2.évad 15.rész - Mit érdekel?

Hola chicas!:D Itt is van az új rész, amit -remélem:D- annyira vártatok. Nagyon nem fűznék hozzá semmit, csak remélem tetszeni fog és hagytok magatok után nyomot, akár hideget, akár meleget;)
Jó olvasást!
Anna xx.


*Vanessa szemszöge

Istenem! Én...én egyszerűen...én nem akartam! Dühös voltam és csalódott, persze, hogy ezt mondom...de a legrosszabb az egészben, hogy ő próbálkozni, sem próbálkozott! És ez sokkal rosszabb érzés, mint hogy a szemem láttára lefeküdt azzal a ribanccal vagy...hogy éppen most szakítottunk. Szakítottunk. Nem, én ezt nem akartam!
A könnyeim folyamatosan csak folynak és csak Damen szavai járnak a fejemben. Hogy boldog vagyok-e? NEM! Kétségtelenül nem!
A maradék lelki erőmet felhasználva kényszerítettem magam, hogy elvonszoljam magam a fürdőbe. Remélhetőleg egy zuhany kicsit lecsillapít. A fürdőben megnyitom a vizet, leveszem a pizsamámat és beállok a zuhany alá. De hiába, kicsit sem segít. Átállítom egy kicsit hidegre és hagyom, hogy lehűtsön. Nem maradok sokáig, kilépek a zuhanyból, a szobámban felveszek egy laza ruházatot és elindulok. Hogy pontosan hova, azt én sem tudom, de az biztos, hogy otthon nem tudok maradni a négy fal között és azzal a tudattal, hogy Damen a szomszédban van.
A fülesemet betettem a fülembe és véletlen lejátszásban elindítottam a zenét. A gondolataim már így is megőrjítettek, ezért jobbnak láttam, ha valami eltereli a figyelmemet, legalább egy kis időre. Azonnal továbbnyomtam, amikor még csak a Lost In You eleje kezdődött.
Alighogy az utca végénél jártam, amikor hirtelen két kart éreztem a vállamon. Nem is kérdés, hogy megijedtem és vadul dobogó szívvel fordultam meg. Azonnal megnyugodtam, amikor Josh vigyorgó képével találtam magam szemebe.
- Hova-hova? - kérdezte, amikor a fülest is kivettem.
- Csak sétálgatok. - vontam vállat.
- Csatlakozhatok? - szerintem ezt inkább kijelentésnek szánta, mint kérdésnek, mert a válaszomat meg sem várva, megfogta a csuklóm és engem maga után húzva ment.
- Nem vagyok kislány, tudok egyedül is menni. - szabadítottam ki a csuklóm a szorításából. - És te pontosan mit is csinálsz itt egyedül?
- Megláttalak az ablakból és gondoltam csatlakozom. Úgyse volt mit csinálnom. - rántott vállat.
- Most aggódnom kéne, hogy az ablakból figyeltél? - néztem rá és óvatos mosolyra húztam a szám.
- Ha-ha. Nagyon vicces. - felelte gúnyosan.
- És pontosan hogy lehet, hogy nem volt semmi dolgod? - törtem meg a csendet, ami közénk telepedett.
- Hát, a tesóimat anyáék elvitték valami gyerekfilmre, Jenny pedig családi ebédre ment. - magyarázta.
- Oh, Jennyről jut eszembe... - mondtam, majd egy pofonnal jutalmaztam a mellettem lévő srácot.
- Hé, ezt miért? - fogta az arcát és értetlenül nézett rám, de amikor látta az arcomat, inkább csak lehajtotta a fejét és a földet kezdte bámulni. Gondolom rájött. - Oké, megértem, hogy most utálsz, de jó magyarázatom van rá.
- Tudod, nektek fiúknak mindig van valami magyarázatotok a nagyon világos tényekre. - feleltem sértetten, majd megfordulva, inkább hazafelé vettem az irányt.
- Vanessa várj már! - szaladt ő is utánam, de én nem tágítottam, inkább csak mentem, hogy minél hamarabb otthon lehessek.
A házunk előtt még is megálltam és szembe fordultam a kifulladt sráccal. Nagy sportember, nem?
- Figyelj, én nem fogok beleszólni ebbe az egészbe, de ha csak szórakozol vele, akkor én magam fogom kitekerni a nyakadat. Mert ha egy szemétládáért szakított Chrisszel...!
- Hé kislány, semmi baj nem lesz. - fogta meg a vállam és úgy mondta a szemembe. - Tudom, hogy szemét vagyok, hogy ezt tettem és megérdemlem, hogy Chris is behúzzon nekem, de nem lesz semmi gond. - mosolygott rám kedvesem, nekem pedig újra sírhatnékom támadt, ezért megadva magam Josh vállába fúrva az arcom, hagytam, hogy lecsillapodjak. De ez mégsem volt olyan, mint amikor Damen vállán sírhattam ki magam...hiányzik, pedig alig pár órája szakítottunk. - Na jó, menj be és inkább pihend ki magad holnapra. - kacsintott. - Holnap találkozunk Vanessa. - köszönt el és ő is elindult haza.
- Szia Josh. - mondtam még én is és befelé vettem az irányt. Azonban még mielőtt beléptem volna, a szemem sarkából megláttam a másik ház verandáján Őt. Csak egy laza kosárnadrág volt rajta, így a tekintetem azonnal izmos felsőtestére csúszott, majd mégis lassan fölvezettem a tekintetem a szemébe. Most más volt a tekintete. Zöld szemei, amik eddig mindig csillogtak, most csak hidegen és lesajnálóan nézett rám.
- Látom hamar találtál pótlékot. - mondta ki hidegen és Josh irányába biccentett.
- Mit érdekel? - kérdeztem. - Szakítottunk.
- Szakítottunk, valóban. - bólintott, még mindig ugyanolyan érzéstelenül.
- Édes, jössz már? - hallatszott ki egy idegtépő hang a házból.
- Egy pillanat. - kiáltott vissza, majd újra felém nézett.
- Ki...ki van nálad? - kérdeztem, és éreztem hogy a torkom elszorul és mindjárt összeesek.
- Mit érdekel? Szakítottunk. - vágott vissza a saját szavaimmal, majd bement a házba és becsapta az ajtót maga után.
Én is követtem a példáját, de amint becsukódott az ajtó 'összeomlottam'. Annak nekidőlve csúsztam le a földre és sírtam. Újra. Úgy tűnik Damen máris túllépett rajtam és nekem is ezt kellene tennem!