- Kicsim, gyere megjött a taxi - jött be anya a szobámba.
- Oké, csak még egy perc.
- Rendben - kiment, én meg újra egyedül maradtam a gondolataimmal. Még egyszer végignéztem az immár üres szobámon. Hihetetlen, hogy mennyire a szívemhez nőtt Barcelona. Igen, Barcelonában lakom már két éve. Előtte meg 4 évet éltem Londonban. De Los Angelesben születtem, csak apa munkája miatt sokat kellett költöznünk. Mondjuk sok érdekes helyen jártam, csak soha nem éreztem egyik helyet sem az otthonomnak.
Megfogtam az utolsó bőröndömet és kimentem a ház elé, ahol anyáék, a taxi és a két legjobb barátom állt.
Lyana és Cortez. Végignéztem rajtuk és eszembe jutott amikor először találkoztunk.
Az első napom volt a suliban és nem voltak nagyon kedvesek, bár a nyelvet jól beszéltem-Londonban spanyolt kellett tanulnom-mégsem akartak velem beszélni. Végül ebédszünetben ültek oda, és kezdtünk el beszélgetni és rögtön nagyon jóban lettünk. Nagyon hálás vagyok nekik, elmondták mire vagy kire figyeljek és a suli többi 'titkára'.
- Hát, eljött az idő - kezdte Lyana - Vigyázz magadra - ölelt meg szorosan - És helyzetjelentést a fiúkról - súgta a fülembe, mire elmosolyodtam.
- Nyugi, mindent el fogok mondani - mondtam, majd Cortezhez fordultam - Te is vigyázz magadra.
- Megpróbálok - nevetett fel - Remélem, lesz majd valaki aki majd vigyázz rád.
- Majd lesz.
- Vanessa, gyere, indulnunk kell - szólt apa.
- Oké. Hát akkor sziasztok - beültem a taxiba és elindultunk. Még utoljára intettem egyet a barátaimnak, és ők is így tettek.
A reptéren becsekkoltunk, és már fenn is voltunk a gépen. Az ablakon néztem ki, mikor anya hozzám szólt.
- Izgulsz? - mosolygott rám kedvesen.
- Egy kicsit. Tudod, új iskola, új barátok, új környezet.
- Nem kell idegeskedned, különben is ott lesz Chris.
Ááá, igen Chris. Ő az én legjobb és egyben egyetlen unokatesóm. Kicsiként sokat voltunk együtt, még oviba és általánosba is együtt mentünk. Szinte már a bátyám, de amikor elköltöztünk, keveset beszéltünk. Vajon most mi lehet vele? Vajon emlékszik rám?
A gép lassan felszállt, én pedig továbbra is az ablakon kifelé néztem a várost. Még egy hét volt hátra a nyári szünetből, de anyáék szerint - és szerintem is - jó, ha mihamarabb hozzászokok az városhoz, és persze az időeltolódáshoz. De biztos, hogy Chris segíteni fog nekem eligazodni. Lehet, hogy sok minden változott 6 év alatt.
Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy anya szólongat, hogy mindjárt leszállunk. Nem is vettem észre, hogy elaludtam. A gép lassan és biztonságosan landolt, mi meg leszálltunk. Éjfél volt amikor megérkeztünk Los Angelesbe, mivel reggel 8-kor indultunk Barcelonából és 8 óra az időeltolódás. Pont így terveztük, mert így a többi cuccunkat majd reggel hozzák a költöztetők.
Hát akkor helló Los Angeles.
Megfogtam az utolsó bőröndömet és kimentem a ház elé, ahol anyáék, a taxi és a két legjobb barátom állt.
Lyana és Cortez. Végignéztem rajtuk és eszembe jutott amikor először találkoztunk.
Az első napom volt a suliban és nem voltak nagyon kedvesek, bár a nyelvet jól beszéltem-Londonban spanyolt kellett tanulnom-mégsem akartak velem beszélni. Végül ebédszünetben ültek oda, és kezdtünk el beszélgetni és rögtön nagyon jóban lettünk. Nagyon hálás vagyok nekik, elmondták mire vagy kire figyeljek és a suli többi 'titkára'.
- Hát, eljött az idő - kezdte Lyana - Vigyázz magadra - ölelt meg szorosan - És helyzetjelentést a fiúkról - súgta a fülembe, mire elmosolyodtam.
- Nyugi, mindent el fogok mondani - mondtam, majd Cortezhez fordultam - Te is vigyázz magadra.
- Megpróbálok - nevetett fel - Remélem, lesz majd valaki aki majd vigyázz rád.
- Majd lesz.
- Vanessa, gyere, indulnunk kell - szólt apa.
- Oké. Hát akkor sziasztok - beültem a taxiba és elindultunk. Még utoljára intettem egyet a barátaimnak, és ők is így tettek.
A reptéren becsekkoltunk, és már fenn is voltunk a gépen. Az ablakon néztem ki, mikor anya hozzám szólt.
- Izgulsz? - mosolygott rám kedvesen.
- Egy kicsit. Tudod, új iskola, új barátok, új környezet.
- Nem kell idegeskedned, különben is ott lesz Chris.
Ááá, igen Chris. Ő az én legjobb és egyben egyetlen unokatesóm. Kicsiként sokat voltunk együtt, még oviba és általánosba is együtt mentünk. Szinte már a bátyám, de amikor elköltöztünk, keveset beszéltünk. Vajon most mi lehet vele? Vajon emlékszik rám?
A gép lassan felszállt, én pedig továbbra is az ablakon kifelé néztem a várost. Még egy hét volt hátra a nyári szünetből, de anyáék szerint - és szerintem is - jó, ha mihamarabb hozzászokok az városhoz, és persze az időeltolódáshoz. De biztos, hogy Chris segíteni fog nekem eligazodni. Lehet, hogy sok minden változott 6 év alatt.
Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy anya szólongat, hogy mindjárt leszállunk. Nem is vettem észre, hogy elaludtam. A gép lassan és biztonságosan landolt, mi meg leszálltunk. Éjfél volt amikor megérkeztünk Los Angelesbe, mivel reggel 8-kor indultunk Barcelonából és 8 óra az időeltolódás. Pont így terveztük, mert így a többi cuccunkat majd reggel hozzák a költöztetők.
Gyors felvettük a bőröndjeinket és egy taxival indultunk az új házunk felé. Az ablakon néztem a város fényeit miközben mentünk a házhoz. Aztán a taxi megállt az új házunk előtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése