2.évad 18.rész - Soha nem leszünk együtt...

Hola chicas! Oké, nem is tudom, hogy mit mondjak, higgyétek el, ezt a részt nem ilyennek terveztem, de az iskola már nagyon lefáraszt és most nagyon nem volt már erőm hosszabbat/jobbat összehozni:// Tudom, hogy szemét vagyok, de már alig 2 hét van a suli végégig és onnantól már csak sokkal jobb részeket akarok nektek hozni, szóval még nézzétek el nekem ezt a részt.
Köszönöm az előző részhez jött kommenteket!:)
P.S. A jövő héten osztálykiránduláson leszek, ezért nem lesz rész!
Jó olvasást!
Anna xx.


*Vanessa szemszöge

A mai program: henyélés, ágyban maradás. Igen, ez egy nagyon szép terv. Azt hiszem el is kezdem már most, főleg a tegnapi buli után. Basszus, alig emlékszem, hogy mi is történt. Ha már itthon vagyok, akkor túl sok minden nem is történhetett.
Az arcomat belefúrtam a párnába, a nap sugarai elől és erősen beszívtam az illatát, amitől a pillangóim a hasamban életre keltek, az ismerős illattól, amit már oly régen nem éreztem...Várjunk csak!!!!
Ebben a pillanatban, pedig egy kéz ölelt át és a hozzá tartozó test is szorosan a hátamhoz simult. Minden álom kiment a szememből és mint akit kilőttek, úgy ültem fel az ágyban...ami elég rossz ötlet volt, mert a fejem iszonyatosan sajogni kezdett. A fejemet fogva néztem körbe a szobában, ami nem is az enyém volt, hanem a mellettem még mindig alvó göndöré. A ruháim szanaszét voltak és elnézve a Göndörkét...csak remélni tudom, hogy van rajta alsógatya.
Lassan próbáltam lehámozni magamról Damen ölelő karját és már ott voltam, hogy felálljak az ágyból, amikor megragadta a derekam és engem visszarántva fölém kerekedett.
- Hova-hova? - kérdezte reggeli rekedtes hangján és persze, szokás szerint kirázott tőle a hideg...ami szintén annyira hiányzott. Zöld szemeivel fürkészűen vizslatott és ugyanúgy csillogott a szeme, mint régen.
- Haza. - vágtam rá, de a fejem még mindig lüktetett.
- Gyorsan hazaérsz, nem kell sietni. - mondta, majd a nyakamhoz hajolva apró, nedves puszikkal kezdte ellepni a bőröm. Szinte égett a bőröm, ahol ajkai megérintettek.
- Hagyd abba. - találtam meg a hangom és próbáltam azt mutatni, hogy nem élvezem, de amint elkezdte szívni a nyakam egy érzékeny részét egy nyögés így is kicsúszott.
- Érdekes, tegnap nem ezt kérted. - hajolt el a nyakamtól, majd a számat kebelezte be. Keze eközben nem tétlenkedett és az oldalamon végigsimítva haladt egyre lejjebb...és ekkor szólalt meg a telefonja.
- A kurva életbe. - káromkodott az orra alatt, miközben lemászott rólam és az íróasztalán lévő csörgő készülékhez ment. - Igen? - kérdezett bele sóhajtva. Hmm, tippeljek, hogy ki az? - Nem, most nem megyek el érted...Hívj taxit, basszus!...Sajnálom baby, nem akartam így beszélni...-bumm, így legyen 5-öm a lottón!
Basszus, most esik le, hogy én akkor lefeküdtem Damennel az este! Baszki! Tudom, hogy ki nem állhatom a csajt, de akkor is, most lesüllyedtem az ő szintjére!
Figyelmen kívül hagyom a fejfájást és először a fehérneműimet próbálom megkeresni. Magamon érzem Damen égető tekintetét, de inkább nem is szólok, mert úgysem hagyná abba. Mindegy, legalább ezeket mind megtaláltam, felvettem, majd visszavettem a ruhámat is. Amikor már mentem volna ki az ajtón, egy kéz megragadta a karom, becsukta az ajtót és annak nyomott neki.
- Köszönés nélkül lelépsz? - húzta fel a szemöldökét.
- Úgyis beszéltél. - rántottam vállat és próbáltam kiszabadulni, sikertelenül. - Elengednél?
- Nincs hozzá túl sok kedvem. - felelte egy pimasz mosollyal az arcán.
- Nem a barátnőddel kellene lenned? - kérdeztem rá kissé ingerülten, mert még mindig nem sikerült kiszabadulnom.
- Már megint ezt játsszuk? - forgatta meg a szemét. - Nem a barátnőm. Akit én tényleg akarok, az itt van a kezem között.
- Hát akkor el kell keserítselek, ugyanis ő nem kíváncsi rád! - vágtam neki, és még én magam sem hittem el amit mondtam.
- Ó, igazán? Akkor miért is vagy féltékeny Jaseminere?
- Én nem vagyok féltékeny! - tagadtam.
- Biztos vagy te ebben? - vigyorgott, majd újra felvette a kezében lévő telefont, ami már nem tudom hányszor csörgött eddig. - Mondd!...Mi?...Komolyan??...Oké, megyek is! - tette le a telefont, majd elengedett. - Sajnálom, de ezt később kell folytatnunk. - kezdett el öltözködni. Mi?! Ez most komolyan lelép, mert az a csaj hívta?!
- Arra aztán ne is számíts! - mondtam és belül teljesen összetörtem.
- Baby... - kezdte volna, de nekem több sem kellett, a szívem teljesen összetört és könnyekkel a szememben rohantam ki az ajtón. Ennyi, ez volt a végszó, mi már soha nem leszünk együtt...