32.rész - Szerelmes vagy

Hola chicas!:D Most egy Chris szemszöget írtam nektek!:3 Örültök?:) Lehet, hogy kicsit nyálas lesz, de melyik szerelmes fiúnak nincsenek? Nem is beszélek sokat, jó olvasást, Anna xx.

*Chris szemszöge

 

Már legalább 3 nap telt el, hogy 'összevesztünk' Damen-nel. Vagyis inkább én behúztam neki, és azóta nem is beszéltünk egymással, mert én nem is szólok hozzá. Már milliószor hívott és hagyott üzenetet, hogy sajnálja, meg hogy ezt meg akarja beszélni, de én még csak látni sem akarom! Komolyan megcsókolta Vanessát? Aki szinte a húgom? Azt hittem, hogy ér annyit neki ez a 14 éves barátság, de úgy tűnik tévedtem. És Vanessa? Ő hogy engedhette meg neki, hogy megtegye? Jesszus, szétvet az ideg, ha most nem verhetek szét valakit vagy valamit. Már nem bírtam tovább feküdni, így idegességemben elkezdtem fel-alá járkálni a szobámban. 

- Chris, itt vagyok. - nyitott be a szobámba Jenny. Amint megláttam egyből elszállt minden dühöm. Hihetetlen, hogy miért nem hívtam randira hamarabb. Okos, kedves és csodaszép. Pár lépéssel előtte termettem és magamhoz öleltem, most elég nagy szükségem volt rá. - Hé, minden rendben Répafiú? - éreztem, hogy elmosolyodott a megszólításra.
Megjátszva a durcásat elengedtem és visszafeküdtem az ágyamra. Vanessa annyit mondogatta, hogy Jenny is átvette. Nincs olyan nap, hogy ne így neveznének.

- Kettő az egy ellen már nem fair. - mondtam és elfordultam. Éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy és egy kezet, ahogy a hátamat simogatta.

- Ne haragudj. - suttogta a fülembe. - Hogy tehetném jóvá? - Lassan megfordultam és szembe találtam magam a világ legszebb mosolyával.

- Adj egy csókot. - halkan felkuncogott, majd készségesen teljesítette kérésemet. Csókunkat a telefonom csörgése szakította félbe. Morogva nyúltam érte, de amint megláttam az Ő nevét rögtön kinyomtam. Az biztos, hogy nagyon jól tud időzíteni.

- Beszélned kéne vele. - mondta ki Jenny azt, amit én a legkevésbé sem akarok hallani.

- Nem hiszem, hogy végig akarom hallgatni. - vetem oda.

- Chris figyelj. - nem fordultam. - Nézz rám! - néha, őszintén, megijeszt, hogy milyen határozott tud lenni. De pont ezt szeretem benne. Felnéztem. - Ezt meg kell beszélnetek. Két dolog miatt is. Az egyik, hogy ott van a holnapi meccs. - Ebben igaza van. Mi vagyunk a két legjobb játékos. Hogy nézne már ki, ha nemcsak az ellen fél, de még mi is egymás ellen játszunk. Arról ne is beszéljünk, hogy az edző, szép szóval, szétrúgná a seggünket.

- Lehet ebben igazad van. - mondtam halkan. Ő csak elmosolyodott, de rögtön visszaváltott komolyra.

- A másik ok, pedig Vanessa. - erre értetlenül meredtem rá. Már mi köze van ennek az egészhez Vanessához? Hiszen ő semmit nem csinált. Vagyis de, hagyta hogy lesmárolják! 

- Ne nézz rám így! Tudod, hogy Vanessa is rosszul érzi magát. Meg, háát, nem is tudom. - mondta halkan, amivel eléggé felkeltette a kíváncsiságomat.

- Mi? Mit hiszel? - türelmetlenkedtem. - Gyerünk Jenny! Mond már el!

- Szerintem szerelmes! - köpni-nyelni nem tudtam, ahogy ezt kimondta. Hogy Vanessa szerelmes lenne? Tökmag, a húgom, szerelmes?? Az teljességgel lehetetlen!! Még is ki az, aki elcsavarta a fejét, mert ha megtudom, biztos, hogy kitekerem a fejét!

- Hát, szerintem Damen-be. - mondta még halkabban. 

- Oké, jó vicc. Mintha azt mondtad volna, hogy Damen-be. - kezdtem el nevetni, de a komoly tekintetét látva abbahagytam. - Te nem viccelsz. - Óvatosan megrázta a fejét kijelentésemre.

- Az Ash-es eset óta nagyon furán viselkedett, de főleg azután, hogy nem beszélsz Damen-nel.

- Ez hülyeség. Van nem is viselkedik furán.

- Te most megjátszod vagy tényleg ilyen vak vagy?! Kívül lehet, hogy mosolyog, de a szeme egyáltalán nem! Basszus, ti fiúk semmit sem vesztek észre? - csattant fel Jenny, ami kicsit megdöbbentet. Most így átgondolva, tényleg keveset beszél és mosolyog. És nagyon sokszor kalandozik el.

- De hát, ez nem lehet. - lehet, hogy csak magamat akartam meggyőzni, de én sem hittem el. Ideje lenne belátni, hogy a drága kis 'húgocskám' már nem is olyan kicsi. Meg lakott már egy pár helyen, ahol én nem lehettem ott vele, hogy vigyázzak rá. De ismerem a fiúkat és csak összetörnék a szívét!

- De igen Chris, lehet. - mondta Jenny és lassan felállt. - Beszélj Damen-nel és én meg beszélek Van-nal. - egy gyors csókot nyomott a számra és el is ment, magamra hagyva a gondolataimmal.

Úgy tűnik tényleg jobb lesz, ha beszélek Vele. Előkaptam a telefonom és írtam neki egy SMS-t.

' 10 perc múlva a deszkaparkban! Beszélnünk kell! ' - írtam neki. Felkaptam a deszkámat és indultam is.

- Nemsokára jövök! - kiáltottam anyáéknak és már mentem is. Nem tartott sokáig, mire odagurultam. 

Már a bejáratnál kiszúrtam Damen-t, ahogy az egyik padon ül és a telefonját nyomkodja, meg az egyik lábával a deszkáját tologatja. Odagurultam hozzá. Érkezésemre felkapta a fejét, de visszahajtotta.

- Sajnálom. - mondta, én meg keresztbe tettem a kezem a folytatásra várva. - Tudom, hogy nem lett volna szabad az unokahúgodra másszak, de... - túrt a hajába. Túl jól ismerem, ezért is tudom, hogy kissé zavarban is van. De mitől? - de...egyszerűen nem tudtam neki ellenállni. Sajnálom, ígérem nem fog többé előfordulni, csak legyünk újra barátok. - nézett rám. Ekkor a szemében észrevettem valamit. Valamit, amit nagyon rég nem láttam. Igazi sajnálatot és fájdalmat. Vajon a haverom tényleg szerelmes?

- Jé, mit csinál itt Vanessa? - néztem mögé meglepődve. Rögtön hátrafordult, de persze senki nem volt ott.

- Nem is. - mondta halkan, de még is meghallottam. Akkor hát Jenny-nek volt igaza? Damen beleszeretett Vanessába?

Várjunk csak. Damen amikor részeg volt és én vittem haza, mindig arról motyogott, hogy mennyivel jobb volt 8 évesen az élete. A szülei nem dolgoztak annyit, és még Nessa is itt volt. Nessa, Nessa...Hát persze! Vanessát hívtuk így, mert utálta ezt a becenevet. Basszus, Jenny-nek igaza volt...

- Szerelmes vagy. - rögtön rám kapta a tekintetét, én meg rájöttem, hogy hangosan gondolkoztam.

- Igen haver. Nyálasan szerelmes vagy. - lassan megráztam a fejem.

- Nem tesó. TE vagy szerelmes! - úgy nézett rám, mintha szellemet látott volna. Mert igen, számára egy tiltott szót mondtam ki.

- Én nem... - kezdte, de félbeszakítottam.

- De igen, az vagy. Tudom, hogy hihetetlenül hangzik, még én se akartam elhinni, hogy az vagy, de most teljesen látszik.

- Chris, én nem vagyok szerelmes. És meg is fogadtam, hogy nem is leszek soha többé! - felállt a padról, és egyenesen hozzám lépett, így szemtől szemben voltunk egymással, de én álltam a tekintetét.

- Igen, de ezt csak, kb. 1 éve fogadtad meg. A múltra nem is emlékszel, igaz? Ismerős az a név, hogy Nessa? - értetlen tekintettel nézett rám és szó szerint hallottam, ahogy forognak az agyának a kerekei. Felkaptam a deszkámat és elindultam, de még egy pillanatra visszaszóltam. - Holnap a meccsen találkozunk. - és el is mentem. Innen már neki kell kitalálnia mindent.

31.rész - Kusza érzések

Hola chicas!:D Majális alkalmából hamarabb hoztam a részt! Remélem örültök és tetszeni fog a rész:) Jó olvasást, Anna xx.

*Vanessa szemszöge

 

 Hogy miért vagyok távolságtartó? Pár dolog miatt is. Az első, hogy felkavarnak az érzéseim. A pillangók a hasamban, a vágyakozás a csókjai után, a bőröm bizsergése, amit az érintései váltanak ki. Ez nem történhet meg! Nem eshetek belé! Ő Chris legjobb barátja. És már el is mondtam a második okot. Chris kinyírná, ha megtudná, hogy Damen-nel vagyok. Minden fiút utált, aki csak a közelembe jött, főleg ha ő nem ismerte. Tényleg olyan, mint egy védelmező bátyó, akit mindig akartam, de nem tudnám elviselni, hogy Damen-nek valami baja esne. És a harmadik ok, az mind Ash hibája. Az, hogy képes volt bántani, az elég volt ahhoz, hogy pár sérülést okozzon. Lelki sérülést. Félek, hogy Damen is megtenné. Nem ismerem eléggé ahhoz, hogy teljesen megbízzak benne. 
Ma is, inkább elkerültem, hogy ne keljen vele beszéljek vagy bármi. De a sors még így is ellenem dolgozott, mert edzés után, míg a folyosón a mosdó felé igyekeztem kibe futottam bele? Na kibe? Hát persze, hogy Damen-be. Nem volt valami boldog. Chris is elmondta, hogy edzésen sem volt formában és az edző is jól kioktatta. Elég bunkó volt, ezért elakartam menni rögtön elkapott és a falhoz szorított. Ez a mániája, amit ki is fejtettem neki.
- Miért kerülsz egész nap? - tette fel a legváratlanabb kérdést. Felhagytam a kiszabadulás próbálkozással és a szemébe néztem. Istenem, miért kell így néznie?
- Én nem kerüllek. - mondtam neki halkan és elkaptam róla a tekintetem. Még a végén magamhoz húznám és addig csókolnám, amíg lehet.
- Aha, persze. Akkor csak a hobbid, hogy távol maradsz tőlem és szinte hozzám se szólsz. - morogta. - Mit csináltam? - Te jó ég! Érdekli, hogy miért kerülöm?
- Damen, ez... - a számat haraptam, hogy kitaláljam miért is kerülöm. - bonyolult. - Szuper, ennél jobbat nem tudok?
- Már miért lenne bonyolult? - emelte fel a hangját, ami egy kicsit megrémisztett, de most se hagytam magam.
- Mert még én sem értem, oké? - kiabáltam én is vele. - Nem értem magamat és ez megrémiszt! - azt hiszem, ezt nem kellett volna ezt mondanom, de szerencsére nem értette. -
Szerintem hagyjuk egymást békén és legyen minden olyan, mint amilyen volt. - szinte suttogtam a szavakat, de ő is meghallotta. Az agyam szerint ez a legjobb döntés, de a szívem egészen mást mond.
- Azt nem lehet! Én azt nem tudnám megcsinálni! - mondta, és én felnéztem a szemébe és láttam, ahogy megcsillan bennük a könny. Ő most tényleg miattam sírna?
- Tudom, de... - nem hagyta, hogy befejezzem, mert hirtelen megcsókolt. Eléggé erőszakos volt, de nem bántam. Sőt, tetszett, hogy nem akar elengedni, és nagyon is boldog voltam. Amikor visszacsókoltam, éreztem, hogy ő is megkönnyebbül. - ezt nem lehet. - toltam el hirtelen magamtól. Ha tényleg olyan, mint ahogy Ash mondta, akkor ezt nem hagyhatom. Inkább tartom magam távol tőle, mint hogy egy újabb trófea legyek neki.
- De lehet. - mondta, és neki döntötte a homlokát az enyémnek. - Különben is, akkor miért csókoltál vissza? - Mert nem tudok neked ellenállni. Gondoltam magamban, de nem mondtam ki hangosan, csak csendbe maradtam. Lassan újra felém hajolt és újra megcsókolt, ám sokkal, de sokkal lágyabban, mint az előbb. És ez nagyon jól esett. Talán, mégis bízhatok benne? Alig, hogy összeért a szánk, hirtelen elhúzódott. 
Kinyitottam a szemem, hogy mégis hova tűnt, megláttam, ahogy a földön fekszik és a szemét fogja. Mi történt?
- Ezt mégis, hogy képzeled?! - hallottam meg Chris hangját. - Ő az unokahúgom!! Mégis milyen barát vagy te???!!! - már majdnem behúzott neki, de én gyorsan megfogtam, ne hogy bármi őrültséget csináljon.
- Chris, ne! Ezt nem teheted. - mondtam neki halkan, amikor rám nézett. A szemei csak úgy szikrákat szórtak. Látjátok? Pont ezt nem akartam!
- Már miért ne tehetném??!! - kiabált az arcomba, ami nagyon is megijesztett. - Ne haragudj. - mondta sokkal lágyabban, amikor látta, hogy mennyire megijedtem. - Gyere, hazaviszlek. - Damen-re nem is pillantva átölelte a vállam és elment. Még gyorsan hátra néztem és Damen csalódott és szomorú tekintetével találtam szembe magam. Még talán egy könnycseppet is láttam, ahogy végigcsúszik az arcán, vagy csak én képzelődöm? De aztán elkaptam róla a tekintetem és hagytam, hogy Chris vezessen. Jenny-nek el kellett mennie, mert a szülei eljöttek érte, úgyhogy ő nem tartott velünk.
Chris gyorsan hazadobott, én meg nem akartam mást, csak felmenni és egy kicsit egyedül lenni.
- Erről még beszélnünk kell! - kiáltott utánam Chris az autóból és el is hajtott. Anyáéknak nem is köszönve felfutottam a szobámba és be is zártam. Ki is raktam a 'Ne zavarj!' táblám, hogy még véletlenül se jöjjenek be.
Bedőltem az ágyamba és csak próbáltam kikapcsolódni, de nem nagyon sikerült. Még zenét is kapcsoltam, de az sem kötött le. Kicsit kinyitottam az ablakomat, mert már nagyon fülledt volt a levegő. Leültem a párkányra, de a gondolataim néha-néha elkalandoztak Damen--re. Vajon jól van?
Egyszer csak ajtócsapódást hallottam, de nem innen, hanem a szomszéd házból. Oldalra fordultam és Damen-t láttam meg a szobájában és a telefonjával kezében.
- A francba! - morogta és az asztalra dobta a telefont és a hajába túrt. - Basszus, hogy lehettem ekkora marha??? - beszélt magához, de szerintem nem látta, hogy nyitva van az ablaka, és hogy én is hallom. Damen kiment a szobából, de pár perc múlva vissza is jött, és a szeméhez, gondolom, jeget tartott. És levetődött az ágyra.
Nem tudom miért, de mindennél jobban oda akartam menni hozzá, és hozzábújni. Segíteni neki, de az agyam azt mondja, hogy nem mehetek, mert biztos, hogy csak átverne.
Nem tudom, össze vagyok zavarodva. Azt hiszem, hogy egy nagy alvás segítene helyretenni a gondolataimat. Elmentem tusolni és pizsamában be is dőltem az ágyba.

30.rész - Ezt nem lehet

 Hola chicas!:D Itt is van a következő fejezet. Remélem tetszeni fog, és ha pár gondolatot is megosztanátok komment formájában:) Nem is húzom az időt, jó olvasást, Anna xx.
P.S. Szeretnétek holnap is egy részt?

*Damen szemszöge

Még sokáig nem tudtam elaludni, mert a karomban tartott angyalt csodáltam. Tudom, hihetetlenül nyálasan hangzik, de egyszerűen nem bírom elhinni, hogy megismerhettem és most itt fekszik mellettem, pontosabban rajtam. Hosszú, barna haja szinte beterítette a kezem és még pár tincs az arca mellett maradt. És az arca. Nincs rá szó. A legtökéletesebb, amit eddig láttam. Azok a csókolni való ajkak, amiket nemrég ízlelhettem meg, és amik olyan édesek voltak, hogy azt el sem lehet mondani. De a legjobban a szemei fogtak meg. Azok a gyönyörű barna szemek, amik mindig csillognak a boldogságtól. És ami a külsejét illeti, az is tökéletes. Komolyan, vékony, hosszú lábak, formás combok, fenék, mell...na jó, kicsit elkalandoztam.
De ahogy eszembe jut, a mai incidens, rögtön elönt a harag. Hogy volt képes az a gerinctelen állat megütni Őt? Komolyan, ha még egyszer meglátom, esküszöm, nem állok meg annyi 'pofonnál'! Bele se akarok gondolni, hogy mi lett volna, ha nem megyek utánuk. Vagyis inkább Van után, mert nem akartam, hogy más érjen hozzá rajtam kívül! Lassan végig simítottam az arcán és elégedetten mosolyodtam el, amikor kirázta a hideg. Még egy utolsó csókot adtam a homlokára és én is elaludtam.
Reggel a telefon csengésére keltem. Várjunk, ez nem is az enyém, hol is vagyok? Éreztem, hogy valami megmozdul rajtam. Kicsit kinyitottam a szemem és szembe találtam magam Vanessa álmos fejével. Bágyadtan felkelt és felvette a telefonját. 
- Szia...Aha...nem, pont most...oké, szia. - és le is tette, majd vissza is dőlt a párnára, hogy tovább aludhasson. Nem vett észre, ezért lassan közelebb bújtam hozzá, eltűrtem a haját és puszikkal kezdtem el ellátni a nyakát és így haladtam egészen a szája felé.
- Mmmm - így adott jelet, hogy, gondolom, tetszik neki amit csinálok. - Ki vagy? - kérdezte, de még nem nyitotta ki a szemét. 
- Találd ki - suttogtam és adtam egy puszit a szája szélére. Istenem, mit tett velem ez a lány? Még soha, senkit nem keltettem így. Még azokat a lányokat sem, akiket csak egy éjszakára szedtem fel.
- Damen? -  lassan kinyitotta a szemeit és rám nézett azokkal a szemekkel. Lassan elfordítottam a fejét, hogy meg tudjam nézni az arcát. Elmosolyodtam, amikor megláttam, hogy a nyom az arcáról eltűnt.
- Na milyen? - kérdezte kicsit félve.
- Nyugi, teljesen eltűnt, mintha ott sem lett volna. - és adtam egy puszit az arcára.
- Köszi, a kenőcsöt. - mosolygott rám és beletúrt a hajamba, én meg fölé tornyosultam. Te jó ég! Megőrjít!

A tekintetem a szeme és a szája között cikázott. Lassan lehajoltam és lágyan megcsókoltam. Amikor elváltunk lesütött szemmel elpirult. Megmosolyogtatott a látványa.
- Azt hiszem, indulni kéne a suliba. - mondta, majd kimászott alólam. Visszadőltem az ágyba és néztem, ahogy a szekrényében ruhát válogat. A látvány tökéletes volt, megjegyzem, az a kis sort nem nagyon takart valamit a hátsójáról.
- Remélem tetszik a kilátás. - mondta hirtelen és szembefordult velem. 
- Hát, igen, de jobban tetszene a ruha nélkül. - mosolyogtam, mire aranyosan elpirult.
- Szerintem te is menj öltözni.
- De nekem a szomszéd házban van.
- Akkor menj át, öltözz fel, mert késésben vagyunk. - kikeltem az ágyból, de nem volt kedvem lemenni és átsétálni. Átnéztem az ablakon és láttam, hogy nyitva hagytam az ablakot. Kinyitottam. Nem volt nagyon messze, de szerencsére ott volt egy fa. Jéé, ez mindig itt volt? Fogtam magam és átmásztam rajta a szobámba. Gyorsan lefürödtem és felöltöztem, csináltam egy szendvicset, majd a táskámmal mentem is ki, hátha Van is elkészült.
Amint kiértem, ő is pont akkor jött ki. Értetlenül nézett rám, és az ajtóra.
- Hogy mentél ki? - kérdezte.
- Átmásztam az ablakon. - rántottam vállat, majd kitolattam a bejáróról és megvártam, hogy Van is beszálljon. Az út elég csendesen telt. Amint megérkeztünk a suliba ő rögtön kiszállt és engem meg sem várva sietett be órára. Nem értem, most mi baja. Valami rosszat tettem?
Inkább én is elindultam órára. Ma dupla olasszal kezdünk. Ahogy beléptem a terembe megláttam a srácokat, ahogy beszélgetnek. Rögtön oda is mentem, de nem beszélhettem sokáig, mert becsöngettek és a tanár is bejött. Következő óra matek lett volna, de 'sajnos' a tanár, az öreg Winslow egész héten nem lesz, ezért beültünk az aulába. Vanessa elég furcsán viselkedett, de leginkább velem. Ha közelebb próbáltam ülni hozzá, rögtön elhúzódott és ha kérdeztem tőle valamit, akkor is csak egyszavas választ adott. Nem értem, azt hittem, hogy a tegnapi és a ma reggeli után már nem lesz olyan távolságtartó velem. Sőt, lehet, hogy kezdek érezni is iránta valamit, de nem tudom, hogy mit. Szerelmet biztos nem, még csak az kéne! Vagy lehet?
A nap végén már csak azt vettem észre, hogy az utolsó óráról is kicsöngettek és Chris-szel indultunk edzésre. 
Az edzés, hááát, nem ment valami fényesen. Folyton elgondolkodtam Vanessán és emiatt a játékra sem figyeltem rendesen. És ez az edzőnek is szemet szúrt, mert edzés végén még külön oda is hívott magához. Most jól ki fog osztani.
- Mégis mi volt ma veled, Wright?! - kiabálta az arcomra.
- Nem tudom. - rántottam meg a vállam hanyagul, de azt hiszem nem kellett volna.
- MI AZ HOGY NEM TUDOD??!! Ha nem szeded össze magad a hétvégi meccsig, garantálhatom, hogy végig a kispadon ülhetsz!! - és ezzel ott is hagyott. Mérgemben felrúgtam a kukát és inkább csak fogtam a cuccom és mentem is haza. Azonban amikor a folyosón mentem végig, beleütköztem valakibe.
- Nem tudsz jobban odafigyelni?! - vetettem oda kicsit bunkón, de ahogy ránéztem, egy meglepett szempárral találkoztam.
- Te nem figyeltél, oké? - szólt vissza Van és ment is volna el, de elkaptam a karját és a falhoz szorítottam, elzárva minden menekülési utat. - A mániád ez a falhoz szorítás?
- Csak kivételes személyeknek. - mosolyogtam rá, ami eléggé idegesítette. - Miért kerülsz egész nap? - meglepte a kérdésem, mert abbahagyta a ficánkolást és a szemembe nézett.
- Én nem kerüllek. - mondta halkan.
- Aha, persze. Akkor csak a hobbid, hogy távol maradsz tőlem és szinte hozzám se szólsz. - morogtam neki. - Mit csináltam?
- Damen, ez... - az ajkát harapta gondolkodás közben, ami kifejezetten felizgatott és meg akartam csókolni. - bonyolult.
- Már miért lenne bonyolult? - emeltem fel a hangom kicsit jobban, mint kellett volna.
- Mert még én sem értem, oké? - kiabált ő is. - Nem értem magamat és ez megrémiszt! - Mi? Ezt csak én nem értem? - Szerintem hagyjuk egymást békén és legyen minden olyan, mint amilyen volt. - suttogta. Mi, mégis miről beszél? Én nem tudnék távolabb lenni tőle! És most miért lettem ilyen? Mi van velem?
- Azt nem lehet! Én azt nem tudnám megcsinálni! - mondtam, és éreztem, hogy a szemembe könnyek gyűlnek. Mi a fene, én nem sírhatok!
- Tudom, de... - nem tudta befejezni mert megcsókoltam. Kissé erőszakosan, mint kellett volna, de amint visszacsókolt megkönnyebbülten. - ezt nem lehet. - mondta ki, amikor eltolt magától egy kicsit.
- De lehet. - mondtam és a homlokának döntöttem az enyémet. - Különben is, akkor miért csókoltál vissza? - nem válaszolt. Lassan felé hajoltam és újra megcsókoltam, ám ezúttal, sokkal lágyabban mint az előbb. Alig, hogy a szájához értem, éreztem, hogy valaki a pólómnál fogva hátra ránt és behúzott nekem egyet...

29.rész - Maradj velem

Hola chicas!:D Itt is van a következő rész! Nekem, őszintén, ez lett az egyik kedvencem és elég hosszú is lett, remélem tetszeni fog:) Jó olvasást, Anna xx.
P.S. Nagyon-nagyon köszönöm a 15 (!!) feliratkozót és a több, mint 5000 oldalmegjelenítést! El sem hiszitek, hogy örülök!!  

*Vanessa szemszöge

 

 "És már lendítette is a kezét, ám ezúttal ököllel..."
 Ám ekkor, hirtelen csak azt láttam, hogy Ash a földön csúszik, néhány padot is felborítva. Várjunk csak, van itt még valaki?
- Mit akartál csinálni? - ez a rekedtes hang nagyon ismerős volt. De ez lehetetlen! Ő hogy kerülne ide? Nem mentek már haza? Lassan odanéztem és megláttam, azokat az ismerős göndör fürtöket, amint éppen Ash-t ütötte.
- Chris, Jenny! Gyertek már! - kiáltotta ki és otthagyta azt a vadállatot és mellém sietett. - Jól vagy? - suttogta, mire csak megráztam a fejem és a könnyeim továbbra is folytak. Damen letörölte őket és felsegített a padlóról. Aztán csak azt vettem észre, hogy védelmezően átölel én meg eláztatom a pólóját a könnyeimmel. - Ssss, most már nem lesz semmi baj. - suttogta a fülembe, amitől kirázott a hideg. Persze csak jó értelemben.
- Na, itt vagyunk! - hallottam meg Chris hangját, de továbbra sem néztem föl. Egyszer csak egy kezet éreztem a vállamon. Óvatosan odapillantottam és Jenny-t pillantottam meg. Elengedtem Damen-t és legjobb barátnőmön sírtam tovább. Lassan eltolt magától, de amint meglátta az arcomat...
- Úristen Van! Mi történt az arcoddal? - elővettem a telefonomat és megnéztem. Szörnyű volt. A keze nyoma pirosan ott volt az arcomon. Chris ahogy meghallotta a kérdést, rögtön felállt Ash mellől - de a portás ott maradt. Amúgy hogy került ide? - És ő is megnézte. A tekintete azonnal elsötétült és gondolom ő is be akart már húzni Ash-nek, de helyette csak átölelt.
- Sajnálom. Ennek nem szabadott volna megtörténnie. - suttogta és nyugtatóan simogatta a hajamat.
- Nem a te hibád. - mondtam neki, de a hangom megremegett.
- De igen - eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni. - Nem lett volna szabad, hogy bajod essen! Nem tartottam be az ígéretem. - megmosolyogtatott ez a mondat. Még nagyon régen, amikor leestem a fáról és felhorzsolódott a térdem. Sírtam és ő nyugtatott meg és ígérte meg, hogy többé nem fogja hagyni, hogy bármi bajom essen. Nem hittem volna, hogy emlékszik rá, alig voltunk 6 évesek.
- Itt szerintem én vagyok a hibás, mert nem hallgattam a figyelmeztetésre. - Chris szólásra nyitotta a száját, de félbeszakította a portás.
- Gyerekek, azt hiszem én lekísérem az iskolanővérhez a fiatalembert. Ti meg menjetek haza. - Ahogy ránéztem Ash-re, elakadt a lélegzetem. A szája, a szemöldöke is felrepedt és az orrából is ömlött a vér. Az arcán és a szeme alatt is már kezdtek láthatóvá válni a monoklik. Lehet, hogy megütött, de azért nem akartam, hogy Damen így agyonverje. A portás segítette ki a teremből, de még megállt és visszanézett ránk.
- Ezzel még nincs vége. - és azzal el is mentek. Lassan mi is kimentünk, hogy hazamehessünk.
- Megkérhetlek titeket, hogy ezt ne mondjuk el senkinek? - fordultam feléjük.
- Persze. - szerintem nem teljesen értették.
- Úgy értem, hogy senkinek. Vagyis a szülőket is beleértve.
- Van, ezt nem titkolhatod el előlük! Meg a nyom is az arcodon... - mutatott rá Chris.
- Kérlek, csak most az egyszer! Most még nem akarom nekik elmondani, mert nem tudnám, hogy elmondani! Kérlek! - már éreztem, ahogy könnyek gyűlnek a szemembe, hacsak rágondolok, hogy mit tett volna, ha Damen nem ér oda időben. Chris a száját harapta, de végül bólintott.
- Rendben, de idővel el kell nekik mondanod! - bólintottam, jelezve, hogy megértettem. A szokásosan mentünk haza, vagyis Chris Jenny-t, engem meg Damen.
Az út csak pár perc volt, de nekem óráknak tűnt. Nem vágytam semmi másra, mint hogy lefürödjek és lefeküdjek aludni. Amint éreztem, hogy megáll a kocsi, úgy pattantam ki, mint akit puskából lőttek volna ki. Azonban Damen elkapta a karomat, amikor mentem volna ki a kapujukon.
- Hé, minden oké? - nézett a szemembe.
- Igen, persze. - még magam sem hittem el, de gondolom Ő sem hitt nekem.
- Szüleid? - most miért lett ilyen aggódó? Különben is, tudok vigyázni magamra! Nem vagyok 5 éves.
- Asszem' ma sokáig dolgoznak. - feleltem. - Elengednél? Szeretnék már menni. - habozott egy kicsit, majd végül elengedett, én meg átmentem a házunkba.
Amint beértem, becsuktam az ajtót és annak mentén lecsúsztam a földre és újra sírtam. Nem értettem miért, de jól esett. Nem tudtam mennyi ideje ülhettem ott, talán pár percig, de egyszer csak csöngettek. Ki lehet az? Én nem várok senkit és anyáéknak van kulcsuk. És mi van, ha Ash jött vissza? Nem, az kizárt, ugye? Halkan odamentem az ajtóhoz és kinéztem azon a kis lyukon. Egyből megkönnyebbültem, amikor megláttam azokat a göndör fürtöket és a szívem is heves vágtába kezdett.
Lassan kinyitottam az ajtót és szembe néztem vele. Egy laza kosárnadrágot és egy izompóló volt rajta. A haja vizesen lógott a szemébe, de próbálta eltűrni őket több-kevesebb sikerrel.
- Mit csinálsz itt? - kérdeztem halkan és próbáltam nem a szemébe nézni.
- Hát, hoztam egy kenőcsöt az arcodra. - emelt fel egy kis dobozt, amit a kezében tartott. - Aggódtam érted. - az utolsó mondatot csak suttogta, de még így is meghallottam. Jól esik, hogy aggódik értem. - Bejöhetek? - kérdezte, én meg felocsúdtam a bambulásomból és félreálltam.
- Éhes vagy? - indultam a konyhába, hogy keressek valami vacsorát.
- Kösz nem, már ettem. - hallottam a választ, valószínűleg a nappaliból. Találtam egy kis makarónit a hűtőben, ezért felmelegítettem, de nem nagyon volt étvágyam, ezért visszaraktam a maradékot a hűtőbe. Kimentem, hogy mit csinálhat Damen, de csak a kanapén nyomkotta a telefonját.
- Felmegyek fürödni, jössz? - meglepve pillantott rám,, mire nekem is leesett, hogy elég rosszul fogalmaztam. - Úgy értem, én lefürdök és te meg megvársz kint. - éreztem, hogy az arcom egyre vörösebb lesz. Mi a fene? Én soha nem szoktam zavarban lenni.
- De szívesen segítek, ha kell. - mondta szemtelen mosollyal az arcán. Csak megforgattam a szemem és elindultam fel a lépcsőn, ha jön, ha nem. A szobámban felkaptam a pizsamámat és be is siettem a fürdőbe. Gyorsan lezuhanyoztam és átöltöztem. Mire visszamentem a szobámba, addigra ott találtam Damen-t, ahogy az ágyamon ül és úgy nézi a posztereimet. Amint észrevett egy halvány mosolyt küldött felém. Lassan befeküdtem az ágyamba és egy kis tükör segítségével megnéztem hogy milyen az arcom. Elhúztam a szám, amikor megláttam, hogy nem halványult, hanem még pirosabb lett és sokkal jobban látszik. Az égető érzésről ne is beszéljünk.
- Ne aggódj, ez segít. - mutatott a krémre és lefeküdt mellém. - És még megkapja a magáét. - sziszegte dühösen.
- Ne! -  összeráncolt szemöldökkel meredt rám. - Figyelj, én is szeretném, ha megkapná a magáét, de ne úgy hogy te vagy Chris bajba kerülnétek, mert agyon vertek valakit.
- Aranyos, hogy így aggódsz. - ledöbbentem, amikor elhangzott ez a mondat a szájából. Komolyan azt mondta, hogy aranyos vagyok? És miért érzem boldognak magam, hogy ezt elmondta? - Akkor bekened vagy kenjem én?
- Megtennéd, már nincs erőm megmozdulni. - elmosolyodott, majd egy kicsi krémet kinyomott a kezére és az arcomra kente. Lassan és finoman kezdte elkenni. Amikor úgy érezte, hogy kész, levette a kezét. Éreztem, ahogy a krém elkezdte hűteni az arcomat és ez nagyon jól esett.
- Reggelre jobb lesz, ígérem. - felállni készült az ágyamról, de én megragadtam a csuklójánál fogva, mire zavartan rám nézett.
- Nem...nem lehetne, hogy...itt maradnál? - kérdeztem tőle akadozva. - Nem akarok egyedül maradni. - részben igazat is mondtam. Nem akartam egyedül maradni egy ilyen nap után. Másrészt, nagyon is jól esett Damen közelsége és gyengédsége, ahogy törődött velem.
- Biztos? - villantott egy őrülten szexi félmosolyt. Úristen, ezt én mondtam? Kezdek meghibbanni. Aprót bólintottam, majd visszafeküdt mellém. Ekkor vettem észre, hogy a keze kicsit fel van dagadva és véraláfutásos!
- Te jó ég! Ez a verekedés miatt volt? - nem akartam elhinni, hogy ezt miattam csinálta.
- Aha, de nem gáz. - rántotta meg a vállát hanyagul, de ahogy csak egy kicsit megnyomtam, fájdalmas grimaszt vágott.
- Sajnálom. - suttogtam és inkább a krémért nyúltam, hátha az majd segít.
- Nem kell sajnálnod. Megérdemelte, amiért kezet emelt egy ilyen gyönyö...kedves lányra. - Halványan elmosolyodtam, ahogy kijavította magát. Lágyan kezdtem bekrémezni a kezét, hogy minél kevesebb fájdalmat okozzak neki, de néha-néha így is felszisszent. 
- Kész. - megtöröltem a kezem, hogy ne legyen más is olyan, más téma, hogy az ágyneműbe töröltem.
- Köszi. - mikor felé fordultam, csak akkor vettem észre, hogy milyen közel van hozzám. Egymás szemébe néztünk, de néha a tekintete elkalandozott a számra. Lassan felém kezdett hajolni és én nem csak ott ültem és vártam. Én is felé hajoltam. Megcsókolt! A hasamban pillangók keltek és a szívem is csak dübörgött. Pár másodperc után elhúzódott.
- Sajnálom, én csak... - nem hagytam befejezni, mert megcsókoltam. Először meglepődött, de visszacsókolt és ledöntött az ágyra, én meg felcsúsztattam a kezem az arcára, majd onnan tovább és beletúrtam göndör hajába.
- Azt hiszem, ideje aludni. - suttogta, amikor elváltunk levegőhiány miatt. Én csak bólintottam. Magához húzott, én meg ráhajtottam a fejem a mellkasára, ő meg megpuszilta a homlokom.
- Jó éjt. - mondta.
- Jó éjt. - mondtam én is és amint becsuktam a szemem rögtön álomba merültem.

28.rész - Nem az, akinek mutatja magát.

Hola chicas!:D Hát itt is a következő rész. Remélem tetszeni fog:3
Komizni ér!:D Jó olvasást, Anna xx.

*Vanessa szemszöge

 "Ledöbbentem amikor szembe találtam magam Vele!"
Ezt nem hiszem el! Pont rá nem számítottam. Mintha még egy kicsit csalódtam is volna, hogy Ő van itt és nem Más? Már egy ideje itt állok és döbbenten nézem, ő meg csak mosolyogva néz rám.
- Nem rám számítottál, igaz? - nem bírtam megszólalni, csupán egy aprót bólintottam. Nem, nem és nem! Ez biztos csak álom! - Tudod, reméltem, hogy sikerül meglepetést okoznom. Tetszett a virág? - sétált lassan felém, én meg egyre jobban hátráltam, míg végül a falba nem ütköztem.
- Mit akarsz Ash? - ő csak elmosolyodott.
- Téged. - mondta ki egyszerűen. - Tudod, én nagyon jól éreztem veled magam szombaton. Úgy éreztem te vagy az a lány, akit szívesen tudnék magam mellett. Szóval...lennél a barátnőm? - nézett rám. Nekem még soha senki nem mondott ilyet. Nagyon jól estek a szavai, de nem játszhatok az érzéseivel.
- Ash, figyelj. Erről már úgy is beszélni akartam veled. Kedvellek, de csak mint egy barátot. És soha nem is leszel több annál, érted? - Legalább őszinte voltam vele, de szerintem ő nem erre számított, mert az arca egyre jobban elsötétült, ami kicsit megijesztett.
- Damen miatt, mi? - sziszegte.
- Mi? Dehogy! - Hogy jön ide Damen? Ő is csak egy barátom, semmi több. Nem is értem miért pikkelnek így egymásra.
- Aha, persze. Tudod, mást etess ezzel a dumával! Van fogalmad róla, hogy hány barátnőm szakított velem csak Damen miatt? Képzeld el, hogy rohadtul sok! - kiabálta az arcomba, amitől eléggé megijedtem. De ha ez nem volt elég, nekem préselte magát és a falhoz nyomott, ami nagyon fájt. - Belefáradtam, hogy mindig szakítottak velem, aztán azt kellett néznem, hogy falják egymást. De aztán amikor lefektette őket, az a rohadék csak úgy kidobta őket! Ők meg jöttek hozzám sírva, amiért kidobta őket. Elhiszed? Még hozzám jöttek vissza és azt kérdezgették, hogy miért nem voltak olyan jók Neki! - mondta sokkal halkabban, de a hangja még így is tele volt gyűlölettel.
- De nekem egyáltalán nem tetszik Damen. - mondtam.
- Elhiszem, ha bebizonyítod. Csókolj meg! - a kijelentésére teljesen ledöbbentem.
- Mi? És ezzel, hogy bizonyítanám be? - nem értettem az összefüggést, de nem csak ez volt a baj. Nem akartam megcsókolni! 
- Csak! Csókolj meg! - ordított  rám, amitől kicsit összerezzentem, de nem hátráltam meg.
- NEM!!! - ordítottam, mire...mire adott egy pofont. A földre estem az ütés erejétől. A pofon helye fájt és éreztem, ahogy a könnyek lecsorognak az arcomon. Megütött! Engem! Damen-nek igaza volt, nem olyan, mint akinek kiadja magát. Bárcsak itt lennének! Chris és Damen és megállítanák ezt az állatot. Leguggolt mellém, de továbbra sem néztem rá.
- Még mindig nem vagy hajlandó megtenni?
- N...nem - dadogtam félve.
- Hát, akkor, nincs más választásom. - És már lendítette is a kezét, ám ezúttal ököllel...

27.rész - Titkos hódoló

Hola chicas! Na, hogy tetszik az új kinézet? És meg is hoztam a következő részt, ami csak egy kis bevezető a következőhöz, de nem árulok el semmi;) Jó olvasást, Anna xx.

*Vanessa szemszöge

 

Reggel, amint Chris elhozott a suliba, első dolgom az volt, hogy megkeressem Jenny-t és kifaggassam, hogy mi volt a randijukon, mert drága uncsi tesóm nem hajlandó bármit is mondani. Angol volt az első, így rögtön a terem felé rohantam, hátha már bent lesz. Sajnos még nem volt bent, ezért leültem a helyemre és a telefonom hallgattam zenét. Nem sokkal később valaki ledobta mellém a könyveit és leült mellém. Kivettem a fülesemet és megláttam magam mellett Jenny-t.
- Na mesélj, mi volt? Chris nem hajlandó semmit sem mondani.
- Jó volt. - annyit válaszolt, de lesütött szemmel elpirult.
- Aha, persze. Akkor most miért is vagy ilyen piros? - nevettem fel, mire elég 'csúnyán' nézett rám.
- Miért akarod ennyire tudni?
- Mert a tesóm és a legjobb barátnőm járnak!
- Még nem jöttünk össze, oké?
- MÉG?
- Na jó, elmondom, ha nem fogsz beleszólni. - bólintottam, majd kíváncsian hallgattam. - Na, szóval. Eljött értem és a kocsijával elmentünk a legjobb pizzériába a városban. Nagyon jól elvoltunk. Beszélgettünk és nevettünk, bár néha volt pár fárasztó vicce. - Na igen, az nem Chris lenne. - Aztán elmentünk sétálni a partra. Meg fagyiztunk meg minden. Aztán amikor hazavitt...
- Mit csinált, amikor hazavitt? - furdalt a kíváncsiság.
- Hát, izé, meg...megcsókolt. - először nagyon meglepődtem, de aztán egy nagy sikítás után a nyakába borultam. Pont ekkor jöttek be a fiúk is és kissé értetlenül néztek minket.
- Lányos ölelés? Jövőőők! - kiáltotta Chris lányos hangon és ő is átölelt minket én meg csak nevettem rajta.
- Te hős szerelmes, nem is mondtad, hogy ilyen romantikus vagy! - vádoltam meg viccesen.
- Ne már, elmondtad? - nézett Jenny-re, aki csak egy aprót bólintott. Chris átölelte és adott egy puszit a fejére. Olyan aranyosak! - Nem baj, amúgy is, csak olyannal vagyok ilyen, aki megérdemli.
- És én nem érdemlem meg? - szomorúságot tetettem és úgy néztem rá.
- Te az unokahúgom vagy. - ráncolta a szemöldökét.
- De akkor csak egy csokit hadd kapjak. - a zsebébe nyúlt és elővett egy kissé összenyomott Snickerst és odadobta elém. A számat elhúzva vettem föl. - Hát valóban nagyon kedves gesztus. Nekem csak ennyi jut. - erre a kijelentésemre mindenki felnevetett, de nem sokáig, mert becsengettek és a tanár is belépett. Hát, akkor tanuljunk.
- Úristen, már azt hittem, sosem lesz vége. - nyögtem fel angol után, miközben Jenny-vel a szekrények felé igyekeztünk. - Most komolyan, ki fogja tőlem kérni, hogy elemezzek le egy mondatot?
- Talán érettségin? - tette fel Jenny a kérdést, mire én csak fújtattam egyet. A szekrényekhez érve megláttam, hogy az enyémben egy szál fehér rózsa van, rajta egy cetlivel. Levettem róla és elolvastam.
,,Az edzésed után gyere a 226-os terembe. Vár rád egy kis meglepetés xx."
- Te jó ég! Vajon ki küldhette? - kérdezte Jenny, és kivette a rózsát a szekrényből.
- Nem tudom. - megbabonázva néztem a rózsát. Vajon ki rakhatta ide?
- Úgy tűnik van egy titkos hódolód Van. - lökött meg egy kicsit. - De most mennünk kéne órára. - gyors kivettük a könyveket és mentünk is.
Egész nap alig tudtam rendesen figyelni az órákon, csak a találkozáson járt az eszem a 'Titkos hódolómmal'. A többiek is észrevehették, hogy nagyon elgondolkozom, ezért amikor az ebédlőben voltunk már nem bírták ki, hogy ne kérdezzenek rá.
- Van, mi bajod van egész nap? Angol óta furcsa vagy. - fakadt ki Chris és mindenki helyeslően bólogatott.
- Semmi, csak...mindegy. - Jenny köhögéssel próbálta elrejteni a nevetését, több-kevesebb sikerrel. Csúnyán néztem rá.
- Tuti, hogy van valami! Naaa, mond már! - esküszöm egyszer még kinyírom ezt a nagyra nőtt gyereket a hisztijeivel.
- Mondjátok már! Itt fog felrobbanni a kíváncsiságtól! - már Damen-nek is elege van a hisztiből. Nem vagy egyedül.
- Semmi, csak kaptam egy kis ajándékot. Ennyi. - Chris kikerekedett szemekkel nézett rám. Még Damen is. 
- Még is milyen ajándékot? - kérdezték egyszerre.
- Hát, öm... - nem igaz, miért nem tudok összerakni egy rendes mondatot? - A szekrényemben találtam egy fehér rózsát. - nagy nehezen kiböktem.
- Mi? - Kérdezték a fiúk, egyszerre.
- De hát, mégis ki adta? - kérdezte Chris. Megrántottam a vállam és folytattam az evést. - Mondom ki adta? - ismételte.
- Nem tudom. Nem volt rajta név. De nem zárhatnánk le a témát? - nem tetszett, ahogy mindenki engem néz, főleg Damen. Az Ő tekintete szinte égetett.
Az ebéd után felszabadultan ültem be franciára. De még ez sem tudott lekötni. Egy helyben ülni és a tanárt figyelni, nem volt nehéz elkalandozni. Óra végén mentünk is Jenny-vel edzésre. Na, az végre már kicsit ki tudott kapcsolni.
Edzés végén gyorsan átöltöztem, rendbe szedtem magam és indultam is.
- Megvárjalak? - kiáltott utánam Jenny.
- Szerintem igen. Gyors leszek! - válaszoltam és már mentem is. A folyosón sétáltam végig és megálltam a 226-os teremnél. Vettem egy nagy levegőt és benyitottam. Ledöbbentem amikor szembe találtam magam Vele!

26.rész - Régi emlékek 2/2

Hát akkor, itt is van a 2. része. Sajnos, mivel holnap már suli, ezért csak újra hétvégén tudok részeket hozni. Ugye megértitek?:) Jó olvasást, Anna xx.

*Vanessa szemszöge

- Beszélnünk kell! - rontottam be Chris szobájába, aki elég meglepetten nézett rám. Gondolom nem számított rám, meg nem is hívtam, hogy jövök. - Te emlékszel erre? - mutattam meg neki az egyik képet, amit elhoztam.
- Nahát, milyen aranyos voltam! Szerinted is? - mosolygott fel rám.
- Most hagyjuk az egódat. - forgattam meg a szemem. - Felismerem kettőnket, de ki a másik?
- Ja, hát ő Damen. - rántotta meg a vállát és elindította a játékot, amin eddig játszott. Hogy mi van? Én ismertem Damen-t és nem csak ezt a személyiségét? Na, valaki segítsen már!
- Ez nem is lehet ő, hisz, mi csak most ismerkedtünk meg! - Chris homlokát ráncolta és újra leállította a játékot.
- Te tényleg nem emlékszel rá. - jelentette ki. Miért kéne rá emlékeznem? Mondom, nem ismertem.
-  Mert talán nem is ismertem?
- Nem, igazából furcsálltam is, hogy ismertétek fel egymást, de Damen-nél nem nagyon lepődtem meg. Eléggé feledékeny és háát, az a sok buli...
- De én akkor sem értem. Honnan ismerem? - kérdeztem egy kicsit ingerülten.
- Tudod, oviba azért még is külön mentünk. Szóval én ott ismertem meg Damen-t. Aztán elég sokat voltunk együtt. Mármint anyáék, Nicole néniék, meg az ő szülei. De aztán ti Londonba költöztetek és 10 évesen még nagyon nem használtunk ilyen közösségi oldalakat. És nem tudom, úgy tűnik neked az új környezet is segített a felejtésben. - fejezte be a mondandóját. Háát oké, szóval és ismertem egy kedvesebb Damen-t, de el is felejtettem. Bár lehet, hogy az a pár labda, ami eltalált meg néhány baleset elhalványítja az emlékeket.
- Aha. -ennyit tudtam kinyögni összesen.
- Ja. - mondta Chris. - Bár Damen eléggé megváltozott, de azon kívül nagyon jó fej és kedves. - és ezzel le is zárta. Na jó, próbáljuk meg ezt az egészet elfelejteni és folytatódjon minden úgy, ahogy eddig.
- Ne és Répafiú, milyen volt a randi? - mosolyogtam és melléhuppantam az ágyba. Mosolyogva nézett rám, de nem mondott semmit.
- Sajnálom, de nem vagyok lány, hogy egy ilyet kitárgyaljak veled. - sértettségemben csak neki vágtam egy párnát, amiből egy párnacsata lett. Amikor Chris elkapott és csikizett, a sikításomra Anne is bejött.
- Gyerekek, itt meg mi folyik? - kérdezte mosolyogva és lelökte rólam Chris-t.
- Anne néni, Répafiú nem mond el semmit sem a randijáról - mutogattam Chris-re, mint egy 5 éves. Chris csak nevetett és kinyújtotta rám a nyelvét, amit viszonoztam neki.
- Chris rossz hatással van rád, ezzel a 'néni'-zéssel. - ingatta a fejét mosolyogva. - Miért csak Carlos-nak mondtad el?
- Ki az a Carlos? - vágtam közbe. Anne néni meg előhúzott az paplan alól egy kis plüss répát.

- Jaj, de aranyos!! - kiáltottam fel, és láttam ahogy Chris elvörösödik.
- Az nem az enyém. - próbálta magát kimenteni, de ebből ugyan nem fogja.
- Aha, akkor ez egy másik répa őrülté? - elkezdtem dobálni, hogy mi lesz akkor.
- Hé, ne dobáld Carlos-t! Ő egy nagyon régi barátom. Már 1 éves korom óta megvan.
- És én miért nem tudok róla?
- Ezt vitatnám - szólt közbe Anne néni. - Inkább csak 2 éve van meg. - Erre csak elnevettem magam, de úgy, hogy már a könnyem is folyt.
- Kösz anya, sokat segítesz. - morogta Répafiú Carlossal a kezében.
- Azt hiszem, én inkább megyek, majd Jenny-t fogom kikérdezni. - mosolyogtam és el is mentem.
Otthon a szobámban egy kis felejtésre betettem a kedvenc számaimat és csak ,buliztam' a szobában. Már egy ideje az ágyon ugráltam, de már nagyon melegem volt, így kinyitottam az ablakot. Sajnos Damen vigyorgós képével találtam szembe magam. Kérlek Istenem, mond, hogy nem látta!
- Mióta nézel? - erre, ha lehet, még nagyobb lett a vigyor a képén. A francba.
- Pont elég ideje, hogy mindent lássak. - közölte. - Three Days Grace? - vonta fel a szemöldökét.
- Igen, bajod van ezzel?
- Nem, csak...melyik a kedvenc számod? - szerintem nem ezt akarta mondani, de ráhagytam.
- A Lost In You.
- Az sem rossz. De nekem jobban tetszik a Riot. Lényegében mindegyik számukat imádom. - Furcsa, hogy Damen is szereti azokat a bandákat, amelyeket én. Nagyon jól elbeszélgettünk, de közben anya szólt, hogy mennyek le enni. Elbúcsúztunk, de mielőtt becsuktam volna az ablakot, még odaszólt nekem.
- Van, egyet jegyezz meg. Én mindig megszerzem magamnak, azt amit akarok. - nézett a szemembe, ami miatt lepkék keltek a gyomromban.
- Öm, az jó. Akkor szia Damen. - és ezzel be is csuktuk az ablakokat. Ezt mégis miért mondta? Nem értem ezt a srácot. De azok a göndör fürtök és azok a zöld szemek...Elég Vanessa! Ne feledd, ő csak egy jó barátod, semmi több.
És holnap hétfő. Remek, egy újabb fárasztó hét elé nézek!

Aki szeretné meghallgatni itt a link. Nekem tényleg ez az egyik kedvenc számom, érdemes meghallgatni:))