2014. január 5., vasárnap

6.rész - Új osztálytárs

*Damen szemszöge

Reggel anyám keltett ki az ágyból, mert mennem kellett suliba. Nem értem minek kellene bemenni ilyenkor, hisz szinte semmi nem szokott történni. Mindegy, felkeltem és elkészültem, csak hogy anyáék örüljenek. Mire leértem és megreggeliztem, már késésben voltam. 20 percem volt,  hogy beérjek csöngetésre, anyáék már elmentek dolgozni. Fogtam a kocsikulcsom és indultam, de tettem egy kis kitérőt, hogy vegyek magamnak egy kávét egy StarBucksban. Leparkoltam a suli előtt és mentem a terem felé. A folyosókon elég nagy hangzavar volt, és a diákok a nyárról beszélgettek. Még volt 5 percem, amíg becsöngetnek, de ahogy siettem beleütköztem valakibe. A szomszéd csaj. Úgy tűnik ide fog járni. 
- Nem tudsz vigyázzni?
- Ezt én is mondhatnám! - azzal otthagytam. Még lementem a büfébe, de pont becsöngettek. Mindegy legalább nem lesz sor. Megettem amit vettem és mentem föl a terembe. Az ajtó elé érve hallottam, ahogy 'Mr Payne' az órarendet diktálta. Kinyitottam az ajtót és beléptem a terembe, mire minden szem rám szegeződött.
- Damen - sóhajtotta a tanár - jó hogy jössz, le is ülhetnél - látom, ő is nagyon örül nekem. Körülnéztem Christ keresve, de az új lányon megakadt a szemem, aki a szomszédom. Szóval velünk fog egy osztályba járni. Aztán megláttam mellette Christ. Mi van?! Mindig ketten szoktunk hülyéskedni a hátsó padban. Leültem a hátsó padba és elkezdtem zenét hallgatni. A tanárok már megszokták ezeket tőlem, szóval Payne nem foglalkozott velem, tovább diktálta az órarendet. Szinte örömtáncot jártam volna, amikor meghallottam a kicsöngőt. Már álltam volna fel, hogy lenézzek az udvarra, de Chris odajött az új csajjal együtt.
- Haver, egy kicsit lemaradtál az óráról, ezért személyesen én mutatom be az új osztálytársunkat Vanessát. Vanessa, ő a legjobb haverom, Damen. - hmmm, szóval Vanessa. De ne higgye azt, hogy mindenki a lábai előtt hever, mert új lány. Teszek róla. De illedelmesen mosolyogtam és kezet nyújtottam neki.
- Szia, Damen vagyok. Nagyon örvendek - láttam, hogy hezitál, de végül kezet fogtunk.
- Szia, Vanessa vagyok, én is örülök. - ő is elmosolyodott. Szép mosolya van. Fejezd be, Damen! - Lekísérsz a büfébe? - jaj, szegényt még kísérgetni kell, egyem meg! Bár szívesen megkóstolnám.
- Persze, jössz Damen?
- Nem, menjetek - miközben a teremből mentek ki, Vanessára ragadt a tekintetem. Hát, az a feszülős szoknya...Ááá, most még nem. Lementem az udvarra kicsit nézelődni. A végzősök is csatlakoztak hozzám, beszélgettünk míg be nem csöngettek. A többi osztályfőnökin is csak unatkoztam, de nem tudtam levenni a szemem Vanessáékról. Chris folyton vele volt, hülyültek és röhögtek. De amikor Chris megpuszilta ott már felment bennem a pumpa. MI VAN?! Ő becsajozott a nyáron. Akkor nem is egy rokonának mutatta meg a várost? Mondhatta volna ahelyett, hogy hazudik. Jól van, most olyan, mintha valami féltékeny kis csaj lennék.
Az utolsó osztályfőnökiről is kicsöngettek. Végre mehetek, szabadság! 
A kocsim felé menet láttam, ahogy Chris és Miss Vanessa beülnek Chris kocsijába és elhajtanak. Ez a kis ribanc nem fogja elvenni a haveromat!
Beültem a kocsimba és hazamentem. Felálltam a feljáróra és bementem a házba. Mivel holnaptól már edzések lesznek és a nyáron elég keveset kosaraztam ezért gondoltam egy kicsit kimegyek és gyakorlok. Felvettem az edzőcipőm és egy edzőgatyát. Pólót azt nem, kint úgyis nagyon meleg van, hát még hogy edzeni fogok. A kertben először bemelegítettem és bedugtam a fülest, hogy zenét hallgassak. Minden taktikát kigyakoroltam és a dobásokat is gyakoroltam. Már eléggé izzadtam és fáradt voltam, hogy abbahagytam. A zenét leállítottam és letöröltem magam egy törülközővel. Amikor felvettem a labdát, akkor vettem észre, hogy valaki figyel engem. Nem is akárki! Vanessa nézett a kerítésnél.
- Mi van, tetszik a látvány? - kérdeztem tőle elégedett vigyorral.
- Persze, láttam már jobbat is - nézett rám unottan. Közelebb mentem hozzá.
- Na, figyelj rám édes. Én nem dőlök be neked. Ismerem a magadfajtát és nem hagyom, hogy Christ is megbolondíts. Teszek róla.
- Te meg miről beszélsz?! Ismered a magam fajtám? Fogalmad sincs róla, hogy ki vagyok, és ne kreálj rólam semmit. Inkább nézz tükörbe és magadba. - emelte meg a hangját. - Chris miatt elvisellek, mert a legjobb haverja vagy, de ennél többet ne várj! - megfordult és bement a házukba. Csak bikini volt rajta, ami elég keveset takart. Hmmm, azok a combok és az a fenék. Nem Damen, vannak nála szebb lányok is. Gyorsan lezuhanyoztam és felvettem egy alváshoz kényelmes boxert. Még átnéztem az ablakon és láttam ahogy Vanessa a laptopján nézett valamit. Nem érdekelt, ezért inkább befeküdtem az ágyamba és aludtam.

*Vanessa szemszöge

 Vajon mi a fene ütött belé? Ismeri a magamfajtát?! És mi az, hogy nem hagyja, hogy Christ is megbolondítsam? Ez kész. Mindenesetre ezt inkább nem mondom el Chrisnek, nehogy valami más is történjen. Mindegy, holnaptól már tanítás is lesz. Remélem, a tanárok nem gázok. Mivel még nem voltam álmos, ezért a suli honlapján megnéztem milyen szakköröket és sportokat indítanak. Van pár érdekes, a suliújságot megnézném, de a röplabda is hiányzik, ezért még a lány csapatba is szívesen bekerülnék. Elmegyek ezekre és majd lesz valahogy. Kikapcsoltam a gépet és aludtam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése