2.évad 21.rész - Ezt már régen eldöntötted

Hola chicas! Most egy kicsit hamarabb tudtam részt hozni, remélem tetszik és a rész is elnyeri a tetszéseteket;)
Mostantól megpróbálok több részt hozni a héten, de nem ígérek semmit, ezért csak azt mondom, hogy néha-néha nézettek ide is szerdánként is:D
Komikat várok!:D És akkor jó olvasást!
Anna xx.


*Vanessa szemszöge

Amikor azt hittem, hogy engem már nem is lehet meglepni, hát akkor nagyot tévedtem! Mégis mit hittem volna? Amióta visszaköltöztünk Los Angelesbe azóta az életem teljesen megváltozott. Oké, akkor inkább kezdem.
Mire észbe kaptam volna, már december volt, egy nappal a bál előtt. A hetek ugyanolyanok voltak, mint az eddigiek. Az életkedvem is mindig egyre jobban elment, ahányszor megláttam Dament és a kis ribancát. Komolyan mondom, a göndörön valami mágnes volt, mert az a csaj egyszer sem volt képes elengedni őt!
Mindegy, próbáltam nem rájuk figyelni és készültünk a bálra. A fiúknak igazából elég egyszerű, mert felvesznek egy öltönyt, belövik a hajukat -már aki- és készen is vannak. De mi lányok...! Huh, mennyi időt eltöltöttünk anyával, Jennyvel és az anyukájával, hogy megtaláljuk a tökéletes ruhát, cipőt, ékszert...már nekem volt elegem, pedig én megyek a bálba.
Na szóval, ma, csütörtökön csak egy átlagos nap volt. Ugyanolyan fáradtan mentem a suliba, ahogy minden nap. Végig szenvedtem az órákat és csak azon járt az eszem, hogy végre hazamehessek. Már éppen az utolsó órára indultam, amikor a folyosót szinte lezárták. Mégpedig minden diák egy kört alkotva figyeltek valamit. Mondjuk nem láttam tőlük, de akkor van ekkora tömeg ha bunyó van.
Oké, a kíváncsiságom győzött, így egy kicsit befurakodtam, hogy legalább lássak is valamit. Bár tudom, hogy nem bunyó tört ki, mert már a folyosó végéről hallottam azt az idegtépően magas hangot, ami még ki is törné az ablakokat, amikor hisztizik. Kitaláltátok, ki csinálja a drámát?
- Ezt mégis hogy képzeled???!!! - sipította a szőke, miközben a műhaját tépte. Na, most mi történt?
- Egyszerűen. - rántott vállat Damen. - Tudod, van itt bent az agyam. - mutatott a fejére. - És nem képzelem, hanem meg is teszem.
- Már pedig én nem engedem! - vicces volt nézni, ahogy mindjárt kitépi az összes haját és fel fog robbanni. Kérem Istenem, robbanjon fel!
- Még mázli, hogy nem kell ehhez az engedélyed. - vágott vissza a göndör nyugodtan. Erre mindenki 'húúú'zni kezdett. Jasemine láthatólag nem tudta kezelni, hogy vesztésre áll. Amikor oldalra nézett -khm, pont rám- azt hiszem, ott szakadt el nála az a bizonyos cérna.
- Amiatt a kis kurva miatt, mi? - fakadt ki, mire Damen izmai megfeszültek. - Miatta dobsz a bál előtti napon, igaz?! - ment a göndörhöz. - De jobb ha tudod, hogy ő biztosan nem adja meg mindazt, amit én tudok!
- Fogalmam sincs, hogy mégis kiről beszélsz. - válaszolt Damen, de a hangjából így is kihallatszott egy kis idegesség. - Igaz, volt pár jó éjszakánk, de meguntalak. Ennyi. - rántott vállat. - Tudom, hogy te ezt már úgyis megszoktad, de van itt még pár srác, akiknek még nem voltál meg, szóval... - azonban befejezni nem tudta, mert a szőke kis ribanc levágott neki egy pofont. Azonnal a szám elé kaptam a kezem és kényszerítenem kellett magamat, hogy ne rohanjak oda. Nem, mi már nem leszünk együtt, ezt Damen már el is döntötte.
- Ezt még nagyon meg fogod bánni Damen Wright és a kis ribanc is. - sziszegte a kiscsaj, majd sarkon fordulva, utat törve magának a tömegben, eltipegett a magassarkújában.
A végszót mégis a csengő adta meg, ami pont abban a pillanatban szólalt meg, hogy mindenkinek órára kell mennie. A diákok tehát el is mentek, míg csak én maradtam ott még mindig teljesen letaglózva és Damen, aki zsebre dugott kézzel vizslatott engem.
- Nem mész órára? - kérdezett rá, ezzel megtörve a csendet és engem visszazökkentve a valóságba.
- De, igen. - válaszoltam. - Te nem jössz? - fordultam vissza.
- Hmmm, hallgassam az osztályfőt, ahogy az egyenletekről dumál, míg ti lányok álmodozva figyelitek őt vagy egy jó kávé ez után a dilis csaj után. - mérlegelt és én már tudtam is, hogy mi lesz a válasza. - Azt hiszem van itt egy jó kávézó.
- Nem lesz ebből bajod? - kérdeztem vissza, magam sem értem, hogy miért.
- Sose félts engem. - kacsintott felém, majd elsétált, én pedig siettem órára.

*Damen szemszöge

Hogy milyen érzés volt végre kidobni a csajt? Csodálatos. És hogy miért vártam rá ennyit? Nagyon magam sem tudom. Talán mert jó volt, hogy kielégítse a szükségleteimet, meg szerintem ez így viccesebb volt, hogy pont a bál előtt maradt pár nélkül.
Egy közeli kis kávézóba tértem be, amíg vége nem lesz az órának. Most a matekhoz tényleg nem volt kedvem és főleg, hogy az osztályfőnökünk tartja az órát, akiért minden lány odavan...
Mikor már az óra is mutatta, hogy az órának is lassan vége van én is hazamentem. A táskámat a szobámba érve csak ledobtam az asztalomhoz én pedig befeküdtem az ágyamba. Nem is kellett sokat várnom, a szomszédból jött egy nagy csattanás. Vanessa is hazaérkezett. Láttam, ahogy gyorsan összeszed pár ruhát és megint kifut a szobából. Majd ugyanolyan gyorsasággal már vissza is jött. Hmmm, nagyon bírom, amikor a kis rövidnadrágjában és toppjában van otthon...
Fantáziámból a telefonom rezgése zökkentett ki. Meglepetésemre a szemben lévő szépség írt, aki éppen az asztalánál ülve írta, gondolom, a leckéjét.
'Nem szeretem, ha tanulás közben néznek' - írta.
'Pedig direkt csinálom ;)'
'Gondoltam :P' - jött a gyors válasz. Még egy ideig gondolkoztam a következő kérdésemen, de végül begépeltem és elküldtem: 'Gondolkoztál az újrakezdésen?' - sokáig nem is válaszolt, de már csak a függöny elhúzását láttam és már pittyegett is a telefonom.
'Ezt te már régen eldöntötted.' - írt. Tudom is, hogy most mire gondol, de hiába magyaráznám el neki, hogy nem gondoltam komolyan, olyan makacs, nem hinne nekem. Muszáj lesz más eszközhöz folyamodnom...

2.évad 20.rész - Utálom, hogy szeretem!

Hola chicas!:D Hát akkor itt is van az új rész, amit annyira vártatok!:D Oké, most nagyon nem tudom, hogy mit mondjak, köszönöm az előző részhez jött kommanteket és remélem ehhez is jön néhány;)
Jó olvasást!
Anna xx.


*Vanessa szemszöge

Csak néztem magamat a tükörben és próbáltam egy kis lelket önteni magamba, hogy nekikezdhessek ennek a hétnek is. Pedig a legszívesebben az ágyban maradtam volna, ahogy azt egész hétvégén is tettem. Sírós filmeket néztem és csak tömtem magamba a csokit. Most sokkal jobb volt egyedül szenvedni, mint azt hallgatni, hogy 'Majd idővel jobb lesz, hidd el.' Ja, persze, ez egy orbitálisan nagy hazugság, csak hogy tudjátok.
Damen a kis 'baby' szócskával teljesen összetörte -összemorzsolta, hamuvá porlasztotta? Nem tudom rá a jó kifejezést- a már így is összecelluxozott szívemet. És a legrosszabb, hogy még csak tökön sem rúgtam, amit annyira, de annyira megérdemelt volna!
Szinte szellemnek láttam magam, sőt még annak is éreztem magam. Semmi életkedvem nincs és a tanulásról ne is beszéljünk, mert ha ma írunk is valamit, az tuti karó lesz...jó, kivéve a spanyolt, de az fácil (könnyű-szerk.) Jó, mindegy.
Duda szót hallok meg lentről és már innen tudom, hogy Chris is megérkezett.
- Hát sok sikert! - mondtam magamnak, majd felkapva a táskámat lefelé vettem az irányt. Felvettem a cipőmet, elraktam a kajámat és felkaptam az esőkabátomat. Igen, az idő is jobban leamortizálja a kedvemet, ami már így is a mínuszokat súrolja. Gyors elszaladtam a kocsihoz és azonnal be is pattantam.
- Jó reggelt! - üdvözölt Chris, hatalmas vigyorral.
- Legalább valakinek az. - morogtam. - Most komolyan, hogy lehet ilyen jó kedved hétfő kora reggel?!
- Nem tudom. - rántott vállat és elindította a kocsit. - Egyszerűen ilyen vagyok. Sok az energiám és az életkedvem.
- Biztos a sok répától. - vágtam rá. - Hisz aki Répafiú...
- Igen Tökmag? - pillantott rám egy pillanatra. - Ha akarsz, mehetsz gyalog is.
- Jó nekem itt. - mosolyogtam rá halványan. Wow, én tényleg mosolyogtam?!
A további utat csendben tettük meg. Chris vezetett, én pedig az ablakon bámultam kifelé és gondolkoztam. Na vajon kiről? És most újabb 5 napig nézhetem, ahogy azok ketten nyalják-falják egymást! Bah, az biztos, hogy az élet most utál engem.
- Hé Tökmag, megérkeztünk. - térít vissza unokatesóm hangja a valóságba. Gyorsan kiszálltunk és felszaladtunk a suliba.
Semmi nem volt újdonság, csak a szokásos 'utálom a hétfőt' kifejezések az arcokon, élmények a hétvégékről, nagy leckemásolás...ááá, csak egy átlagos hétfői reggel.
- Hé, ezt nézd. - húztam Christ az egyik közeli falhoz, amire egy plakát volt kiragasztva. Ami nem is egy akármilyen plakát volt! Hanem a végzősöknek rendezett téli bál plakátja volt!
- Tényleg, mi is végzősök vagyunk. - mondta Chris, kevésbé olyan lelkesen, mint én.
- Oké, látom veled erről nem lehet beszélni. - forgattam meg a szemem. - Szóval most jobb, ha megkeresem Jennyt. - indultam el a folyosón. Gyorsan megálltam a szekrényemnél is, hogy kivegyem a francia könyveimet és a terembe vettem az irányt, mert legjobb barátnőm már biztosan ott van. És igen, ott ült a padban és a reggeli tejeskávéját iszogatta kicsit kómásan.
- Láttad? - ültem le mellé, mire kicsit kábán ugyan, de rám mosolygott.
- Szerinted? - kérdezte és egyszerre kezdtünk el beszélni. Elég vicces volt, ezért mindketten röhögni kezdtünk.
- De te kivel jössz? - kérdezett rá, nekem meg a jókedvem olyan gyorsan ment el, amilyen gyorsan is jött. Igaz, eddig teljesen abban a hitben voltam, hogy majd Damennel megyek el, de rá kell jönnöm, hogy szakítottunk és már soha semmi nem lesz olyan, mint régen.
- Hááááát...nem is tudom. - húztam el a számat, de tovább nem is gondolkozhattam, mert becsöngettek és a tanár megérkeztével elkezdődött az óra.

- De már mondtam, hogy én fogom elhívni! - csapott az asztalra Aaron dühösen. Én az ebédemet kavargatva ültem és figyeltem a fiúk veszekedését. Persze Chris jót röhögött rajtuk, ahogy lányokon veszekednek. Igen, már ezek is a bálra készülnek.
- Bocs, de már igent mondott, szóóóvaaal... - vigyorgott Adam, de látszólag cseppet sem bánta, hogy kiszúrt az egyik haverjával.
- Ahhh, akkor még is kit hívjak el? - feküdt el az asztalon, majd gyorsan felülve rám vigyorgott. - Mondd csak Vanessa...
- Nem. - válaszolt helyettem Chris. Mind a ketten döbbenten néztünk rá.
- Ne már haver! Légysziiiii!!! - most Aaron tényleg 18 éves?
- Azt mondtam nem. - vette elő a telefonját és ezzel lezártnak tekintette a témát.
- De akkor én most kivel menjek? - hajoltam oda unokatesómhoz.
- Velem jössz. - mosolygott rám.
- De nem lenne fura? - ráncoltam a homlokom. - Mármint, rokonok vagyunk és...
- És? Annyit vagyunk együtt, hogy sokan azt hiszik, mi egy pár vagyunk és ezért mentek tönkre a kapcsolataink. - magyarázta és ha meggondolom, igaza van. - Ó, és nyugi van tervem. - kacsintott rám.
- Akarom tudni?
- Nem hiszem. - mondta, pár perc gondolkodás után.
Innen már ki is fújt a beszélgetésünk. Ő visszatért a telefonjához, én pedig az ebédemhez. Amikor azonban felnéztem, Dament pillantottam meg jó pár asztallal arrébb. Egyedül volt és csak az ebédjét kavargatta.
Csak akkor vettem észre, hogy már egy ideje őt néztem, amikor éreztem, hogy a telefonom rezegni kezdett.
'Még mindig nem tudod levenni rólam a szemed?' - írta Damen. Basszus, észrevette!
'Nem is téged néztelek.' - írtam vissza.
'Persze, biztosan a nyomi stréber keltette fel az érdeklődésed, itt mögöttem ;)'
'És ha igen? :P'
'Ez fájt. Biztosan velem csak azért jártál, hogy őt tedd féltékennyé!' - ezen nem tudtam nem elmosolyodni.
- Min mosolyogsz Vanessa? - kérdezte Adam, mire megráztam a fejem válaszadás képen. Amikor Damen felé pillantottam, akkor láttam meg, hogy ő is engem néz. És mosolygott...rám...és még mindig imádtam.
Hirtelen azonban az a szőke ribanc termett Damen ölébe és karolta át a nyakát. Hát az én örömömnek is annyi lett, már másodszorra egy nap. A csaj csak beszélt és beszélt, míg a göndör csak érzelemmentesen nézett rá, majd végül bólintott.
És a következő percek voltak az egyik leghosszabbak és a lehető legrosszabbak: ugyanis a kis ribanc felkelt és szinte visongva elkántálta, hogy:
- Hallotta mindenki? Damen VELEM jön a végzősök téli báljára!!! - kiáltotta. Igaz, ez nagyon senkit nem érdekelt, de én pontosan tudtam, hogy ez az üzenet főleg nekem szólt. A torkomba egy hatalmas gombóc keletkezett és a szememet is könnyek kezdték csípni, de erős maradtam. Hiába fájt a mellkasom, hiába taposták szét a szívem maradékát is. Annyira utálom! Annyira utálom, hogy még mindig szeretem Damen Wrightot!

2.évad 19.rész - Mit keresek itt?

Hola chicas!:D Íme új és hosszabb részt hoztam nektek, ugyanis végre itt a VAKÁCIÓ!! Mindenki várta már, ugye? Mert én nagyon:D Ti terveztek valamit a nyárra?
Köszönöm az előző részhez jött kommenteket és remélem itt sem lesz hiány;D
Jó olvasást!
Anna xx.


*Damen szemszöge

Idegesen szorítottam a kormányt, miközben a sebesség határt is átlépve siettem Chrisszékhez. Még mindig csak az elhangzottakon gondolkodtam...amitől végre kezdett már összeállni a kép. Valami mindig is furcsa volt aznap, de ez után már teljesen biztos vagyok benne hogy mi is történt.
Egy levegő után, kiszálltam a kocsiból és beléptem a házba. Szinte már a 2. otthonomnak számít.
- Chris? - kiáltottam el magam, mert a szülei szokás szerint nem voltak itt.
- Emelet! - hangzott a válasz. Szinte futva tettem meg a lépcsőn az utat és rontottam be legjobb haverom szobájába. Ő az ágyán ült és mindenféle lap volt körülötte.
- Te tanulsz? - lepődtem meg, mire furcsa arccal nézett fel rám.
- Hülye vagy? - kérdezett vissza. - Most fontosabb dolgom van a tételeknél. - magyarázta, majd egy lapot nyújtott felém. - Olvasd.
Kivettem a kezéből és olvasni kezdtem azt. Valami új fajta drogról írt meg annak mellékhatásairól.
- Aha és ennek mi köze van akármihez? - kérdeztem értetlenül.
- Tudod, amíg te a buli után Vanessát akartad visszahódítani én addig tettem egy kis nyomozást a helyszínen. - magyarázta...komolyan, mint egy vérbeli nyomozó. Azt hiszem, el tudnám őt képzelni ezen a 'pályán'. - A sört, amit ittál elküldtem a laborba és...
- Pillanat, te már ott dolgozol? - lepődtem meg, holott tudom, hogy nem ez a legfontosabb.
- Nem, csak afféle gyakornok...de végig mondhatnám végre?
- Persze, bocs. - tettem fel a kezem. - Folytasd, én pedig hallgatlak.
- Szóval... - vett fel egy másik papírt. - Mint ahogy a cikkben is olvastad, egy új fajta drog került a piacra. Aki beveszi, úgy kiüti magát, mintha csak seggrészegre itta volna magát. - nézett fel a lapokból. Huh, kösz, mintha ezt nem olvastam volna! - Éééés másnapra az egyen ugyanúgy nem fog emlékezni semmire.
- Aha, és mi itt a lényeg? - vágtam közbe türelmetlenül.
- Háááát... - mutatta fel a mutató ujját és direkt hatásszünetet tartott. - A te sörmaradékod eredményeiből pediiiig...ennek a drognak az összetevőit nyerték ki! - jelentette be ünnepélyesen, mint aki egy zseni.
Én pedig lefagytam. Mégis ki az, aki engem bedrogozott??!!! Sőt, rettegjen az, aki ezt megtette, mert annak szépen ki fogom tekerni a nyakát!
- Látom dolgoznak az agykerekeid. De tudod is, hogy ki volt az?
- Pont ez az, hogy nem nagyon. - gondolkoztam.
- Te magad szerezted vagy már nyitva kaptad? - húzta föl a szemöldökét.
- Asszem' kaptam, de már nagyon szomjas voltam. - basszus, ki is adta?!
- Hmmm, nem ismersz valakit, aki könnyen hozzá tud az ilyenekhez jutni?
- Csak neeeem...????!!!! - világosodtam meg. Basszus, hogy nem jöttem rá hamarabb??!!
- Csak nem megvilágosodtál, haver? - szedte össze a papírokat, majd mindent visszadobott az asztalra, ami szintén szétszóródott.
- Most mennem kell! - indultam kifelé az ajtón, de még egy pillanatra hátrafordultam. - Azt hiszem, nem kell sokat gondolkodnod a jövődön.
- Gondolod? - röhögött fel, majd visszapattanva az ágyára benyomta az Xboxot.

Meg sem álltam a már ismert házig -na jó, inkább egy kisebb palota- és reménykedtem, hogy az ál-barátnőm már itthon van.
Leparkoltam a feljárón és a bejárati ajtóhoz siettem és szinte ráfeküdtem a csengőre. Basszus, csak van valaki itthon!
Úgy tűnik Isten meghallotta az imáimat, mert lábdobogást hallottam és pillanatokkal később pedig ki is nyílt az ajtó.
Azonban az ajtóban nem Jolanda, a házvezető nő állt, hanem egy férfi. Öltönyben. Hmmm, hadd tippeljek, hogy vajon ki lehet...
- Te vagy a híres Damen? - húzta össze a szemét.
- Igen. - feleltem határozottan, meg nem szakítva a szemkontaktust.
- Bill Beaker. - nyújtotta a kezét és egy apró mosolyt villantott. - Nagyon örvendek.
- Én is. - bólintottam. - A lánya...?
- Még nem ért haza. Elméletileg hamarosan itt lesz. - felelte. - Gyere beljebb, idebent is megvárhatod. - állt félre, nekem helyet hagyva a belépésre. Jól ismertem a járást, levettem a cipőmet és a kisebb nappali felé vettem az irányt. Leültem a díványra, de nem kellett sokat várnom, mert társaságom lett.
- Inni valamit?
- Köszönöm, most nem. - őszintén, nem tudom, hogy pontosan hogy kéne viselkednem egy drogbáró előtt.
- Biztos? Van egy jó whiskym.
- Vezetek. - adtam meg az egyszerű és rövid választ.
- Helyes. - bólintott, majd hátradőlve a székében elkomolyodott. - Sokat hallottam már rólad, Damen.
- Igazán? - néztem én is Rá.
- Igen, a lányom, ahányszor csak itthon voltam, csak rólad áradozott. - az arca még mindig hihetetlenül komoly volt. - Nem igazán bírtam azokat a srácokat, akiket eddig hazahozott, de téged elnézve nem lehetsz rossz srác.
- Ezt jó hallani, mert valahogy soha nem voltam a szülők kedvence. - eresztettem meg egy halvány mosolyt. Ha kedvel, könnyebben beavat mindenbe és minél hamarabb le tudjuk tartóztatni...és akkor Vanessát is vissza tudnám szerezni.
Vanessa. Basszus, még mindig átkozom magam, amiért AZZAL a becenévvel illettem. De nem akartam veszekedni és gyorsan le kellett ráznom...igen, tudom, hogy egy marha vagyok, de ezt az ügyet már nagyon le akarom zárni.
De az a gáz, hogy még mindig ott lebeg az elmémben Nessa csalódott és szomorú tekintete az után a bizonyos szó után. Ennek ellenére tudom, hogy még mindig szeret és vissza is fogom szerezni, mert megéri...érte megéri!
Azonban visszatérve az apukára...
- Mondja Mr. Beaker, maga mit gondol a drogokról? - szakítottam félbe, mire nagyon is elnémult.
- A drogokról? - húzta fel a szemöldökét.
- Ez egy afféle házi. Meg kell kérdezni minél több felnőttet és erről beadandót írni. - találtam ki gyorsan. Ennyi is belefér.
- Hát ez esetben... - gondolkodott el. - Abszolút gyűlölöm őket. A munkámban is arra törekszünk, hogy minél hamarabb megszabadítsuk a világot az olyan emberektől, akik ezt árulják vagy akár előállítják.
- Pontosan mi az ön munkája? Jasmine nem nagyon beszél a családjáról.
- A DAE-nál dolgozom. Drog Ellenes Hivatal. - magyarázta, de többet már nem mondott, mert az ajtón belépett a 'drága kicsi lánya'.
- Édes, sajnálom a tegnap estét, nagyon szeretlek! - ugrott az ölembe és nem foglalkozva az apjával, lesmárolt. De engem mégis csak egy dolog foglalkoztatott: ha az apja nem drogbáró vagy mi, akkor én mégis mi a francot keresek itt?!

2.évad 18.rész - Soha nem leszünk együtt...

Hola chicas! Oké, nem is tudom, hogy mit mondjak, higgyétek el, ezt a részt nem ilyennek terveztem, de az iskola már nagyon lefáraszt és most nagyon nem volt már erőm hosszabbat/jobbat összehozni:// Tudom, hogy szemét vagyok, de már alig 2 hét van a suli végégig és onnantól már csak sokkal jobb részeket akarok nektek hozni, szóval még nézzétek el nekem ezt a részt.
Köszönöm az előző részhez jött kommenteket!:)
P.S. A jövő héten osztálykiránduláson leszek, ezért nem lesz rész!
Jó olvasást!
Anna xx.


*Vanessa szemszöge

A mai program: henyélés, ágyban maradás. Igen, ez egy nagyon szép terv. Azt hiszem el is kezdem már most, főleg a tegnapi buli után. Basszus, alig emlékszem, hogy mi is történt. Ha már itthon vagyok, akkor túl sok minden nem is történhetett.
Az arcomat belefúrtam a párnába, a nap sugarai elől és erősen beszívtam az illatát, amitől a pillangóim a hasamban életre keltek, az ismerős illattól, amit már oly régen nem éreztem...Várjunk csak!!!!
Ebben a pillanatban, pedig egy kéz ölelt át és a hozzá tartozó test is szorosan a hátamhoz simult. Minden álom kiment a szememből és mint akit kilőttek, úgy ültem fel az ágyban...ami elég rossz ötlet volt, mert a fejem iszonyatosan sajogni kezdett. A fejemet fogva néztem körbe a szobában, ami nem is az enyém volt, hanem a mellettem még mindig alvó göndöré. A ruháim szanaszét voltak és elnézve a Göndörkét...csak remélni tudom, hogy van rajta alsógatya.
Lassan próbáltam lehámozni magamról Damen ölelő karját és már ott voltam, hogy felálljak az ágyból, amikor megragadta a derekam és engem visszarántva fölém kerekedett.
- Hova-hova? - kérdezte reggeli rekedtes hangján és persze, szokás szerint kirázott tőle a hideg...ami szintén annyira hiányzott. Zöld szemeivel fürkészűen vizslatott és ugyanúgy csillogott a szeme, mint régen.
- Haza. - vágtam rá, de a fejem még mindig lüktetett.
- Gyorsan hazaérsz, nem kell sietni. - mondta, majd a nyakamhoz hajolva apró, nedves puszikkal kezdte ellepni a bőröm. Szinte égett a bőröm, ahol ajkai megérintettek.
- Hagyd abba. - találtam meg a hangom és próbáltam azt mutatni, hogy nem élvezem, de amint elkezdte szívni a nyakam egy érzékeny részét egy nyögés így is kicsúszott.
- Érdekes, tegnap nem ezt kérted. - hajolt el a nyakamtól, majd a számat kebelezte be. Keze eközben nem tétlenkedett és az oldalamon végigsimítva haladt egyre lejjebb...és ekkor szólalt meg a telefonja.
- A kurva életbe. - káromkodott az orra alatt, miközben lemászott rólam és az íróasztalán lévő csörgő készülékhez ment. - Igen? - kérdezett bele sóhajtva. Hmm, tippeljek, hogy ki az? - Nem, most nem megyek el érted...Hívj taxit, basszus!...Sajnálom baby, nem akartam így beszélni...-bumm, így legyen 5-öm a lottón!
Basszus, most esik le, hogy én akkor lefeküdtem Damennel az este! Baszki! Tudom, hogy ki nem állhatom a csajt, de akkor is, most lesüllyedtem az ő szintjére!
Figyelmen kívül hagyom a fejfájást és először a fehérneműimet próbálom megkeresni. Magamon érzem Damen égető tekintetét, de inkább nem is szólok, mert úgysem hagyná abba. Mindegy, legalább ezeket mind megtaláltam, felvettem, majd visszavettem a ruhámat is. Amikor már mentem volna ki az ajtón, egy kéz megragadta a karom, becsukta az ajtót és annak nyomott neki.
- Köszönés nélkül lelépsz? - húzta fel a szemöldökét.
- Úgyis beszéltél. - rántottam vállat és próbáltam kiszabadulni, sikertelenül. - Elengednél?
- Nincs hozzá túl sok kedvem. - felelte egy pimasz mosollyal az arcán.
- Nem a barátnőddel kellene lenned? - kérdeztem rá kissé ingerülten, mert még mindig nem sikerült kiszabadulnom.
- Már megint ezt játsszuk? - forgatta meg a szemét. - Nem a barátnőm. Akit én tényleg akarok, az itt van a kezem között.
- Hát akkor el kell keserítselek, ugyanis ő nem kíváncsi rád! - vágtam neki, és még én magam sem hittem el amit mondtam.
- Ó, igazán? Akkor miért is vagy féltékeny Jaseminere?
- Én nem vagyok féltékeny! - tagadtam.
- Biztos vagy te ebben? - vigyorgott, majd újra felvette a kezében lévő telefont, ami már nem tudom hányszor csörgött eddig. - Mondd!...Mi?...Komolyan??...Oké, megyek is! - tette le a telefont, majd elengedett. - Sajnálom, de ezt később kell folytatnunk. - kezdett el öltözködni. Mi?! Ez most komolyan lelép, mert az a csaj hívta?!
- Arra aztán ne is számíts! - mondtam és belül teljesen összetörtem.
- Baby... - kezdte volna, de nekem több sem kellett, a szívem teljesen összetört és könnyekkel a szememben rohantam ki az ajtón. Ennyi, ez volt a végszó, mi már soha nem leszünk együtt...

2.évad 17.rész - Élj a mának!

Hola chicas! Remélem örültök a hosszú hétvégének és a mai résznek!:D Nem tudom mennyire sikerült jól, de ha nektek tetszani fog, akkor örülni fogok!
Komikat várok és jó olvasást kívánok!
Anna xx.


*Damen szemszöge

Lustán ültem a boxban és a táncoló tömeget néztem. Vagyis úgy tűnt, hogy azt nézem, mert a gondolataim teljesen máshol jártak. Hogy pontosan hol vagy inkább kin, nem nehéz kitalálni.
A héten nem volt olyan nap -óra, perc, másodperc- hogy ne Vanessára gondoltam volna. Chris volt az én közvetett informátorom, így mindig tudtam Van állapotáról. Mindig azt mondja, hogy jól van, de mindenki tudja, hogy nincs jól. Látszik az arcán, de a legjobban a szemén. Tudom, hogy a poklot éli át, ha engem lát. Ja, de én a pokolnál is szörnyűbb helyen vagyok, ahol a szőke IQ-bajnok a vezetője. Komolyan, ebben a hétben, sikeresen kifejlesztettem, hogyan kell nyitott szemmel aludni és mikor kell beszélni vagy éppen nem. Nem lepődnétek meg azon, hogy már többször is elgondolkoztam a meggyilkolásán...soha nem voltam az ilyen típus, de gondolom megértitek, hogy milyen ezzel a csajjal az élet, ha már idáig is eljutottam.
Mégis, az első utam hozzá vezetett, amikor Vanessa szakított velem...bocsánat, szakítottunk. Ketten döntöttünk így. Mindegy, igazából azért mentem oda, hogy anyáék minél hamarabb elkapják az apját és akkor már nagy ívben elkerülhetem...
- Ééééédeeees - huppant le mellém az ideiglenes 'barátnőm' és már ennyitől éreztem, hogy már eleget ivott. Mindegy, ha ki is dől, kevesebb az esélye, hogy összehányja a kocsimat.
- Mi van? - ittam bele a kólámba. Vezetek, persze hogy nem iszom.
- Nem akarsz szórakozniiii? - kezdte el simogatni a mellkasom. Mennyivel jobb lenne, ha Nessa lenne itt...
- Most nem. - mondom és lehámozom a kezeit magamról.
- De miééééért? - nyavajgott, de szerencsére a hangos zene miatt azt már nem hallom. - Gyereeeee táncoooolniiii - kezdte el rángatni a karom. Az a baj vele, hogy az ilyenekben nem tágít, szóval gyorsan megittam az üdítőmet és hagytam, hogy a tánctérre vezessen. Neki nem kellett több, azonnal 'táncolni' kezdett, ami igazából abból állt, hogy szorosan hozzám simult és próbálta elérni a kívánt hatást. Neki nem sikerült, így mérgében szó nélkül otthagyott. Megkönnyebbülten felsóhajtottam és már azon voltam, hogy itt hagyom ezt a csajt -hazatalál egyedül is, vagy majd a srác hazaviszi, akivel az éjszakát fogja tölteni- de akkor a szemem megakadt az ajtón belépő lányon.
Nem vitt túlzásba semmit, de pontosan mindig ez az, ami a legtöbbször megfog rajta. Mint ahogy ez a ruha a lábait hagyta szabadon. Mintha megérezte volna, hogy nézik/nézem a fejét elfordította és ekkor volt, hogy egy hét után a szemébe néztem. Szokásos meleg barna szemei, most hideged csillogtak rám és semmiféle érzelmet nem mutatott felém...Kivéve hogy ismerem már annyira, hogy tudjam, ilyenkor csalódott és nagyon is szomorú a szakításUNK miatt. De ha tényleg ez lenne, akkor már rég elfordult volna.
Ekkor pont megpillantottam Vanessa mögött Jennyt és...Josht. Ezek meg miért vannak itt?!
Jenny valamit súgott Vannak és elkezdte a bár felé húzni.
Azt hiszem, hosszú éjszaka lesz...

*Vanessa szemszöge

Hogy miért is jöttem? Már nem teljesen tudom, viszont csak egy dolog zakatolt a fejemben. Vagyis inkább valaki és az nem más mint: Damen. Ki más lehetne, nem igaz?
- Gyere Van, igyunk valamit! - húzott a bárpulthoz Jenny és szerintem nem vette észre Dament, akivel már percek óta egymás szemébe néztünk. Már annyira hiányzott az a zöld tekintet...basszus, jobb lenne, ha végre kimondom, de hatalmas, orbitális hibát követtem el azzal, hogy szakítottunk...vagyis, én szakítottam vele és nem is hagytam, hogy megmagyarázza! De basszus, más mit csinált volna a helyemben?!
- Tessék, lazíts egy kicsit! - tolta elém Jenny a kis poharat, amiben tuti, hogy nem víz volt. Kicsit hezitáltam, de aztán mégis csak lehúztam. El akarom felejteni legalább ma estére a gondokat és a sok gondolatot, ami most is itt zakatol a fejemben.
Sorra rendeltük az italokat, de persze tudtam, hogy nem akarok segg részeg lenni, de csak annyira voltam becsiccsentve, hogy sokkal, de sokkal jobban érezzem magam.
- Menjünk táncolni! - kiáltottam föl és a tánctérre mentem. Azonnal átvettem a zene ritmusát és élveztem az estét. Hirtelen két kart éreztem meg a derekamon és egy mellkast szorosan a hátamhoz simult. Nem érdekelt, tovább táncoltam.
- Nem akarsz valami mást is csinálni, gyönyörű? - súgta a fülembe a mögöttem lévő alak.
- Nem igazán. - válaszoltam és próbáltam kiszabadulni a szorítása alól, sikertelenül.
- Ezt a választ nem fogadom el. - felelte határozottan és dühösen a hang és elkezdett rángatni...valahova. A tekintetemmel próbáltam Jennyt vagy Josht megtalálni, de őket teljesen elnyelte a tömeg.
Kivitt a szórakozóhelyről, amikor hirtelen megállt.
- Mégis hova viszed? - felismertem ezt a hangot és most bármit megadtam volna azért, hogy a karjaiban tudhassam magam.
- Semmi közöd hozzá, haver! - felelte ez az állat indulatosan.
- Ezt így nem tűrhetem. Haver. - hallottam a választ és...már csak annyit láttam, hogy a kezemet szorongató srác a járdán landol, engem elengedve és az arcát fogja. - Tűnjünk innen. - fogta meg a kezem, olyan gyengéden, mint ahogy mindig is szokta. És ami baromira hiányzik, főleg, hogy ahol megérint a bőröm felhevül.
Damen szó nélkül a kocsijához vezetett és beültetett az anyósülésre. Gyorsan ő is beült a kormány mögé és már indult is. Amikor leparkolt a házuk előtt, azt hiszem, csak akkor pörgött le a fejemben, hogy pontosan mi is történt. A szemembe könnyek gyűltek és hagytam őket végigfolyni az arcomon, még ha el is kenem a szemfestékemet. Nem érdekelt.
- Hé, már nincs semmi baj. - suttogta a göndör, amikor kisegített a kocsiból és magához húzott.
- N-n-nem fog ha-ha-haragudni? - kérdeztem, de a sírástól elég nehezen ment.
- Ki?
- A ba-ba-barátnőd. - húzódtam el tőle és próbáltam kiszabadulni a karjaiból, de ő csak szorosan tartott.
- Ki mondta egyáltalán, hogy járunk? - nézett a szemembe és egy óvatos mosoly jelent meg az arcán.
- De...
- Nessa, most komolyan RÓLA akarsz beszélni? - tárta szét a karját, én pedig hevesen a fejemet ráztam. Nem, persze, hogy nem akarok arról a ribancról beszélni! - Akkor jó! Na, gyere és tedd rendbe magad. - húzott be a saját házukba. Nem, egyáltalán nem tudok átugrani a szomszédba, a saját házamba átöltözni, dehooogy!
- Tessék. - nyomta a kezembe az egyik pólóját és egy bokszert. Szó nélkül elmentem a fürdőbe lezuhanyozni és próbáltam a rám száradt, szétkenődött festéket leszedni az arcomról. Végül, többé-kevésbé sikerült. Felvettem Damen pólóját, de elég hosszú volt, így a bokszert inkább nem vettem föl. Mindegy, amint kimentem, a fürdőt azonnal Damen foglalta el. Hát jó.
Visszamentem a szobájába, majd a telefonomról írtam Jennyéknek, hogy hazajöttem. Végül is, nem sok választ el, hogy a saját szobámban legyek. Azonban a tekintetemet Damen telefonja zavarta meg, ami lenémítva villogott. Meglepődjek, hogy éppen Jasmine hívja? Pff.
- Ugye nem szándékozol felvenni azt a telefont? - hallottam meg a mély hangját, közvetlen a fülem mellett. Basszus, mikor jött vissza?
- Ettől nem kell félned. - adtam vissza a telefont, amit aztán egész egyszerűen kikapcsolt. - Nem veszed fel?
- Minek? - vont vállat. - Ez a lány a szobámban sokkal jobban leköti a figyelmem. - felelte és a törülközője alatt felvette a bokszerét.
- Kit rejtegetsz itt? - kérdeztem vissza, pedig nagyon is tudtam, hogy rám gondolt. Már egy vigyorral az arcán megrázta a fejét és hirtelen előttem termett. Egymás szemébe néztünk és egyikünk sem szólalt meg.
Hirtelen lassan végig simított az arcomon, ajkamon. Nem tudom mitől, talán az alkoholtól, nem löktem el magamtól és a kezem szabad akaratából a hajába szántott. Imádtam ezeket a göndör tincseket. Az arca egyre közelebb és közelebb jött hozzám és már azt hittem, hogy megcsókol, amikor...
- Biztosan szeretnéd? - kérdezte halkan, szinte suttogva. Nem válaszoltam, csak az ajkaira tapadtam, amivel meg is adtam a választ a kérdésére. Azonnal reagált ő is és engem felemelve cipelt el az ágyába.
Lehet, hogy meg fogom ezt bánni reggelre vagy nem, de most nem akarok ezekre gondolni, csak is a mának élek ma este!

2.évad 16.rész - Ne foglalkozz velük

Hola chicas!:D Akkor itt is van az új rész. Remélem tetszeni fog;) Köszönöm az előző részhez jött, jöhet ehhez is, akár hideg vagy meleg:D
Jó olvasást!
Anna xx.


*Vanessa szemszöge

- Utálom ezt a napot! - vágtam be magam Chris kocsijába.
- Ki nem? - felelte mellőlem uncsitesóm és fáradtan elmosolyodott, majd indultunk is a suliba. Hétfő. A legrosszabb nap, amit kitaláltak. A ráadást az eső tetőzte, ami csak még jobban tacsra vágja a kedvemet.
A tegnapi 'párbeszédünk' folyamatosan lejátszódik a fejemben, emiatt tegnap este csak forgolódtam az ágyamban és szerintem alig 20 percet ha tudtam aludni. Pfff. - Jól vagy? - pillantott felém egy pillanatra.
- Jól. - bólintottam a lehető legmeggyőzőbben.
- Van. - nézett rám azzal a 'nem tudsz becsapni, hisz ismerlek' nézéssel.
- Vagyis...jól leszek. - javítottam ki magam. Majd kiugorva a kocsiból felfutottunk a suliba. Szerencsére kicsit sem néztek minket hülyének, mert az eső miatt megértik, hogy így rontunk be a kapun...és ekkor jött el az a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy a hétfői napom a legkisebb gondom.
Ugyanis, ha hiszitek, ha nem, de nem sokkal utánunk Damen lépett be az iskolába. Ezzel még nem is lett volna baj, de nem egyedül érkezett. Az oldalán ott tipegett a ribanc, név szerint Jasemine. A legjobban még is az fájt, amikor megláttam, hogy kézen fogva sétáltak. A szőke ribanc csak amolyan 'én győztem' féle gúnyos mosolyt villantott rám, míg Damen ugyanolyan semleges arckifejezéssel nézett rám, mint eddig.
Éreztem, ahogy Chris a vállamat átkarolva húzott közelebb magához. Ezzel éreztette velem, hogy ő itt van...és ezért is szeretem annyira.
- Ne is foglalkozz velük. - suttogta a fülembe, én pedig óvatosan bólintottam. Ne is törődj velük, szakítottatok - hangzik a fejemben a hang. De az fáj, hogy ilyen könnyen továbblépett.
Nem sokkal később pedig Josh és Jenny jött meg a suliba kézen fogva és valamin nagyon nevettek. Tudom, hogy Chrisnek ez nem fáj annyira, de azért szerintem ezt mégsem olyan jó látni.
Már előre látom, hogy ez a hét nem lesz valami könnyű, pedig ez még csak az eleje...

Hogyan nevezzem a hetemet? Elég, ha csak annyit mondok, hogy SZÖRNYŰ volt. A suli csak a szokásos volt, az érettségi, meg egy bálféleség a végzősöknek, ez még úgy oké volt. De bárhol voltam, bárhova mentem, valahogy mindig belefutottam az új 'párba'. Igen, Damenről és a kis szőke ribancáról beszélek. Komolyan, mintha engem követtek volna, csak hogy mutogassák, milyen hihetetlenül 'boldogok'.
Az egyetlen, aki a lelket tartotta bennem, az Chris volt. Mindig be tudja bizonyítani, hogy ő a legjobb báty -még ha csak unokatesóm is- akit kaphattam.
Jennyékkel is elég sok időt töltöttem és bár nem szívesen mondom ki, ők tényleg összetartoznak. Chris túlságosan energikus volt Jennyhez képest, de valahogy mégis csak megtalálták a közös hangot.
Na mindegy, most végre péntek van és már nem esik az eső -egész héten csak esett- ezért úgy döntöttem, hogy edzés után inkább hazasétálok, hogy legalább kiszellőztessem a fejem. Pont megérkeztem a házunkhoz és már mentem is volna be, ha valaki nem kiállt utánam. Ha azt mondom, hogy a dobhártyám kiszakad ettől a hangtól, akkor kitalálhatjátok, hogy mégis ki volt az.
- Milyen érzés veszíteni? - először vettem egy nagy levegőt és lassan megfordultam. Az arcomra felvettem a 'nincs kedvem hozzád' képemet, de szerintem olyan szőke, hogy ez nem esik le neki. - Nem bírsz megszólalni, mert olyan lúzer vagy?
- Jasmine, menj és dugasd meg magad valakivel, engem meg hagyj békén. - feleltem unottan és mentem volna be, azonban még mindig nem tágított.
- Tudod te, hogy kivel beszélsz? - sipította, nekem meg kedvem lett volna betömni a száját a földdel.
- Persze, apuci kicsi lányával, aki annyira éhezik a figyelemre, hogy minden jött-menttel lefekszik vagy éppen csak más pasijával, csak hogy legalább ennyi 'törödést' kapjon a ruhák és a pénz mellett. - mondtam ki, ami éppen az eszembe jutott és próbáltam elrejteni a vigyoromat, mert a szőkeség itt helyben fog hisztit csapni, mint egy 5 éves kislány.
- Te most leribancoztál?! - sipákolt.
- Nem én mondtam. - most már elengedtem és csak vigyorogtam rajta és még mielőtt szólhatott volna, Damen kilépett a házból.
- Mehetünk? - sóhajtott és unottan nézte a még mindig hisztis barátnőjét.
- Édes, a volt kis ribancod sérteget, tegyél valamit! - 'árulkodott', Damen pedig kérdő tekintettel felém fordult.
- Először is: Ne keverj össze magaddal. És másodszor: Ha csak szembesítelek az igazsággal, akkor igen, sértegettelek. - magyaráztam.
- Látod? Csinálj valamit! - toporzékolt.
- Nézd baby. - kezdte Damen, miközben a homlokát masszírozta. - Most vagy itt fogsz tovább hisztizni én pedig bemegyek vagy most megyünk a Feliz-be, hogy részegre idd magad. Választhatsz. - hoppá! Csak nem zűr van a paradicsomban? Várjunk, mit is mondott egyszer Damen arról, ha babynek nevez egy csajt?
- Már te is kezded édes? Tudod, így nem kapsz meg semmit az este. - indult meg a kocsihoz és Damen is sóhajtva követte. Majd mielőtt kinyitotta volna az ajtót még visszafordult hozzám.
- Szép volt Nessa. - nézett rám, de most először láttam meg a szája sarkában egy apró mosolyt, amit próbált elrejteni. Kicsit ledöbbentem, majd csak annyi történt, hogy Damen beszállt a kocsiba és elhajtottak.

- Nézd Nessa, ha azt hiszed, hogy egyszer is babynek foglak becézni, akkor azt felejtsd el. - vágta rá Damen.
- Miért? - néztem rá. Igazából, utáltam azokat, akik babynek neveznek vagy a barátnőjüket, mert olyan, mintha kisbabák lennének.
- Mert mindig azokat a csajokat hívtam így, akiket csak az ágyba akartam vinni vagy egyáltalán nem éreztem irántuk semmit. Szóval ha egyszer is így neveznélek, megteheted, hogy tökön rúghatsz! - magyarázta, én pedig nevetve nyomtam az arcára egy puszit, de neki ez nem volt elég, így követelőzően megcsókolt...

Játszódott le a fejemben az alig 3 hónappal ezelőtti beszélgetésünk. Hirtelenjében előkaptam a telefonom és tárcsáztam.
- Jenny, készülj! Ma bulizni megyünk...!

2.évad 15.rész - Mit érdekel?

Hola chicas!:D Itt is van az új rész, amit -remélem:D- annyira vártatok. Nagyon nem fűznék hozzá semmit, csak remélem tetszeni fog és hagytok magatok után nyomot, akár hideget, akár meleget;)
Jó olvasást!
Anna xx.


*Vanessa szemszöge

Istenem! Én...én egyszerűen...én nem akartam! Dühös voltam és csalódott, persze, hogy ezt mondom...de a legrosszabb az egészben, hogy ő próbálkozni, sem próbálkozott! És ez sokkal rosszabb érzés, mint hogy a szemem láttára lefeküdt azzal a ribanccal vagy...hogy éppen most szakítottunk. Szakítottunk. Nem, én ezt nem akartam!
A könnyeim folyamatosan csak folynak és csak Damen szavai járnak a fejemben. Hogy boldog vagyok-e? NEM! Kétségtelenül nem!
A maradék lelki erőmet felhasználva kényszerítettem magam, hogy elvonszoljam magam a fürdőbe. Remélhetőleg egy zuhany kicsit lecsillapít. A fürdőben megnyitom a vizet, leveszem a pizsamámat és beállok a zuhany alá. De hiába, kicsit sem segít. Átállítom egy kicsit hidegre és hagyom, hogy lehűtsön. Nem maradok sokáig, kilépek a zuhanyból, a szobámban felveszek egy laza ruházatot és elindulok. Hogy pontosan hova, azt én sem tudom, de az biztos, hogy otthon nem tudok maradni a négy fal között és azzal a tudattal, hogy Damen a szomszédban van.
A fülesemet betettem a fülembe és véletlen lejátszásban elindítottam a zenét. A gondolataim már így is megőrjítettek, ezért jobbnak láttam, ha valami eltereli a figyelmemet, legalább egy kis időre. Azonnal továbbnyomtam, amikor még csak a Lost In You eleje kezdődött.
Alighogy az utca végénél jártam, amikor hirtelen két kart éreztem a vállamon. Nem is kérdés, hogy megijedtem és vadul dobogó szívvel fordultam meg. Azonnal megnyugodtam, amikor Josh vigyorgó képével találtam magam szemebe.
- Hova-hova? - kérdezte, amikor a fülest is kivettem.
- Csak sétálgatok. - vontam vállat.
- Csatlakozhatok? - szerintem ezt inkább kijelentésnek szánta, mint kérdésnek, mert a válaszomat meg sem várva, megfogta a csuklóm és engem maga után húzva ment.
- Nem vagyok kislány, tudok egyedül is menni. - szabadítottam ki a csuklóm a szorításából. - És te pontosan mit is csinálsz itt egyedül?
- Megláttalak az ablakból és gondoltam csatlakozom. Úgyse volt mit csinálnom. - rántott vállat.
- Most aggódnom kéne, hogy az ablakból figyeltél? - néztem rá és óvatos mosolyra húztam a szám.
- Ha-ha. Nagyon vicces. - felelte gúnyosan.
- És pontosan hogy lehet, hogy nem volt semmi dolgod? - törtem meg a csendet, ami közénk telepedett.
- Hát, a tesóimat anyáék elvitték valami gyerekfilmre, Jenny pedig családi ebédre ment. - magyarázta.
- Oh, Jennyről jut eszembe... - mondtam, majd egy pofonnal jutalmaztam a mellettem lévő srácot.
- Hé, ezt miért? - fogta az arcát és értetlenül nézett rám, de amikor látta az arcomat, inkább csak lehajtotta a fejét és a földet kezdte bámulni. Gondolom rájött. - Oké, megértem, hogy most utálsz, de jó magyarázatom van rá.
- Tudod, nektek fiúknak mindig van valami magyarázatotok a nagyon világos tényekre. - feleltem sértetten, majd megfordulva, inkább hazafelé vettem az irányt.
- Vanessa várj már! - szaladt ő is utánam, de én nem tágítottam, inkább csak mentem, hogy minél hamarabb otthon lehessek.
A házunk előtt még is megálltam és szembe fordultam a kifulladt sráccal. Nagy sportember, nem?
- Figyelj, én nem fogok beleszólni ebbe az egészbe, de ha csak szórakozol vele, akkor én magam fogom kitekerni a nyakadat. Mert ha egy szemétládáért szakított Chrisszel...!
- Hé kislány, semmi baj nem lesz. - fogta meg a vállam és úgy mondta a szemembe. - Tudom, hogy szemét vagyok, hogy ezt tettem és megérdemlem, hogy Chris is behúzzon nekem, de nem lesz semmi gond. - mosolygott rám kedvesem, nekem pedig újra sírhatnékom támadt, ezért megadva magam Josh vállába fúrva az arcom, hagytam, hogy lecsillapodjak. De ez mégsem volt olyan, mint amikor Damen vállán sírhattam ki magam...hiányzik, pedig alig pár órája szakítottunk. - Na jó, menj be és inkább pihend ki magad holnapra. - kacsintott. - Holnap találkozunk Vanessa. - köszönt el és ő is elindult haza.
- Szia Josh. - mondtam még én is és befelé vettem az irányt. Azonban még mielőtt beléptem volna, a szemem sarkából megláttam a másik ház verandáján Őt. Csak egy laza kosárnadrág volt rajta, így a tekintetem azonnal izmos felsőtestére csúszott, majd mégis lassan fölvezettem a tekintetem a szemébe. Most más volt a tekintete. Zöld szemei, amik eddig mindig csillogtak, most csak hidegen és lesajnálóan nézett rám.
- Látom hamar találtál pótlékot. - mondta ki hidegen és Josh irányába biccentett.
- Mit érdekel? - kérdeztem. - Szakítottunk.
- Szakítottunk, valóban. - bólintott, még mindig ugyanolyan érzéstelenül.
- Édes, jössz már? - hallatszott ki egy idegtépő hang a házból.
- Egy pillanat. - kiáltott vissza, majd újra felém nézett.
- Ki...ki van nálad? - kérdeztem, és éreztem hogy a torkom elszorul és mindjárt összeesek.
- Mit érdekel? Szakítottunk. - vágott vissza a saját szavaimmal, majd bement a házba és becsapta az ajtót maga után.
Én is követtem a példáját, de amint becsukódott az ajtó 'összeomlottam'. Annak nekidőlve csúsztam le a földre és sírtam. Újra. Úgy tűnik Damen máris túllépett rajtam és nekem is ezt kellene tennem!