Új blog!

Hola chicas!:D

Egy 'kisebb' pihenő után szeretném veletek is megosztani az új blogomat! Bár fejléc még nincsen, de rajta vagyok az ügyön!
Egy rövid kis kedvcsináló, úgynevezett 'Előszó' már fent is van az oldalon. Ha van kedvetek, nézettek be és ha megtetszik, akkor iratkozzatok fel;) A címe:

This Song Saved My Life

Búcsú

Holaaaaa chicaaaas!
Igazából nem is tudom, hogy mit tudhatnék! Szerintem egyszerűen elfogytak a szavak, amiket mondhatok a történethez. Hisz ez volt az 1. blog, amit elkezdtem és most vége van.
Emlékszem arra, amikor elkezdtem ezt az egészet. Hűvös, novemberi nap volt...oké, nem fogok így beszélni erről:D a lényeg, hogy egyik legjobb barátnőm beszélt rá, hogy kezdjem el, én pedig megpróbáltam.
Néha-néha elolvasva az elejét, csak a fejemet fogom, hogy hogyan is kezdtem és már azt látom, hogy most hol tartok. Hisz, a 29 feliratkozó és a több, mint 48.000 oldalmegjelenítés egy kis bizonyítéka annak, hogy valamit jól csináltam:D és persze fejlődtem is.
Közel másfél éve, hogy elkezdtem ezt a blogot(igaz, volt benne egy 'kisebb' szünet) és most lezárom.
Nektek pedig, olvasóknak köszönöm, hogy végigkövettétek Vanessa, Damen és Chris nem mindennapi történetét.
Szóval nem is tudom, hogy mi mindent mondhatnék még. Sokat ösztönöztek az aktív komentelőim is, mint Eliza Fődi(főleg az 1.évadban), Vajai Fanni, Zsófia Bán és még sokan másoknak is. Remélem, majd a következő blogomon is találkozunk még;)
Azt hiszem, ennyi szó elég is lesz, majd az új blogom linkjét is ki fogom rakni, de arra még egy kicsit várni kell.
A Lost In You-t ezennel hivatalosan is lezárom, a visszaszámlálásnak vége.
Anna xx.

2.évad 29.rész - Jövő

Hola chicas! Hát, most már tényleg kifogytam a szavakból, hisz ez immár az utolsó rész...most csak jó olvasást kívánok és remélem elnyeri a tetszéseteket:D 
Visszaszámlálás: 1
Anna xx.


*Vanessa szemszöge

5 évvel később...

Fáradtan esek be az ajtón. Már semmi másra nem is vágyom, csak hogy az ágyban tudhassam magam. Az elmúlt hetek baromira kikészítettek. Sok záróvizsga egymás hegyén-hátán. Szervezkedni, felkészülni...áh! És én még azt hittem, hogy az érettségi durva! Hát igen, nem számoltam az egyetemmel, ami nem csak a bulikról szól!

De szerencsére sikeresen levizsgáztam és már csak a diplomaosztómat kell megvárni és akkor hivatalosan is felnőtt dolgozó embernek számítok! Te jó ég, ki hitte volna, hogy ez is meg fog történni! Jó, persze, tudtam, hogy ez is meglesz, de nem hittem volna, hogy ilyen jó lesz az életem.

A fürdőből kilépve, immár pizsamában, ami csak egy lenge sortból és egy toppból állt, belefutottam legjobb barátnőmbe, Lyanaba.

Ó, említettem már, hogy az érettségi után Barcelonába költöztünk és itt végeztem el az egyetemet? Ha nem hiszitek, akkor mondom, hogy de igen, ez történt! Cortezzel és Lyanával költöztünk össze egy nagyobb kis albérletbe.
De a többieket sem kellett félteni. Mindenki sikeresen leérettségizett! Jennyvel sajnos -vagy nem- már nem-igen tudtuk tartani a kapcsolatot. Az elején persze főleg e-maileztünk, de a különböző időzóna meg a suli mellett ez is egyre kevesebbszer fordult elő. Persze, néha-néha beszélgetünk, de találkozni nem nagyon találkozunk. Ez van. Lehet, hogy az elején bántam, de ez az élet. A barátok jönnek és mennek, ezt a szüleimmel való költözködés közben tanultam meg.
Chris pedig ügynöknek jelentkezett a szüleink cégéhez, mert azt valahogy mindenki sejtette, hogy ő nem bírna ki a padban ülni továbbra is. Ő tökéletes ügynök lesz és ezt a szülei azért mindig is tudták.

- Na hogy mentek? - kérdezte érdeklődve - Le fogsz diplomázni?

- El sem hiszed, de igen. Diplomázott ember vagyok. - feleltem hősiesen. - De az agyam már csak az ágyat akarja!

- Menj csak. - kacsintott, majd felvette a táskáját és kisétált az ajtón. Na jó, mit csinált? Csak akkor szokott kacsintani, ha meg akar szívatni.

Kicsit félve léptem be a hálószobába, de mivel minden ugyanúgy nézett ki, ahogy hagytam reggel, becsukva magam után az ajtót az ágyat vettem célba.

Szomorúan vettem észre, hogy barátom még ma is biztosan sokáig dolgozik. Neki nem éppen a tanulás volt a fő célja, amint ide megérkeztünk, ezért ő inkább dolgozni állt egy közeli étteremben, mint pincér. Mit mondjak, mindenki imádja ott, főleg a nők!

- Ne duzzogj már! Ez a munkám és legalább több borravalót kapok. - ezt mondta még az elején, amikor egy veszekedésen voltunk túl. Igen, nekem nem éppen tetszett, hogy mindenki flörtölt vele, amikor egyszer az óráim után benéztem hozzá.

Már éppen készültem volna aludni, amikor egy kis cetlit láttam meg az erkélyre vezető üvegajtón. Igazából, az albérletünkben a legjobban a saját kis erkélyünket szerettem a legjobban. Nagyon jó kilátása volt a partra és imádtam innen nézni a naplementét egy bögre teával egy hosszú nap után.

Nyűglődve szálltam ki az ágyból és mentem megnézni a kis üzenetet. Csak egy utasítás volt rajta.

'Gyere a partra, ha hazaértél. xx' Szuper, vajon mit talált ki megint?

Mindegy, hogy lássa mekkora áldozatot hozok érte, átvettem egy lenge kis ruhát és már mentem is le a partra.
A parton inkább levettem a szandálomat és mezit láb folytattam tovább az utam, hogy megtaláljam az én lüke barátomat, akinek mindig a legjobbkor jut eszébe valami, amivel nem hagy aludni. Igen, nem ez az első alkalom, hogy ezt csinálja!
- Na ki vagyok? - takarta le a szemeimet két kéz, így elzárva előlem a kilátást.
- Hmmm... - tettem gondolkozást. - Talán...Juan?
- Juan?
- Ja, bocs Pablo. Áll még a holnap este? - gonosz vagyok, hogy pár csoporttársammal akasztom ki? Meglehet, de kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a reakciója...
- Mi van?! - elvette a kezeit a szememről és maga felé fordítva láthattam villámokat szóró szemeit. - Kik ezek a srácok? A csoporttársaid? És mi lesz holnap este?! - tette fel kérdéseit, mire az ajkaimat az övére tapasztva hallgattattam el. Nem kellett sokáig várnom, tenyereit a derekamra simítva húzott még közelebb magához, én pedig a nyakát átölelve túrtam hosszú, göndör fürtjei közé. Homlokunkat egymásnak döntve vártuk, hogy normál légzésünk visszaálljon.
- Szóval...mi lesz holnap este? - kérdezte.
- Ne légy féltékeny. - húzódtam el tőle és indultam el. Pár lépéssel utol is ért.
- Már miért ne lennék egy ilyen barátnővel? - értetlenkedett, majd megragadva a csuklómat megállásra kényszerített. - Szóval? - nézett a szemembe.
- Nem kell aggódnod. - nyugtattam meg. - Csak hülyültem, oké? - mosolyogtam rá. Láthatóan megkönnyebbült.
- Azért még rajtuk tartom a szemem. - felelte elszántan, mire a fejemet ráztam.
- És most hova megyünk? - kérdeztem, amikor már egy ideje csöndben sétáltunk a parton kéz a kézben.
- Hát ide! - mondta, amikor megálltunk egy kiterített pokróc mellett. Ő azonnal lehuppant rá és megpaskolva a mellette lévő helyet, én is követtem a példáját.
Amíg a tengert néztem Damen 'elővarázsolt' egy üveg bort és 2 poharat is hozzá. Megtöltötte mindkettőt és az egyiket felém tartotta.
- Ünneplünk valamit? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- A diplomádat. - küldött felém egy mosolyt, amitől még ennyi idő után is képes a szívem heves vágtába kezdeni. Koccintottunk és lassan meg is ittuk a pohár tartalmát, de a Göndör ügyelt az utánpótlásra. Tekintetem egyszer csak levándorolt a hegekre, amik élete végéig rajta fognak maradni és amitől mindig emlékezni fogunk az 5 évvel ezelőtti történtekre.
Brrr. Még mindig kiráz a hideg ha visszaemlékszem arra a napra. Tudom, hogy már 5 év eltelt azóta a nap óta, de az ember elég nehezen tudja az ilyet elfelejteni. Majdnem elvesztettem Dament...annyi vért vesztett, hogy azt hittük, hogy nem fogja túlélni...
- Amúgy jövőhéten szüleid eljönnek a diplomaosztódra és az enyémek is jönnek velük. - Damen hangja volt, ami visszarántott a valóságba. - Minden rendben? - kérdezte aggódva, majd letörölt pár könnycseppet az arcomról. Mikor kezdtem el sírni?
- Igen, csak... - simítottam végig a karján, a hegek mentén.
- Már elmúlt. - suttogta, majd közelebb húzott magához. Fejemet a mellkasán pihentettem, míg ő nyugtatóan simogatta a hajamat. - Már nincs semmi baj. Oké?
- Tudom, csak...majdnem...tudod. - motyogtam a mellkasába.
- Tudom. - sóhajtott. - De itt vagyok és most már minden csak jobb lesz. - bizonygatta. - Említettem már, hogy holnap Chris megérkezik?
- Mi? - húzódtam el. - Hogy-hogy? Mikor jön? Hol fog aludni? És...?
- Hé, nyugi van. - állított le, de még így is vigyorgott. Tudja, hogy kell felvidítani. - És hozza az új barátnőjét. - tette hozzá mellékesen.
- Micsoda? - döbbentem le. - Mióta van neki barátnője? Hol ismerte meg? Egyáltalán hogy hívják? - bombáztam a kérdéseimmel.
- Sarahnak hívják. Az akadémián ismerte meg és olyan 4 hónapja. - válaszolt rájuk.
- És...?
- Majd megismered, ha találkoztok. - nyugtatott le azonnal. - Hát ez elfogyott. - nézett az üvegbe, amit időközben el is fogyasztottunk. - De látom, neked ennyi is elég volt.
- Ezt honnan veszed? - ráncoltam a szemöldököm.
- Csillog a szemed. Ez akkor van, ha már becsiccsentettél. - kacsintott rám.
- Nem is. - nyújtottam rá a nyelvem.
- Persze hogy nem. - forgatta a szemét, majd felállt és nekem is segített. Összehajtotta a pokrócot, az üres boros üveget kidobta egy kukába és a két poharat is megfogva hazafelé vettük az irányt. Még csak alig volt 6 óra, ezért a lemenő nap gyönyörű színekbe varázsolta az eget.
- Ne gondolj rossz dolgokra a múltból - suttogta. - Csak a jókra.
- De az nem olyan egyszerű. - ráztam a fejem.
- Akkor egyáltalán ne gondolj a múltra! Felejtsd el! Csak a jövőre koncentrálj!
- A jövőre... - ismételtem. - Rendben. - bújtam hozzá, majd egy édes csókot kaptam tőle. - Szeretlek Göndörke.
- Szeretlek Nessa. - mondta ő is. Igaza van, nem hagyhatom, hogy a múlt felemésszen. Vége van, soha nem fog újra megtörténni. Jasmine börtönben van, életfogytiglan, ahova a saját apja küldte. Ez van, nekem meg itt van ez a srác, vagyis már férfi -a 23 már férfinek számít, nem?- és mással nem is tudom elképzelni a jövőmet. Tudom, hogy ez elég nyálasan hangzik, de ez az igazság.
Új életem van és most már nem akarok semmi akcióba keveredni és én lenni a bajban lévő lány, akit meg kell menteni! NEM! Én már csak egy normális életet akarok, távol az ilyenektől és azt hiszem, emellett a srác mellett sikerülni is fog...

The End

2.évad 28.rész - Sötétség

Hola chicas! Akkor itt is lenne az utolsó rész, a következő már csak az 'epilógus'. Na mindegy, visszaszámlálás: 2
Jó olvasást!
Anna xx.


*Damen szemszöge

- Engedj el, utána megyek! - kapálózott a kezemben Chris.
- Normális vagy? Kinyírnak! - kiabálok vele. Biztos vagyok, hogy mindenhol hallani a hangunkat, de akkor is! A legjobb haverom a vesztébe rohan!
- Nem, ha én nyírom ki őket előbb! - kiabál még mindig és nagyon elszántnak hangzik. Bármennyire is elszánt és adrenalinnal teli, akkor sem hagyhatom, hogy kinyírassa magát!
- Damen, rázd helyre az eszét és el ne engedd! - hallottam meg Dave bácsi hangját. Könnyű azt mondani!
- Chris meg fogjuk menteni Vanessát, de ahhoz az kell, hogy te is életben maradj! - kiabáltam rá, mire abbahagyta a rángatózást. Hah, siker!
- Basszus, húzz fel, de gyorsan! - kiabált és mire akár segíthettem is volna, felhúzta magát, átugrott a másik oldalra és amilyen gyorsan csak tudott, elkúszott. Mi a...?
- A szellőzőben van! - hallottam egy hangot, én pedig minél halkabban csúsztam hátrébb és hátrébb, míg végül el nem tudtam bújni a kanyarban. Óvatosan kilestem és láttam, hogy egy hapsi felmászik és Christ veszi célba.
- Vigyázz haver, a nyomodban van egy. - súgtam nagyon halkan a walkie-talkieba.
- Vettem, nem fog megtalálni! - válaszolt és azt hiszem, hogy kikapcsolta.
Innentől most egyedül kell boldogulnom, szóval visszafelé haladva kerestem egy újabb kijáratot. Nem is kellett sokat mennem, gyorsan megtaláltam azt, amit kerestem. Profi módjára csavaroztam ki és minél halkabban vettem ki a helyéről. Nem úgy, mint az az idióta. Ha nem csap akkora zajt, Vanessával már rég kifele tartanánk és már biztosan az autóban lennénk, úton hazafelé!
Mikor végre földet értem, a pisztollyal a kezemben indultam megkeresni a szobát, ahová Nessát vitték és véget vessek ennek a szarságnak!
- Hova-hova? - kérdezte valaki a hátam mögött és valamit a fejemnek nyomtak. Na vajon mit? - Csak nem a kis barátnődért jöttél? - kérdezte és még egy kis nevetést is hallatott.
- Oké, nem akarok balhét... - emeltem fel a kezem.
- Nagy kár, mert én igen. - mondta, majd már csak egy lövést hallottam...de nem az én fejembe.
Döbbenten fordultam meg, mire a hapsi összeesett és egy hatalmas vértócsa terjedt szét körülötte. Felnéztem a lövés irányába, ahol apát pillantottam meg.
- Azt hiszem, el kell innen tűnni. - felelte, amikor a lábdobogást hallottunk. Azonban én nem tudtam mozdulni, mert...basszus, az apám most lőtt le valakit! - Damen, gyere már! - kiabált rám, de már késő volt. Körülvettek minket...

- Ó, édes. Hát ennyire hiányoztam? - kérdezte a sipákoló hang.
- Mint egy gennyes pattanás. - feleltem az arcába.
- Haha, még mindig annyira vicces vagy! - nevetett, de nagyon látszott rajta, hogy kényszerből csinálja. Gondolom, nem akart hisztit csapni a pincsikutyái előtt.
Körülnéztem a szobában. Végignéztem a pasasokon, majd megláttam Vanessát. Összekucorodva feküdt a földön, miközben a szemeiből könnyek folytak le az arcán a földre és engem nézett.
Ösztönösen indultam meg felé, de a két izomagy, akik a kezeimet fogták, nem engedtek.
- Mit tettetek vele? - sziszegtem a szőkeség felé, mire ő ártatlanul elmosolyodott.
- Én igazából semmit, de mivel Dave sajnálatos módon meghalt, nem tud beszámolni a részletekkel. - rázta a fejét szomorúan. Teljesen ideges voltam és ha ezek nem fogtak volna, biztos, hogy neki mentem volna. És teszek rá, hogy lány! - Jaj édes, nem is tudom, hogy mit eszel ezen a kis csitrin. Én annyi mindent tudnék neked nyújtani. - simított végig a mellkasomon, de én elfordultam. Már amennyire ez lehetséges. - Tudod, alkut ajánlok. Elengedem őt és a többieket -csettintett egyet, mire az ajtón újabb izomagyak jöttek be és tartották Christ, anyáékat és Vanessa szüleit is- ha te újra az enyém leszel. Vagy... -vett elő egy fegyvert és először Vanra szegezte azt- kinyírom őt és sorban mindenkit.
- Nekem van egy kérdésem. - szólalt meg Chris. Tiszta kosz volt az arca és ruhája, ahogy szerintem az enyém is. Hát, ez van, ha egy koszos szellőzőben járkálsz vagy éppenséggel kúszol-mászol. - Pontosan miért is csinálod ezt? És ha már itt tartunk hogy lettél te a...főnök?
- Ahhoz semmi közöd! - vágta hozzá sértetten a szőkeség.
- Biztos figyelem-és szeretethiány. - csúszott ki a számon. Azt hiszem, hogy ekkor volt, hogy Jasminnél betelt a pohár. Hupsz.
- Olyan önfejű vagy néha. - szólalt meg Vanessa gyenge hangon. Ránéztem és egy halvány mosoly volt az arcán.
- Ti nem tudjátok, hogy milyen nagy feladat, folyton tökéletesnek lenni... - nem is figyeltem az eddig hisztirohamot kapott 'főnökre', aki szerintem megbolondult. -...bármit tettem, az apám soha nem dicsért meg vagy mutatta ki, hogy büszke rám...!
- Aha! Apakomplexus! - állapította meg a diagnózist Dr. Chris Turner. Jobban jártunk volna, ha befogja/befogjuk.
- Most már csönd legyen! - hadonászott Jasmine, mire a kezében lévő pisztoly elsült...rám. Úgy 3-szor. A felkaromat találta el, amit a mellény pont nem védett. Hihetetlen gyorsasággal ömlött a karomból a vér és azt hiszem, nem nagyon akart elállni.
- Damen! - hallottam meg szinte mindenki hangját körülöttem. És ekkor volt, hogy rontottak be egy csomóan, mire minden kemény fickó egyszerre próbált 'elmenekülni'. Aha, nagymenők.
Az én vérveszteségem miatt egyre jobban gyengültem és már nem bírtam tartani magam. A földet ismertem meg közelebbről.
- Ne aggódj haver, rendbe fogsz jönni. - hallottam meg Chris hangját, majd nem sokkal később már az arcát is láthattam. Ideges volt. - Elviszünk egy kórházba!
- Haver, nagyon jó ügynök lesz belőled. - emeltem fel az ép kezemet, ahogy pacsit adhasson.
- Damen... - Vanessa volt mellettem, de egyre jobban szédültem. - Rendben leszel. Tarts ki! - simogatta a hajamat.
- Szeretlek Nessa. - mondtam ki, de már túl gyengének éreztem magam és a szemhéjaim is egyre nehezebbek voltak, hogy nyitva tartsam őket, ezért lehunyva őket hagytam, hogy magával szippantson a sötétség...

2.évad 27.rész - A főnök maga akar kinyírni

Hola chicas! Ehhez csak annyi hozzáfűzni valóm van, hogy lassan a történet végéhez érünk. Ezen kívül már csak 2 rész van(az utolsó az ilyen epilógus-féle). Szóval visszaszámlálás elindult: 3 :D
Jó olvasást!
Anna xx.

*Vanessa szemszöge

Megalázottnak érzem magam. Undorító, amit ez a...nem nevezhetem férfinak, mert aki ilyet tesz egy nővel, azt csak féregnek lehet nevezni! Ez a Dave...nem tévedtem olyan sokat, amikor azt hittem, hogy meg fog...er....nem, ezt nem lehet kimondani!
Már nem is tudom, hogy mióta fekszem itt és csak folyik a könnyem a szememből, amitől a furcsa szagú és koszos lepedőt eláztatom. Bárcsak ez egy rossz, vagyis egy szörnyű alám lenne, amiből hamarosan úgyis felkelek és Damen biztonságot nyújtó karjai között találom magam.
De nem, ez nem egy álom, ez nagyon is a valóság. Hol vannak már anyáék? Na és Chris és...Damen? Istenem, bárcsak jönne valaki, aki megmentsen...
- Jól vagy, kislány? - lépett be az a Dave, aki remélem, hogy majd a pokolban fog elégni kínok kínjával.
- Szerinted? Köcsög. - motyogtam.
- Hóóó, de harapósak vagyunk ma. - vigyorgott, majd mellettem termett. - Tudod, megismételhetnénk az előbbit. - duruzsolta a fülembe, miközben mocskos kezei a hátamon kalandoztak egyre lejjebb...
Utolsó erőmet összevetve ragadtam meg a nyakát és szorítottam meg. Láthatóan meglepődött, míg én az arcába mondtam, hogy:
- Inkább a halál. - majd ellöktem őt, hogy minél messzebb legyen tőlem.
- Rendben kislány. - vett elő egy pisztolyt és kibiztosítva azt felém tartotta. - Gondoltam szórakozhatnánk, mielőtt elteszlek láb alól, de... - rántott vállat. - meghoztad a döntést.
A szívem olyan gyorsan vert, ahogy eddig még soha, ahogy farkas szemet néztem a fegyverrel. Hát valóban ennyi lesz a vége?
- Utolsó kívánság? - vigyorgott rám gonoszan.
- Dögölj meg! - vágtam neki, majd már csak a pisztoly lövést hallottam. Csukott szemmel vártam, de még mindig teljesen élőnek éreztem magam. Most lelőttek és ez már a mennyország vagy mi? Lassan nyitottam ki a szemem és még mindig ugyanott feküdtem, ahol eddig. Azonban Dave a földön feküdt, nyitott szemmel és a feje körül már egy hatalmas vértócsa volt. De ez hogy?
- Jól vagy? - hallottam meg egy hangot az ajtóban. Egy másik férfi állt ott. Csupa feketét viselt és a jobb karja szinte tele volt tetoválva. A bal karja pedig felemelve volt és egy pisztolyt tartott. Abba az irányba, ahol az a Dave volt.
- Te meg-megölted? - dadogtam döbbenten.
- Ja. - rántotta meg a vállát hanyagul, mintha csak egy kis semmiséget kérdeztem volna. De basszus, megölt valakit! - Tudsz járni? - kérdezte.
- Azt hiszem. - ültem fel, majd lassan lábra is álltam. Amint kiegyenesedtem, azonnal a hasamhoz is kaptam. Ne kérdezzétek, hogy miért, nem akarom felemlegetni.
- Mi a baj? - termett mellettem és aggódóan(??) figyelt.
- A hasam. - nyögtem ki. - De semmi baj. - erőltettem gy mosolyt az arcomra, majd amint tettem volna egy lépést, a térdeim feladták és összecsuklottam. Volna, ha ez a pasi nem kap el.
- A francba. - morgolódott az orra alatt. Most komolyan, miért akar segíteni? Ha egyáltalán azt akar. Érdeklődésemet hangosan ki is fejtettem neki. - A szüleiddel dolgozom. Már hónapok óta itt játszom ebben a csapatban, de a főnökhöz még mindig nem kerültem.
- Hamar összebarátkoznál vele, ha elviszed vásárolni. - adtam neki tanácsot, de értetlen fejét látva magyarázkodtam. - Tudod, ez az úgynevezett főnök egy volt évfolyamtársam és a legidegesítőbb csaj a világon.
- Csaj?! - esett le az álla.
- Hjaj. - sóhajtottam fáradtan, majd lépteket hallottunk. A férfi, akinek a nevét sem tudom, megállt. - Most mi lesz?
- Maradj itt, amíg el nem mennek. - tett be egy szekrénybe, ami pont mellettünk volt. Minél jobban a szekrény mélyére próbáltam kuporodni, remélve hogy olyan varázsszekrény, ami Narniába képes elvinni, távol ettől a helytől! De mivel az is csak egy mese, biztosan nem fog megtörténni a valóságban. Félve hallgattam a rövid kis párbeszédet és csak reménykedtem, hogy megmentőm nem fog lebuktatni.
- A csaj kinyírta Dave-et és megszökött. - közölte az egyik. - Láttad erre?
- Nem. A főnök tudja már? - hallottam a megmentőm hangját és nagyon megkönnyebbültem, hogy tényleg az én oldalamon áll.
- Még nem, most fogjuk értesíteni! - mondta egy harmadik hang. - Jack te velem jössz! Nem juthatott messzire! - és már csak a távolodó lépteket hallottam. Mindenki elment? Még a megmentőm is, aki segíthetett kijutni innen?
Kissé nyikorogva ugyan, de kinyitottam a szekrényajtót és kilestem rajta. A folyosó üres volt. Nem maradok itt tovább, még meg is találhatnak! Kimásztam a szekrényből, de amint a lábam földet ért, megszólalt a riasztó. Baszki! A fájdalommal a hasamban nem is törődve kezdtem rohanni a folyosón és csak reménykedhetek, hogy találok valami kijáratot mindenféle hapsi felbukkanása nélkül. Éppen az egyik folyosón rohantam, amikor egy ismerős hangot hallottam meg.
- Tökmag! - hallottam meg, mire megtorpantam. Csak egy ember van, aki így hívott! Körülnéztem a folyosón, de még mindig üresnek bizonyult, azonban egyszer csak az egyik szellőző hirtelen kicsapódott, ezzel hatalmas zajt csapva. És ki hajolt le rajta vigyorogva? Megjegyzem, tiszta Pókemberes jelenet volt.
- Látom, ebből még mindig nem nőttél ki. - ráztam a fejem, de még így is egy levakarhatatlan vigyor volt az arcomon. Az az idióta képe akkora megkönnyebbülést jelentett a számomra.
- Forever young! - jelentette ki, én meg homlokon csaptam magam. - Na most velünk jössz vagy maradsz?
- Döntsd el gyorsan, mert egyre nehezen tartom ezt a gyereket! - kiabált egy másik hang, amitől a szívem heves vágtába kezdett.
- Na gyere nagylány. - nyújtotta a kezét Chris, én meg már nyújtottam is, amikor megint fájni kezdett a hasam. - Mi a baj?
- Megtaláltam! - hallottam meg egy hangot magam mögött.
- Gyorsan Vanessa! - kiabáltak a fiúk, mire felugorva megfogtam unokatesóm kezét.
- Gyerünk haver! - mondta Chris és kezdett felhúzni, de...
- Megvagy! - ragadták meg a lábaimat és akkorát rántottak rajtam, hogy elengedve Chris kezét az egyik hapsi kezében találtam magam. - A főnök maga akar kinyírni téged. - mondta gonosz vigyorral és a szemei fagyosan csillogtak rám.
- Chris, Damen! Segítsetek! - kiabáltam, mire befogta a számat. Teljesen kifáradtam, már erőm sem volt tiltakozni. Már csak annyit tehetek, hogy mindent a sorsra bízok.

2.évad 26.rész - Akció indul!

Hola chicas! Nem tudom mit mondjak, sajnálom a vasárnapi kimaradást, de volt pár elintézni valóm!:/ mindegy, ma sikerült hoznom az új részt, bár ezt sem érzem a legjobbnak, de mindjátok meg ti!:D
Jó olvasást!
Anna xx.
Ui. Nagyon köszönöm az immár 29 feliratkozót!^^


*Damen szemszöge

- Nem kérdezem meg még egyszer! Mi ez itt Damen?! - Jasmine apja idegesen dobol a lábával, én pedig a fejemben keresgélek és átkozom magam, hogy miért nem jöttem rá hamarabb. Hisz, Van szülinapján is ő drogozott be, ő adta nekem a sört basszus!
Mond miért, miért nem jöttem rá hamarabb?! Oh, megvan! Talán mert a legjobban az izgatott és azon gondolkoztam a legtöbbet, hogy Vanessát vissza tudjam szerezni.
Na jó, majd később szidom le magam, mert most Vanessát kell kiszabadítanunk! Már mentem is volna kifelé, amikor...
- DAMEN MAGYARÁZD EL HOGY MI EZ!!! - kiabált már velem, miközben már kiabált. Pont az arcomba.
- Nézze Mr. Beaker, azok ott a dobozban pontosan azok, aminek látszanak. És jobb, ha nem tőlem tudja meg, hogy mi illetve ki is a lánya...
- Nem az én lányom nem ilyen. Ő kedves, aranyos és senkinek nem ártana... - nem tudom, de azt hiszem, ez a pasi leragadt úgy 10 évvel a lányánál.
- Hát maga tudja, de ha képes lesz szembe nézni a valósággal, akkor jöjjön! - kirántottam a kezem a ledöbbent férfi szorítása közül és lefelé vettem az irányt. Átvágtam a sok hapsi között és kiléptem az ajtón.
Odakint már a ház előtt csak rám várt a furgon, hogy mehessünk is. Azonnal bepattantam és már hajtottunk is.
Tudjátok, hogy milyen érzés megtudni, hogy a telefonodban lehallgató-és nyomkövető csip van? Hát higgyétek el, nem a legjobb. Bár így már tudom, hogy a szüleim miért nem kérdeztek tőlem olyanokat, hogy 'Merre jártál?'. Ha arra gondolok, mennyi beszélgetésemet is lehallatták! Basszus, miért nincsenek normális szüleim?
Mindegy, igazából ezekkel a kis kütyükkel is sikerült most lehallgatniuk a Jasminenel folytatott beszélgetésünket és sikeresen le is nyomozták, hogy merre lehet ez a ribanc is.
- Te akarod lelőni vagy nekem meghagyod? - kérdezte Chris, miközben a golyóálló mellényemet vettem fel.
- Senki nem lő le senkit sem. - szólt hátra szigorúan apa.
- Ne már Robert bácsi! - nyafogott a haverom.
- Chris, te nem vagy kiképezve és nem vagy rendesen felkészülve egy ilyenre! Szóval ne nyafogj, mint egy kislány! - szólt rá az apja, Dave bácsi.
- Egyáltalán mikor érünk oda? - kérdeztem, miközben a kölcsönfegyveremet töltöttem meg és raktam el pár töltényt is.
- Több, mint 2 óra. - felelte apa. - A hely, ahova mentek, majdnem az északi határnál van. Most is 200-zal hajtok az autópályán.
Idegesen kifújtam a levegőt és az ülésen hátrahajtva a fejem próbáltam lenyugodni. Vanessának nem lesz semmi baja és ha ennek mint vége, akkor húzunk is innen -persze csak az érettségi után-. Szerintem a legjobb hely Barcelona lenne...

Nem is vettem észre, hogy elaludtam volna. Chris vette a fáradságot, hogy felkeltett az ő stílusában. Magyarán, lelökött a földre, rám ugrott és a fülembe ordította, hogy: 'Ébresztő Csipkerózsika!'. Hát mit ne mondjak, kurvára imádom, amikor ilyen.
- Jól van fiúk, akkor felfogtátok a tervet? - nézett ránk apa.
- Igen, ugyanúgy a szellőzőn megkeressük Vanessát, kiszabadítjuk, nem csapunk zajt és nem állunk meg képeket csinálni. - sorolta Chris, bár az utolsó mondat nem tudom, hogy jött neki, de a kocsiban hagyta a magával hozott fényképezőjét(?!).
- Rendben. - ráncolta apa a szemöldökét. - Akkor menjünk!
Chirsszel a tetőre másztunk fel és nyutottunk fel egy szellőzőt.
- Basszus. - fogtam be az orrom, ahogy megcsapta az orromat a kiáramló bűz.
- Haver, szerintem itt megdöglött valami vagy valaki és a hullája még mindig itt rohad. - állapította meg Chris befogott orral.
- Hát bűzlik vagy sem, akkor is be kell mennünk. - nagy levegőt véve lemásztam és próbáltam nem zajt csapni. A szellőzőben hatalmas porréteg fogadott és a bűz még a szememet is csípte. Nem sokkal később Chris is csatlakozott hozzám. Biztos vagyok benne, hogy ezt a helyet csak nem olyan régen találták meg.
- Félek, hogy elkapom a pestist. - súgta nekem az idióta mellettem.
- Az legyen a legkisebb gondod. - feleltem, majd megálltam és az egyik szobánál megálltam.
- Mi van a kis ribanccal? - kérdezte a magas hangjával. Basszus, már ennyitől is fáj a fülem.
- Kiiktatva. - felelte az előtte álló férfi, én pedig azt hiszem, hogy lefagytam. Most jól hallottam azt, amit mondott? Nem, ez nem lehet igaz! Vanessa nem lehet halott!
- Helyes. - bólintott szigorúan, majd az előtte lévő gépen kezdett valamit pötyögni. - Úgy tűnik, hogy társaságunk van.
Szólj a többieknek. - adta ki a parancsot. Basszus, azt hiszem lebuktunk.
- Igen, főnök. - bólintott a hapsi, majd megfordult és már csak az ajtó csukódását hallottuk.
Hirtelen Chris rázta meg a vállamat és térített magamhoz. Intett, hogy mennünk kéne, de én nem bírtam. Minek, ha Vanessa már úgyis halott?
Egyszer csak a riasztó kezdett el szólni, mire a székben ülő lány felpattant és a csörgő telefont is felvette.
- HOGY ÉRTED AZT HOGY MEGSZÖKÖTT???!!! HALOTTNAK KÉNE LENNIE!!! - kezdett el üvöltözni, bennem meg újra fellobbant a tűz. Vanessa nem is halott, tovább kell mennünk!

2.évad 25.rész - Vedd úgy, hogy halott.

Hola chicas! Sajnálom a késést, de remélem ez az elég hosszú rész kárpótolni fog és tetszeni fog;) Kritikák jöhetnek, akár hideg, akár meleg is:D Akkor jó olvasást!
Anna xx.


*Vanessa szemszöge

Ez nem lehet igaz! Nem, nem, nem és nem! Mégis hogy?! Ezt akkor sem tudom elhinni, pedig itt van a szemem előtt és láthatom! De ez akkor is lehetetlen!
- Meglepődtél? - kérdezte vigyorogva, de én még mindig megkövülten és megdöbbenve nézek rá. - Jó, adok egy kis időt, hogy feldolgozd. - vett elő egy reszelőt és kezdte el a körmeit igazítgatni.
- Ez...mégis...hogy? - kérdezem akadozva, egy kis idő után.
- Nem ez itt most a lényeg. - felelte és megrántotta a vállát. - Itt az a lényeg, hogy téged eltakarítsunk.
- Miért? - fehéredtem le. Megint. - Mit tettem ellened Jasmine?
- Elvetted tőlem azt, aki az enyém! - vágta rá és a szemeivel szinte szikrákat szórt.
- Pontosan kit is? - ráncoltam a szemöldököm értetlenül, holott volt egy sejtésem, hogy kire gondolt.
- Hát Dament! - dobbantott egyet a hatás kedvéért. - És ha szépen elintézünk, akkor ő az enyém lesz!
- Már nem azért, de sokkal régebb óta ismerem őt, szóval igazából te loptad el őt tőlem. Amúgy se jönne össze veled. - csúszott ki a számon az utolsó mondat, amin látszólag teljesen felhúzta magát. Hupsz!
- Dave, tudod mi a dolgod! - szólt oda az egyik nagydarab fickónak, aki bólintott és a karomnál megragadva kihúzott a szobából.
- Mi...mit fogsz velem tenni? - kérdeztem félve, sőt éreztem, hogy a szemembe könnyek gyűlnek. Biztos, hogy most fognak kinyírni!
- Nyugi, nem öllek meg. - felelte, majd hirtelen már egy szobában voltunk, ahol csak egy ágy volt. - Először játszadozunk egy kicsit... - felelte gonosz vigyorral, majd egy csapással becsapta az ajtót és felém közeledett. Ez...ez...meg...fog...erőszakolni...?

*Damen szemszöge

- És most mit csináljunk? - kérdeztem idegesen. Anyáék nagyban próbálták lenyomozni Vanessa mobilját, igaz eddig sikertelenül.
Basszus, már annyira elegem van ebből az egész hülyeségből!
- Először is el kéne indulni egy nyomról. - töpreng apa, de utána morogva megrázza a fejét. Már átnéztünk mindent a lakásban, de semmit nem találtunk. Ezek nagyon profik voltak.
- És ha tanbá' visszatért és most még egy bosszút akar állni? - vetette fel az ötletét Chris.
- Ugyan, börtönben van és onnan nem tud megszökni. - válaszolt Dave, Chris apja.
- Ha másnak van valami ötlete, akkor mondja! - vágta oda sértődötten, majd elővette a telefonját és játszani kezdett.
Levágtam magam a kanapéra, a fejemet hátrahajtva a támlára, lehunyt szemmel próbáltam lenyugodni. Most nem nagyon segítene az idegesség, mert az nem segít megtalálni Vanessát.
Lássuk csak, a múltkor voltak 'gyanusítottaink' az ügyben, szóval itt is kell, hogy legyenek. De ki? Jasmine apja nem lehet, hisz ő kifejezetten elmondta, hogy a drogok ellen van. De mi van akkor ha hazudott? Hisz, simán hazudhat erről, ha a munkáját vagy az igazi kilétét kell védenie...Azt hiszem, hogy ideje meglátogatnom Mr. Beakert.

Nemsokkal később már a nagy 'kastély' előtt álltam, ahol alig 2 hónapja voltam utoljára. Anyáék otthon várnak a fejleményekkel és én is gyorsan akarok végezni, mert ki tudja, hogy mit csinálnak Vanessával bárhol is van jelenleg...
Még mindig nem nyitottak ajtót, pedig már vagy 5 perce itt állok és a csengőt nyomom folyamatosan.
- Mi az?! - nyílik ki hirtelen az ajtó és találom szembe magam Jasmine apjával. - Damen, te mit keresel itt? Nem láttad Jasminet? 2 napja nem jött haza és hiába hívom, nem veszi fel a telefonját. - zúdítja rám a kérdéseit. Most látom először így...olyan, nem is tudom, megtörtnek látszik. A szemei alatt sötét karikák vannak, amik biztos a kialvatlanságnak tudhatók be. Mintha az arcán is jó néhány ránc jelent volna meg és a hajában is feltűnik egy-egy ősz hajszál. Ahányszor találkoztunk, mindig olyan fiatalabbnak tűnt, most meg úgy néz ki, mint aki 2 nap alatt 10 évet öregedett volna. Minimum.
Na várjunk csak Jasmine eltűnt? És tőlem kérdezi, hogy merre van? Akkor ezek szerint nem tud, az én akciómról a bál előtti napon...
- Nem, de én is nagyon aggódok. Már egy ideje nem is láttam. - egy kis hazugság nem árt. Meg valahogy be kéne jutnom.
- Mit csináltatok, amikor utoljára együtt voltatok? - kérdezte, majd arrébb állt, hogy be tudjak menni az ajtón. A házba lépve teljesen megdöbbentem, amikor mindenféle hapsit láttam meg kütyükkel a kezében, gépek előtt ülve, térképek fölé hajolva. - Nos?
- Pont a bál előtti napon mondtam meg neki, hogy nem tudom elvinni, mert...rosszul voltam. Folyamatosan hánytam és...
- Oké, ezt megértem. És azóta nem is beszéltél vele?
- Nem uram. - ráztam a fejem. Őszintén, most láttam Jasmine apján, hogy valóban aggódik a lányáért.
- És pontosan miért is jöttél ide Damen? - kérdezett rá hirtelen.
- Beszélni akartam Jasminenel, de így... - idegesen a hajamba túrtam. - Felmehetnék esetleg a lánya szobájába? Hátha van valami arra utaló jel, hogy hol lehet.
- Nem hiszem, hogy nagyon találnál valamit, de azt hiszem, most megengedem, hogy bemenj. - sóhajtott fáradtan. Óóó, ha tudná már hányszor voltam ott a lányával...
Mivel már ugye ismertem a járást, gyorsan meg is találtam a szobát, amit kerestem. Azt azért mondhatom, hogy mindent találtam, csak azt nem ami jól jöhet és adna bármilyen nyomot. Lehetséges az, hogy Jasmine eltűnése megegyezik Vanessa elrablásával?
Fáradtan rogytam le az ágyra, majd vettem volna elő a telefonom a zsebemből, de kicsúszott a kezemből és a földön koppant egyet.
- Baszki. - morogtam, majd négykézlábra állva néztem be az ágy alá, mert a drága telóm valahogy beugrott oda. Rögtön ki is szúrtam, de amikor már húztam volna ki a kezem egy dobozon akadt meg a szemem. Mégis egy lány mit tarthat egy 'Anyag' feliratú dobozban. Biztos hajápoló anyagok vagy tudom is én mik. Azonban a kíváncsiságom így is felülkerekedett és megragadva a doboz szélét, kihúztam a ágy alól. Ám egyáltalán nem azt találtam, mint amit hittem hogy fogok. Sok kis zacskó volt, bennük pedig fehér por. Tuti, hogy nem liszt volt egy esetleges kenyér vagy süti hozzávalójának. Hirtelen felindulásból hívtam.
- Mégis meggondoltad magad, édes? - szólt bele.
- Hol van Vanessa? - tértem azonnal a lényegre.
- Azt honnan tudjam? - hangja nemtörődöm volt, de tudom, hogy csak játssza az eszét. - Talán elhagyott téged egy jobb hapsiért...
- Ugyan, ezt soha nem tenné. - vágtam a szavába.
- Igen? Én egész máshogy hallom...hupsz, elszóltam magam. - nevetett fel, én pedig a legszívesebben szétvertem volna ezt az unikornis által kihányt pink szobát.
- Te raboltad el! - állt össze a kép a fejemben. - Te vagy a drogdíler.
- Ezt még is honnan veszed? - nevetgélt a vonal másik végén. Tisztán kihallottam belőle, hogy ideges.
- Hát nehéz volt rájönni, ezzel a doboznyi kokainos zacskóval a szobádban?
- Mit keresel a szobámban?! - hisztériázott. - Ha apám ezt megtudja, akkor....Vanessának annyi, érted?! - fenyegetőzött, ám mielőtt akármit mondhattam volna az ajtó kitárult és Jasmine apja lépett be a szobába.
- Jasminenel beszélsz? Hol van és... - tekintete a nyitott dobozra tévedt és ugyanolyan döbbenten nézett rám, mint én őrá.
- Vedd úgy, hogy a kis ribanc már halott. - és letette.
- Mi ez? - mutatott a dobozra, de én nem válaszoltam, csak újra tárcsáztam.
- Készülj haver, indulunk! - szólt bele Chris és ahogy hallottam, megtöltött egy pisztolyt.