2.évad 18.rész - Soha nem leszünk együtt...

Hola chicas! Oké, nem is tudom, hogy mit mondjak, higgyétek el, ezt a részt nem ilyennek terveztem, de az iskola már nagyon lefáraszt és most nagyon nem volt már erőm hosszabbat/jobbat összehozni:// Tudom, hogy szemét vagyok, de már alig 2 hét van a suli végégig és onnantól már csak sokkal jobb részeket akarok nektek hozni, szóval még nézzétek el nekem ezt a részt.
Köszönöm az előző részhez jött kommenteket!:)
P.S. A jövő héten osztálykiránduláson leszek, ezért nem lesz rész!
Jó olvasást!
Anna xx.


*Vanessa szemszöge

A mai program: henyélés, ágyban maradás. Igen, ez egy nagyon szép terv. Azt hiszem el is kezdem már most, főleg a tegnapi buli után. Basszus, alig emlékszem, hogy mi is történt. Ha már itthon vagyok, akkor túl sok minden nem is történhetett.
Az arcomat belefúrtam a párnába, a nap sugarai elől és erősen beszívtam az illatát, amitől a pillangóim a hasamban életre keltek, az ismerős illattól, amit már oly régen nem éreztem...Várjunk csak!!!!
Ebben a pillanatban, pedig egy kéz ölelt át és a hozzá tartozó test is szorosan a hátamhoz simult. Minden álom kiment a szememből és mint akit kilőttek, úgy ültem fel az ágyban...ami elég rossz ötlet volt, mert a fejem iszonyatosan sajogni kezdett. A fejemet fogva néztem körbe a szobában, ami nem is az enyém volt, hanem a mellettem még mindig alvó göndöré. A ruháim szanaszét voltak és elnézve a Göndörkét...csak remélni tudom, hogy van rajta alsógatya.
Lassan próbáltam lehámozni magamról Damen ölelő karját és már ott voltam, hogy felálljak az ágyból, amikor megragadta a derekam és engem visszarántva fölém kerekedett.
- Hova-hova? - kérdezte reggeli rekedtes hangján és persze, szokás szerint kirázott tőle a hideg...ami szintén annyira hiányzott. Zöld szemeivel fürkészűen vizslatott és ugyanúgy csillogott a szeme, mint régen.
- Haza. - vágtam rá, de a fejem még mindig lüktetett.
- Gyorsan hazaérsz, nem kell sietni. - mondta, majd a nyakamhoz hajolva apró, nedves puszikkal kezdte ellepni a bőröm. Szinte égett a bőröm, ahol ajkai megérintettek.
- Hagyd abba. - találtam meg a hangom és próbáltam azt mutatni, hogy nem élvezem, de amint elkezdte szívni a nyakam egy érzékeny részét egy nyögés így is kicsúszott.
- Érdekes, tegnap nem ezt kérted. - hajolt el a nyakamtól, majd a számat kebelezte be. Keze eközben nem tétlenkedett és az oldalamon végigsimítva haladt egyre lejjebb...és ekkor szólalt meg a telefonja.
- A kurva életbe. - káromkodott az orra alatt, miközben lemászott rólam és az íróasztalán lévő csörgő készülékhez ment. - Igen? - kérdezett bele sóhajtva. Hmm, tippeljek, hogy ki az? - Nem, most nem megyek el érted...Hívj taxit, basszus!...Sajnálom baby, nem akartam így beszélni...-bumm, így legyen 5-öm a lottón!
Basszus, most esik le, hogy én akkor lefeküdtem Damennel az este! Baszki! Tudom, hogy ki nem állhatom a csajt, de akkor is, most lesüllyedtem az ő szintjére!
Figyelmen kívül hagyom a fejfájást és először a fehérneműimet próbálom megkeresni. Magamon érzem Damen égető tekintetét, de inkább nem is szólok, mert úgysem hagyná abba. Mindegy, legalább ezeket mind megtaláltam, felvettem, majd visszavettem a ruhámat is. Amikor már mentem volna ki az ajtón, egy kéz megragadta a karom, becsukta az ajtót és annak nyomott neki.
- Köszönés nélkül lelépsz? - húzta fel a szemöldökét.
- Úgyis beszéltél. - rántottam vállat és próbáltam kiszabadulni, sikertelenül. - Elengednél?
- Nincs hozzá túl sok kedvem. - felelte egy pimasz mosollyal az arcán.
- Nem a barátnőddel kellene lenned? - kérdeztem rá kissé ingerülten, mert még mindig nem sikerült kiszabadulnom.
- Már megint ezt játsszuk? - forgatta meg a szemét. - Nem a barátnőm. Akit én tényleg akarok, az itt van a kezem között.
- Hát akkor el kell keserítselek, ugyanis ő nem kíváncsi rád! - vágtam neki, és még én magam sem hittem el amit mondtam.
- Ó, igazán? Akkor miért is vagy féltékeny Jaseminere?
- Én nem vagyok féltékeny! - tagadtam.
- Biztos vagy te ebben? - vigyorgott, majd újra felvette a kezében lévő telefont, ami már nem tudom hányszor csörgött eddig. - Mondd!...Mi?...Komolyan??...Oké, megyek is! - tette le a telefont, majd elengedett. - Sajnálom, de ezt később kell folytatnunk. - kezdett el öltözködni. Mi?! Ez most komolyan lelép, mert az a csaj hívta?!
- Arra aztán ne is számíts! - mondtam és belül teljesen összetörtem.
- Baby... - kezdte volna, de nekem több sem kellett, a szívem teljesen összetört és könnyekkel a szememben rohantam ki az ajtón. Ennyi, ez volt a végszó, mi már soha nem leszünk együtt...

2.évad 17.rész - Élj a mának!

Hola chicas! Remélem örültök a hosszú hétvégének és a mai résznek!:D Nem tudom mennyire sikerült jól, de ha nektek tetszani fog, akkor örülni fogok!
Komikat várok és jó olvasást kívánok!
Anna xx.


*Damen szemszöge

Lustán ültem a boxban és a táncoló tömeget néztem. Vagyis úgy tűnt, hogy azt nézem, mert a gondolataim teljesen máshol jártak. Hogy pontosan hol vagy inkább kin, nem nehéz kitalálni.
A héten nem volt olyan nap -óra, perc, másodperc- hogy ne Vanessára gondoltam volna. Chris volt az én közvetett informátorom, így mindig tudtam Van állapotáról. Mindig azt mondja, hogy jól van, de mindenki tudja, hogy nincs jól. Látszik az arcán, de a legjobban a szemén. Tudom, hogy a poklot éli át, ha engem lát. Ja, de én a pokolnál is szörnyűbb helyen vagyok, ahol a szőke IQ-bajnok a vezetője. Komolyan, ebben a hétben, sikeresen kifejlesztettem, hogyan kell nyitott szemmel aludni és mikor kell beszélni vagy éppen nem. Nem lepődnétek meg azon, hogy már többször is elgondolkoztam a meggyilkolásán...soha nem voltam az ilyen típus, de gondolom megértitek, hogy milyen ezzel a csajjal az élet, ha már idáig is eljutottam.
Mégis, az első utam hozzá vezetett, amikor Vanessa szakított velem...bocsánat, szakítottunk. Ketten döntöttünk így. Mindegy, igazából azért mentem oda, hogy anyáék minél hamarabb elkapják az apját és akkor már nagy ívben elkerülhetem...
- Ééééédeeees - huppant le mellém az ideiglenes 'barátnőm' és már ennyitől éreztem, hogy már eleget ivott. Mindegy, ha ki is dől, kevesebb az esélye, hogy összehányja a kocsimat.
- Mi van? - ittam bele a kólámba. Vezetek, persze hogy nem iszom.
- Nem akarsz szórakozniiii? - kezdte el simogatni a mellkasom. Mennyivel jobb lenne, ha Nessa lenne itt...
- Most nem. - mondom és lehámozom a kezeit magamról.
- De miééééért? - nyavajgott, de szerencsére a hangos zene miatt azt már nem hallom. - Gyereeeee táncoooolniiii - kezdte el rángatni a karom. Az a baj vele, hogy az ilyenekben nem tágít, szóval gyorsan megittam az üdítőmet és hagytam, hogy a tánctérre vezessen. Neki nem kellett több, azonnal 'táncolni' kezdett, ami igazából abból állt, hogy szorosan hozzám simult és próbálta elérni a kívánt hatást. Neki nem sikerült, így mérgében szó nélkül otthagyott. Megkönnyebbülten felsóhajtottam és már azon voltam, hogy itt hagyom ezt a csajt -hazatalál egyedül is, vagy majd a srác hazaviszi, akivel az éjszakát fogja tölteni- de akkor a szemem megakadt az ajtón belépő lányon.
Nem vitt túlzásba semmit, de pontosan mindig ez az, ami a legtöbbször megfog rajta. Mint ahogy ez a ruha a lábait hagyta szabadon. Mintha megérezte volna, hogy nézik/nézem a fejét elfordította és ekkor volt, hogy egy hét után a szemébe néztem. Szokásos meleg barna szemei, most hideged csillogtak rám és semmiféle érzelmet nem mutatott felém...Kivéve hogy ismerem már annyira, hogy tudjam, ilyenkor csalódott és nagyon is szomorú a szakításUNK miatt. De ha tényleg ez lenne, akkor már rég elfordult volna.
Ekkor pont megpillantottam Vanessa mögött Jennyt és...Josht. Ezek meg miért vannak itt?!
Jenny valamit súgott Vannak és elkezdte a bár felé húzni.
Azt hiszem, hosszú éjszaka lesz...

*Vanessa szemszöge

Hogy miért is jöttem? Már nem teljesen tudom, viszont csak egy dolog zakatolt a fejemben. Vagyis inkább valaki és az nem más mint: Damen. Ki más lehetne, nem igaz?
- Gyere Van, igyunk valamit! - húzott a bárpulthoz Jenny és szerintem nem vette észre Dament, akivel már percek óta egymás szemébe néztünk. Már annyira hiányzott az a zöld tekintet...basszus, jobb lenne, ha végre kimondom, de hatalmas, orbitális hibát követtem el azzal, hogy szakítottunk...vagyis, én szakítottam vele és nem is hagytam, hogy megmagyarázza! De basszus, más mit csinált volna a helyemben?!
- Tessék, lazíts egy kicsit! - tolta elém Jenny a kis poharat, amiben tuti, hogy nem víz volt. Kicsit hezitáltam, de aztán mégis csak lehúztam. El akarom felejteni legalább ma estére a gondokat és a sok gondolatot, ami most is itt zakatol a fejemben.
Sorra rendeltük az italokat, de persze tudtam, hogy nem akarok segg részeg lenni, de csak annyira voltam becsiccsentve, hogy sokkal, de sokkal jobban érezzem magam.
- Menjünk táncolni! - kiáltottam föl és a tánctérre mentem. Azonnal átvettem a zene ritmusát és élveztem az estét. Hirtelen két kart éreztem meg a derekamon és egy mellkast szorosan a hátamhoz simult. Nem érdekelt, tovább táncoltam.
- Nem akarsz valami mást is csinálni, gyönyörű? - súgta a fülembe a mögöttem lévő alak.
- Nem igazán. - válaszoltam és próbáltam kiszabadulni a szorítása alól, sikertelenül.
- Ezt a választ nem fogadom el. - felelte határozottan és dühösen a hang és elkezdett rángatni...valahova. A tekintetemmel próbáltam Jennyt vagy Josht megtalálni, de őket teljesen elnyelte a tömeg.
Kivitt a szórakozóhelyről, amikor hirtelen megállt.
- Mégis hova viszed? - felismertem ezt a hangot és most bármit megadtam volna azért, hogy a karjaiban tudhassam magam.
- Semmi közöd hozzá, haver! - felelte ez az állat indulatosan.
- Ezt így nem tűrhetem. Haver. - hallottam a választ és...már csak annyit láttam, hogy a kezemet szorongató srác a járdán landol, engem elengedve és az arcát fogja. - Tűnjünk innen. - fogta meg a kezem, olyan gyengéden, mint ahogy mindig is szokta. És ami baromira hiányzik, főleg, hogy ahol megérint a bőröm felhevül.
Damen szó nélkül a kocsijához vezetett és beültetett az anyósülésre. Gyorsan ő is beült a kormány mögé és már indult is. Amikor leparkolt a házuk előtt, azt hiszem, csak akkor pörgött le a fejemben, hogy pontosan mi is történt. A szemembe könnyek gyűltek és hagytam őket végigfolyni az arcomon, még ha el is kenem a szemfestékemet. Nem érdekelt.
- Hé, már nincs semmi baj. - suttogta a göndör, amikor kisegített a kocsiból és magához húzott.
- N-n-nem fog ha-ha-haragudni? - kérdeztem, de a sírástól elég nehezen ment.
- Ki?
- A ba-ba-barátnőd. - húzódtam el tőle és próbáltam kiszabadulni a karjaiból, de ő csak szorosan tartott.
- Ki mondta egyáltalán, hogy járunk? - nézett a szemembe és egy óvatos mosoly jelent meg az arcán.
- De...
- Nessa, most komolyan RÓLA akarsz beszélni? - tárta szét a karját, én pedig hevesen a fejemet ráztam. Nem, persze, hogy nem akarok arról a ribancról beszélni! - Akkor jó! Na, gyere és tedd rendbe magad. - húzott be a saját házukba. Nem, egyáltalán nem tudok átugrani a szomszédba, a saját házamba átöltözni, dehooogy!
- Tessék. - nyomta a kezembe az egyik pólóját és egy bokszert. Szó nélkül elmentem a fürdőbe lezuhanyozni és próbáltam a rám száradt, szétkenődött festéket leszedni az arcomról. Végül, többé-kevésbé sikerült. Felvettem Damen pólóját, de elég hosszú volt, így a bokszert inkább nem vettem föl. Mindegy, amint kimentem, a fürdőt azonnal Damen foglalta el. Hát jó.
Visszamentem a szobájába, majd a telefonomról írtam Jennyéknek, hogy hazajöttem. Végül is, nem sok választ el, hogy a saját szobámban legyek. Azonban a tekintetemet Damen telefonja zavarta meg, ami lenémítva villogott. Meglepődjek, hogy éppen Jasmine hívja? Pff.
- Ugye nem szándékozol felvenni azt a telefont? - hallottam meg a mély hangját, közvetlen a fülem mellett. Basszus, mikor jött vissza?
- Ettől nem kell félned. - adtam vissza a telefont, amit aztán egész egyszerűen kikapcsolt. - Nem veszed fel?
- Minek? - vont vállat. - Ez a lány a szobámban sokkal jobban leköti a figyelmem. - felelte és a törülközője alatt felvette a bokszerét.
- Kit rejtegetsz itt? - kérdeztem vissza, pedig nagyon is tudtam, hogy rám gondolt. Már egy vigyorral az arcán megrázta a fejét és hirtelen előttem termett. Egymás szemébe néztünk és egyikünk sem szólalt meg.
Hirtelen lassan végig simított az arcomon, ajkamon. Nem tudom mitől, talán az alkoholtól, nem löktem el magamtól és a kezem szabad akaratából a hajába szántott. Imádtam ezeket a göndör tincseket. Az arca egyre közelebb és közelebb jött hozzám és már azt hittem, hogy megcsókol, amikor...
- Biztosan szeretnéd? - kérdezte halkan, szinte suttogva. Nem válaszoltam, csak az ajkaira tapadtam, amivel meg is adtam a választ a kérdésére. Azonnal reagált ő is és engem felemelve cipelt el az ágyába.
Lehet, hogy meg fogom ezt bánni reggelre vagy nem, de most nem akarok ezekre gondolni, csak is a mának élek ma este!

2.évad 16.rész - Ne foglalkozz velük

Hola chicas!:D Akkor itt is van az új rész. Remélem tetszeni fog;) Köszönöm az előző részhez jött, jöhet ehhez is, akár hideg vagy meleg:D
Jó olvasást!
Anna xx.


*Vanessa szemszöge

- Utálom ezt a napot! - vágtam be magam Chris kocsijába.
- Ki nem? - felelte mellőlem uncsitesóm és fáradtan elmosolyodott, majd indultunk is a suliba. Hétfő. A legrosszabb nap, amit kitaláltak. A ráadást az eső tetőzte, ami csak még jobban tacsra vágja a kedvemet.
A tegnapi 'párbeszédünk' folyamatosan lejátszódik a fejemben, emiatt tegnap este csak forgolódtam az ágyamban és szerintem alig 20 percet ha tudtam aludni. Pfff. - Jól vagy? - pillantott felém egy pillanatra.
- Jól. - bólintottam a lehető legmeggyőzőbben.
- Van. - nézett rám azzal a 'nem tudsz becsapni, hisz ismerlek' nézéssel.
- Vagyis...jól leszek. - javítottam ki magam. Majd kiugorva a kocsiból felfutottunk a suliba. Szerencsére kicsit sem néztek minket hülyének, mert az eső miatt megértik, hogy így rontunk be a kapun...és ekkor jött el az a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy a hétfői napom a legkisebb gondom.
Ugyanis, ha hiszitek, ha nem, de nem sokkal utánunk Damen lépett be az iskolába. Ezzel még nem is lett volna baj, de nem egyedül érkezett. Az oldalán ott tipegett a ribanc, név szerint Jasemine. A legjobban még is az fájt, amikor megláttam, hogy kézen fogva sétáltak. A szőke ribanc csak amolyan 'én győztem' féle gúnyos mosolyt villantott rám, míg Damen ugyanolyan semleges arckifejezéssel nézett rám, mint eddig.
Éreztem, ahogy Chris a vállamat átkarolva húzott közelebb magához. Ezzel éreztette velem, hogy ő itt van...és ezért is szeretem annyira.
- Ne is foglalkozz velük. - suttogta a fülembe, én pedig óvatosan bólintottam. Ne is törődj velük, szakítottatok - hangzik a fejemben a hang. De az fáj, hogy ilyen könnyen továbblépett.
Nem sokkal később pedig Josh és Jenny jött meg a suliba kézen fogva és valamin nagyon nevettek. Tudom, hogy Chrisnek ez nem fáj annyira, de azért szerintem ezt mégsem olyan jó látni.
Már előre látom, hogy ez a hét nem lesz valami könnyű, pedig ez még csak az eleje...

Hogyan nevezzem a hetemet? Elég, ha csak annyit mondok, hogy SZÖRNYŰ volt. A suli csak a szokásos volt, az érettségi, meg egy bálféleség a végzősöknek, ez még úgy oké volt. De bárhol voltam, bárhova mentem, valahogy mindig belefutottam az új 'párba'. Igen, Damenről és a kis szőke ribancáról beszélek. Komolyan, mintha engem követtek volna, csak hogy mutogassák, milyen hihetetlenül 'boldogok'.
Az egyetlen, aki a lelket tartotta bennem, az Chris volt. Mindig be tudja bizonyítani, hogy ő a legjobb báty -még ha csak unokatesóm is- akit kaphattam.
Jennyékkel is elég sok időt töltöttem és bár nem szívesen mondom ki, ők tényleg összetartoznak. Chris túlságosan energikus volt Jennyhez képest, de valahogy mégis csak megtalálták a közös hangot.
Na mindegy, most végre péntek van és már nem esik az eső -egész héten csak esett- ezért úgy döntöttem, hogy edzés után inkább hazasétálok, hogy legalább kiszellőztessem a fejem. Pont megérkeztem a házunkhoz és már mentem is volna be, ha valaki nem kiállt utánam. Ha azt mondom, hogy a dobhártyám kiszakad ettől a hangtól, akkor kitalálhatjátok, hogy mégis ki volt az.
- Milyen érzés veszíteni? - először vettem egy nagy levegőt és lassan megfordultam. Az arcomra felvettem a 'nincs kedvem hozzád' képemet, de szerintem olyan szőke, hogy ez nem esik le neki. - Nem bírsz megszólalni, mert olyan lúzer vagy?
- Jasmine, menj és dugasd meg magad valakivel, engem meg hagyj békén. - feleltem unottan és mentem volna be, azonban még mindig nem tágított.
- Tudod te, hogy kivel beszélsz? - sipította, nekem meg kedvem lett volna betömni a száját a földdel.
- Persze, apuci kicsi lányával, aki annyira éhezik a figyelemre, hogy minden jött-menttel lefekszik vagy éppen csak más pasijával, csak hogy legalább ennyi 'törödést' kapjon a ruhák és a pénz mellett. - mondtam ki, ami éppen az eszembe jutott és próbáltam elrejteni a vigyoromat, mert a szőkeség itt helyben fog hisztit csapni, mint egy 5 éves kislány.
- Te most leribancoztál?! - sipákolt.
- Nem én mondtam. - most már elengedtem és csak vigyorogtam rajta és még mielőtt szólhatott volna, Damen kilépett a házból.
- Mehetünk? - sóhajtott és unottan nézte a még mindig hisztis barátnőjét.
- Édes, a volt kis ribancod sérteget, tegyél valamit! - 'árulkodott', Damen pedig kérdő tekintettel felém fordult.
- Először is: Ne keverj össze magaddal. És másodszor: Ha csak szembesítelek az igazsággal, akkor igen, sértegettelek. - magyaráztam.
- Látod? Csinálj valamit! - toporzékolt.
- Nézd baby. - kezdte Damen, miközben a homlokát masszírozta. - Most vagy itt fogsz tovább hisztizni én pedig bemegyek vagy most megyünk a Feliz-be, hogy részegre idd magad. Választhatsz. - hoppá! Csak nem zűr van a paradicsomban? Várjunk, mit is mondott egyszer Damen arról, ha babynek nevez egy csajt?
- Már te is kezded édes? Tudod, így nem kapsz meg semmit az este. - indult meg a kocsihoz és Damen is sóhajtva követte. Majd mielőtt kinyitotta volna az ajtót még visszafordult hozzám.
- Szép volt Nessa. - nézett rám, de most először láttam meg a szája sarkában egy apró mosolyt, amit próbált elrejteni. Kicsit ledöbbentem, majd csak annyi történt, hogy Damen beszállt a kocsiba és elhajtottak.

- Nézd Nessa, ha azt hiszed, hogy egyszer is babynek foglak becézni, akkor azt felejtsd el. - vágta rá Damen.
- Miért? - néztem rá. Igazából, utáltam azokat, akik babynek neveznek vagy a barátnőjüket, mert olyan, mintha kisbabák lennének.
- Mert mindig azokat a csajokat hívtam így, akiket csak az ágyba akartam vinni vagy egyáltalán nem éreztem irántuk semmit. Szóval ha egyszer is így neveznélek, megteheted, hogy tökön rúghatsz! - magyarázta, én pedig nevetve nyomtam az arcára egy puszit, de neki ez nem volt elég, így követelőzően megcsókolt...

Játszódott le a fejemben az alig 3 hónappal ezelőtti beszélgetésünk. Hirtelenjében előkaptam a telefonom és tárcsáztam.
- Jenny, készülj! Ma bulizni megyünk...!

2.évad 15.rész - Mit érdekel?

Hola chicas!:D Itt is van az új rész, amit -remélem:D- annyira vártatok. Nagyon nem fűznék hozzá semmit, csak remélem tetszeni fog és hagytok magatok után nyomot, akár hideget, akár meleget;)
Jó olvasást!
Anna xx.


*Vanessa szemszöge

Istenem! Én...én egyszerűen...én nem akartam! Dühös voltam és csalódott, persze, hogy ezt mondom...de a legrosszabb az egészben, hogy ő próbálkozni, sem próbálkozott! És ez sokkal rosszabb érzés, mint hogy a szemem láttára lefeküdt azzal a ribanccal vagy...hogy éppen most szakítottunk. Szakítottunk. Nem, én ezt nem akartam!
A könnyeim folyamatosan csak folynak és csak Damen szavai járnak a fejemben. Hogy boldog vagyok-e? NEM! Kétségtelenül nem!
A maradék lelki erőmet felhasználva kényszerítettem magam, hogy elvonszoljam magam a fürdőbe. Remélhetőleg egy zuhany kicsit lecsillapít. A fürdőben megnyitom a vizet, leveszem a pizsamámat és beállok a zuhany alá. De hiába, kicsit sem segít. Átállítom egy kicsit hidegre és hagyom, hogy lehűtsön. Nem maradok sokáig, kilépek a zuhanyból, a szobámban felveszek egy laza ruházatot és elindulok. Hogy pontosan hova, azt én sem tudom, de az biztos, hogy otthon nem tudok maradni a négy fal között és azzal a tudattal, hogy Damen a szomszédban van.
A fülesemet betettem a fülembe és véletlen lejátszásban elindítottam a zenét. A gondolataim már így is megőrjítettek, ezért jobbnak láttam, ha valami eltereli a figyelmemet, legalább egy kis időre. Azonnal továbbnyomtam, amikor még csak a Lost In You eleje kezdődött.
Alighogy az utca végénél jártam, amikor hirtelen két kart éreztem a vállamon. Nem is kérdés, hogy megijedtem és vadul dobogó szívvel fordultam meg. Azonnal megnyugodtam, amikor Josh vigyorgó képével találtam magam szemebe.
- Hova-hova? - kérdezte, amikor a fülest is kivettem.
- Csak sétálgatok. - vontam vállat.
- Csatlakozhatok? - szerintem ezt inkább kijelentésnek szánta, mint kérdésnek, mert a válaszomat meg sem várva, megfogta a csuklóm és engem maga után húzva ment.
- Nem vagyok kislány, tudok egyedül is menni. - szabadítottam ki a csuklóm a szorításából. - És te pontosan mit is csinálsz itt egyedül?
- Megláttalak az ablakból és gondoltam csatlakozom. Úgyse volt mit csinálnom. - rántott vállat.
- Most aggódnom kéne, hogy az ablakból figyeltél? - néztem rá és óvatos mosolyra húztam a szám.
- Ha-ha. Nagyon vicces. - felelte gúnyosan.
- És pontosan hogy lehet, hogy nem volt semmi dolgod? - törtem meg a csendet, ami közénk telepedett.
- Hát, a tesóimat anyáék elvitték valami gyerekfilmre, Jenny pedig családi ebédre ment. - magyarázta.
- Oh, Jennyről jut eszembe... - mondtam, majd egy pofonnal jutalmaztam a mellettem lévő srácot.
- Hé, ezt miért? - fogta az arcát és értetlenül nézett rám, de amikor látta az arcomat, inkább csak lehajtotta a fejét és a földet kezdte bámulni. Gondolom rájött. - Oké, megértem, hogy most utálsz, de jó magyarázatom van rá.
- Tudod, nektek fiúknak mindig van valami magyarázatotok a nagyon világos tényekre. - feleltem sértetten, majd megfordulva, inkább hazafelé vettem az irányt.
- Vanessa várj már! - szaladt ő is utánam, de én nem tágítottam, inkább csak mentem, hogy minél hamarabb otthon lehessek.
A házunk előtt még is megálltam és szembe fordultam a kifulladt sráccal. Nagy sportember, nem?
- Figyelj, én nem fogok beleszólni ebbe az egészbe, de ha csak szórakozol vele, akkor én magam fogom kitekerni a nyakadat. Mert ha egy szemétládáért szakított Chrisszel...!
- Hé kislány, semmi baj nem lesz. - fogta meg a vállam és úgy mondta a szemembe. - Tudom, hogy szemét vagyok, hogy ezt tettem és megérdemlem, hogy Chris is behúzzon nekem, de nem lesz semmi gond. - mosolygott rám kedvesem, nekem pedig újra sírhatnékom támadt, ezért megadva magam Josh vállába fúrva az arcom, hagytam, hogy lecsillapodjak. De ez mégsem volt olyan, mint amikor Damen vállán sírhattam ki magam...hiányzik, pedig alig pár órája szakítottunk. - Na jó, menj be és inkább pihend ki magad holnapra. - kacsintott. - Holnap találkozunk Vanessa. - köszönt el és ő is elindult haza.
- Szia Josh. - mondtam még én is és befelé vettem az irányt. Azonban még mielőtt beléptem volna, a szemem sarkából megláttam a másik ház verandáján Őt. Csak egy laza kosárnadrág volt rajta, így a tekintetem azonnal izmos felsőtestére csúszott, majd mégis lassan fölvezettem a tekintetem a szemébe. Most más volt a tekintete. Zöld szemei, amik eddig mindig csillogtak, most csak hidegen és lesajnálóan nézett rám.
- Látom hamar találtál pótlékot. - mondta ki hidegen és Josh irányába biccentett.
- Mit érdekel? - kérdeztem. - Szakítottunk.
- Szakítottunk, valóban. - bólintott, még mindig ugyanolyan érzéstelenül.
- Édes, jössz már? - hallatszott ki egy idegtépő hang a házból.
- Egy pillanat. - kiáltott vissza, majd újra felém nézett.
- Ki...ki van nálad? - kérdeztem, és éreztem hogy a torkom elszorul és mindjárt összeesek.
- Mit érdekel? Szakítottunk. - vágott vissza a saját szavaimmal, majd bement a házba és becsapta az ajtót maga után.
Én is követtem a példáját, de amint becsukódott az ajtó 'összeomlottam'. Annak nekidőlve csúsztam le a földre és sírtam. Újra. Úgy tűnik Damen máris túllépett rajtam és nekem is ezt kellene tennem!

2.évad 14.rész - Ezt akarta...

Hola chicas! Igen, új rész érkezett, remélem tetszeni fog és nem fogtok nagyon utálni. Nem tudok nagyon hozzáfűzni semmit, csak hogy jó olvasást és hagyjatok magatok után nyomot!;)
P.S. Köszönöm az előző részhez jött kommentet és az immár 28 feliratkozót!:D
Anna xx.


*Vanessa szemszöge

A teljes autóutat szinte végigbőgtem. Nem tudom elhinni, hogy valóban ezt tette! Ráadásul pont azzal a csajjal, akit ki nem állhat!
- Bejössz? - kérdeztem Christ, amikor megálltunk a házunk előtt. Anyáék már rég aludtak, de így sem akartam egyedül maradni a történtek után.
- Persze. - mosolyodott el halványan, de a szemében sokféle érzelem kavargott: szomorúság, düh és...megkönnyebbülés?
A fürdőben vettem egy gyors zuhanyt, lemostam a sminket magamról és a pizsamámban visszatértem a szobámba, ahol már Chris várt. Az ágyamon ült és az arcát a kezébe temette.
- Hé - tette a kezem a vállára, mire lassan felnézett rám. - Jól vagy? - kérdeztem.
- Persze. - bólintott. - Itt az a kérdés, hogy TE jól vagy-e. - nézett a szemembe, nekem meg azonnal eleredtek a könnyeim, amint eszembe jutott Damen és az a ribanc. - Ssss, semmi baj. - simogatta a hátam vigasztalás képen, majd lefeküdt az ágyamra engem is magával húzva. A mellkasán sírtam tovább, így eláztatva a pólóját. Még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy ezt tette velem a szülinapomon per évfordulónkon. - Jobban vagy? - kérdezte egy idő után. Egy jó hosszú idő után.
- Fogjuk rá. - szipogtam. - Veletek mi történt? - motyogtam.
- Mi?
- Mármint, nem tartozik rám, de...kíváncsi vagyok...mármint... - túrtam a hajamba idegesen. Kíváncsi vagyok, hogy mi történt azután, hogy én elmentem tőlük, de ha nem akar erről beszélni azt is megértem.
- Hogy mi történt velem és Jennyvel? - kérdezett rá, amit én nem tudtam úgy összerakni, hogy ne őt bántsam meg. Óvatosan bólintottam. - Igazából nagyon semmi. Megláttam, ahogy Joshsal smárolnak. - vonta meg a vállát lazán, én pedig összezavarodottam.
- És ezt csak ilyen lazán veszed? - értetlenkedtem. - Nem vagy szomorú, dühös vagy...nem is tudom mi, de akkor is! - töröltem meg a szemem, mert kicsit homályos volt a látásom.
- Máshogy nem tudom venni. - magyarázta. - Tudod, nekem igazából Jenny csak 10. év vége felé kezdett érdekelni. De tudtam, hogy Josh akarta megszerezni, ezért is figyeltem fel rá. Később sokat lógtunk együtt, beszélgettünk és hát, kezdtem beleesni. Amikor összejöttünk, örültem is meg nem is. Tudtam, hogy Josh úgyis vissza fog jönni és nem is tévedtem olyan sokat. Úgy tűnik, nekem nem Jenny volt megírva. - mesélte el szerelmi történetét.
Vajon Damen is ilyen lazán kezeli ezt a dolgot? De akkor nem maradt volna velem 1 egész évig, ha mindez neki csak ennyit jelentett volna.
- Tudom, hogy min töröd a fejed és nem, Damen nem olyan. - felelte Chris, mint aki olvas a gondolataim között.
- Honnan tudod? Ha jól emlékszem, Damen nem volt a hűség mintaképe, mielőtt járni kezdtünk. - vágtam rá és a nyakamban lévő nyakláncot szorongattam, amit még Damen adott nekem karácsonyra. Emlékszem, akkor mondta ki először, hogy szeret.
- Lehet, de teljesen megváltozott. Miattad. Az hogy ma este megcsalt téged - ennél a szónál összerezzentem. Elég szar ezt így hallani. - annak biztos van valami a hátterében. Csak valahogy ki kell találnom, hogy mi. - dörzsölte meg az arcát és ásított egyet, amit én is követtem. - Na jó aludjál. Ez után az este után eléggé kilehetsz. - állt volna föl, de csak még jobban hozzábújtam.
- Ne menj el. - ráztam a fejem. - Most nem akarok egyedül maradni.
- Rendben. - mosolygott, majd betakart mindkettőnket. - Jó éjt Tökmag. - súgta a fülembe.
- Jó éjt Répafiú. - mondtam, majd lekapcsolva a lámpát szorosan hozzábújtam. A mostani helyzetben örülök, hogy ő most itt van velem, akire számíthatok.

*Damen szemszöge

A szemem kipattan és ijedtemben felülök az ágyban. Szörnyű álmom volt. Furcsa, de Van szülinapi bulija volt én pedig lefeküdtem Jaseminenel. Durva mi? Én meg az a csaj...haha, jó vicc.
Várjunk. Még is hol a fenében vagyok? Körülnézek a szobában, ami tuti, hogy nem az enyém, de a ruháim szét vannak dobálva és ahogy hallom, valaki zuhanyzik. Hmm, ha már én meztelen vagyok, akkor nincs kétségem afelől, hogy ki lehet az.
Lassan kimászok az ágyból, felkapom az alsómat és a telefonomért nyúlok, hogy csekkoljam az időt. Fél 1 van, ez még nem is nagyon zavarna, de amint meglátom a dátumot, szinte lefehéredek. Október 4. Ezek szerint tegnap volt Nessa szülinapja...basszus, mi történt az éjjel?!
- Felkeltél? - hallottam meg magam mögött az idegtépő hangot, amit jobban utálok mindennél ezen a világon. Megfordulok, reménykedve, hogy nem is ő áll előttem és csak a képzeletem szórakozik velem...de nem, valóban ott állt. Egy szál törülközőben és csak vigyorgott rám. - Mi van, a tegnap estétől elment a hangod? - kuncogott.
- Még is mi történt tegnap este? - kérdezem döbbenten. Eskü nem rémlik semmi sem.
- Ó, csak hivatalosan is az enyém lettél, édes. - kacsintott, majd ledobta magáról azt az egy törülközőt is. - Nincs kedved megismételni a tegnap estét?
- Inkább a halál. - vágtam rá, majd elkezdtem öltözni.
- Érdekes tegnap a mosdóban nem ezt mondtad. - vágta rá hisztérikusan. - És az se nagyon zavart téged, hogy a 'kis barátnőd' ránk nyitott. - formált idéző nyeleket, én pedig szinte lefagytam. Mi? Nessa látott engem ezzel a...ribanccal?! Baszki, meg kell találnom és el kell neki magyaráznom...a mit? Hisz még a tegnap este sem rémlik!
- Mit tettél? - vontam kérdőre dühösen és közel hajoltam hozzá. Az sem érdekel, hogy meztelen, nekem csak Van kell!
- Én ugyan semmit, édes. - szörnyen bénán hazudik. - Szerintem csak te láttad be, hogy ki az igazán jó neked. - mosolygott rám, nekem pedig kedvem lett volna felpofozni.
Se szó, se beszéd nélkül öltöztem fel és hagytam el a szobát. A nappaliban hatalmas rendetlenség fogadott...aha, a buli házban vagyok és tényleg tegnap volt Van szülinapja és...az évfordulónk.
Bevágódtam a kocsimba és próbáltam Vanessát a mobilján hívni. Kinyomott. Istenem, add hogy otthon legyen!
Rekordsebességgel értem haza és mentem át a szomszédba, hogy beszélhessek a barátnőmmel...ha még az egyáltalán.
Mielőtt becsöngettem volna, az ajtó már ki is nyílt és Chris lépett ki rajta. Meglepődött, amikor meglátott, de aztán semleges arccal ennyit mondott:
- Csalódott benned. - ha lehet, ez esett a legrosszabbul, amit eddig mondtak nekem.
- De meg tudom magyarázni...vagyis, nem tudom, nem emlékszem semmire...vagyis... - túrtam idegesen a hajamba, de megállított.
- Nem nekem kell magyarázkodnod. Nekem van egy kis sejtésem, de nem vagyok benne még biztos. Az biztos, hogy nem most kéne vele beszélned, de... - sóhajtott. - Tudom, hogy milyen hajthatatlan vagyok, szóval tessék. - lépett ki az ajtón és azt nyitva hagyva nekem, beült a kocsijába és elhajtott.
Nekem több se kellett, azonnal Van szobája felé vettem az irányt és csak benyitottam. Nessa az ágyában feküdt és a telefonját nyomkodta.
- Csak nem itt hagytál valamit? - kérdezte mosolyogva, de amint rám pillantott, elkomorult és elfordult. - Tűnj innen!
- Van, meg tudom magyarázni... - kezdtem bele, de félbeszakított.
- És ha én nem vagyok rá kíváncsi? - pattant fel az ágyból, de továbbra sem fordult velem szembe.
- Akkor is meghallgatsz! - mentem oda hozzá és a könyökénél fogva magam felé fordítottam. A szeméből már most hullottak a könnyek, amik mind miattam keletkeztek...pedig soha nem akartam, hogy ez történjen.
- Nem inkább az újdonsült ribancoddal kellene most lenned? Biztos már nagyon hiányzol neki. - rántotta ki magát a szorításomból.
- Nessa...
- Ne hívj így! Köztünk már mindennek vége! - kiabálta az arcomba.
- Szóval ezt akarod? - vettem fel a 'leszarom' énemet, holott éreztem, hogy belül teljesen összetörök. Nyálas dolog, hogy ilyet mondok, de ez van.
- Igen, bárcsak soha ne jöttünk volna össze! Életem legrosszabb döntése volt! - kiabált szüntelenül és már rendesen sírt.
- Jól van, ha ezt akarod, akkor legyen! - kiabáltam már én is. - Remélem most aztán boldog vagy. - vágtam még hozzá, majd a szobából kilépve becsaptam magam után az ajtót. Idegesen mentem ki a házból és csak mentem, amerre a lábam vitt. Ezt akarta, akkor tessék, megkapta! De én nem fogok a semmiért próbálkozni...!

2.évad. 13.rész - Szülinapi buli

Hola chicas!:D Sajnálom, hogy a múlt héten nem volt rész, de fárasztó hétvégém volt és sem erőm, sem kedvem nem volt írni...de most itt vagyok! És mivel lesz egy kis szünetem (érettségi szünet) ezért próbálok minél többet hozni, vagy legalább előre megírni a részeket:)
Köszönöm az előző részhez jött kommenteket és az immár 27 feliratkozót!^^ Oké, nem is szaporítom tovább a szót, jó olvasást!
Anna xx.


*Damen szemszöge

- Jól érzed magad? - ordítottam Vanessa fülébe. Persze, tudom hogy úgy sem fog megsüketülni, csak a zene olyan rohadt hangos, hogy máshogy nem tudok kérdezni vagy mondani neki valamit.

Csak egy hatalmas vigyorral bólint és továbbra is táncolunk. Ma van Vanessa szülinapja és a szokásos házban ünnepeljük a szülinapját. Tegnapi napról nem akarok és nem is óhajtok beszélni, mert ez nem tartozik senkire, csak Nessara és rám. Ez van, ha megsértődtök, nem az én bajom. Az előttem táncoló lány már hivatalosan is nagykorú lett. Ruhája szorosan simult a testére, ami teljesen megőrjített, de amikor teljesen nekem simul minden helyen, na azt hiszem, hogy nekem teljesen végem van, ha így fojtatja tovább. Megfogtam a derekát és még közelebb húztam magamhoz -már ha ez lehetséges- és megcsókoltam.
Ebben a pillanatban pedig valaki megkocogtatta a vállamat. Kissé idegesen fordultam meg, mert képes volt megzavarni, de amint megláttam az előttem lévő srácot, kissé dühös lettem, mert eszembe jutott róla valami.
- Lekérhetem a szülinapost? - kérdezte Josh és Van felé pillantott. Mielőtt elküldtem volna a francba, Vanessa végigsimított a karomon és a 'semmi gond nem lesz' pillantást küldött felém.
- Egy tánc. - feleltem, majd otthagyva őket a konyhába indultam, hogy szerezzek valamit inni.
- Mi van nagyfiú? - hallottam meg egy fülsértő hangot. Basszus, ő hogy került ide??!!
- Téged meg ki hívott? - kérdeztem kicsit sem barátságosan. Nem érdekel apáék küldetése vagy mije, már nem tudnak semmit sem beígérni, hogy az apja kedvéért továbbra is ezzel a csajjal lógjak!
- Édes, én mindenhol ott vagyok. - kacsintott felém és a mutató ujjával végigsimított a mellkasomon, ha nem lököm el magamtól, akkor sokkal lejjebb ment volna. - Csak nem dobott a kis barátnőd? - nyújtott felém egy üveg sört. Más esetben el se vettem volna, de mivel már szinte minden elfogyott, így kikaptam a kezéből és azonnal meghúztam.
- Most mit vigyorogsz? - ráncoltam a szemöldököm.
- Óóóó, semmin édes.
- Ne nevezz így! - vágtam közbe.
- Amúgy, biztos hogy nem szakítottál a kis 'barátnőddel'? - köpte szinte felém az utolsó szót, én pedig próbáltam visszafogni magam, nehogy felpofozzam...vagy rosszabbat tennék.
- Biztos. - adtam meg a választ, miután sóhajtottam egy nagyot.
- Akkor miért is Josh enyeleg vele és nem te? - erre azonnal megfordultam és Vanessáék felé pillantottam. Persze nem is értem, hogy mégis miért hittem ennek a picsának, de Josh-ban nem bízom úgy ahogy régen, amióta láttam, hogy majdnem lesmárolta Jennyt a múltkori bulin. De sajnos most az egyszer nem kamuzott, ott láttam, ahogy a srác a derekánál átkarolja az ÉN barátnőmet és a fülébe mond valamit. Nessa pedig nem hogy ellökte volna, hanem még nevetett is, majd a vállára hajtotta a fejét. Nekem kéne ott lennem!
Azonnal levágtam az asztalra a sört és már el is indultam a 'gerlepár'hoz. Nem törődve senkivel Josht a pólója nyakánál elrántottam Van-tól és egy jól irányzott ütéssel a földre küldtem. Hirtelen rosszullét fogott el és szédülés. A látásom is kezdett homályosodni és mindent elég tompán hallottam. Van előttem magyarázott valamit és a kezeivel is folyamatosan kalimpált, de nem vettem ki belőle semmit. Inkább elindultam a fürdőbe, mert nagyon rosszul lettem, de aztán teljes képszakadás következett be...

*Vanessa szemszöge

- Hé, jól vagy? - térdeltem le Josh mellé, akit nemrégiben ütött ki Damen.
- Persze. - törölgette az orrát, ami vérzett. Ha visszajön a Göndör én esküszöm...!
- Mi történt? - jelent meg Jenny is Chrisszel a nyomában, aki segített régi haverján és átcipelte a konyhába.
- Damen hirtelen behúzott nekem. - magyarázta Josh, miközben Jenny próbálta ellátni. Félszemmel azért őket néztem.
- És ő hol van? - nézett körbe Chris, mire mind csak egy vállrándítással válaszoltunk. - Jó, akkor előkerítem. - motyogta és eltűnt a tömegben, akiknek igazából fel se tűnt az előbbi kis incidens.
- Remek nővér lenne belőled. - hallottam meg Josh hangját.
- Tényleg? Ilyet még nem hallottam. - kuncogott legjobb barátnőm. Miiiiiii?????
- Tudod, a hátamat is beütöttem, nem vizsgálnád meg azt is? - vigyorgott a 'sérült' és már készült is levenni a pólóját és Jenny nem ellenkezett...
- Tuti semmi komoly. Hagyd csak magadon! - állítottam meg, majd megragadva Jenny karját, kihúztam őt az erkélyre. Szerencsére nem volt itt senki. - Ez mégis mi volt?
- Mi?
- Hogy hogy mi? Gyakorlatilag flörtölt veled, te pedig szívesen adtad alá a lovat! - jó kis szülinap. Ügyelhetek megint Jenny szerelmi kis háromszögére!
- Nem is, mi csak...hülyültünk. - halkult el a hangja a végére. Lefogadom hogy már ő maga sem hitte el, amit mondott. Hát még én! - Mi csináljak Vanessa?
- Na nem! - tettem fel a kezem. - Ezt már neked kell eldöntened! Elég ideig húztad, ideje végre eldöntened, hogy...! - nem tudtam befejezni, mert az erkély ajtó kivágódott és Chris lépett ki rajta.
- Van, azonnal el kell innen menned!
- Mégis miért? - értetlenkedtem. - És hol van Damen?
- Most nem hiszem, hogy találkoznotok kellene! - válaszolta idegesen, ökölbe szorított kézzel.
- Mi történt Chris?! - lettem ideges én is. Nem válaszolt.
Ha ő nem mond semmit, akkor majd én megkeresem! Hirtelen felindulásból indultam a göndör keresésére. Átverekedtem a tömegen és elindultam a fürdőbe. Biztos, hogy odament, miután leordítottam a fejét, mert elég sápadt volt már akkor.
A zene már nem volt olyan hangos, ezért teljesen jól lehetett hallani...bizonyos hangokat. És sajnos ezt a fülsértően magas hangot nagyon nehezen lehet összetéveszteni bárkivel is. Sajnos a fürdő ajtaja még egy kicsit nyitva is volt így tökéletes rálátásom volt a bent lévő 'párocskára'.
A szívem azonnal ezer darabra tört és a szemembe is könnyek szöktek, amikor megláttam az összetéveszthetetlen barna, göndör fürtöket, amibe az a ribanc mélyesztette a karjait.
- Tűnjünk innen! - hallottam meg Chris hangját magam mögött és a karomat megragadva húzott kifelé. Már a bejárati ajtónál jártunk, amikor Jenny futott hozzánk könnyei neki is az arcán folytak.
- Chris, kérlek, hadd magyarázzam meg! - kérte, de unokatesóm csak ránézett és ennyit mondott:
- Végeztünk. - aha, szóval Jenny döntött és azt hiszem, ránk is ez a sors vár...

2.évad 12.rész - Biztos pont

Hola chicas! Sajnálom, hogy ennyit kellett várni a részre és hogy ez sem lett túl izgalmas, de mostantól igyekezni fogok!:) Hát, nem tudok mást mondani, remélem tetszeni fog és maradt pár olvasóm, akit még érdekel a történet:) remélem kapok pár komit is:D
Jó olvasást!
Anna xx.


*Vanessa szemszöge

A hetek csak telnek a suliban. Nem tudom elhinni, hogy lassan vége a szeptembernek. Értitek? Még csak alig 1 hónapja, hogy elkezdődött a suli és alig 9 hónap és érettségizhetek! A suliban, pedig az összes tanár mindig csak ezt hajtogatják. A legszívesebben az arcukba mondanám hogy 'Értjük, érettségizni fogunk, nem kell minden áldott percben megismételni!' Agyrém és még 9 hónap hátra van.
De ha a suli nem lenne elég gáz, ott van még két hatalmas gond is. Az egyik Jenny 'szerelmi háromszöge'. Amióta mondtam neki, hogy választania kell, azóta 'gondolkodik'. Nem tudom hogy valóban azt csinálja-e, de még mindig Chris-szel van és azt nem tudom, hogy csak lelkifurdalásból-e vagy sem. Amióta Josh is csatlakozott a kis társaságunkhoz, azóta megfigyeltem, hogy hogyan viselkednek egymással és, nem akarom tagadni, valóban izzik közöttük a levegő. Látom, ahogy Josh legjobb barátnőmre néz és ez egy kicsit sem tetszik.
De ha ez nem lenne elég, a másik ok a legrosszabb. Méghozzá Jasmine. Észre sem veszi magát, úgy nyomul Damen-re, még akkor is amikor én ott vagyok! Komolyan, nagyon közel vagyok hozzá, hogy megtépjen azt a műhaját. Ahh, annyira utálom, de sajnos addig el kell viselnünk, amíg anyáék el nem kapják az apját!
Most éppen a szekrényemből pakolok ki, hogy pontosan mit is kell tanulnom hétfőre. Bár lehet, hogy ki sem fogom nyitni a könyveket, de azért lássák, hogy szorgalmas vagyok.
Aztán hirtelen kirántottam a kezem, ugyanis valaki elég durván bevágta a szekrényem ajtaját. Mikor az illető felé fordultam, hogy elküldjem a francba, egy kellemetlen személlyel néztem farkas szemet. Kitaláltátok ki az?
- Lehet, hogy neked nem tanították meg, de nem csaphatod be kedved szerint a szekrényeket, ha ott van valaki keze. - magyaráztam neki.
- Kit érdekel? - intett. Basszus, de utálom ezt a csajt. - Csak szeretném ha tudnád, hogy Damen az enyém. - jelentette ki, az én szemöldököm meg szerintem a fejem közepéig felszaladt a meglepettségtől.
- Szerintem, nem jutott el a pici kis tudatodig, de Damen az ÉN barátom, lassan már egy éve. - magyaráztam neki lassan, artikulálva, hogy legalább megértse.
- Nem sokáig. - mondta, majd sarkon fordult és egyszerűen elsétált.
Most ezt komolyan gondolta?! Még, hogy Damen az övé? Ez ugye most csak szórakozik velem?! Jól van Vanessa, mély levegő.
Kimentem a suliból és a parkoló felé vettem az irányt. Damen a kocsijának dőlve várt rám.
- Fáradt vagy? - kérdezte, amint mellé érve, csak levágtam a táskámat a betonra és szinte a karjaiba estem.
- Ühüm. Mondtam már, hogy utálom a sulit? - néztem fel rá, mire csak felnevetett.
- Nem is egyszer. - válaszolt, szívdöglesztő mosollyal az arcán. - Gyere, van egy meglepetésem. - nyomott egy csókot a számra és beültünk a kocsiba.
- De ugye semmi puccos vagy mozgást igénylő helyre viszel? - néztem felé fáradtan.
- Ne aggódj, nem. - mondta, aztán benyomta a rádiót. Az egyik csatornán egy dal ment. De nem akármilyen dal. Méghozzá a Three Days Grace - Lost In You című száma. A számot meghallva azonnal megrohamoztak az emlékek. Amikor elénekelte nekem a szülinapomon, akkor jöttünk hivatalosan össze.
- Ezt te tervezted így? - néztem rá mosolyogva.
- Mit is? - kérdezte, de a szája sarkában megjelent az a kis rejtett mosolya.
- A way to get lost in you. - énekeltem Adam-mel együtt. (Adam Gontier a TDG volt énekese. Ő énekli ezt a dalt. - szerk.)
- Ez csak véletlen. - rántotta meg a vállát. Tudtam, hogy úgyse árulná el, ezért abbahagytam a faggatózást és az ablakon kifele nézve hallgattam tovább a zenét.
- Pontosan hova is viszel engem? - kérdeztem, amikor már a város egy erdős részén voltunk.
- Titok. - kacsintott felém egy pillanatra, majd lefordult az útról és az erdőbe mentünk.
- Oké, ha sorozatgyilkos vagy azt elmondhattad volna, megmutatni nem kell. - néztem rá, amikor megálltunk egy kis faháznál. Vagyis nem volt olyan kicsi, olyan kényelmes, nyaralónak simán elment. De itt az a nagy kérdés, hogy miért is hozott ide?
- Nyugi nem foglak meggyilkolni. - kacsintott rám. - Bár... - gondolkozott el, én meg csak vállba bokszoltam. - Jól van, na. Mihez is kezdenék nélküled? - simította a kezét a combomra és kisfiúsan, csillogó szemekkel, rám mosolygott.
Kiszálltunk a kocsiból majd a táskáját is kivette a csomagtartóból és az ujjait rákulcsolva az enyémekre vezetett egy egyszerű faasztalhoz. A nap éppen lemenőben volt, ezért az ég gyönyörű színekben pompázott.
- Éhes vagy? - kérdezte és felült az asztalra. Én is követtem a példáját.
- Kicsit, miért? - fordultam felé és amint megláttam a mekis zacskót, amit lóbált, azonnal megkordult a gyomrom.
- Kicsit mi? - röhögött fel, de látva a 'mindjárt megöllek, ha nem adod oda a kaját' arcomat gyorsan átadta és a sajátját is elővette.
- Pontosan miért is vagyunk itt? - kérdeztem, miközben a kólámat szürcsölgettem. Tényleg éhes voltam és már minden elfogyott.
- Gondoltam kettesben is ünnepelhetünk a holnapi nap előtt. - vonta meg a vállát hanyagul.
- Miért? Mi lesz holnap? - csillant fel a szemem.
- Gondolkozz kicsit.
- A szülinapom! - jutott eszembe. Basszus, hogy tudtam elfelejteni a 18. szülinapom?
- Csak ennyi? - vonta fel Damen hitetlenkedve az egyik szemöldökét.
- Asszem' - válaszoltam összezavarodva.
- Akkor fel kell frissíteni az emlékeidet. - hajolt hozzám és a száját az enyémre tapasztotta. Először gyengéd volt, de egyre szenvedélyesebbé vált. Levegő hiány miatt kellett elválnunk. - Na?
- Már egy éve? - mosolyogtam fel rá. Hihetetlen, hogy már egy éve együtt vagyunk. Az elején még csak el sem tudtam képzelni, hogy vele járjak -bár akkor nem is emlékeztem rá és ő is eléggé más arcát mutatta- de mit hozott az élet? Ezt!
- Nekem mondod? - karolta át a vállamat és közelebb húzott magához, míg én a fejemet a vállára döntöttem. - Soha nem gondoltam volna, hogy eddig eljutok egy lánnyal.
- Ezek szerint én vagyok az első ilyen lány? - néztem fel rá.
- Igen. - bólintott.
- Megtisztelő. - pusziltam a nyakába, de egynél nem álltam meg, a Göndörke pedig egy nagy sóhajt hallatott.
- Ne játssz a tűzzel, mert még megégeted magad. - szólt rám, majd felpattant és az ölébe kapott. Lábaimat ösztönösen a dereka köré fontam.
- Húúú, de félek. - gúnyolódtam, majd elindult velem a házba. Örülök, hogy legalább Ő az egy biztos pont a mostani zűrzavarban és nem érdekel, hogy az a szőke ribanc mit mond, Damen-t semmivel sem tudja elvenni tőlem. És ha bármivel is próbálkozik, én magam fogom megtépni a műhaját a saját két kezemmel, abban biztos lehet!