2.évad 12.rész - Biztos pont

Hola chicas! Sajnálom, hogy ennyit kellett várni a részre és hogy ez sem lett túl izgalmas, de mostantól igyekezni fogok!:) Hát, nem tudok mást mondani, remélem tetszeni fog és maradt pár olvasóm, akit még érdekel a történet:) remélem kapok pár komit is:D
Jó olvasást!
Anna xx.


*Vanessa szemszöge

A hetek csak telnek a suliban. Nem tudom elhinni, hogy lassan vége a szeptembernek. Értitek? Még csak alig 1 hónapja, hogy elkezdődött a suli és alig 9 hónap és érettségizhetek! A suliban, pedig az összes tanár mindig csak ezt hajtogatják. A legszívesebben az arcukba mondanám hogy 'Értjük, érettségizni fogunk, nem kell minden áldott percben megismételni!' Agyrém és még 9 hónap hátra van.
De ha a suli nem lenne elég gáz, ott van még két hatalmas gond is. Az egyik Jenny 'szerelmi háromszöge'. Amióta mondtam neki, hogy választania kell, azóta 'gondolkodik'. Nem tudom hogy valóban azt csinálja-e, de még mindig Chris-szel van és azt nem tudom, hogy csak lelkifurdalásból-e vagy sem. Amióta Josh is csatlakozott a kis társaságunkhoz, azóta megfigyeltem, hogy hogyan viselkednek egymással és, nem akarom tagadni, valóban izzik közöttük a levegő. Látom, ahogy Josh legjobb barátnőmre néz és ez egy kicsit sem tetszik.
De ha ez nem lenne elég, a másik ok a legrosszabb. Méghozzá Jasmine. Észre sem veszi magát, úgy nyomul Damen-re, még akkor is amikor én ott vagyok! Komolyan, nagyon közel vagyok hozzá, hogy megtépjen azt a műhaját. Ahh, annyira utálom, de sajnos addig el kell viselnünk, amíg anyáék el nem kapják az apját!
Most éppen a szekrényemből pakolok ki, hogy pontosan mit is kell tanulnom hétfőre. Bár lehet, hogy ki sem fogom nyitni a könyveket, de azért lássák, hogy szorgalmas vagyok.
Aztán hirtelen kirántottam a kezem, ugyanis valaki elég durván bevágta a szekrényem ajtaját. Mikor az illető felé fordultam, hogy elküldjem a francba, egy kellemetlen személlyel néztem farkas szemet. Kitaláltátok ki az?
- Lehet, hogy neked nem tanították meg, de nem csaphatod be kedved szerint a szekrényeket, ha ott van valaki keze. - magyaráztam neki.
- Kit érdekel? - intett. Basszus, de utálom ezt a csajt. - Csak szeretném ha tudnád, hogy Damen az enyém. - jelentette ki, az én szemöldököm meg szerintem a fejem közepéig felszaladt a meglepettségtől.
- Szerintem, nem jutott el a pici kis tudatodig, de Damen az ÉN barátom, lassan már egy éve. - magyaráztam neki lassan, artikulálva, hogy legalább megértse.
- Nem sokáig. - mondta, majd sarkon fordult és egyszerűen elsétált.
Most ezt komolyan gondolta?! Még, hogy Damen az övé? Ez ugye most csak szórakozik velem?! Jól van Vanessa, mély levegő.
Kimentem a suliból és a parkoló felé vettem az irányt. Damen a kocsijának dőlve várt rám.
- Fáradt vagy? - kérdezte, amint mellé érve, csak levágtam a táskámat a betonra és szinte a karjaiba estem.
- Ühüm. Mondtam már, hogy utálom a sulit? - néztem fel rá, mire csak felnevetett.
- Nem is egyszer. - válaszolt, szívdöglesztő mosollyal az arcán. - Gyere, van egy meglepetésem. - nyomott egy csókot a számra és beültünk a kocsiba.
- De ugye semmi puccos vagy mozgást igénylő helyre viszel? - néztem felé fáradtan.
- Ne aggódj, nem. - mondta, aztán benyomta a rádiót. Az egyik csatornán egy dal ment. De nem akármilyen dal. Méghozzá a Three Days Grace - Lost In You című száma. A számot meghallva azonnal megrohamoztak az emlékek. Amikor elénekelte nekem a szülinapomon, akkor jöttünk hivatalosan össze.
- Ezt te tervezted így? - néztem rá mosolyogva.
- Mit is? - kérdezte, de a szája sarkában megjelent az a kis rejtett mosolya.
- A way to get lost in you. - énekeltem Adam-mel együtt. (Adam Gontier a TDG volt énekese. Ő énekli ezt a dalt. - szerk.)
- Ez csak véletlen. - rántotta meg a vállát. Tudtam, hogy úgyse árulná el, ezért abbahagytam a faggatózást és az ablakon kifele nézve hallgattam tovább a zenét.
- Pontosan hova is viszel engem? - kérdeztem, amikor már a város egy erdős részén voltunk.
- Titok. - kacsintott felém egy pillanatra, majd lefordult az útról és az erdőbe mentünk.
- Oké, ha sorozatgyilkos vagy azt elmondhattad volna, megmutatni nem kell. - néztem rá, amikor megálltunk egy kis faháznál. Vagyis nem volt olyan kicsi, olyan kényelmes, nyaralónak simán elment. De itt az a nagy kérdés, hogy miért is hozott ide?
- Nyugi nem foglak meggyilkolni. - kacsintott rám. - Bár... - gondolkozott el, én meg csak vállba bokszoltam. - Jól van, na. Mihez is kezdenék nélküled? - simította a kezét a combomra és kisfiúsan, csillogó szemekkel, rám mosolygott.
Kiszálltunk a kocsiból majd a táskáját is kivette a csomagtartóból és az ujjait rákulcsolva az enyémekre vezetett egy egyszerű faasztalhoz. A nap éppen lemenőben volt, ezért az ég gyönyörű színekben pompázott.
- Éhes vagy? - kérdezte és felült az asztalra. Én is követtem a példáját.
- Kicsit, miért? - fordultam felé és amint megláttam a mekis zacskót, amit lóbált, azonnal megkordult a gyomrom.
- Kicsit mi? - röhögött fel, de látva a 'mindjárt megöllek, ha nem adod oda a kaját' arcomat gyorsan átadta és a sajátját is elővette.
- Pontosan miért is vagyunk itt? - kérdeztem, miközben a kólámat szürcsölgettem. Tényleg éhes voltam és már minden elfogyott.
- Gondoltam kettesben is ünnepelhetünk a holnapi nap előtt. - vonta meg a vállát hanyagul.
- Miért? Mi lesz holnap? - csillant fel a szemem.
- Gondolkozz kicsit.
- A szülinapom! - jutott eszembe. Basszus, hogy tudtam elfelejteni a 18. szülinapom?
- Csak ennyi? - vonta fel Damen hitetlenkedve az egyik szemöldökét.
- Asszem' - válaszoltam összezavarodva.
- Akkor fel kell frissíteni az emlékeidet. - hajolt hozzám és a száját az enyémre tapasztotta. Először gyengéd volt, de egyre szenvedélyesebbé vált. Levegő hiány miatt kellett elválnunk. - Na?
- Már egy éve? - mosolyogtam fel rá. Hihetetlen, hogy már egy éve együtt vagyunk. Az elején még csak el sem tudtam képzelni, hogy vele járjak -bár akkor nem is emlékeztem rá és ő is eléggé más arcát mutatta- de mit hozott az élet? Ezt!
- Nekem mondod? - karolta át a vállamat és közelebb húzott magához, míg én a fejemet a vállára döntöttem. - Soha nem gondoltam volna, hogy eddig eljutok egy lánnyal.
- Ezek szerint én vagyok az első ilyen lány? - néztem fel rá.
- Igen. - bólintott.
- Megtisztelő. - pusziltam a nyakába, de egynél nem álltam meg, a Göndörke pedig egy nagy sóhajt hallatott.
- Ne játssz a tűzzel, mert még megégeted magad. - szólt rám, majd felpattant és az ölébe kapott. Lábaimat ösztönösen a dereka köré fontam.
- Húúú, de félek. - gúnyolódtam, majd elindult velem a házba. Örülök, hogy legalább Ő az egy biztos pont a mostani zűrzavarban és nem érdekel, hogy az a szőke ribanc mit mond, Damen-t semmivel sem tudja elvenni tőlem. És ha bármivel is próbálkozik, én magam fogom megtépni a műhaját a saját két kezemmel, abban biztos lehet!