mert a vonal másik végéről kiabálást hallottam.
- EZT MÉGIS HOGY KÉPZELED?! TELEFONÁLUNK, MI?! HÁT MOST NAGYON MEGJÁROD! - hallottam meg annak a seggfejnek a hangját, aztán már pár csattanást és egy koppanást. Ugye ez nem az amire gondolok?
- Kérlek... sajnálom - hallottam meg Vanessa gyenge hangját.
- Te szarházi, halott vagy! - kiáltottam a telefonban. Forrt bennem a düh, amiért nem lehettem ott és védhettem meg én.
- 24 órád van, hogy megtaláld. - szólt bele a telefonba a rohadék. - De ha nem, akkor megtartom és jól eljátszadozunk. Igaz édes?
- Dögölj meg. - hallottam meg a hangját. Kicsit megmosolyogtatott a visszaszólása.
- Telik az idő, Wright. - szólt még Ash. - Most pedig... - a többit már nem hallottam, mert kinyomott. Erősen az asztalhoz vágtam a telefont és apára néztem.
- Mond, hogy sikerült megtalálni. - morogtam.
- Nem, valamiért nem fogta. - húzta el a száját. A konyhába mentem, hogy igyak egy pohár vizet és talán sikerül lenyugodnom is.
- Nyugi haver, meg fogjuk találni. - jött utánam Chris. Tegnap óta még csak egy mosolyt sem láttam az arcán. Teljesen komoly volt. Jenny-vel próbáltunk akár csak egy halvány mosolyt az arcára erőltetni, de semmi. Már kezdek aggódni érte.
- De hogy a fenébe találnánk meg akár csak 1 nap alatt?! És ha nem találjuk meg, akkor ... - nem tudtam kimondani. Nem akartam, hogy az a rohadék hozzáérjen. Pláne ne ÚGY.
- Ne gondolj ilyenekre! Meg fogjuk találni! - csattant fel legjobb haverom is.
- De... - és ekkor bevillant, hogy hogy is találhatnánk meg. Visszamentem a nappaliba és felkaptam a telefonomat. Kikerestem azt a nevet, amit soha a büdös életben nem hívnék fel, de most muszáj megtettem. Több se kellett neki, szinte rögtön felvette.
- Már vártam, hogy hívj édes. - szólt bele.
- Tudnánk találkozni? - kérdeztem, figyelmen kívül hagyva a megszólítást.
- 1 óra múlva a parkban. - mondta, majd letette. Remélem, hogy Tőle már könnyebben ki tudom szedni, hogy hol van Vanessa.

***

Már a parkban állok és várom, hogy Ő is megérkezzen. A hátam mögül cipők kopogását hallottam. Megfordultam és megláttam Őt, amint egy elégedett mosollyal felém tart.
- Tudtam, hogy hívni fogsz. - kezdte azon a mézes-mázos hangon és átkulcsolta a kezeimet a nyakamon, de én rögtön le is hámoztam magamról.
- Hol van Vanessa? - tértem rögtön a lényegre.
- Most mit érdekel az a kis cafka? - nézett rám dühösen, csípőre tett kézzel. - Most hogy végre kikerült a képből újra együtt lehetünk! - a végét olyan magas hangon mondta, hogy eskü, beszakadt a dobhártyám. 
- Brithany, hányszor kell még elmondanom, hogy végre felfogja a kis agyad? Mi - soha - nem - leszünk - együtt. - tagoltam neki, mint egy kisgyereknek, bár az hamarabb megérti, mint ez a csaj.
- Tudom, hogy csak is azért vagy vele, hogy engem féltékennyé tegyél, de elég, ha csak megmondod, hogy kezdjük újra. - a legszívesebben a saját fejemet vertem volna a falba. Tuti, hogy csecsemőként fejre ejtették. 
- Figyelj Brith - léptem közelebb hozzá, kezemet a derekára tettem. És láthatólag le is fagyott. Lassan a füléhez hajoltam és belesuttogtam. - Még akkor sem kellenél, ha az életem múlna rajta. - sértett arckifejezéssel lökött el magától és elsétált. Győztes mosollyal néztem utána, de hirtelen megfordult.
- Lehet, hogy nem a te életed, de a kis barátnőd élete a tét. - az én arcomról lefagyott a mosoly ő meg elsétált. Hazamentem, ahol mindenki indulásra volt készen.
- Működik? - kérdeztem.
- Igen, úgy tűnik a városon kívül van. - mondta apa a képernyőre pillantva. Mondtam, hogy egy kis nyomkövetőt csempésztem Brith táskájába. A 'szerelmét' ki kell használni.
- Akkor induljunk! - jelentettem ki, majd beszálltunk a terepjáróba - apáék cége adta - és indultunk is. Ne aggódj Vanessa, megyünk!