Nem beszélek sokat, jó olvasást, Anna xx.
P.S. Köszönöm a 23 feliratkozót és a több, mint 20.000 oldalmegjelenítést! Várom a véleményeteket a résszel kapcsolataban!
És sok sikert az iskolához!
*Damen szemszöge
Reggel egy nem éppen kellemes hangra ébredtem, ami nem volt más, mint az ébresztő. Én mondjuk szívesebben aludtam volna még, ha a mellettem fekvő nem rúgott volna le a takaróm kihúzása módszerrel.
- Ez nem volt szép. - morogtam.
- De ideje menni. - hallottam a választ, majd amikor feltápászkodtam már a saját szobájában találtam meg. Álmosan ugyan, de feltápászkodtam és a fürdőbe vettem az irányt. Gyors elkészültem, majd az üres táskámat felkapva indultam le. Megreggeliztem és egy 'Elmentem!' kiáltással ki is mentem az ajtón. A kocsi mellett Vanessa álldogált.
- Tovább készülődsz, mint én. Most melyikünk a lány? - mosolygott, én meg egy szemforgatás után megcsókoltam.
A suliba érve, nem fogadott semmi különleges. Sor a büfénél, beszélgető diákság, ó és most még az igazgatóhelyettest is hallottam ordibálni. Ez új.
Chris-széket a teremben találtuk meg, amint valamin nagyban veszekedtek.
- Nem, nem és nem! - mondta Chris.
- De igen, ez így van! - kontrázott Aaron. Van Jenny-hez ült, míg én a fiúkhoz csatlakoztam.
- Na most mégis min veszekedtek? - kérdeztem egy fáradt sóhajjal. Gyakran van az, hogy valami hülyeségen egyszerűen összevesznek és a legtöbbször az agyamra mennek ezzel.
- Ez a hülye azt mondja, hogy egy igazi kém soha nem szokott nyaralni! - felelte keresztbe font kézzel. Én meg csak lefejeltem az asztalt egy 'Arrrrgh!' morgással.
- Mondom, hogy nem! Mindig készenlétben kell lenniük! - kontrázott Aaron. Bedugtam a fülest, hogy kimaradjak ebből az egészből és egy kis alvással vártam az óra kezdetét.
***
Unalmas és fárasztó nap! Edzésről jövök és már csak haza akarok menni, hogy egy nagyot aludhassak. Már az üres folyosón mentem a kijárat felé, hogy utolérjem a többieket, amikor valaki hirtelen nekem jött. Én kicsit hátra tántorodtam, de ez a valaki elesett.
- Bocs, ne haragudj. Nem láttalak. - mentegetőztem, holott nem is én voltam a hibás, csak mivel akit 'elgázoltam' lány volt, sajnos nem hibáztattam.
- Ne, nem a te hibád! - válaszolt magas hangon. Óvatosan feltápászkodott, bár abban a magassarkúban elég nehéz volt. Amint biztos sarkakon állt, gyorsan végig néztem rajta (nem félreérteni!). Hosszú, szőke haj, sok smink, márkás ruhák...basszus. - Amúgy Jasemine Beaker vagyok. Új diák. - nyújtotta a kezét, csak úgy, mint abban a romantikus filmekben, amikor a férfi kezet csókol a lánynak. Hányok.
- Én Damen és mennem kell. - kerültem volna ki, de elkapta a karom és ott tartott.
- Nem mondanám meg, hogy hova kell mennem a pom-pom lány válogatásra? Sajnos eltévedtem. - dobálta a haját és szomorúságot színlelt.
- Amint látod, nem vagyok pom-pom lány, így nem tudok segíteni. - próbáltam kiszabadítani a karomat, de erősen fogott, a körmét a bőrömbe mélyesztve.
- Akár másban is segíthetnél... - súgta halkan, végig simítva a mellkasomon.
- Damen, jössz már? - érkezett oda Vanessa. Hála istennek! Jasemine rögtön elengedett, én meg gyorsan mellé léptem és átöleltem a derekát.
- Persze, mehetünk. - mondtam hangosan és minden köszönés nélkül otthagytuk az új lányt és kifelé vettük az irányt.
- Ki volt ez? - szólalt meg Van, a kocsiban.
- Új lány. - sóhajtottam. - Szerintem inkább az új Brithany. - javítottam ki magam.
- És miért hagytad, hogy simogasson? - kérdezte enyhe éllel a hangjában. A térdére tettem a kezem és megszorítottam.
- Nem akartam, próbáltam eltűnni, de nem eresztett. - mondtam higgadtan. Amikor megálltunk a házunk előtt, kiszálltunk, de amint el akart menni, elkaptam a karját, visszarántottam és megcsókoltam. De úgy, mint még soha.
- A szobádban találkozunk. - súgtam, amikor elváltunk egymástól. Csak biccentett és átment a saját házukba, majd én is bementem.
- Segítened kell! - támadtak le a szüleim, amint beléptem.
- Bocs, ne haragudj. Nem láttalak. - mentegetőztem, holott nem is én voltam a hibás, csak mivel akit 'elgázoltam' lány volt, sajnos nem hibáztattam.
- Ne, nem a te hibád! - válaszolt magas hangon. Óvatosan feltápászkodott, bár abban a magassarkúban elég nehéz volt. Amint biztos sarkakon állt, gyorsan végig néztem rajta (nem félreérteni!). Hosszú, szőke haj, sok smink, márkás ruhák...basszus. - Amúgy Jasemine Beaker vagyok. Új diák. - nyújtotta a kezét, csak úgy, mint abban a romantikus filmekben, amikor a férfi kezet csókol a lánynak. Hányok.
- Én Damen és mennem kell. - kerültem volna ki, de elkapta a karom és ott tartott.
- Nem mondanám meg, hogy hova kell mennem a pom-pom lány válogatásra? Sajnos eltévedtem. - dobálta a haját és szomorúságot színlelt.
- Amint látod, nem vagyok pom-pom lány, így nem tudok segíteni. - próbáltam kiszabadítani a karomat, de erősen fogott, a körmét a bőrömbe mélyesztve.
- Akár másban is segíthetnél... - súgta halkan, végig simítva a mellkasomon.
- Damen, jössz már? - érkezett oda Vanessa. Hála istennek! Jasemine rögtön elengedett, én meg gyorsan mellé léptem és átöleltem a derekát.
- Persze, mehetünk. - mondtam hangosan és minden köszönés nélkül otthagytuk az új lányt és kifelé vettük az irányt.
- Ki volt ez? - szólalt meg Van, a kocsiban.
- Új lány. - sóhajtottam. - Szerintem inkább az új Brithany. - javítottam ki magam.
- És miért hagytad, hogy simogasson? - kérdezte enyhe éllel a hangjában. A térdére tettem a kezem és megszorítottam.
- Nem akartam, próbáltam eltűnni, de nem eresztett. - mondtam higgadtan. Amikor megálltunk a házunk előtt, kiszálltunk, de amint el akart menni, elkaptam a karját, visszarántottam és megcsókoltam. De úgy, mint még soha.
- A szobádban találkozunk. - súgtam, amikor elváltunk egymástól. Csak biccentett és átment a saját házukba, majd én is bementem.
- Segítened kell! - támadtak le a szüleim, amint beléptem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése