*Vanessa szemszöge
Végre szombat, amikor kipihenheted az eddigi hetedet. Délig alvás, lustálkodás, szóval egyszerűen egész napos semmittevés. Aha, ez lenne a tervem mára, de mivel ma anyáék, ilyen házavató grill-partit terveztek, ahova majdnem az egész szomszédságot meghívták, ezért nekem is segítenem kell előkészülni. Szóval be kell vásárolni, bepácolni a húsokat - ami csak apa feladata -, kipakolni a kertbe a székeket és asztalokat és persze kitakarítani a házat, mert nem várhatjuk őket egy piszkos házban, ami egyébként nem is olyan piszkos, de anya tudja. De csak azért is kikönyörögtem anyánál, hogy legalább 10-ig hadd aludhassak, hisz nagyon fárasztó hetem volt. Vonakodva, de belement.
Így hát reggel az ébresztőm csörgött, de nem akartam most a földhöz vágni. Lassan kikelek az ágyamból és a szekrényem felé veszem az irányt. Felveszek egy egyszerű itthoni ruhát, ami alkalmas lesz a takarításra is. Lementem a konyhába, ahol anyáék már nagyban a kajákat csinálták. Kerestem valamit reggelinek, de nagyon nem találtam semmit. Amikor anya észrevette, hogy nem találtam semmit, felvett egy zacskót és mosolyogva nekem adta. Meglepődve néztem bele a zacskóba, ahol egy kakaós-csiga volt.
- Tudtam, hogy nem találsz majd itthon semmit, ezért vettem egyet - mondta, mire megöleltem és adtam egy puszit az arcára - De ha megetted, menj és porszívózz fel és törölgess!
- Rendben. - gyors megettem a reggelimet és mentem is takarítani. Először a földszintet csináltam meg. A nappaliban egész jó munkát végeztem magamhoz képest. Szinte csillogott. Majd jöhetett az emelet. A folyosón felporszívóztam és anyáék szobájában is. Ahol kellett törölgettem, de az se volt túl sok. És végül jöhetett a saját szobám. Alig egy hete lakunk itt, olyan mintha 1 hónapja nem takarítottak volna itt. Nem is vagyok olyan rendetlen, de ha fáradt vagyok nem pakolok. Mindegy, összeszedtem a ledobott ruhákat és a szennyes tartóba tettem, majd fel is porszívóztam. Rendet raktam az asztalomon és letöröltem, majd a polcaimat is. Mikor kész lettem, megnéztem az órát, ami fél 12-t mutatott. Hoppá, röpke másfél óra alatt végeztem. Egyéni csúcs. A porszívót visszavittem a helyére és lementem anyáékhoz. Anya a konyhában sütött valamit, gondolom ebédet csinál.
- Heló, mit csinálsz? - felültem a pultra, ahol volt hely.
- Sült krumplit és rántott csirkefalatok. Végeztél is? - nézett rám csodálkozva.
- Aham. Tudom, meglepő. És mikor jönnek a vendégek?
- Úgy 3 körül.
- Addig tudok segíteni még valamit?
- Apádnak segíthetnél, kint pakolja asz asztalokat. - Kimentem apához, aki már a székeket rakta le. Huh, lesznek egy páron.
- Apa, segítsek valamiben?
- Hozd ki a szivacsokat és rakd rá a székekre. - bólintottam, majd a garázsból kihoztam a szivacsokat és rátettem a székekre. Aztán megebédeltünk, míg nekem mosogatnom kellett, addig anyáék a kint asztalt terítették meg. Mikor ezzel kész lettem, felmentem a szobámba. Gépeztem kicsit, de nem nagyon kötött le. Mivel fél 2 volt, ezért elkezdtem készülődni. Gyorsan lezuhanyoztam és megmostam a hajam. Magamra csavartam egy törülközőt és a szekrényemben kerestem egy a partira illő ruhát, de nem akartam annyira kiöltözni. Végül találtam egy pont tökéletes ruhát, így fel is vettem. A hajammal nem vesződtem sokat, ezért csak gyorsan megszárítottam és hagytam, hogy lazán, hullámosan omoljon a vállamra. Felraktam egy természetes sminket, fújtam magamra a kedvenc parfümömről. Végül felvettem a néhány karkötőt és késznek nyilvánítottam magam. Rögtön meg is szólalt a csengő.
- Vanessa, kinyitnád lécci? - kiabált anya.
- Persze! - már rohantam is, hogy kinyissam. Megálltam, vettem egy nagy levegőt és kinyitottam. Szembe találtam magam, egy nővel és a férjével. Kb anyáékkal lehettek egyidősek.
- Gondolom, te vagy Vanessa. Örülök, hogy megismerhetlek. - nyújtott kezet a nő.
- Igen, én vagyok. Maguk meeeg...?
- Jaj, bocsánat, én Nina Wright vagyok, ő meg a férjem, Robert Wright. - várjunk csak. Wright? Akkor ők...? - Ő meg a fiunk, Damen. De lehet, hogy már ismered. - Félre álltak és így szembe találtam magam a jól ismert göndör sráccal. Egy térdig érő nadrágot és egy inget viselt, amit nem gombolt be teljesen, így tökéletesen rá lehetett látni a mellkasára. Haja szokás szerint kuszán állt a fején, míg az arcán egy laza mosolyt volt.
- Megmondtam, hogy ma találkozunk. - már válaszolni akartam rá, de valaki közbe vágott.
- Nina, de jó, hogy már itt vagytok! Ti vagytok az elsők, gyertek beljebb! - invitálta be őket anya. Az örömét látva, már biztos jóban vannak. Mire észbe kaptam, már ki is mentek a hátsó kertbe, én meg kettesben maradtam Damen-nel.
- Úgy tűnik a szüleink már nagyon jóban vannak - szólalt meg Damen.
- Hát igen. - rántottam meg a vállam - Kérsz valamit inni? - kérdeztem jó házigazda módjára, és elindultam a konyha felé, ahova Ő is követett.
- Mi a választék?
- Van kóla, fanta, gyümölcslevek. Szóval?
- Akkor legyen egy kóla.
- Jeget kérsz bele?
- Nem. - Öntöttem 2 pohárba, az egyiket meg neki adtam. Mikor átadtam, már csöngettek is. Leraktam a poharat és mentem is ajtót nyitni. Az ajtóban egy újabb pár állt, csak már nem volt velük senki.
- Itt lakik Mr. és Mrs. Turner - a nő olyan kifinomultsággal beszélt, hogy ilyet még nem is hallottam.
- Igen, én a lányuk vagyok, Vanessa. Nagyon örvendek - nyújtottam kezet. Mintha nehezére esne, a férfi kezet rázott velem.
- Üdvözletem. Mi Mr. és Mrs. Silverman vagyunk. Itt szemben lakunk. - mutatott az eléggé nagy és díszes házra. Hát nem csak a házuk 'előkelő', hanem ő maguk is. Remek!
- Jöjjenek be, a szüleim a hátsókertben vannak. - olyan előkelőséggel jártak, hogy majdnem elröhögtem magam. Kivezettem őket anyáékhoz, akik már nagyon jól érezték magukat. Bemutattam őket egymásnak és már nem is voltam ott. Remélem nem ilyenek a többi szomszédaink, mert esküszöm, lelépek. De Isten csak nem hallgatott meg. Jött a többi sznob, előkelő szomszéd. Jesszus, nem hittem volna, hogy ezt mondom, de örülök, hogy Damen itt van. Már voltunk egy páran, amikor újra csöngettek. Mikor ajtót nyitottam, először senkit sem láttam, de hirtelen két valami úgymond rátapatt a lábamra. Lenéztem és két kisgyerek fogta közre a lábaimat. De meg is jöttek a szüleik.
- Jaj, ne haragudj, de tudod, lehetetlen őket elkapni - magyarázkodik az anya. Én csak elmosolyodtam és lehajoltam a két kicsihez, már amennyire tudtam. A két kisgyerek nagy szemekkel nézett fel rám. Két ikerpár volt. Egy fiú és egy lány. Olyan 3-4 évesek lehettek.
- Sziasztok.
- Szia - köszöntek egyszerre.
- Hogy hívnak titeket?
- Én Harry vagyok, ő meg a húgom, Lily. - Olyan kis édesek voltak. Visszahajoltam és bemutatkoztam a szülőknek is.
- Vanessa Turner vagyok. Nagyon örülök.
- Szia Vanessa, én Emily vagyok. Emily Smith. Ő meg itt a férjem, Peter. És ne haragudj a kicsit miatt...
- Ugyan, semmi baj. Tudom milyenek. Jöjjenek beljebb. - álltam félre, bár a két gyerekkel a lábamon nem ment egy könnyen. - Nincs kedvetek, esetleg kint a kertben játszani? - Nagyban bólogattak és leszálltak rólam. Kikísértem őket, de a gyerekek tovább rángattak a nagyobb füves részhez. A sznob szomszédság inkább a többi sznobbal beszélt, de anyáék főleg Damen szüleivel és a most csatlakozó Smith párral beszélgetett. Mivel a kettő az egy ellen nem volt valami szép felállás, ezért elkezdtem Damen-t keresni, akit meg is találtam a hintaágyban heverészve. Harry-vel és Lily-vel csendben odaosontunk és egy határozott mozdulattal kiborítottuk. Nagyot röhögtünk, ahogy elterült a földön és amilyen fájdalmas arccal nézett ránk.
- Ezt muszáj volt? - kérdezte fájdalmasan.
- Igen. Ismered...? - Harry és Lily Damen nyakába ugrottak, mire befejeztem volna. Damen is egy mosolykíséretében ölelte vissza őket.
- Damen úgy hiányoztál! - mondta neki Lily. Damen elengedte őket és maga elé állította őket.
- Ti is nekem, törpék. Harry, hogyan is szoktunk köszönni? - erre...erre lepacsiztak egymással. Én csak csodálkozva néztem, hogy milyen jól bánik a gyerekekkel. Nem is gondoltam volna róla és az, hogy a kicsik is szeretik őt. Játszottunk velük még, amikor apa szólt, hogy megsültek a húsok, úgyhogy mehettünk is enni. Mondjuk eléggé éhes lettem, ahogy a kicsikkel játszottunk. Meg kell hagyni, anyáék kitettek magukért, mert minden nagyon finom lett. Apa is nagyon jól megsütötte a húsokat, szóval úgyhogy jól belakmároztam. Hirtelen eszembe jutott, hogy én Lyana-ékkal beszéltem volna Skype-on, de a kicsik miatt már nem volt semmi energiám. Gyorsan küldtem neki egy SMS-t, hogy beszéljünk holnap és akkor én maradok fent hajnalig. A vacsora után még beleültünk a hintaágyba egy kicsit. Ezt úgy oldottuk meg, hogy Harry Damen ölében, Lily meg az enyémben. A hintázásra el is aludtak, így Damen-nel halkan beszélgettünk.
- Hogy-hogy ilyen jól bánsz a gyerekekkel? Ahogy látom, nincs kistestvéred. - ez a kérdés már nagyon furdalta a kíváncsiságom.
- Tudod, régen sokat vigyáztam rájuk. Afféle zsebpénz keresés céljából. - rántotta meg a vállát.
- És miért hagytad abba, hisz látom, hogy szeretnek.
- Az...hosszú. - láttam, hogy nem akar erről beszélni, ezért nem firtattam tovább. A sznob szomszédság szinte egyszerre távozott. Nem is bántam, de Damen és az ikrek szülei még maradtak. Legalább ők jó fejek. Damen-nel még beszélgettünk egy darabig, de utána Emily és Peter is hazamentek, hogy lefektessék rendesen a kicsiket. Fél 8 körül, már Damen-ék is indultak haza.
- Figyelj, lehetne, hogy ezt nem említed senkinek? - fordult felém az ajtóban Damen.
- Mármint? - nem értettem mire gondol.
- Ezt a gyerekes dolgot - Na, szép. Fél, hogy lerombolja a 'rosszfiú' hírnevét, amit felépített. Komolyan, már kezdtem azt hinni, hogy kedves, de úgy tűnik, hogy csak megjátssza.
- Persze, ne aggódj. Sziasztok. - majd el is mentek. Ezzel egy kicsit kiakasztott. Mindegy, anyáékkal amit lehetett kicsit elpakoltunk, de inkább holnapra hagytuk.
- Egész jól sikerült, nem? - kérdezte anya.
- Aha, de a nagy része nem-igen tetszik.
- De láttam, hogy nagyon elvoltál a kicsikkel. Emily is látta és mondtam neki, hogy sokat vigyáztál kicsikre. Lehet, hogy majd felkér, hogy majd Harry-re és Lily-re is vigyázz. Ugye nem baj?
- Nem, de most megyek, mert fáradt vagyok. Szia anya, jó éjt. - adtam neki egy puszit.
- Jó éjt. - felmentem a szobámba és egy gyors zuhany után már be is dőltem az ágyba. Fuh, el is felejtettem, hogy milyen fárasztóak tudnak lenni a gyerekek.
azta Damen nagyon cuki voolt xdd :))) am a kicsik is,nagyon jó rész lett,kövit! :D
VálaszTörlésKöszönöm!:) Igen, gondoltam megmutatom, hogy van neki ilyen oldala is:D Igyekszem, nem kell aggódni;)
Törlés