2.rész 6.rész - Ez most komoly?

Hola chicas! Sajnálom, hogy ennyit kellett várni, de meghoztam az új részt! Nem tudom, hogy mennyire lett jó, de ezt rátok bízom;) Jó olvasást és hagyjatok pár komit!:D
Anna xx.
P.S. Köszönöm a 24 feliratkozót és a több, mint 21000 oldalmegjelenítést!!:D
 

*Vanessa szemszöge

Reggel fáradtan és kicsit dühösen ébredtem. Hogy miért? Mert az én drágalátos barátom nem jött át, úgy ahogy megígérte. De még annyi fáradságot sem vett, hogy üzenjen, hogy 'Figyelj, ne várj rám, most mégsem megyek át.' Igen, még csak ennyit sem érdemlek!
Ezért ma úgy döntöttem, hogy gyalog megyek iskolába. Semmi kedvem, egy kis hazug mellett ülni egy kocsiban! De lám, még ez sem sikerült, ugyanis direkt a kapu előtt már Göndörke áll a kocsijának dőlve. Próbáltam gyorsan elmenni mellette, de ugye ez nem sikerült, mert amint elindultam volna, azonnal elkapta a karom és visszahúzott.
- Üdvözlést nem kapok? - kérdezte édes mosollyal, de engem ez sem érdekelt. Meg sem szólaltam. - Na mi van? Elvitte a cica a nyelvedet? - nevetett. - Haragszol rám? - ráncolta a szemöldökét.
- Nahát, erre magadtól jöttél rá? - kérdeztem gúnyosan.
- Mit csináltam? - sóhajtott, majd az égre emelte a tekintetét, onnan meg vissza rám.
- Inkább mit NEM csináltál. - emeltem ki a 'nem' szócskát. Egy ideig elgondolkozva nézett rám, majd leesett neki, hogy mire is gondolok.
- Meg tudom magyarázni... - kezdte.
- Na, azt kíváncsian várom. - fontam keresztbe a karom.
- Szerintem induljunk el, mert el is fogunk késni. - beszálltunk az autóba és elindultunk a suli felé.
- Na, tegnap, amint bementem a lakásba, anyáék rögtön letámadtak, azzal a mondattal, hogy segítenem kéne nekik...
- Mégis miben? - vágtam közbe.
- Én is ezt kérdeztem. - nézett rám gyorsan. - Szóval, kaptak egy feladatot, ami az, hogy le kell kapcsolniuk egy drogbárót. És, mivel a lánya a sulinkba jár, valahogy közel kell kerülnöm hozzá...
- Közel kerülni hozzá? Pontosan mennyire? - vágtam közbe kissé ingerülten. Oké, hogy segít, de hogy egy lányhoz kell közel kerülnie??? Na, azt már nem hagyhatom!
- Tudtam, hogy így fogsz reagálni. - mondta, amikor leállította a motort a suli előtt. Kiszálltunk, majd befelé vettük az irányt. - Figyelj, ha tehetném, nem vállalnám el. - rántott magához és átölelte a derekamat. Itt, a folyosó közepén. - De szeretnék segíteni anyáéknak. És különben is, a múltkorit is élveztem. Az elrablásodat leszámítva. - mondta, enyhe dühvel a hangjában. Lassan felvezettem a kezemet a hajába és hajába túrva adtam neki egy lágy csókot. Először meglepődött, de rögtön visszacsókolt.
- Rendben. - mondtam kicsit elhúzódva tőle.
- Deeeee...??? - kérdezte és ajkait mosolyra húzta.
- De nem kerülhetsz a lányhoz közelebb,  mint ha egymás mellett álltok és CSAK a vállatok ér össze!! - kicsit furcsán fogalmazhattam, de nem engedhetem, hogy összejöjjön egy másik lánnyal!
- Megpróbálok mindent, de igyekezni fogok. - ígérte és egy újabb csókot adott, amikor megszólalt a csengő. Szerencsére még a tanár előtt beértünk a terembe. Hát akkor kezdődjön a nap!

Úristen, azt hittem, hogy soha nem lesz vége a napnak! Vagyis igazából, csak ebéd szünet lesz és utána lesz még egy matek óránk, de az már nem olyan vészes. Na, szóval Jenny-vel már a tálcáinkkal a kezünkben kerestük a fiúkat. Meg is találtuk őket, azonban az ÉN göndör barátom mellett egy szőke lány ült, aki éppen a karját simogatta!!!!!
- Mi a... - mondtuk egyszerre Jenny-vel.
- Lányok végre!! - kiáltott fel Chris. És ahogy látom, még meg is könnyebbült. Mindenki ránk kapta a tekintetét, mint a szőke csaj is, aki nem mellesleg a tegnapi lány volt, akivel Damen találkozott. Ó, hogy az a....!!!! Helyett foglaltam Damen másik oldalán, aki rögtön közelebb húzódott hozzám és egy csókot nyomott a számra.
- Köszönöm. - súgta a fülembe. Na, mi van? Lemaradtunk valamiről. - Ó, csajok, ő itt Jasemine, új lány a suliban. Jasmine, ők itt Vanessa és Jenny. - mutatott be minket egymásnak.
- Nagyon örülök. - mondtam és mosolyt erőltettem az arcomra. Ő már kevésbé próbálkozott így.
- Ja, én is. - biccentett, majd Aaron-hoz fordult és vele kezdett tovább beszélgetni. Szegény srác, az arcán jól látható volt a fájdalom.
Az ebéd szünetnek gyorsan vége lett és mi is mentünk az órára, azonban valami még mindig ott motoszkált a fejemben.
- Miért is ült az a lány velünk ma? - állítottam meg Damen-t.
- Ömmm, elfelejtettem említeni, hogy ő az a lány, akihe közel kell kerülnöm? - vakarta a tarkóját és mindenfele nézett, csak rám nem. Ó, ezt biztos, hogy nem hagyom szó nélkül!
- Felfogtad, hogy ez a lány már tegnap rád mászott??!! Ha, nem megyek oda...
- Szerinted hagytam magam? Ilyennek ismersz? - háborodott föl. Még ő van kiakadva?
- Nem, én...basszus, nem tudom!! - túrtam bele a hajamba. Most nagyon is kavarogtam a fejemben a gondolataim. Ez az egész...talán nem kellene engednem, hogy Damen ezzel a csajjal legyen. - Talán, inkább attól félek, hogy elvehet tőlem, oké?? - löktem meg egy kicsit a mellkasánál. Ő rögtön elkapta a karom és magához húzva egy hosszú ölelésre. Nem sok kellett, hogy megnyugodjak, miközben ő a hajamat simogatta.
- Figyelj rám, - tolt el egy kicsit magától, hogy a szemembe nézhessek. - senki, ismétlem, senki nem cserélhet le téged, oké? Szeretlek, szerinted hogy lehet, hogy már majdnem 1 éve veled vagyok? Csak bízz bennem, oké? - szavai nagyon jól estek, én meg megkönnyebbülten bólintottam. - Na gyere, essünk túl azon a matekon. - sóhajtott fel fájdalmasan, míg én csak nevettem rajta.

***

Nem akartam elhinni, hogy már hétvége van. Komolyan, az elmúlt napok Jasemine-nel, maguk voltak a pokol. A hangjától, a beszédétől...egyszerűen az egész lényétől fejfájásom volt. És nem csak én éreztem így, hanem mindenki, aki velünk volt. Chris már a könyvtárba menekült, mert ott legalább csönd volt. Igen, ilyen drasztikus lépésre kényszerült unokatesóm a szőke baba miatt.

Most éppen csak sétálok az utcában, mert unatkoztam. A fiúk terveztek valamit, Jenny pedig a nagyszüleinél segít, úgyhogy egyedül maradtam.

- Vaniiii!!! - hallottam meg egy ismerős hangot az egyik ház kertjéből. Még pedig a kis Lily-t pillantottam meg.

- Szia Lily! Hát te mit csinálsz itt egyedül? - kérdeztem, mert sem Harry-t, sem pedig a szüleiket nem láttam az udveron.

- Elbújtam a fiúk elől. - válaszolt.

- Fiúk? - és ekkor jelent meg Harry, mögötte pedig egy eléggé ismerős sráccal. Mindketten meglepődve néztük a másikat, majd Ő törte meg a csendet.